Drága Olvasóim!
Itt is vagyok a 25. fejezettel. Köszönöm szépen a kommenteket, a pipákat és a 98 feliratkozót, nagyon boldog vagyok, hogy még mindig itt vagytok velem! Mivel a közvélemény-kutatásban a többség arra szavazott, hogy a fejezet előtt mondjam el, mi történt velem a héten, mostantól mindig le fogom írni. Akit pedig nem érdekel, egyszerűen csak fussa át. Szóval az elmúlt hetem viszonylag jó volt. Kedden elkapott a betegség, mostanra már jobban vagyok. Az iskola - vagyis inkább a tanulás - teljesen kikészít. Bár jó jegyeim vannak, sokat kell tanulni, de remélem, hogy meglesz az eredménye, mivel most már nagyon kell gondolkodnom a továbbtanuláson (főiskola/egyetem). De egyszer valaki azt mondta nekem, ,,Ha valamit el akarsz érni, csak a célt lásd, ne az akadályokat." Szerintem ez egy nagyon jó tanács, mindenkinek meg kellene fogadnia! :) Nos, röviden ennyi lett volna. Remélem, hogy a fejezet tetszeni fog, jó olvasást!
Puszi, ~E
U.i.: Még pár komment van, amire nem válaszoltam, de még ma bepótlom!
Harryt nézem félve, látom, hogy a kezei ökölbe szorulnak, állkapcsa megfeszül. Azt hiszem, sosem láttam még ennyire dühösnek. Tekintete szinte lángokat szór a nővérem felé, látszik, hogy nehezen tartja magát, hogy nehogy neki menjen.
Itt is vagyok a 25. fejezettel. Köszönöm szépen a kommenteket, a pipákat és a 98 feliratkozót, nagyon boldog vagyok, hogy még mindig itt vagytok velem! Mivel a közvélemény-kutatásban a többség arra szavazott, hogy a fejezet előtt mondjam el, mi történt velem a héten, mostantól mindig le fogom írni. Akit pedig nem érdekel, egyszerűen csak fussa át. Szóval az elmúlt hetem viszonylag jó volt. Kedden elkapott a betegség, mostanra már jobban vagyok. Az iskola - vagyis inkább a tanulás - teljesen kikészít. Bár jó jegyeim vannak, sokat kell tanulni, de remélem, hogy meglesz az eredménye, mivel most már nagyon kell gondolkodnom a továbbtanuláson (főiskola/egyetem). De egyszer valaki azt mondta nekem, ,,Ha valamit el akarsz érni, csak a célt lásd, ne az akadályokat." Szerintem ez egy nagyon jó tanács, mindenkinek meg kellene fogadnia! :) Nos, röviden ennyi lett volna. Remélem, hogy a fejezet tetszeni fog, jó olvasást!
Puszi, ~E
U.i.: Még pár komment van, amire nem válaszoltam, de még ma bepótlom!
Harryt nézem félve, látom, hogy a kezei ökölbe szorulnak, állkapcsa megfeszül. Azt hiszem, sosem láttam még ennyire dühösnek. Tekintete szinte lángokat szór a nővérem felé, látszik, hogy nehezen tartja magát, hogy nehogy neki menjen.
- Mégis hogy a jó büdös picsába?! - szűri ki a fogai között a szavakat, s közelebb lép hozzá, ám Ellie hátrálni kezd. A pultnak ütközik, összerezzen és remegve néz fel Harryre.
- Mi csak... - kezdi el a nővérem halkan, remegő ajkakkal. - Csak....
- Csak mi?! Egy rohadt kurva vagy, Ellie! - emeli fel Harry a hangját.
- Gyertek... - vezeti ki az ikreket Louis, de közben kíváncsi tekintetükkel nézik, mi folyik itt.
- Miattad! - mondja ki Ellie remegő hangon, s a szeme sarkában egy könnycseppet vélek felfedezni. Harry teste nem sokkal ugyan, de ellazul, értetlenül néz a testvéremre. A nővérem nagy levegőt vesz és lassan kifújja. - Kislányos és éretlen, tudom, de azt hiszem, többet képzeltem ebbe az egészbe. Nem estem szerelembe, de már nagyon közel voltam hozzá, és amikor megtudtam, hogy van barátnőd, teljesen kikészültem. Át akartam menni hozzád, de te nem voltál otthon, csak Rob, így beszélgettem vele. Aztán vigasztalt, és... és az lett belőle, hogy lefeküdtünk.
- És ez neked a szerelem? - háborodik fel még jobban Harry. - Hogy szétnyitod a lábaidat? Ez? Hát, gratulálok!
- Ez nem minden! - kezd védekezni Ellie, majd pár másodperc múlva halkabban kezd beszélni. - Még... még amikor Párizsban voltunk, volt egy nagyon romantikus pillanat, amikor csókolóztunk.
A szám teljesen tátva marad, de ahogy látom, nem csak nekem. Harry szinte már remeg a dühtől.
- Van fogalmad arról, hogy az apám egy 40 éves ember, akinek van felesége és családja?! - idegesen kifújja a levegőt, próbál megnyugodni. - Azt hiszem, most inkább megyek. Majd beszélünk - pillant rám, s kiviharzik a házból. Ahogy becsapódik a bejárati ajtót, mindketten összerezzenünk, s tekintetünk találkozik. Sajnálkozóan néz, én azonban lenézően. Valamilyen részről megnyugodtam, hogy Harry iránt már nem annyira érdeklődik, de azért ez nálam is kiverte a biztosítékot.
- Ne mondj semmit... Csak, tudod, Harry annyira... annyira megbántott - sóhajt. Erőt veszek magamon. Őt bántotta meg? Komolyan? Ha tudná, hogy velem mit művelt. - Bár nem mondta, hogy együtt leszünk, de annyira aranyos volt, olyan édes a csókja és elképesztő az ágyban is.
- Tudom - mondom ki hirtelen, mire rám kapja a tekintetét. - Vagyis... gondolom - vakarom meg a tarkóm és lefelé nézek, de érzem magamon a testvérem szúrós pillantását.
- Jenny? Mi volt köztetek Harryvel? - néz rám komolyan. Nyelek egy nagyot, az agyamon ezernyi gondolat fut át. Elmondjam? Vagy ne?
- Én... - kezdem el halkan, viszont ahogy az emlékek végigpörögnek a szemem előtt, bekönnyezek. Mintha érezném ajkait az enyémeken, mintha illata megcsapná az orromat, nagy kezei bejárnák a testem minden részét. Mosolyok, nevetések, fájdalmak, könnyek. Minden előjön. Egy sós könnycsepp végiggördül az arcomon, amitől azonnal magamhoz térek és rögtön letörlöm, majd a nővéremre nézek, aki furcsállva méreget.
- Mi volt köztetek? - teszi fel újra a kérdést.
- Lefeküdtünk - nézek le és birizgálom az ujjaimat. - Én szeretem őt, de ő engem nem.
Ahogy kimondom, úgy érzem, a szívem teljesen összeszorul. de mégis olyan, mintha kicsit megkönnyebbülnék.
- Ezt miért nem mondtad eddig? Te jó ég, akkor én ki se kezdtem volna vele... - fogja meg a fejét. - Basszus... nem bízol bennem?! - néz rám kissé felháborodva.
- Ellie, kérlek, ezt most ne. El akarom őt felejteni, ne beszéljünk róla!
- Azt hittem, mindent elmondunk egymásnak! De várjunk csak... tudtad, hogy nekem bejön! - kezd megint a normálisnál hangosabban beszélni. - Már az első találkozásnál láttad, hogy mennyire jól kijövünk, erre rámászol?!
- Normális vagy? Én nem másztam rá! És nekem is azóta tetszik!
- De neki én kellettem volna, nem te!
Ez a mondata egyenesen a szívemig hatol. Hát persze, mert én nem kellhetek senkinek, csak Ellie.
Szó nélkül megyek ki a konyhából és rohanok föl a szobámba. Louisval összetalálkozok a lépcsőn, ő épp jön lefelé, de kikerülöm és hangos csattanással csukom be az ajtót magam mögött, majd az ágyamba dőlök és zokogni kezdek. Már megint. Mintha nem sírtam volna eleget Harry miatt.
- Hé, Jen, minden rendben? - hallom Louis lágy hangját, majd érzem, hogy besüpped mellettem az ágy, azonban az arcomat a párnák közül nem veszem el. Óvatosan végigsimítja a hátamat. - Hallottam mindent. Sajnálom.
- Miért vagyok ilyen? - nézek rá szipogva. - Miért nem lehet normális kapcsolatom? Miért nem lehet engem szeretni, miért?!
- Ne mondd ezt! - néz a szemembe. - Csodálatos lány vagy.
- Nem kell, hogy sajnálj! Sőt, szerintem hagyj is békén, mielőtt téged is megszeretlek! Inkább menj Elliehez, mint általában mindenki!
- Jen...
- Ne, nem kell magyarázkodni! - ülök föl és a hajamba túrok. - Csak menj! Kösz, hogy segíteni akartál, de reménytelen vagyok, egyszerűen ezt érdemlem, és kész.
- Hallgass végig...
- Nem, Louis! - rázom a fejem. - Nem kellenek a hazugságok arról, hogy majd egyszer minden jobb le... - nem tudom befejezni, mert ajkait az enyémekre tapasztja és gyengéden megcsókol. Teljesen lefagyok, majd mikor ajkaink elválnak, közelről a szemembe néz. Fogalmam sincs, mit mondhatnék, annyira váratlanul ért ez az egész.
- Csodálatos lány vagy. Önmagadért kedvellek. Azért, aki valójában vagy. És nem engedem, hogy tönkretegyél egy ilyen elképesztő személyiséget.
- Louis... - súgom.
- Ne - teszi az ujját az ajkaim elég, mire nyelek. - Csak... kérlek, ne emészd magad, mert az nekem is rossz. Én csak egyszerűen jól érzem magam veled, boldoggá akarlak tenni. Komolyan, nem csak megjátszásból. Tudom, hogy nehéz neked Harry miatt, de kérlek, adj nekem egy esélyt - néz komolyan a szemembe.
Az agyamon többször végigfutnak a mondatai, visszhangként játszódnak újra a fejemben.
- Nem kell rögtön válaszolnod, ha nem akarsz, nyugodtan gondolkozz rajta. Csak arra kérlek, hogy nagyon fontold meg, jó? - simítja meg az arcomat. Egy aprót bólintok és nyelek. Egyetlen hang sem jön ki a torkomon, bár fogalmam sincs, mit mondhatnék. - Majd beszélünk - ad egy óvatos puszit az arcomra, majd kimegy. Szaggatottan kifújom az eddig bent tartott levegőt, majd előveszem a naplómat, s Harryre emlékezve, könnyezve írom le a sorokat.
Az agyamon többször végigfutnak a mondatai, visszhangként játszódnak újra a fejemben.
- Nem kell rögtön válaszolnod, ha nem akarsz, nyugodtan gondolkozz rajta. Csak arra kérlek, hogy nagyon fontold meg, jó? - simítja meg az arcomat. Egy aprót bólintok és nyelek. Egyetlen hang sem jön ki a torkomon, bár fogalmam sincs, mit mondhatnék. - Majd beszélünk - ad egy óvatos puszit az arcomra, majd kimegy. Szaggatottan kifújom az eddig bent tartott levegőt, majd előveszem a naplómat, s Harryre emlékezve, könnyezve írom le a sorokat.
Nagyon sokat jelentesz te nekem,
Kezemet sajgó szívemhez teszem.
Most azt kívánom, bárcsak itt lennél,
De te sarkon fordultál, elmentél.
Hiányzik minden, amit csináltunk,
Minden őrültség, amit kívántunk.
Amikor azt suttogtad, akarlak,
A hangok a torkomban akadtak.
Sajnálom, hogy így beléd szerettem,
Amit be is vallottam rekedten.
De te elutasítottál engem,
Egyedül hagytál a hideg csendben.
El foglak felejteni, muszáj lesz.
Hozzá kell szoknom a hűs sötéthez.
A szívemet másnak fogom adni,
Annak, ki meg is akarja kapni.
Örökre emlékeimben maradsz
S az életben akármerre haladsz,
Mindig is szeretni foglak téged,
Köszönök neked minden jót, s szépet.
A szívem mélyén tudom, hogy soha nem leszek képes őt elfelejteni. Viszont, amit Louis mondott... Nem lehetek vele, ha közben mást szeretek, ez nem lenne szép vele szemben.
A plafont bámulva sóhajtok, lehunyom a szemem, s Louis szavai folyamatosan újrajátszódnak a fejemben.
~ Harry Styles ~
Idegesen megyek haza, berontok a konyhába, ahol anya aggódva néz rám. Tekintetemet apámra szegezem, nagy késztetést érzek arra, hogy megüssem.
- Szívem, minden rendben? - kérdezi anya, miközben megsimítja az arcomat.
- Kérdezd őt! - mutatok apára. Mindketten értetlenül pislognak rám, de apám szemében mégis látom az aggodalmat. - Meséld csak el, mit műveltél azzal a ribanccal!
- Fogalmam sincs, hogy miről beszélsz - feszül meg az állkapcsa.
- Harry? - néz rám anya, szemei könnybe lábadnak. A szívem összeszorul. Őt sose akartam így látni.
- Ellie. Ellie Wilkinson neve ismerős? Agyonkúrtad őt, te szemétláda! - megyek az apám felé, most már egyre nehezebben fogom vissza magam. - Ő meg ráadásul teljesen beléd zúgott!
- Rob, igaz ez? - kérdezi anya remegő hangon, mire apám csak ránéz és nyel egy nagyot.
- Most azonnal húzz el ebből a házból! - kiabálok.
- Fiam, higgadj le! Nem történt semmi, mindenki követ el hibákat! Hadd ne mondjam, te mit műveltél Jennyvel!
- Ez egyáltalán nem ugyanolyan! Megcsaltad anyát egy csitrivel, ezt soha nem fogom neked megbocsátani!
- Anne, kérlek! - néz apa könyörögve anyára, akinek az ajkai remegnek, már a sírás határán van.
- Menj el, Rob, jó? - mondja halkan, remegő hangon. Az apám vesz egy mély levegőt, végignéz rajtunk, majd elsuhan mellettem és már csak az ajtócsapódást hallom. Ekkor anya zokogni kezd, arcát a kezeibe temeti, én pedig odamegyek és magamhoz ölelem, miközben megsimítom a hátát.
- Sajnálom, anyu - súgom. Remegő testével szorosan ölel, hangosan sír, miközben én hosszú ideig ölelem őt.
- Hogy voltak erre képesek? - szipog.
- Fogalmam sincs. De ne aggódj, én melletted maradok.
Felnéz rám könnyes szemekkel, s halványan rámosolygok.
- Köszönöm, kicsim, nagyon büszke vagyok rád! Annyira erős férfi lettél. Szeretlek!
- Én is szeretlek, anya! - adok egy cuppanós puszit az arcára.
- Harry? Apád miről beszélt? Mit csináltál azzal a kislánnyal?
Megfeszül az állkapcsom és nyelek egy nagyot. Nem akarom őt még ezzel is terhelni, nem akarom, hogy csalódjon bennem. Mert biztos, hogy csalódna. Mindig is arra nevelt, hogy a lányokat tisztelni kell, erre én teljesen kikészítettem Jennyt.
- Mindegy.
- Kérlek, mondd el! - néz fel a szemembe. Egy nagy levegőt veszek és becsukom a szemem.
- Nagyon ki fogsz akadni... - motyogom. - Én... kavartam kicsit Jennyvel. Vagyis csók, szex, ilyesmi. Mondtam neki, hogy ne essen szerelembe, de ő persze teljesen belém habarodott. A fejéhez vágtam, hogy én nem akarok tőle semmit, nem kell a szerelme, aztán... ott hagytam.
- Jaj, szívem...
- Most viszont Louisval fog összejönni, és remélem, hogy ő boldoggá fogja tenni Jennyt, mert megérdemlik egymást.
- Hatalmas szíved van. Tudom, hogy Jessica miatt búslakodtál sokáig. És hidd el, jót tesz neked, hogy egy olyan lány szeret, mint Jenny.
- Nekem itt van Jessica.
- Aki terhes egy másik fiútól. Ne érts félre, aranyos lány és kedvelem őt, de nem kellene felnevelned más gyerekét. Jessicanak szüksége van rád, és mivel jó ember vagy, te segítesz neki. De tényleg úgy szereted őt, mint régen? Nem szokott eszedbe jutni Jenny?
- Anya... - sóhajtok és megfogom a kezét. - Most nem akarok az én problémáimról beszélni. Ez semmi ahhoz képest, amit apa művelt veled.
Megölelem őt és megpuszilom.
- Itt maradok veled, ígérem! - suttogom.
Érzem, hogy szorosabban ölel. Minden fiú életében egyszer eljön az a pillanat, amikor ő veszi át a férfi szerepét a háznál. Nos, ez nálam most jött el. Itt az ideje, hogy mindent megháláljak anyának. Törődést, nevelést, néha a leszidást, mert mindig igaza volt, és abból tanultam. De főként a szeretetet.