Drága Olvasóim!
Itt vagyok az 53. fejezettel, amibe próbáltam egy kis izgalmat is beleszőni, remélem, hogy sikerült. Sajnálom, hogy - mostanában szokásom szerint - megvárattalak titeket. Nem akarok a magyarázkodni - megint -, a lényeg, hogy itt vagyok, és remélem, hogy tetszeni fog!
A nyár eddig nekem egész jól telik, csak a munkában fáradok ki. Nem szeretem csinálni, de muszáj, és nem fog sokáig tartani. Amióta szünet van, sokat buliztam. Pontosan úgy kezdődött a nyaram, ahogyan elterveztem. Igaz, volt egy-két olyan dolog, ami miatt rettenetesen szomorú voltam, de senkinek az élete nem csupa móka és kacagás. Remélem, hogy a nyár nektek is jól indult, és olyan lesz, amilyennek eltervezitek!
Jó olvasást!
Puszi, ~E
Az egész napom semmiből sem állt. Csak feküdtem, ittam, feküdtem és ittam. Harrynek dolga van, ezért nem tudott velem lenni. Hamarosan eljön a 6 óra. Megígértem az édesanyámnak, hogy elmegyek hozzá.
Itt vagyok az 53. fejezettel, amibe próbáltam egy kis izgalmat is beleszőni, remélem, hogy sikerült. Sajnálom, hogy - mostanában szokásom szerint - megvárattalak titeket. Nem akarok a magyarázkodni - megint -, a lényeg, hogy itt vagyok, és remélem, hogy tetszeni fog!
A nyár eddig nekem egész jól telik, csak a munkában fáradok ki. Nem szeretem csinálni, de muszáj, és nem fog sokáig tartani. Amióta szünet van, sokat buliztam. Pontosan úgy kezdődött a nyaram, ahogyan elterveztem. Igaz, volt egy-két olyan dolog, ami miatt rettenetesen szomorú voltam, de senkinek az élete nem csupa móka és kacagás. Remélem, hogy a nyár nektek is jól indult, és olyan lesz, amilyennek eltervezitek!
Jó olvasást!
Puszi, ~E
Az egész napom semmiből sem állt. Csak feküdtem, ittam, feküdtem és ittam. Harrynek dolga van, ezért nem tudott velem lenni. Hamarosan eljön a 6 óra. Megígértem az édesanyámnak, hogy elmegyek hozzá.
- Szia, kincsem! - nyit ajtót, s megcsap az illat, amit mindig érzek az ő ruháin. Karjai közé von, megpuszilgat és szorosan ölel. - Hogy vagy, szívem? - simítja meg az arcomat és kedvesen rám mosolyog. Annyira megnyugtató.
- Jól, anyu. És te?
- Én is. Viszont.... valakit szeretnék neked bemutatni - fogja meg a karomat és arca elkomolyodik. Nyelek egy nagyot. - Nem tudom, hogy mondjam, de... a... testvéred szerintem szeretne megismerni.
Összeráncolom a szemöldököm.
A kicsodám? Testvér? Anyának van még egy gyermeke?
- Készen állsz, édesem?
- I-igen - bólintok erőtlenül.
Elkezd befelé vezetni a szobába. A szívem hevesen dobog. Nem tudom, mire számítsak. Ismerem? Fiú vagy lány? Hasonlít anyára? Na és rám?
Lassan belépek a szobába. Óvatosan vezetem a tekintetemet a testvéremre. Félek. Érzem, hogy baj lesz, érzem, hogy valami olyan dolog fog történni, ami mindent megváltoztat.
Szemét lassacskán rám emeli, s ekkor dől bennem össze egy világ.
Hiszen őt ismerem! Tyra! Az a büdös kurva, aki el akarja csábítani Harryt.
Érzem, amint a pumpa felmegy bennem. Érzem, hogy majd' szétvet az ideg, késztetést érzek arra, hogy megüssem. A megjelenéséből tisztán kivehető, hogy szívesen árulja a testét.
- Tyra, ő itt a húgod, Jenny. Jenny, bemutatom a nővéredet, Tyra-t. Remélem, hogy jól ki fogtok jönni egymással - mosolyog.
- Ó, igen - néz rajtam végig Tyra. - Biztosan nagyon sok közös van bennünk - vigyorodik el. Nyelek egy nagyot. Nem tudom, hogy sírva el kellene menekülnöm, vagy odamenni és a szemébe mondani, hogy egy hülye kurva, és álljon le a barátomról.
Hirtelen felindulásból teszek hátrébb két lépést, majd egy teljes fordulatot veszek és kirohanok a házból. Hallom, hogy anya ordít utánam, de nem érdekel, figyelmen kívül hagyom.
Könnyeimmel küszködöm. Szaladok, a látásom homályos, néha-néha megbotlok. Rohanok egészen addig, amíg egy kissé elhagyatott helyre nem érek. Londonban ritka az ilyen hely, de én mindet felfedeztem.
Remegő kézzel előkeresem a telefonomat, hogy felhívjam Harryt.
- A francba! - motyogom, mikor meglátom, hogy nincs térerő. Körbenézek. Sötét van ezen a részen, így a telefonommal világítva indulok el az egyik irányba, közben néha megnézem, van-e már térerő.
Egyre beljebb kerülök a sötétségbe, kissé a félelem is elkap. Ám egy lépésnél a talpam nem érkezik talajra. Beleesek egy hideg, koromsötét helyre, ahol csúszok és gurulok lefelé.
- Ah... - nyögök föl, mikor leérek az aljára, és nehézkesen próbálok feltápászkodni. A szívem hevesen ver, a levegőt gyorsan veszem. Hol vagyok? Mi ez a hely?
Hozzáérek valami nedves, jéghideg dologhoz. Fal. A szemem előtt megjelenik egy kép, mintha már jártam volna itt. Elindulok az egyik irányba, s lassan egy lépcsőhöz érek. Pontosan ugyanaz a lépcső, amin már egyszer felmentem. Megvan, az álom!
Ezzel a hellyel álmodtam, itt mentem végig, csak épp nem voltam teljesen felöltözve. Rémisztő ez a hely. Miért álmodtam meg? És hogyan? Mit keresek én itt?
Annyi biztos, hogy nagyon furcsa érzésem van ezzel a hellyel kapcsolatban.
- Jenny! - hallok egy kétségbeesett kiáltást, pontosan ugyanúgy, mint az álmomban. Fejemet a hang irányába kapom, de egy kicsit nehéz leszűrni, hogy honnan ered, ugyanis visszhangzik. - Jenny! - hallom ismét, ekkor már biztos vagyok benne, hogy a hang fentről jön, a lépcső tetejéről.
Sietve elindulok felfelé, a lábaimat szedem és magasra emelem, nehogy elessek. Zihálva loholok felfelé,
Már egy jó ideje sietek felfelé, mikor meglátok egy kis fényt, mintha elemlámpával világítanának.
- Jenny! - szól ismét az illető. Gyorsabban szedem a lábaimat, majd mikor kiérek, hirtelen magához ölel, s szorosan fogja körbe remegő testem. Illatáról, érintéséről és hangjáról már felismerem.
- Louis! - lehelem a nevét.
- Istenem, mi történt veled? - simítja végig a karomat, majd megfogja a kezemet. - Jézusom, te remegsz! Gyere, elviszlek magamhoz és kicsit beszélgetünk, jó?
- Jó - lehelem erőtlenül.
Elemlámpával világít, hogy kitaláljunk. Még mindig nem tudom, mi volt ez a hely, de érzem, hogy valami van itt. Valami, aminek nem szabadna, és talán nekem is közöm van hozzá. Nem tudom, de izgatja a fantáziámat. Csak egy baj van. Félek.
Louis elvisz magához, s ahogy beérünk a házba és felkapcsolja a lámpát, megnyugszom. Leülünk a nappaliban, s megsimítja a combomat, miközben a szemembe néz.
- Mi történt?
Veszek egy mély levegőt. Az elejéről el kell kezdenem mesélni neki mindent, hogy teljesen megértse. Elmondok neki mindent, a kisebb részleteket sem hagyom ki, viszont az álmomról inkább nem ejtek szót. Végig figyelmesen hallgat. Néha megcsuklik a hangom, várok kicsit, hogy ne sírjam el magam és folytatom. Látom őt, hogy érdekli, és ez jól esik.
Lassan a történetem végére érek, az utolsó szavakat már szinte remegve mondom el.
- Sajnálom, hogy ezen mind keresztül kellett menned. Hozok egy teát, hátha kicsit megnyugszol, jó? - simítja meg a karomat. Bólintok és halványan rámosolygok, majd feláll és kimegy.
Idegesen teszem zsebre a telefonomat, beletúrok a hajamba, s járkálok fel-le.
Nem, az nem lehet. Jenny nem találhatott ott semmit. Na és Tyra? Ki tudja, mivel tömte tele szegénykémnek a fejét.
A kezem ökölbe szorul, élesen szívom be a levegőt, ha arra gondolok, Jenny mibe keveredett. Ő nem ezt érdemli. Nem!
Újra előkapom a telefonom, s felhívom Tyrat.
- Ó, édes, hiányoztam? - szól bele kellemesen erotikus hangon.
- Nem ezért hívtalak. Mit mondtál Jennynek?
- Ugyan már, semmit! - kacag fel. - Miért, már ment árulkodni a hugicám?
- Ez nem vicces! - sziszegem és nyelek egy nagyot. - Ki vele, mit mondtál neki?
- Csak annyit, hogy biztos sok közös van bennünk.
Becsukom a szemem és szaggatottan kifújom a levegőt. Beletúrok a hajamba, s kicsit idegemben meghúzom a tincseimet.
- Mondd, te eszednél vagy? Miért kell őt szekálni?! - emelem fokozatosan egyre feljebb a hangomat. El tudom képzelni, ahogy a vonal másik végén összerezzen. Nyelek egy nagyot.
- Nem szekálom, csak az igazat mondom.
- Hülye kurva, rohadj meg ott, ahol vagy! - csapom le a telefont, majd kirohanok a szobámból. Az előszobában magamra kapom a cipőmet, a kocsikulcsot a kezembe veszem és sietek ki a kocsihoz. Semmi más nem jár a fejemben, csak az, hogy szegény Jenny mit élhet át. És ezt mind miattam!
Bepattanok a BMW-be, majd elindítom és nagy gázzal elindulok. Görcsösen szorítom a kormányt, állkapcsom megfeszül. Az agyamat ellepi a köd, egyszerűen nem tudok koncentrálni. Csak a pedált nyomom. Nem tudom hova megyek, de megyek. Amerre az út visz.
Jenny hogy kerül Louishoz? Miért ment oda? Lehet, hogy megint van köztük valami?
Ezekre a gondolatokra a szemeim megtelnek könnycseppekkel, s már eléggé közeledek a padlógázhoz.
Egy kanyarban hirtelen megjelenik két vakító fényszóró, egy hangos és hosszú duda hallatszik, mire elkapom a kormányt a másik irányba.
Egy hatalmas csattanás.
Egy hatalmas ordítás.
Egy hatalmas fa.
Egy hatalmas ütközés...
- Köszönök mindent, Louis - állok fel.
- Megnyugodtál most már? - áll fel ő is, s megsimítja az arcomat. Halványan elmosolyodok.
- Igen, És köszönöm, hogy meghallgattál.
- Ugyan már, ez természetes.
- Miért lenne az? - nézek fel a szemébe. Száját kicsit kinyitja, hogy megszólaljon, de csak kis hezitálás után mondja ki a szavakat.
- Hát, tudod... a barátok... mindent megtesznek egymásért - vakarja meg a tarkóját és egy apró mosoly jelenik meg a szája szélén.
- I-igen, igaz... Öm, akkor én megyek is... - indulok ki.
- Kikísérlek - indul utánam.
Az ajtó előtt felveszem a cipőmet, majd felegyenesedek és ránézek. Tekintetem megakad az övében és nyelek egy nagyot. Tekintete cikázik az arcomon. Kezét lassan, óvatosan emeli, s ráhelyezi az orcámra. Egy kis lépést közeledik felém, másik kezét a derekamra helyezi, s közelebb von magához. Nagy levegőt nem merek venni, így inkább kicsiket veszek, de gyorsan. Az ajkaimra néz, s lassan közeledik felém, miközben mindkettőnknek automatikusan csukódnak le a szemei.
Ebben a pillanatban hirtelen beront valaki, mire elugrunk egymástól és odakapjuk a fejünket. Niall és Liam jönnek be már szinte sírva.
- Louis, Louis, baj van! - panaszolja a szőke. Még soha nem láttam ennyire idegesnek. Liam kapkodja a levegőt, szerintem elég sokat futottak idáig.
- Mi van? Mondd már! - néz rá Louis, ő is kezd feszült lenni.
- Harry... - liheg és nyel egy nagyot. A szívem egy nagyot dobban és gyorsan kezd verni.
- Mi? Mi van Harryvel? - nézek rá riadtan, miközben egy lépést közeledek felé.
Előrehajolva támaszkodik a térdére, fejét felém fordítja.
- B-balesete volt.
Szemét lassacskán rám emeli, s ekkor dől bennem össze egy világ.
Hiszen őt ismerem! Tyra! Az a büdös kurva, aki el akarja csábítani Harryt.
Érzem, amint a pumpa felmegy bennem. Érzem, hogy majd' szétvet az ideg, késztetést érzek arra, hogy megüssem. A megjelenéséből tisztán kivehető, hogy szívesen árulja a testét.
- Tyra, ő itt a húgod, Jenny. Jenny, bemutatom a nővéredet, Tyra-t. Remélem, hogy jól ki fogtok jönni egymással - mosolyog.
- Ó, igen - néz rajtam végig Tyra. - Biztosan nagyon sok közös van bennünk - vigyorodik el. Nyelek egy nagyot. Nem tudom, hogy sírva el kellene menekülnöm, vagy odamenni és a szemébe mondani, hogy egy hülye kurva, és álljon le a barátomról.
Hirtelen felindulásból teszek hátrébb két lépést, majd egy teljes fordulatot veszek és kirohanok a házból. Hallom, hogy anya ordít utánam, de nem érdekel, figyelmen kívül hagyom.
Könnyeimmel küszködöm. Szaladok, a látásom homályos, néha-néha megbotlok. Rohanok egészen addig, amíg egy kissé elhagyatott helyre nem érek. Londonban ritka az ilyen hely, de én mindet felfedeztem.
Remegő kézzel előkeresem a telefonomat, hogy felhívjam Harryt.
- A francba! - motyogom, mikor meglátom, hogy nincs térerő. Körbenézek. Sötét van ezen a részen, így a telefonommal világítva indulok el az egyik irányba, közben néha megnézem, van-e már térerő.
Egyre beljebb kerülök a sötétségbe, kissé a félelem is elkap. Ám egy lépésnél a talpam nem érkezik talajra. Beleesek egy hideg, koromsötét helyre, ahol csúszok és gurulok lefelé.
- Ah... - nyögök föl, mikor leérek az aljára, és nehézkesen próbálok feltápászkodni. A szívem hevesen ver, a levegőt gyorsan veszem. Hol vagyok? Mi ez a hely?
Hozzáérek valami nedves, jéghideg dologhoz. Fal. A szemem előtt megjelenik egy kép, mintha már jártam volna itt. Elindulok az egyik irányba, s lassan egy lépcsőhöz érek. Pontosan ugyanaz a lépcső, amin már egyszer felmentem. Megvan, az álom!
Ezzel a hellyel álmodtam, itt mentem végig, csak épp nem voltam teljesen felöltözve. Rémisztő ez a hely. Miért álmodtam meg? És hogyan? Mit keresek én itt?
Annyi biztos, hogy nagyon furcsa érzésem van ezzel a hellyel kapcsolatban.
- Jenny! - hallok egy kétségbeesett kiáltást, pontosan ugyanúgy, mint az álmomban. Fejemet a hang irányába kapom, de egy kicsit nehéz leszűrni, hogy honnan ered, ugyanis visszhangzik. - Jenny! - hallom ismét, ekkor már biztos vagyok benne, hogy a hang fentről jön, a lépcső tetejéről.
Sietve elindulok felfelé, a lábaimat szedem és magasra emelem, nehogy elessek. Zihálva loholok felfelé,
Már egy jó ideje sietek felfelé, mikor meglátok egy kis fényt, mintha elemlámpával világítanának.
- Jenny! - szól ismét az illető. Gyorsabban szedem a lábaimat, majd mikor kiérek, hirtelen magához ölel, s szorosan fogja körbe remegő testem. Illatáról, érintéséről és hangjáról már felismerem.
- Louis! - lehelem a nevét.
- Istenem, mi történt veled? - simítja végig a karomat, majd megfogja a kezemet. - Jézusom, te remegsz! Gyere, elviszlek magamhoz és kicsit beszélgetünk, jó?
- Jó - lehelem erőtlenül.
Elemlámpával világít, hogy kitaláljunk. Még mindig nem tudom, mi volt ez a hely, de érzem, hogy valami van itt. Valami, aminek nem szabadna, és talán nekem is közöm van hozzá. Nem tudom, de izgatja a fantáziámat. Csak egy baj van. Félek.
Louis elvisz magához, s ahogy beérünk a házba és felkapcsolja a lámpát, megnyugszom. Leülünk a nappaliban, s megsimítja a combomat, miközben a szemembe néz.
- Mi történt?
Veszek egy mély levegőt. Az elejéről el kell kezdenem mesélni neki mindent, hogy teljesen megértse. Elmondok neki mindent, a kisebb részleteket sem hagyom ki, viszont az álmomról inkább nem ejtek szót. Végig figyelmesen hallgat. Néha megcsuklik a hangom, várok kicsit, hogy ne sírjam el magam és folytatom. Látom őt, hogy érdekli, és ez jól esik.
Lassan a történetem végére érek, az utolsó szavakat már szinte remegve mondom el.
- Sajnálom, hogy ezen mind keresztül kellett menned. Hozok egy teát, hátha kicsit megnyugszol, jó? - simítja meg a karomat. Bólintok és halványan rámosolygok, majd feláll és kimegy.
~ Harry Styles ~
Idegesen teszem zsebre a telefonomat, beletúrok a hajamba, s járkálok fel-le.
Nem, az nem lehet. Jenny nem találhatott ott semmit. Na és Tyra? Ki tudja, mivel tömte tele szegénykémnek a fejét.
A kezem ökölbe szorul, élesen szívom be a levegőt, ha arra gondolok, Jenny mibe keveredett. Ő nem ezt érdemli. Nem!
Újra előkapom a telefonom, s felhívom Tyrat.
- Ó, édes, hiányoztam? - szól bele kellemesen erotikus hangon.
- Nem ezért hívtalak. Mit mondtál Jennynek?
- Ugyan már, semmit! - kacag fel. - Miért, már ment árulkodni a hugicám?
- Ez nem vicces! - sziszegem és nyelek egy nagyot. - Ki vele, mit mondtál neki?
- Csak annyit, hogy biztos sok közös van bennünk.
Becsukom a szemem és szaggatottan kifújom a levegőt. Beletúrok a hajamba, s kicsit idegemben meghúzom a tincseimet.
- Mondd, te eszednél vagy? Miért kell őt szekálni?! - emelem fokozatosan egyre feljebb a hangomat. El tudom képzelni, ahogy a vonal másik végén összerezzen. Nyelek egy nagyot.
- Nem szekálom, csak az igazat mondom.
- Hülye kurva, rohadj meg ott, ahol vagy! - csapom le a telefont, majd kirohanok a szobámból. Az előszobában magamra kapom a cipőmet, a kocsikulcsot a kezembe veszem és sietek ki a kocsihoz. Semmi más nem jár a fejemben, csak az, hogy szegény Jenny mit élhet át. És ezt mind miattam!
Bepattanok a BMW-be, majd elindítom és nagy gázzal elindulok. Görcsösen szorítom a kormányt, állkapcsom megfeszül. Az agyamat ellepi a köd, egyszerűen nem tudok koncentrálni. Csak a pedált nyomom. Nem tudom hova megyek, de megyek. Amerre az út visz.
Jenny hogy kerül Louishoz? Miért ment oda? Lehet, hogy megint van köztük valami?
Ezekre a gondolatokra a szemeim megtelnek könnycseppekkel, s már eléggé közeledek a padlógázhoz.
Egy kanyarban hirtelen megjelenik két vakító fényszóró, egy hangos és hosszú duda hallatszik, mire elkapom a kormányt a másik irányba.
Egy hatalmas csattanás.
Egy hatalmas ordítás.
Egy hatalmas fa.
Egy hatalmas ütközés...
~ Jenny Wilkinson ~
- Köszönök mindent, Louis - állok fel.
- Megnyugodtál most már? - áll fel ő is, s megsimítja az arcomat. Halványan elmosolyodok.
- Igen, És köszönöm, hogy meghallgattál.
- Ugyan már, ez természetes.
- Miért lenne az? - nézek fel a szemébe. Száját kicsit kinyitja, hogy megszólaljon, de csak kis hezitálás után mondja ki a szavakat.
- Hát, tudod... a barátok... mindent megtesznek egymásért - vakarja meg a tarkóját és egy apró mosoly jelenik meg a szája szélén.
- I-igen, igaz... Öm, akkor én megyek is... - indulok ki.
- Kikísérlek - indul utánam.
Az ajtó előtt felveszem a cipőmet, majd felegyenesedek és ránézek. Tekintetem megakad az övében és nyelek egy nagyot. Tekintete cikázik az arcomon. Kezét lassan, óvatosan emeli, s ráhelyezi az orcámra. Egy kis lépést közeledik felém, másik kezét a derekamra helyezi, s közelebb von magához. Nagy levegőt nem merek venni, így inkább kicsiket veszek, de gyorsan. Az ajkaimra néz, s lassan közeledik felém, miközben mindkettőnknek automatikusan csukódnak le a szemei.
Ebben a pillanatban hirtelen beront valaki, mire elugrunk egymástól és odakapjuk a fejünket. Niall és Liam jönnek be már szinte sírva.
- Louis, Louis, baj van! - panaszolja a szőke. Még soha nem láttam ennyire idegesnek. Liam kapkodja a levegőt, szerintem elég sokat futottak idáig.
- Mi van? Mondd már! - néz rá Louis, ő is kezd feszült lenni.
- Harry... - liheg és nyel egy nagyot. A szívem egy nagyot dobban és gyorsan kezd verni.
- Mi? Mi van Harryvel? - nézek rá riadtan, miközben egy lépést közeledek felé.
Előrehajolva támaszkodik a térdére, fejét felém fordítja.
- B-balesete volt.