23. fejezet - Képtelen vagyok mást szeretni

Drága Olvasóim!
Meghoztam a 23. fejezetet. Köszönöm szépen a 96 feliratkozót, és a kommenteket, pipákat az előző fejezethez! Csodálatosak vagytok, hálás vagyok azért, amiért még velem vagytok! <3 Remélem, hogy ez a fejezet is elnyeri a tetszéseteket, bár eléggé rövid lett és lapos, de vannak dolgok, amiket csak a következő fejezetbe szeretnék beleírni. Niallnek pedig nagyon-nagyon boldog születésnapot! :) Jó olvasást! :)
Puszi, ~E

Reggel puha ajkakat érzek a nyakamon, erős karokat magam körül. Nem bírom ki, hogy ne mosolyodjak el ezen az édes tetten. Louis a fülemhez hajol, megharapja a fülcimpámat, mire felkuncogok.

- Jó reggelt - motyogja reggeli álmos hangján.

- Jó reggelt - mosolygok.

Legnagyobb meglepetésemre egy édes puszit nyom az ajkaimra, majd ledobja magáról a takarót, s ahogy feláll, tekintetem megakad csupasz fenekén. Felveszi a földről a bokszerét, belebújik, majd megigazgatja a haját.

- Csinálok valami reggelit. Ööm... pirítós megfelel? - néz rám.

- Nem vagyok éhes - tiltakozom egyből, de a gyomrom korogni kezd.

- Uhum, ez a hang nem ezt mondja - nevet kicsit. - De megmondhatod, hogy ha nem szereted a pirítóst, akkor csinálok mást.

- Nem, öm... a pirítós megfelel - erőltetek egy halvány mosolyt, mire bólint és kimegy a szobából. Egy mély sóhaj szakad fel a torkomból, Nem szeretek mások előtt enni, egy fiú előtt meg főleg. Ez annyira... gáz.

Kimászok az ágyból, valami emberi alakot csinálok magamból, majd lemegyek. Mennyei illatokat érzek, a friss pirítós mellett kávé gőzölög.

- Épp időben - mosolyog, majd leül, s én is vele szemben. Elkezdünk enni, de én inkább csak csipegetek. Amúgy is úgy nézek ki, mint egy tehén, nem kell még az is, hogy úgy egyek, akár egy disznó.

Csend van körülöttünk, néha rápillantok. Meg kellene beszélnünk a tegnap estét, de nem merek rákérdezni. Lehet, hogy annyira részeg volt, hogy nem is emlékszik rá.

- Zavarban vagy? - töri meg a csendet, mire tekintetemet rákapom és hevesen - talán túl hevesen - rázni kezdem a fejemet, mire kicsit felkuncog. - Azért, mert bokszerben virítok előtted, vagy amiatt, ami az éjszaka történt?

- Öm... én...

Nem számítottam erre a kérdésre, így fogalmam sincs, hogy mit mondhatnék, még nem volt időm kigondolni.

- Emlékszem rá, Jen. És jó volt. Nagyon is.

Felsóhajtok és nézek rá.

- Nem tudom, te hogy vagy vele - néz lefelé és a pirítóst piszkálja -, de én élveztem. Tudom, hogy rajtam kívül még csak Harry volt, és nem is várom el, hogy vála....

- Nekem is tetszett - vágok a szavába, mire rögtön rám néz és elmosolyodik. - Csak... azt hittem, te megbántad.

- Lehet, hogy részeg voltam, de tudtam, hogy mit csinálok. Egy cseppet sem bántam meg, remélem, hogy te sem.

- Én sem - mosolygok halványan. Elvégre ez - gondolom - csak a szórakozás kedvéért volt, mert nem is vagyunk együtt igazából.

- Akkor jó - kapja be az utolsó falatot is. Lassan én is megeszem, elfogyasztjuk a kávét, s elszívunk mellé egy-egy szál cigit. - Ma mit csinálsz?

- Szerintem semmi érdekeset.

- Akkor velem tölthetnéd a napot - mosolyog. Pislogok párat, mire felfogom, mit mondott.

- Ömm... oké, jól hangzik - egyezek bele végül, bár teljesen parázok. - De akkor menjünk el hozzánk, anyáék biztos aggódnak már értem.

- Jól van, ahogy szeretnéd.

Megvárom lent Louist, míg elkészül, majd elindulunk. Harryék háza felé közeledünk, s a nővéremet már megint látom bemenni az ajtón. Egy mély levegőt veszek, amit lassan kifújok. Feszültségemet Louis is észreveszi, mert nyugtatóan megsimítja a hátamat.

- Jól vagy?

- Persze - motyogom. Tovább nem is kérdezget, viszont a kezét a derekamra csúsztatja, s amíg haza nem érünk, nem enged el. - Anya, itthon vagyok! - kiabálok, ahogy beérünk az ajtón.

- Na végre, már annyira aggódtam, hol a fenében vol... - jön ki, de ahogy meglátja Louist, abbahagyja. - Ó... öm...

- Jó napot - mosolyog. - Jenny nálam volt éjszaka, remélem, nem baj.

- Nem, dehogyis - mondja anya, miközben hitetlenkedve néz ránk. - Izé... Jenny, apáddal el kell mennünk, megtennéd, hogy vigyázol Mikera és Mollyra?

- Na jó - sóhajtok és felnézek Louisra. - Nem baj, ha itt maradunk?

- Dehogy, imádom a kölyköket - mosolyog, majd levesszük a cipőnket és indulunk be, de apa kijön a nappaliból és nagy szemekkel néz Louisra.

- Helló. Jenny, beszélhetnénk? - kérdezi, de közben mereven Louis figyeli.

- Persze. Addig várj meg a szobámban - nézek Louisra, aki bólint és felmegy, én pedig apára szegezem a tekintetemet.

- Tudod, kicsim, már 17 vagy... - kezdi el, amit tudom, hogy nehezére esik, de egyszer már Ellievel végig csinálta, nekem is el kell mondania. - És most egy fiúnál aludtál. Izé... nem tudom, hogy mit csináltatok, de kérlek, nagyon vigyázz!

- Apaa... - forgatom meg a szemem. Érzem, hogy nem csak nekem kínos ez a beszélgetés.

- Sajnálom, szívem, ezt muszáj elmondanom. Szóval nem tudom, hogy ő milyen, de ha egyből azt akarja tőled, ne hagyd magad! Vagyis... még nem történt meg, ugye? - néz rám. A számat beszédre nyitom, de fogalmam sincs, mit mondhatnék. Még Harryről sem tudnak...

- Nem - nyögöm ki végül, mire megkönnyebbülten felsóhajt.

- Helyes. Vigyázz magadra, jó? És ne add magad könnyen - simítja meg a fejemet és ad egy puszit, mire halványan elmosolyodok.

- Úgy lesz - szaladok fel Louis után. Bemegyek a szobámba, az ágyamon fekszik és mosolyogva néz rám.

- Na, megkaptad a kioktatást?

- Meg - sóhajtok és mellé dobom magam. - Reméli, hogy még nem feküdtünk le.

- Ó, szóval Harryről se tudnak? - néz le rám, majd átkarol és közelebb von magához.

- Nem.

- Jenny! - hallom a vékonyka hangot, amit bárhol felismernék. Molly édesen szalad be a szobámba. - Ó, szia! - mosolyog Louisra, majd Mike is bejön és elvigyorodik.

- Louisval fogunk rátok vigyázni - ülök föl és rájuk mosolygok.

- Juhú! Louis, játszunk? - ugrik fel Mike az ágyra, Molly pedig Louis mellkasára veti magát.

- Ó, még szép, hogy játszunk! - nevet Louis, majd feláll, s felveszi Mollyt.

- Engem is! - ugrál az ágyon Mike.

- Gyere! - veszi a másik kezébe az öcsémet, majd mindkettőjüket kicsit feldobja. - Mint két sózsák!

Nevetve néznek rá a testvéreim, azt hiszem, nagyon kedvelni fogják őt. Hallom anya kiabálását, hogy elmennek, szóval már csak négyen maradunk a házban.

- Nos, ki szereti a kakaót? - mosolyog Louis.

- Éééén! - sikít mindkét testvérem, majd Louis vigyorogva viszi őket le a konyhába. A párnám alól előkotrom a naplómat, s kinyitom.

Kedves Naplóm!

Olyan rég írtam, azóta annyi minden történt… Harry volt barátnője, Jessica visszajött. Gyönyörű, kedves és vékony. Tökéletesen illik Harryhez, viszont terhes, de nem Harrytől. De persze az ő szerelmük még ezt is kibírja, én pedig majd’ beleőrülök, amikor látom őket. Bár mostanában a nővérem járkál át Harryhez, amit még nem igazán értek, de mindent meg fogok tenni azért, hogy megtudjam, mi folyik köztük. Liam megtervezett nekünk egy randit Louisval, mert Harryvel megbeszélték, hogy összehoznak minket. Nos, igen… megegyeztünk, hogy eljátsszuk, hogy együtt vagyunk. Ez odáig fajult, hogy tegnap este lefeküdtünk. Jó volt, de én akkor is mindenben csak Harryt látom, képtelen vagyok mást szeretni. Pedig Louis tényleg jófej, vicces és helyes srác, de ez nekem egyszerűen nem megy. Túl sok minden köt Harryhez, és túlságosan szeretem őt…

Visszarejtem a párnám alá a naplóm, majd lemegyek a konyhába, s a látványtól muszáj elmosolyodnom. Louis két kakaót kever, s a két oldalán a testvéreim állnak lábujjhegyen, a pultba kapaszkodva, s figyelmesen követik Louis minden mozdulatát.

- Ez a Tommo-féle-kakaó, ennél finomabb nem létezik! - mondja Louis, mire Molly nagy szemekkel néz fel rá és mosolyog.

- Kérem! - nyújtózkodik a húgom, mire Louis odaadja neki és Mikenak is. Belekortyolnak, s szinte egyszerre nyalják meg a szájuk szélét.

- Ez nagyon finom! - néz fel Mike Louisra, aki büszkén elmosolyodik.

- Én mondtam!

Mindketten óvatosan totyogva mennek a konyhaasztalhoz, koncentrálnak, nehogy kiöntsék a mennyei finomságot. Feltápászkodnak a székre és szürcsölgetni kezdik.

- Máris lekenyerezed őket! - nézek Louisra nevetve, aki mosolyogva megvonja a vállát, s a pultnak támasztja a csípőjét.

- Gyere ide - tárja szét a karjait.

Halványan elmosolyodok, majd odamegyek, és hagyom, hogy izmos karjaival körbeöleljen. Egy puszit nyom a fejemre, s én átkarolom a derekát. Molly és Mike sutyorogni kezdenek, közben ránk néznek és kuncognak.

- Hé, nem suttogtok, hanem szépen isszátok azt a tökéletes kakaót! - mutat rájuk fenyegetően Louis, hangjában mégis játékosság hallatszik.

- Utána játszol velünk? - néz rá Mike, s a szája körül csupa kakaó, amin muszáj elmosolyodnom.

- Játszok. És Jenny is! - szorongat meg egy kicsit, mire felkuncogok.

- De jó! - kezdik el gyorsabban inni, majd mikor elfogyasztják, szinte lecsapják az asztalra a bögréket és leugranak a székről.

- Először töröljétek meg a szátokat! - szól utánuk Louis, ahogy szaladnak fel a lépcsőn. - Imádni való kölykök - mosolyog. - Akár a nővérük.

- Ömm... igen, Ellie is nagyon jófej.

- Butus - nevet. - Én rád gondoltam.

Teljesen elpirulok.

- Oh... öm... értem...

- Na, ne légy már ennyire zavarban! - nyom egy puszit az ajkaimra. Teljesen össze vagyok zavarodva. Nem tudom, hogy ő mit akar tőlem, vagy hogy egyáltalán akar-e valamit.

- Louis! - szaladnak le a testvéreim, kezükben egy-egy labdával. - Melyik labda legyen?

- A foci - mutat rá, mire Mike kinyújtja a nyelvét Mollyra. - Mike, olyan trükköket mutatok neked, amitől az összes csaj téged akar majd! - veszi el tőle a labdát és megforgatja a mutatóujján. Mollyék ugrándozva követik őt az udvarra, én pedig elindulok utánuk, de csörögni kezd a telefonom. Előveszem a farzsebemből, s ahogy meglátom Harry nevét villogni a képernyőn, a szívem egy nagyot dobban. Pár pillanat hezitálás után remegő ujjaimat végighúzom a képernyőn, felveszem és a fülemhez emelem.

- Szia - szólok bele, s remélem, hogy nem remeg a hangom.

- Szia! Mit csinálsz ma?

- Louis itt van és Mollyékkal játszunk.

- Oh, értem. Nem gáz, ha én is átmegyek? Unatkozom, és Jessica egy barátnőjénél van.

- Persze, gyere nyugodtan.

- Szuper! 10 perc és ott vagyok!

Megszakítja a vonalat, de a telefont még mindig a fülemnél tartom, s próbálom a szívdobbanásaimat csillapítani. De nem megy.

A mosoly megjelenik az arcomon, s valószínűleg az elkövetkezendő pár órában nem is fog eltűnni.