39. fejezet - Túl sok nyomás

Drága Olvasóim!
Itt is vagyok az újabb fejezettel. Először is, nagyon köszönöm a türelmeteket, és iszonyatosan sajnálom, hogy megint késtem, de a továbbiakban összeszedem magam, ígérem! Továbbra is hálás vagyok nektek mindenért, a kommentekért, feliratkozásért és pipákért! Jól esik, hogy itt vagytok nekem, még annak ellenére is, hogy nem tudom mindig időben hozni, és némelyik fejezet nem lett túl jó. Imádlak titeket. <3
Az elmúlt hetem rettenetesen sűrű volt, azt hittem, sosem ér véget. Minden nap, mikor hazaértem az iskolából, leültem tanulni, és estig a könyvek fölött gubbasztottam. De megérte, mert jó jegyeket kaptam! Szombaton viszont muszáj volt ellazulnom, ami nálam azt jelenti, hogy bulizni kell. Jól éreztem magam, nem voltam hulla részeg, szóval vasárnap nem a másnapossággal, hanem a fáradtsággal küszködtem. :D Remélem, hogy nektek jó hetetek volt, és még egyszer sajnálom!
Jó olvasást!
U.i.: A hibákat nézzétek el nekem, még nem volt időm átnézni!
Puszi, ~E

Eszeveszettül böngészünk az interneten, hátha találunk valami Jenny szüleiről. Látom rajta, hogy feszült, amit őszintén szólva meg is értek. Ki ne lenne rosszul ilyen helyzetben? De én mellette maradok, és segítek neki.

Megpillant egy cikket, ráklikkel, s megjelenik egy kép az összetört autóról. Nyelek egy nagyot, látom, hogy Jenny kissé megriad, így nyugtatóan megsimítom a hátát.

- Akkor olvassuk - sóhajt fel, majd lassan elkezdi olvasni a sorokat. A lényeget kiszűröm belőle; autóbaleset, kórház, túlélték, drog, babának új család, és egy név.....Nina Simpson.
Tekintetemet Jennyre vezetem, akinek verejtékcseppek és könnycseppek keverednek az arcán.
- Hé, kicsim! - ölelem magamhoz és megsimítom a karját. - Jól vagy?
- Anya... Nina... - mondja hüppögve. - Meg kell őt... meg kell keresnem!
- Először nyugodj le, jó? - fogom meg két oldalt az arcát és a szemébe nézek. - Segíteni fogok neked, de le kell nyugodnod!
- Nem! - löki el a kezem, látom, hogy az egész teste remeg. Nagyon félek, hogy valami komolyabb baja lesz ebből, vagy beleőrül. Megértem, hogy ideges, én is az lennék a helyében, sőt, szerintem bárki más. Én csak szeretem és óvom őt. Legalábbis próbálom.
- Jenny, kicsim, szerelmem, nézz rám! - próbálok mélyen a szemébe nézni, de ő kerüli a tekintetemet, csak idegesen kapkodja a fejét jobbra-balra.
- Az anyámról van szó! Megtudtuk a nevét, most már csak egy lépés van! Mi van, ha megváltozik az életem?! Félek a változásoktól, mindentől, és félek, hogy mik derülnek ki az anyámról! - szinte kiabál, s a végén zokogva rogy a földre. Leguggolok elé, megfogom a kezeit, s megsimogatom.
- Csinálok neked meleg fürdőt, aztán amíg beleülsz és kicsit ellazulsz, megpróbálok valamit kideríteni az anyukádról, jó? - beszélek hozzá nyugtató hangon, már amennyire ez most megy. Én is zaklatott vagyok és feszült, de nem mutathatom ki, azzal csak még jobban felzaklatnám őt.
Aprókat bólogat, felsegítem őt, majd bemegyek a fürdőbe, s engedek neki meleg vizet.

~ Jenny Wilkinson ~

Ahogy Harry kimegy a fürdőből és becsukja az ajtót, a csapra támaszkodok és a tükörbe nézek. Vörösre sírt szemek, kócos haj, könnyes arc. Gyalázat. Gyalázat már megint, ahogy kinézek, és nem hiszem el, hogy Harrynek így kell látnia.
Idegesen ledobálom magamról a ruhákat, beszállok a kádba, amibe Harry habfürdőt is tett, s beleülök, hagyom, hogy a hab ellepje a testemet. Hátrahajtom a fejemet, s ahogy Harry mondta, próbálok ellazulni, ám ez nem igazán jön össze. Az agyam folyamatosan kattog, csak egyetlen nevet látok a szemem előtt. Nina Simpson.
Vajon hogy néz ki?
Milyen belsőleg?
Meg fog ismerni?
Él még egyáltalán?
Kérdések ezrei kavarognak a fejemben, amiket képtelen vagyok kiverni. Szaggatottan fújom ki a levegőt, miközben végigsimítok a hasamon.
A szemeim kikerekednek
Te jó ég, már megint híztam!
Lassan felülök, miközben a kezem a hasamon van. Undorító! Félve megfogom a combjaimat is, s megállapítom, hogy nem csak a hasamra került újabb felesleg.
Lepereg előttem az utóbbi pár nap, hogy folyamatosan csak ettem és ettem, és nem jött ki belőlem semmi. A szívem gyorsan kezd verni, forogni kezd velem a fürdőszoba. Veszek egy mély levegőt, majd kimászok a kádból, szárazra törlöm a testem és belebújok a pizsamámba, majd kimegyek a fürdőből.
- Csináltam neked egy kis finomságot - teszi Harry az ágyamra a tálcát, amin mogyoróvajas kenyér és egy pohár kakaó van. A gyomrom megkordul, összefut a nyál a számban, azonban muszáj megállnom, nem ehetek belőle!
- Nem vagyok éhes! - hadarom el, s gyorsan elfordítom a fejem, hogy még csak ne is lássam. Harry lassan elém lép, megsimítja az arcomat, s kényszerít, hogy ránézzek.
- Megint kezded? - kérdezi halkan, miközben hüvelykujjával simogat. Megrázom a fejem.
- Nem tudom, miről beszélsz - nézek le.
- Nem akarsz enni. Pedig rád fér. Kérlek, a kedvemért, olyan nagy szeretettel csináltam - hajol közelebb hozzám. Nyelek és összeszorítom a fogaimat.
- Nem vagyok éhes - motyogom.
Felsóhajt és maga mellé ereszti a karját.
- Jó, akkor majd később megeszed - mondja halkan, majd leül a székemre, én pedig az ágyamra és ránézek.
- Találtál valami anyámról?
- Rengeteg ilyen nevű ember él a környéken, szóval időbe fog telni, míg megtaláljuk, de nem adom fel - néz a szemembe, ami megnyugtat, így egy halvány mosolyt eresztek felé.
- Köszönöm, Harry.
- Neked bármit, kicsim! Viszont... Attól félek, a legrosszabbra is fel kell készülnöd.
Egy mély levegőt veszek, amit lassan kifújok, s ránézek.
- Tudom - bólintok.
- Nem tudom, hogy azóta leszokott-e a drogról, vagy hogy egyáltalán mi van vele, ha még... - nem fejezi be a mondatot, de mindketten tudjuk, mit akar mondani.
Az is benne van a pakliban, hogy már nem él. Nem tudom, mi van vele, csak annyit tudok, hogy muszáj megtudnom...akármit. Beleőrülnék abba, ha semmit nem tudhatnék róla. Nem érdekel, ha nem normális ember, ő akkor is az anyám, ő hozott a világra. Talán nem is emlékszik rám, de... de én akkor is meg fogom őt találni.
- Felkészültem mindenre - nézek rá. Bólint, majd feláll, odajön hozzám és mellém dobja magát, majd magához húz és megcsókol. Végigsimítja az oldalamat, amire összerezzenek. Nem akarom, hogy érezze, mennyit híztam.
- Mi a baj? - néz a szemembe.
- Semmi - vágom rá. Felhúzza a szemöldökét, mire felsóhajtok. - Megint híztam... - hajtom le a fejemet.
- Ezért nem akarsz enni, ugye? Már megint azt hiszed, hogy kövér vagy, és megint hülyeségeket fogsz csinálni!
- Híztam, Harry, és ez gusztustalan! - emelem fel a hangom.
- Nem! - támaszkodik föl. - Azt hiszed, hogy kövér vagy, pedig nem! Kilátszódnak a bordáid, egy gramm felesleg sincs rajtad, amire meg azt hiszed, hogy háj, az csak a bőröd!
- De...
- Nincs de! - vág a szavamba. - Ezt pedig most itt megeszed, mert szükséged van az édességre - rakja elém a tálcát. - Most - néz a szemembe.
Kicsit megrémiszt, de erőt veszek magamon, megfogom a kenyeret, s egy kicsit beleharapok.
Hanyatt fekszik, s a telefonját kezdi el nyomkodni. Remélem, hogy most is épp az anyámról keres infókat.

~ Harry Styles ~

Tyratól újabb üzenet, mily meglepő!

Idegesen kifújom a levegőt. Ez a csaj tényleg tudja, hogyan kell felizgatni valakit. Nem tudom, miért sikerül neki ilyen könnyen, vagy hogy egyáltalán miért válaszolok neki. Hülye vagyok...

Eldobom magam mellé a telefont, ránézek Jennyre, aki megeszi az utolsó falatot. Az a baj, hogy a fantáziám most túlságosan beindult, és a tudat, hogy Jennyn melltartó sincs, megőrjít. Úgy érzem, most magamévá kell őt tennem!

Elteszem a tálcát az éjjeliszekrényre, felülök, s a szemébe nézve megsimítom az arcát. Ártatlan tekintete még jobban beindít. Ajkaihoz hajolok, s próbálom gyengéden csókolni, de nem bírok magammal. Harapdálni kezdem az alsó ajkát, ami belőle egy kisebb sóhajt, halk nyögést vált ki.

Hanyatt fektetem, fölé mászok és szenvedélyesen csókolom tovább, miközben testem a testéhez ér. Lassan elkezdek benyúlni a nadrágjába, azonban hirtelen megfogja a csuklómat.

Kérdően nézek rá.

- Most... most ne... - húzza el a kezemet. Nyelek egy nagyot.

- Jó, sajnálom...

Nem akarom ráerőszakolni, csak most rám jött, de ha nem akarja, nem erőszakoskodom. Most tényleg jó lenne egy kiadós szex, főleg, hogy egyedül vagyunk, de elhiszem, hogy rossz lelkiállapotban van.

Lemászok róla, míg ő betakarózik, s lekapcsolja a lámpát.

- Jó éjt, kicsim. Szép álmokat - súgom, s az arcára adok egy kis puszit.

- Jó éjt - már csak ennyit hallok, s pár perc után szuszogni kezd.

Én azonban nem bírok magammal. Most azt hiszem, túl sok a nyomás rajtam. Aggódom azért, hogy Jenny az önutálata miatt megint hülyeséget fog csinálni. Félek, hogy mi lesz az édesanyjával. Feszült vagyok azért, mert Tyra nem akad le rólam.

Reménykedem, hogy ha vége lesz ennek az egésznek, minden jó lesz és boldogan élhetünk.

Lassan lehunyom a szemem, s mikor már félálomba vagyok, hallom, hogy pittyeg magam mellett a telefonom.

A francba, elfelejtettem kikapcsolni.

Hunyorogva megnézem, s a szám rögtön mosolyra húzódik. Mindig a legjobbkor, imádom, hogy pontosan tudja, mikor kell felkeresnie.

Az unokatestvérem, Becky. Azt írja, holnap meglátogat a barátnőjével.

Ő lesz az, aki helyrehoz engem - megint. Tudja, mikor kell adni a pofonokat, és mikor kell biztatni.

Most, hogy ezt tudom, mosollyal az arcomon alszok el.