50. fejezet - Álmok

Drága Olvasóim!

Meghoztam az 50. fejezetet. Sajnálom, hogy hétvégén közbejött valami, és nem tudtam hozni, de most itt vagyok, és remélem, hogy tetszeni fog! Köszönöm a türelmeteket, és a sok szép kommentet, még mindig nagyon sokat jelent, hogy vagytok nekem! Hálás vagyok a 142 feliratkozóért is, nem hittem, hogy valaha ennyien fogjátok olvasni! :)
Az elmúlt hetem/másfél hetem egész jól telt. Nem unatkoztam, mindig volt valami dolgom, de egy kicsit hiányzik a pihenés. Azt hiszem, kellene egy semmittevős nap, de a közeljövőben nemigen lesz rá lehetőségem. De nem zavar, mert legalább pörög az életem, nem csak létezem, hanem tényleg cselekszem. :) Remélem, hogy nektek is jól telt a hetetek!
Jó olvasást!
Puszi, ~E
U.i.: Az új fejezetet kedden hozom!

Sötét van és hideg. Didergek. Talán egy alaksorban vagyok, nem tudom. Remegve tapogatózom, hozzáérek valami kemény, nedves, jéghideg dologhoz. Fal. Ajtót keresek, vagy ablakot, bármit, amin keresztül szabadulhatok innen. A szívem gyorsan ver, legszívesebben sikítanék, de egy hang sem jön ki a torkomon. A lábamon nincs sem cipő, sem zokni, csak egy egyszerű hálóing takarja a testemet. Kétségbeesetten elindulok az egyik irányba. Fogalmam sincs, merre megyek, de itt nem maradhatok. De hol van az az itt? Ki hozott ide?
Lépcsőhöz érek, s lassacskán, félve elindulok felfelé. Lélegezni is alig merek, nehogy valaki olyan találjon rám, akinek nem kellene. Félek, nem tudom, kitől vagy mitől, de rettenetesen parázom.
Már egy ideje haladok felfelé a lépcsőn, de semmi jel nem mutat arra, hogy már közeledek az utolsó lépcsőfokhoz. Egyre hűvösebb van, s én egyre gyorsabban szedem a lábaimat. A sírás kerülget, gombóc van a torkomban, görcs a gyomromban.
- Jenny! - hallok egy kétségbeesett kiáltást, amire rögtön megállok.
- Jenny! - ráz az öcsém, mire felülök az ágyon. A levegőt kapkodom, beletúrok a hajamba, s körbenézek. Két rémült tekintettel találom szemben magam. Molly és Mike úgy tekintenek fel rám, mintha szellem lennék.
Mit keresek a szobámban?
Csak egy álom volt. Rossz álom, de mégis annyira valóságosnak tűnt. Mintha a lábam még mindig fájna a hideg, kemény talajtól.
- Jól vagy? - szólal meg vékony hangon Molly.
- Persze - próbálom őt megnyugtatni, de ahhoz először nekem kellene lenyugodnom. - Csak rosszat álmodtam - fújom ki a levegőt.
- Anya elvisz az oviba, azt mondta, hogy te menj iskolába!
- Igen - sóhajtok. - Legyetek jók - adok mindkettőjük fejére egy-egy puszit, majd egy aranyos köszönés után kimennek a szobámból.
Nincs kedvem iskolába menni, már most meguntam. Hanyatt vágom magam, beletúrok a hajamba és mélyen felsóhajtok. A plafont bámulva idézem fel a rémálmomat.
Miért érzem ilyen valóságosnak az egészet?
A telefonom pittyegésére figyelek fel. Erőt véve magamon, az éjjeliszekrényre csapom a kezem, tapogatással megkeresem a telefonomat, majd felveszem és feloldom a képernyőt. Harry írt egy üzenetet.

~ Harry Styles ~

- Gondolod, hogy most már minden rendben lesz? - nézek Lisara, miközben leteszem magam mellé a telefont.
- Igen. Nem fog sejteni semmit, majd elmondod neki, hogy megbántad, hogy nem törődtél vele - simítja meg az arcomat.
Tekintetem a mellére vándorol, ami félig kint van a takaró alól. Akaratom ellenére is megnyalom az alsó ajkamat, ami szerintem elég feltűnő, mert egy perverz vigyor jelenik meg az arcán.
- Nem tudom - sóhajtok. - Jó volt az éjszaka, meg minden, de... lelkiismeret-furdalásom van.
- De ne legyen! - könyököl föl félig. - Attól nem lesz jobb semmi! És komolyan, csak megfürdettél mert túl részeg voltam.
- Láttalak meztelenül és felizgultam... - nyelek.
- De nem tettél semmit - néz rám.
- Tudom. Ha megtettem volna... Fú... - csukom be a szemem és nyelek egy nagyot, hogy elűzzem a gondolatot. Megcsalni Jennyt? Soha!
- Nyugi! Hűséget fogadtál, nem vakságot! - mosolyodik el. - És amúgy is láttál már egy pár ilyet, nem?
- Hát, de... - gondolkodok el. Mennyi női testet láttam, fogtam, örömömet leltem bennük. - De az más.
- Fogd fel úgy, hogy az orvosok is látják a betegeiket meztelenül, és az mégsem minősül megcsalásnak. Te is láttál engem, mint beteget, mert a részegség az elég nagy betegség.
Lassan kifújom a bent tartott levegőt.
- Jó...
- Na, ne stresszelj! - nyom egy puszit az arcomra, majd ledobja magáról a takarót és feláll. Szemeim kikerekednek, ahogy meglátom, nincs rajta semmi. Kerek fenekére pont rásüt a nap. - Hova tettem a ruháimat? - teszi csípőre a kezét és felém fordul.
- A fürdőben vannak - nyelek egy nagyot.
- Idehoznád, kérlek? - biccenti oldalra a fejét.
- Ömm... persze - köszörülöm meg a torkomat. Kitakarózok, de előtte megbizonyosodom arról, hogy rajtam van bokszer.
Felállok, s elindulok felé, mivel az ajtó előtt áll pár méterre, így el kell, hogy menjek mellette. Lassan előtte megállok, hogy arrébb menjen és az ajtóhoz tudjak menni, de tekintetem akaratom ellenére is elkalandozik a testén. Gyönyörű mellei vannak, homokóraalakja. Kívánatos. De nem lehet, nem tudnék azután se tükörbe, se Jenny szemébe nézni.
- Volt egy álmom - mondja halkan, s hüvelykujját a szegycsontomra helyezi, s lassan elkezdi lefelé húzni a bőrömön, miközben félrebiccenti a fejét és mosolyog.
- Mégpedig? - szinte suttogom.
- Te meg én egy egész éjszaka... annyira tökéletes volt.
- Egész éjszaka? - nyelek. Érzem, hogy az agyamat kezdi ellepni a köd, de ezt nem hagyhatom.
- Így van. Több órán keresztül - mire elmondja, ujja már a bokszerem szélét érinti. Érzem, hogy ott lenn a kis Harry nem fogja sokáig bírni. Vagy megszakítom ezt az egészet, vagy hagyom, hogy folytassa, azonban akkor vagy az őrületbe fog kergetni, vagy jól megbaszatja magát. - Így simogattál - fogja meg a kezemet, s a mellére teszi. Reflexből rámarkolok, mire felnyög.
Becsukom a szemem és szaggatottan kifújom a levegőt. Légy erős!
- Aztán itt... - fogja meg a másik kezem és a fenekére teszi. - És tudod, mit? - hajol a fülemhez. - Nagyon élveztem fenékbe! - súgja.
Úgy érzem, itt minden összetörik bennem. Hirtelen a falhoz lököm, kezeit lefogom a feje mellett és közel a szájához lihegek.
- Arra megy ki a játék, hogy megbasszalak? - sziszegem.
- Nem, csak beleéltem magam és elmeséltem az álmomat - súgja és az alsó ajkába harap.
- Akkor tudod mit? Élj az álmaidban, és ne a valóságban! - lököm el magam tőle, majd kimegyek az ajtón, és hangosan becsapom magam után.

Miután Lisa elmegy, összeszedem magam, beülök a kocsiba, s elindulok Jennyért. A kormányt feszülten fogom, s az állkapcsom megfeszül. Mi lett volna, ha...? Az idegesít a legjobban, hogy majdnem...
Azt veszem észre, hogy egyre gyorsabban megyek, s már lassan ott vagyok Jennyék előtt. Leparkolok, s nyílik is a bejárati ajtó. Jenny lép ki rajta, egy farmert és egy egyszerű fekete pólót visel, és még így is gyönyörű. Nekem meg a szívem megszakad, hogy majdnem megcsaltam.
Beül a kocsiba, s az illata rögtön megcsapja az orromat.
- Szia, kicsim - mosolygok rá halványan. Látom, hogy van valami baja, feszült. És ez most nem csak az iskola miatt van.
- Szia.
- Valami baj van? - simítom meg a combját, mire a teste megremeg. Hirtelen elkapom a kezem, ijedten meredek rá.
- Csak menjünk.
Tessék. Ez lett belőle, hogy nem törődtem vele tegnap...