24. fejezet - Különös szerelem

Drága Olvasóim!
Itt is vagyok az újabb fejezettel. Nézzétek el nekem, ha van benne némi hiba, mert hulla fáradtan írtam, viszont minden erőmet beleadtam. Köszönöm szépen 97 feliratkozót és a kommenteket az előző fejezethez, csodálatosak vagytok! Még nem volt időm válaszolni rájuk, viszont mindet elolvastam, és eszméletlenül hálás vagyok nektek, amiért még itt vagytok. <3 Remélem, tetszeni fog, jó olvasást! :)
Puszi, ~E

Ahogy Louis a testvéreimmel focizik, egyszerűen nem tudok rá koncentrálni. Képtelen vagyok azzal foglalkozni, hogy ő épp ügyesen cselezget, trükköket tanít az öcsémnek és közben rám mosolyog. Látom, de az agyam nem fogja föl. A szívem hevesen ver, Harry akármelyik pillanatban megérkezhet, ami úgy tűnik, hogy épp most van. Ahogy belép a kapun, mosolyom szélesedik. Zsebre tett kézzel közeledik felénk, tipikus járását bárhol felismerném.
Ahogy Molly is meglátja őt, mosolyogva szalad oda.
- Harry! - nyújtja a kezét, s a fiú rögtön fel is veszi őt, majd egy cuppanós puszit ad az arcára.
- Mi a helyzet, hercegnő? - mosolyog rá édesen Harry.
- Louis tanít focizni, de én nem tudok, csak Mike - nézi a testvérét, aki épp próbál úgy ügyeskedni a labdával, ahogy a "mestere" tanította, bár nem nagyon megy, mert a lábai kisebbek, mint maga a focilabda.
- Louis nem tudja, hogyan kell bánni a lányokkal - vigyorog Harry, mire Louis a combjára rúgja a labdát.
- Okosan, Styles! Még a végén jobb nőt szedek össze, mint te! - mosolyog, mire Harry huhogni kezd.
- Na, és ki a szerencsétlen?
- Vicces vagy! - forgatja meg a szemeit Louis, majd rám néz és elmosolyodik. - Jenny.
- Na, már össze is jöttetek? Szuper!
- Együtt aludtak! - közli boldogan Mike, mire Harry szemöldöke felszalad, s kissé tátott szájjal néz rám. Kezdem elszégyellni magam. Úgy viselkedtem, mint egy ribanc. Az egyik fiú ágyából mentem a másikba.
- Máris? Elég gyorsan összejött - néz Louisra sokatmondóan, aki büszkén átkarol és az arcomra nyom egy puszit. Keresem Harry tekintetében a féltékenységet, megbánást vagy egyéb ilyen érzelmet, de semmi. Mosolyogva néz minket, láthatólag örül nekünk. Bár nekem most az is jó, hogy legalább nem lök el magától.
- Louis finom kakaót tud csinálni - mondja Molly kislányos hangján, miközben komolyan néz Harryre, aki még mindig a kezében tartja őt.
- Van neve is! - mosolyog Louis.
- Tommo-féle-kakaó! - mondják egyszerre a testvéreim, amin muszáj felkuncognom. Annyira édesek, boldogok és gondtalanok.
- Most menjetek fel, mossatok kezet, aztán később játszunk valamit, jó? - borzolja össze Louis az öcsém haját, közben Harry leteszi Mollyt a földre. Egyszerre motyognak egy jót, majd beszaladnak.
A mosoly eltűnik az arcomról, ahogy beugrik valami. Hol van Ellie?
- Hé, Jen, főzök kávét, te kérsz? - néz rám Louis, amivel rögtön visszaránt a valóságba. Ránézek, halványan elmosolyodok és megrázom a fejem. - Oké, én iszom egyet, mert mindjárt bealszok. Hazz?
- Nem, kösz.
- Jól van - indul be Louis, de még egy csókot nyom az ajkaimra, majd kikerül és bemegy. Érzem, hogy remegnek a térdeim, félve nézek Harryre. Nem hiszem el, hogy még mindig gondot okoz a szemébe nézni.
- Jól mutattok együtt - mondja, miközben dekázni kezd a labdával.
- Köszi - erőltetek egy mosolyt, elvégre pont tőle nem akartam ezt hallani. - Nem tudtam, hogy értesz a focihoz - nézem elismerően, ahogy a labdával bánik.
- Ugyan! Fiú vagyok, ez alap dolog - mosolyog, majd megfogja a labdát, s némi hezitálás után átadja. - Te is tudsz dekázni.
- Mi? Én? Dehogyis! - nevetek és tolom el a labdát, de ő a kezembe nyomja.
- Na, mutasd!  - mosolyog, s a szemembe néz, én pedig úgy érzem, vagy most elrepülök, vagy elsüllyedek. Nem tudom, de vele szemben nem maradhatok, az biztos.
Felsóhajtok, egy kicsit hátrébb lépek és megpróbálok dekázni, de a másodiknál már 10 méterre kerül tőlem a labda.
Harry elkezd nevetni.
- Ez irtó aranyos volt! - mosolyog rám.
- Én lány vagyok, nekem ez nem megy! És a sportban sosem voltam jó...
- De az ágyban igen - csúszik ki a száján, de látom, hogy neki is hirtelen jött, máris megbánta, hogy kimondta, így inkább nem reagálok semmit.
- Öm... nem tudod, Ellie hol van? - váltok gyorsan témát, mielőtt kezdene kínossá válni a dolog.
- Fogalmam sincs - von vállat. Próbálok valamit leolvasni a tekintetéből, de nem megy.
Végignézek rajta, majd pislogok párat és elindulok be, de megragadja a karomat, így hátrapillantok. Kicsit megrémiszt, ahogy aggódva néz le rám, látom, hogy nyel egy nagyot.
- Mondd, te... szereted Louist?
A számat beszédre nyitom, de nem adok ki egy hangot sem, ugyanis fogalmam sincs, mit mondhatnék. Az óráknak tűnő másodpercek, amíg bámul engem, megőrjítenek. Nem szeretem Louist, de nem mondhatom meg neki, hogy mi a helyzet valójában.
- Még... még nem alakult ki teljesen - köszörülöm meg a torkom. Azt hiszem, elég jó volt ez a válasz. Vagyis így legalább nem kell magyarázkodnom, hogy miért vagyok vele, ha nem szeretem, és ha esetleg az ellenkezőjét mondanám, észrevenné rajtam, hogy mégsem kötődök annyira Louishoz.
- Értem. Remélem, boldog leszel - mosolyog halványan. Mivel fogalmam sincs, erre mit reagálhatnék, csak viszonozom a mosolyt és bemegyek. Louis a konyhában kávézik, a testvéreim pedig a tévé előtt ülnek és Spongyabobot néznek.
A konyhában az ajtófélfának dőlök, s mosolyogva nézem Louist, amint néz ki az ablakon, közben szürcsöli a kávét. Nem vesz észre engem, úgy tűnik, valamin nagyon elgondolkodott.
Harry hirtelen elmegy mellettem, amitől kissé összerezzenek, s ahogy illata megcsapja az orromat, a szívem azonnal gyorsan kezd kalimpálni, a mellkasomat pedig melegség önti el.
Odamegy Louishoz, s valamit halkan elkezd neki mondani.
- Jenny! - hallom a húgom kiabálását. - Gyere, nézz meg velünk egy részt!
Felsóhajtok és odamegyek, leülök közéjük és magamhoz húzom apró testüket.

~ Louis Tomlinson ~

- Harry, én nem tudom ezt csinálni vele! - sóhajtok. Szörnyű lelkiismeret-furdalásom van amiatt, amit teszünk Jennyvel. Nem érdemli meg, hogy átverjék azok után, amin keresztül ment.
- Muszáj, Louis! - néz rám. - Kérlek! Csak amíg elfelejt engem, mert sose fog rajtam túllépni.
- De nem érted... - hajtom le a fejem, s a kezemet a zsebembe teszem. - Jenny túl jószívű ahhoz, hogy ezt tegyük vele. Mi van, ha belém szeret?
Harry elvigyorodik és elkezdi ütögetni a vállamat.
- Ó, tesó, már értem! Te szerettél belé!
- Ez nem igaz! - tagadom rögtön, talán túl hirtelen. - Én csak... kedvelem őt és nem érdemli meg, hogy átverjük!
- Nem verjük át, ha bevallod, hogy belezúgtál! Akkor tényleg vele lehetsz, ő is megszeret, és mindenki boldog lesz! Szerinted nekem nem esik rosszul? Miattam van ilyen helyzetben.
Továbbra is csak bámulok ki az ablakon, az agyam folyamatosan kattog. Nem tudom, hogy mi lesz. Szívem szerint mindent elmondanék Jennynek, bár tudom, hogy szegény nagyon összetörne, viszont ha tovább hazudok, az csak rosszabb. Tény, hogy kezdem őt megkedvelni. Nagyon. Viszont ha megtudná ezt az egészet, örökre elfelejthetném őt, azt pedig nem szeretném. Szóval úgy néz ki, maradok az eredeti tervnél, csak egy kicsit változtatok rajta. Nem fogok vele szakítani, amikor már elfelejteti Harryt.
- Nem fogok vele szakítani - mondom ki végül, mire Harry kissé meglepetten néz rám.
- Akkor minden marad így? Összejöttök és mindenki boldog?
Bólintok. Azt hiszem, mindenkinek így lesz a legjobb, de főleg Jennynek. Majd én boldoggá teszem. Halványan elmosolyodok. A szívemről egy hatalmas kő esett le, örülök, hogy végre sikerült döntenem.
- Gyere, nézzünk Spongyabobot - intek a fejemmel és bemegyünk a nappaliba. Leülünk, s a két kicsi máris Harry ölében terem, így én magamhoz húzom Jennyt. Átkarolom őt és simogatom, közben néha lepillantok rá. Érzem, hogy a közelemben még kicsit feszült. Azonban látom, hogy a szemeit képtelen levenni Harryről. Hosszú szempillái alól figyeli a göndör srácot, ami őszintén szólva elég rosszul esik. Tudom, hogy nehéz neki, de akkor is szeretném, ha engem kedvelne.
Megsimítom az arcát, így tekintetét hirtelen rám emeli. Halványan elmosolyodok és megcsókolom. Érzem, hogy félve és lassan csókol vissza. Nem hagyom, hogy az ajkaink elszakadjanak egymástól, ez a csók túl jó ahhoz, hogy vége legyen. Akárhányszor el akarja húzni a fejét, mindig hajolok felé.

~ Jenny Wilkinson ~

Louis nagyon furcsán viselkedik, mintha komolyan gondolná ezt az egészet. Én viszont mindjárt beleőrülök, hogy Harryvel egy szobában vagyok.
Louis hirtelen elölről az ölébe ránt, s tovább csókol lassan. A kezemet az arcára simítom, míg ő a combomat markolja. Csókja gyengéd, érzem, hogy tele van érzelemmel.
Miről beszélek?! Lehetetlen, hogy irántam érezzen valamit. Begolyóztam, szeretethiányom van és minden baromságot beképzelek magamnak.
- Ne a gyerekek előtt! - ránt vissza Harry hangja, így Louisval elválnak az ajkaink és a testvéreimre nézek, de a szemüket Harry befogja.
Szégyellősen a hajamat a fülem mögé tűröm és lemászok Louisról, felállok és megigazgatom a ruházatomat.
- Ömm.,, ebédre összedobok hamburgert, az megfelel? - nézek rájuk.
- Hamburger! - csillan fel Molly szeme, s Mike is tapsikolni kezd. Harry is mosolyogva bólint és Louis is beleegyezik, így elindulok a konyhába.
Ahogy elkezdem sütni a húst, érzem, hogy egy test mögém áll, majd átkarolja a derekamat.
- Jól áll neked a főzés - mosolyog és az arcomra nyom egy puszit Louis. - Segítek, jó? - enged el, majd a pulton lévő paradicsomot elkezdi felkarikázni.
- Köszönöm - mosolygok hálásan, miközben megfordítom a húsokat, hogy mindkét oldal egyenletesen lesüljön. A fröcsögő olajban sülő húsok illatától megkordul a gyomrom, de nem akarok enni, nem szabad.
Megcsináljuk Louisval a hamburgereket, majd megterítek, és leülnek enni.
- Te nem eszel? - néz rám Harry.
- Én nem vagyok éhes - lódítok gyorsan, majd a hűtőből kiveszek egy kis üveg vizet, felpattanok a pultra, lecsavarom a kupakot és belekortyolok.
Mollyt nézem, szegény azt se tudja, hogy fogja meg azt a hatalmas zsömlét, nemhogy a szájába tömje. Összeráncolt szemöldökkel figyeli, ahogy a fiúk nagyokat harapva esznek. Muszáj elmosolyodnom.
- Sziasztok! - jön be hangosan Ellie, s 1000 wattos mosollyal az arcán néz végig mindenkin.
- Hol voltál? - nézek rá, miközben ő elvesz egy karika uborkát a pultról és bekapja.
- Erre-arra - von vállat. Mivel ki akarom deríteni, hogy pontosan mi történt, muszáj rákérdeznem.
- Láttalak délelőtt, mentél be Harryékhez.
Ahogy ez a mondat elhagyja a számat, Harry értetlenül néz rám, Ellie pedig úgy tűnik, hogy teljesen zavarba jött.
- Öö... izé... - csavargatja a haját Ellie idegesen. - Én...
A nyakán meglátok egy pirosló foltot, nyilvánvaló, hogy kiszívták a nyakát.
- Ki van szívva a nyakad, Ellie! Nem volt otthon Jessica, igaz? - nézek Harryre, talán egy kicsit goromba vagyok, de ez egyszerűen kijött belőlem.
- Fogalmam sincs, hogy miről beszélsz, én Jessicaval sétáltam, csak apám volt otthon - néz Harry a nővéremre, aki beharapja az ajkát és a földet nézi. - Várjunk csak... Mit kerestél te az apámnál?
- Csak... beszélgettünk...
- Beszélgettetek? - áll fel Harry, s közeledik a nővéremhez. - És az ott a nyakadon?
- Ez már régi... - legyint, de szerinte lehet látni, hogy az egész teste remeg.
- Ellie, utoljára kérdezem, hogy mit kerestél az apámnál!
A nővérem teljesen elvörösödik, nyel egy nagyot és lassan néz fel Harryre.
- Én... Szeretem őt. Szeretem az apádat, Harry.