9. fejezet - Szenvedés

Drága Olvasóim!

Meghoztam a 9. fejezetet. Köszönöm az előző fejezethez érkezett kommenteket és pipákat, jól esik, hogy kapok visszajelzéseket, amik ráadásul pozitívak! Köszönöm! :) Most még a történet elején elég unalmasak a dolgok, de pár fejezet múlva kezd minden kibontakozni és a feje tetejére állni. Remélem, hogy ez a fejezet is elnyeri a tetszéseteket. Jó olvasást!
Puszi, ~E
U.i.: A kommentekre még nem válaszoltam, de a héten bepótlom!

~ Jenny Wilkinson ~

Pár perc elteltével Harry felsegít a földről, miközben édesen mosolyog rám. Annyira hihetetlen, ami történt, szinte fel sem fogom. Azt meg pláne, hogy pont vele!

- Na mi az? - simítja meg az arcomat. Megszeppenve pillantok rá és nyelek egy nagyot. - Ne légy már zavarban, na -  ad egy puszit az ajkaimra. - Jó volt nem? - dönti a homlokát az enyémnek, közben kezei az arcomon vannak. Ahogy illatát mélyen belélegzem, úgy érzem, a fellegekben járok.
- Jó volt - suttogom. Mosolya szélesedik, még egy puszit ad a homlokomra, s eltávolodik tőlem, ami miatt úgy érzem, mindjárt összeesek.
- Azt szeretném, ha nem éreznéd magad kellemetlenül a társaságomban, akármit is csinálunk - néz a szemembe. Ha tudná, hogy már csak a tekintetétől is egy másik világban érzem magam...
Megfogja a kezemet, s elindulunk az erdőben. Annyi érzés kavarog bennem, és az a furcsa, hogy az összes pozitív. Talán ilyen az, amikor az ember kiegyensúlyozott és boldog. Nem tudom, nem emlékszem, hogy voltam-e valaha úgy.
Vagy egy órán keresztül sétálgatunk, közben jól elbeszélgetünk. Amikor azt hiszem, kezdek kicsit feloldódni, Harry rám mosolyog, és újra elpirulok. Nekem nem megy, nem tudok úgy viselkedni vele, mint egy hétköznapi emberrel.
Lassan visszaérünk a kocsijához és beülünk. Beindítja, majd elindulunk, s bekapcsolja a rádiót.
- Szóval máskor is csinálhatnánk ilyen jó kiruccanást, ugye? - pillant rám mosolyogva, majd tovább nézi az utat. Nyelek egy nagyot, s próbálom jól meggondolni a válaszomat.
- Aha - végül csak ennyit tudok kinyögni.
Nézek ki az ablakon, a fák elsuhannak mellettünk, én pedig a mosolyt nem tudom levakarni az arcomról. Még emlékszem az érzésre, annyira hihetetlen volt.
- Mind mosolyogsz? - ránt vissza Harry hangja a Földre. Megrázom a fejem, érzem, hogy az arcom újra elvörösödik. - Bevallhatod, ha boldog vagy amiatt, ami történt. Nekem is tetszett, ahogy miattam élveztél el.
Harry szókimondó, ez tény. De ezzel engem teljesen zavarba hoz, bár szerintem ő ezt élvezi.
Nem reagálok rá semmit, inkább megtartom magamnak a gondolataimat és tovább bámulok ki az ablakon, amíg le nem parkolunk a házunk előtt. Harry leállítja a motort és rám néz. Tekintetem az övébe akad, s képtelen vagyok máshova nézni. Szinte rabul ejt.
Kezét lassan az arcomra simítja és megcsókol. Még mindig beleremegek a csókjába, szerintem ezt soha nem fogom megszokni. Bár nem tudom, hogy meddig lesz ez a dolog köztünk...
- Van kedved bejönni? - nézek rá. Elmosolyodik és bólogat, majd kiszállunk a kocsiból és bemegyünk.
- Sziasztok! - mosolyog anya sejtelmesen, ezzel teljesen lejáratva engem. Felsóhajtok és elmotyogok egy sziát, s hallom, hogy Ellie szalad le a lépcsőn.
- Harry! De jó, hogy látlak! - öleli meg, amit Harry örömmel viszonoz. - Na, jót sétáltatok? - néz rám, majd újra a göndör fiúra.
- Aha - mosolyog pimaszul, szemei csillognak.
- Szuper! Gyere - húzza fel Harryt a szobájába. Egy mély levegőt veszek és elindulok fel, de apa a konyhából utánam szól.
- Kicsim! Gyere ide egy kicsit!
Már a hangjából hallom, hogy faggatni fog, amihez most semmi energiám. Kedvetlenül megyek oda.
- Mesélj, merre jártatok? - mosolyog, miközben az újságot leteszi az asztalra.
- Erre-arra - dőlök az ajtófélfának, a kezeimet összefonom magam előtt. - Miért?
- Csak kérdeztem - pillant anyára, s mindketten elvigyorodnak. Megforgatom a szemem, s mivel hiába magyarázkodnék, felmegyek a szobámba. Ledőlök az ágyra és a plafont kezdem bámulni.
Szinte lehetetlen, hogy ez velem történt meg. Harry miért teszi ezt velem? Miért hagyta, hogy megtörténjen az a dolog az erdőben, ha most mégis Ellievel van? Ellie tetszik neki és ez fordítva is igaz. Annyira jó lenne, ha Harry szeretne engem, ahogy én őt... És itt a kulcsszó. A szeretet. Nem tudom, hogy milyen érzés szerelmesnek lenni, de szerintem én most az vagyok. Vagy csak szimplán őrült és megszállott. Annyi biztos, hogy Harry a mindenem, még akkor is, ha ő nem így érez irántam.
Egy mély levegőt veszek, előkapom a naplómat és elkezdem írni a gondolatokat, amik megjelennek a fejemben, amíg végül egy versbe foglalom őket.

Csak egyetlen egyszer néztem a szemedbe,
De akkor igazán mélyen.
Remélem, belevéste jól az eszedbe,
Nem lehet, hogy az életem nélküled éljem.

Egy pillanat kellett, egy érintés, csók,
S a Föld máris másképp forgott
Számomra visszafele folytak a folyók,
Te voltál az, aki a kezdetektől igazán vonzott.

Nem tudom, mi lelt engem,
Nem tudom hová tenni az érzéseimet.
Bár úgy érzem, ez a dolog még befejezetlen,
Felteszem most a kérdéseimet.

Miért csókoltál meg?
Miért engedted, hogy elvesszek a szemeidben?
Csak egy vágyam van, hogy átöleljelek,
De most mégis itt fuldoklom könnyeimben.

Erőtlen vagyok, mégis talpon állok.
Csak egy mosolyod kell, hogy újra magamba zuhanjak.
Számomra a veled töltött percek csak szép álmok,
Melyek a fejünk felett észrevétlenül átsuhannak.

Kell a mosolyod, kell az érintésed, illatod.
Kellesz te, kell mindened.
Neked az égről is lehoznám a legfényesebb csillagot,
Mely olyan csillogó, mint a tekinteted.

Igen, azt hiszem, teljesen beléd szerettem.
Te vagy a gondolatom minden este, minden reggel.
Te voltál és te is leszel az egyetlen szerelmem,
S életem végéig küszködöm a könnycseppekkel.

Mert Harry, téged a kezdetektől fogva akarlak,
De tudom, te nem így érzel.
Mikor rád nézek, a szavak a torkomban akadnak,
Mert rabul ejtesz, mikor a szemembe nézel.

Még nem éreztem ilyet, s nem is fogok,
Mert számomra te vagy az egyetlen.
Hallom a hangod, s a szívem máris hevesen dobog.
De tudom, én csak egy senki vagyok a szemedben.

A könnyeimet letörlöm az arcomról, s a naplót visszarejtem a helyére. Most, hogy tisztában vagyok a saját érzéseimmel, azt kellene hinnem, hogy könnyebb, de nem. Inkább egyre nehezebb. A tudat, hogy szeretem Harryt, megőrjít, főleg, hogy most épp a szomszéd szobában van a nővéremmel és ki tudja, hogy mit csinálnak.
- Szívem! - kopog be anya, majd kinyitja résnyire az ajtót. - Apáddal és Harry szüleivel elmegyünk vacsorázni, jössz te is?
- Nem, menjetek csak - erőltetek egy halvány mosolyt.
- Rendben, szerintem későn jövünk, ne várjatok meg! Jó éjt! - megy ki és becsukja maga után az ajtót. Az asztalomhoz ülök, megfogom a körzőt, s végigkarcolom az alkaromat. Már napok óta nem csináltam ezt, de most szükségem van rá.
Nevetést hallok a szomszéd szobából. Úgy érzem, a szívem és a gyomrom összeszorul. A könnyeimet nem tudom visszatartani, lefolynak az arcomon. Szeretem őt. Ez a gondolat fáj a legjobban. Mert igen, fáj szeretni. Mindig is azt hittem, hogy jó dolog. A viszonzott szerelem nyilván az, de így... Szenvedek. Jobban szenvedek, mint eddig.
Hirtelen nyílik az ajtó, összerezzenek és a körzőt a földre ejtem, ám a csuklóm vérzik. Harry arcáról eltűnik a mosoly, összeráncolja a szemöldökét. Mivel mindketten tudjuk, hogy tudja, mit csináltam, nem szólok semmit, csak lenézek a földre.
- Jenny... - suttogja és vesz egy mély levegőt. Bejön, leül velem szemben az ágyra, előre dől és a térdein könyököl, az ujjait összekulcsolja. Tekintetét az enyémbe fúrja, aggódva néz rám. - Most miért csináltad?
Lenézek és megrázom a fejemet. Nem mondhatom el neki, akkor saját magát okolná.
Megfogja a kezemet és simogatni kezd.
- Az a baj, hogy Ellievel is jól érzem magam? - kérdezi halkan. Nyelek egy nagyot, nem válaszolok. - Nézd... Én látom rajtad, hogy mit érzel irántam, és nem vagyok annyira szemét, hogy ezt figyelmen kívül hagyjam. Ellievel is jól elvagyok, de vele nem történt semmi olyan. Csak egyszer smároltunk, ennyi. Nem tudom, hogy veled meg velem hogy fognak alakulni a dolgok, de egyelőre nincs semmi komoly, próbáld te is kalandként felfogni, rendben?
Kicsiket bólogatok. Próbálom úgy tenni, mintha teljesen megérteném, pedig most tört össze bennem egy világ.
- Csak kérlek, ne bántsd magad! - emeli fel a kezemet, s egy puha puszit ad a sebekre, miközben a szemembe néz. A szívem hangosan és hevesen ver, a testem remeg. Úgy elmondanám neki, hogy szeretem, de nem akarok rontani a már így is szar helyzeten. - Nem jössz át hozzám és Elliehez kicsit dumálni?
Megrázom a fejem.
- Nincs kedvem beszélgetni.
- Pedig jót tenne neked - simítja meg az arcomat.
- Akkor sincs kedvem - nézek le. Magához húz és az ölébe ültet szemből, s felnéz rám.
- Ígérd meg nekem, hogy soha többet nem bántod magad!
Oldalra nézek. Nem ígérhetek meg olyat, amit úgysem fogok betartani. Csak tudnám, hogy miért mondogatja folyton ezt.
Felsóhajt és magához ölel. Az arcomat a vállába fúrom, becsukom a szemem. Nem akarok máshol lenni, csak a karjaiban. Annyira jó érzés.
A szemébe nézek, s lágyan megcsókol, majd kisimítja az arcomból a hajamat és halványan elmosolyodik. A mosolya pedig a világot jelenti nekem.

~ Ellie Wilkinson ~

Harryvel nagyon jól érzem magam. Szerintem ő nem olyan srác, mint a többi, nem csak a szex érdekli, mert akkor már rég megtette volna. Nagyon tetszik és szerintem én is neki. Ennek pedig azért örülök, mert eddig senki nem vett komolyan, pár éjszaka után eldobtak. Mindenki azt hiszi, hogy én egy ribanc vagyok. Lehet, hogy ez kívülről úgy tűnik, de nem tudják, hogy valójában mit érzek. Hogy szükségem van valakire, aki mellettem van. Mindenkiben megbízok, ez velem a baj. Viszont Harryn látom, hogy ő nem dobna el. Eddig két komoly kapcsolatom volt, de természetesen ebből egy sem volt igazi érzelmeken alapuló, a fiúk részéről. Harryben megbízom, jobban, mint eddig bárkiben. Nem mondom, hogy szeretem őt, mert az nem igaz, csak nagyon bejön. Remélem, hogy az ég végre megajándékoz, és vele tényleg boldog lehetek.
Gondolatmenetemből az ébreszt fel, hogy visszajön a szobámba. Rámosolygok.
- Na? Jenny nem jön át?
- Ömm... Nem, nincs kedve - dobja magát mellém az ágyra. - Te sokat szoktál beszélgetni a húgoddal?
- Fogjuk rá. De annyira más, mint én, nincs nagyon közös témánk. Imádom őt, meg minden, de... érted.
- Uhum - sóhajt és a kezeit a feje alá teszi. Lassan átölelem a mellkasát és felnézek rá. Rám pillant, egy féloldalas mosoly jelenik meg az arcán és átkarol, közben végigsimítja a hátamat. Már rég értek így hozzám és ez nagyon jól esik.
Fölé mászok, a csípőjén ülök, s a pólójánál fogva felhúzom magamhoz.
- Harry... nagyon kedvellek - döntöm a homlokát az övének. Kezét a combomra simítja és elmosolyodik. Megsimítom, s megcsókolom.

Meglepődik, de azonnal visszacsókol, közben keze fel-le jár a combomon. Annyira imádom a csókját, olyan nekem, mint egy drog. Képtelen vagyok vele leállni, s hosszú perceken keresztül faljuk egymás ajkait, végül zihálva válunk el.
- Wow... - mosolyog és az ajkába harap, amitől szexibbet még életemben nem láttam.
- Meglepődtél, igaz? - mosolygok, közben hátul a fürtjeivel játszok.
- Meg! És amúgy én is kedvellek téged.
Elmosolyodok, s újra az ajkai felé közelítek, hogy megcsókoljam, de hallom, hogy kinyílik az ajtó. Mindketten odanézünk, Jenny áll ott megszeppenve. Összeráncolt szemöldökkel néz rajtunk végig, majd Harryre pillant és kirohan.
- Jenny! - szól utána Harry, leemel magáról és utána szalad, én pedig értetlenül pislogok.