45. fejezet - Minden rendben

Drága Olvasóim!
Itt is vagyok az újabb fejezettel. Sajnálom, hogy csak ma, de a hosszú hétvégén elég sok dolgom volt. Remélem, hogy a rész elnyeri a tetszéseteket! Köszönöm szépen a kommenteket, és a pipákat, jól esik a visszajelzés! :)

Az elmúlt hetem nagyon jól telt. Ha minden jól megy, hamarosan meglesz a jogosítványom, a jegyeim viszonylag javultak, és boldog is vagyok. Minden megvan, amire szükségem van - és nem, ezek nem tárgyak, hanem emberek. Barátok, család, szerelem. A boldogsághoz nincs szükség tárgyakra, mert a kapcsolatok mindennél többet érnek. :) Remélem, hogy nektek is jól telt az elmúlt hét!

Jó olvasást!
Puszi, ~E
U.i.: Sajnálom, ha vannak benne hibák, nem volt időm átnézni, de amint lesz, kijavítom!

Csak a konyhában állok, mint egy balfasz. Vagyis igazából az vagyok, egy hatalmas nagy balfasz!

Veszek egy nagy levegőt, s összeszedem magam, majd a szobába megyek.

- Jenny szülei nem sokára jönnek - támaszkodok az ajtófélfának.

- Jó, értjük a célzást - áll fel Becky, majd odajön hozzám és egy puszit nyom az arcomra. - Légy jó, seggfej! - borzolja össze a hajamat, majd elindul ki, s Lisa követi őt, ám ahogy elhalad mellettem, rám kacsint, s vággyal teli szemekkel néz rám. Vagy talán csak beleképzelem a vágyat, már én magam sem tudom.

Elfordítom a fejem és egy hatalmasat nyelek.

- Cső, haver - pacsizik le velem Niall, majd ő is kimegy. Már csak Louis maradt itt, ő épp Jennyvel szemben áll.

- Kösz mindent, Louis - hangzik el Jenny szájából, majd megölelik egymást. Tekintetemet nem veszem le Louisról, nehogy olyan helyen érintse a barátnőmet, ahol tilos.

- Ha bármikor beszélgetni szeretnél, csak szólj - mondja Louis, miközben Jenny szemébe néz, aki elmosolyodik és bólint.

Még pár másodpercig szemeznek, majd Louis halkan elmotyog egy sziát, kezel velem és kimegy.

Csend van a házban. Jenny nem néz rám, szótlanul leül és megtámaszkodik a térdén. Csak nézem őt. Nem tudom, most mit csinálhatnék, mert félek, ha megszólalok, mondok valami olyat, amit még én magam is megbánok.

Felsóhajtok, majd odamegyek és leguggolok elé, kezeimet a combjára teszem és a szemébe nézek. Ám ő nem néz rám, kerüli a tekintetemet, amit most meg is értek.

Egy görény vagyok.

- Sajnálom, kicsim - szólalok meg végül remegő hangon.

Megvonja a vállát, látom, hogy nyel egy nagyot. Istenem, mindjárt sír!

- Hallod, szerelmem? - veszem a kezeim közé az arcát, s próbálom felvenni a szemkontaktust, de ő nem hajlandó a szemembe nézni. - Jenny, kérlek! Rettenetesen sajnálom!

- Mindegy! - löki le a kezemet magáról, feláll és kikerül.

Hallom, hogy nyitódik az ajtó, Mike és Molly pedig vidáman ugrándoznak be. Egy halvány mosolyt erőltetek az arcomra. Ahogy meglátnak, boldogan szaladnak felém.

- Harry! - kiáltják szinte egyszerre, majd a nyakamba ugranak.

- Sziasztok - emelem fel őket. - Na, milyen volt a nagyinál?

- Nagyon jó, képzeld, volt egy kutya! - kezdi el az élménybeszámolót Mike.

- És hatalmas volt! - szól bele Molly.

- Játszottunk vele!

- Labdáztunk!

- Ez biztos nagyon jó volt, este elmesélhettek mindent, jó? - teszem le őket és adok egy-egy puszit a fejükre.

- Oké - mondja kicsit csalódottan Molly.

- Sziasztok - köszönök Jenny szüleinek. Ellie mögöttük battyog be, szomorúan, letörten és fáradtan.

Szótlanul megy föl a bőröndjével a szobájába.

- Öm... Jenny - megyek oda hozzá a konyhába -, én most megyek, szerintem van mit megbeszélni anyukádékkal - nézek rá sokatmondóan. Szerintem biztosan el szeretné nekik mondani, hogy megtaláltuk az édesanyját.

Bólint egyet. Odalépek, adok a homlokára egy puszit, majd elmegyek.

Otthon anyáéknak még csak nem is köszönök, felmegyek a szobámba és bedőlök az ágyba. Előveszem a telefonomat, s nem meglepő, hogy Tyratól kaptam üzenetet. Felsóhajtok, majd megnyitom.

A telefont magam mellé dobom és a hajamba túrok. Szörnyű volt látni úgy Jennyt, olyan összetörtnek. Szerintem az lenne a megoldás, ha nekem tőből levágnák a farkamat...

Jenny nehéz időszakon van túl, mellette kellene lennem, nem pedig még jobban megnehezíteni a helyzetét. Hamarosan elkezdődik az iskola, addigra össze kellene szednie magát. Majd Louis segít neki... Kezdem kicsit úgy érezni, mintha Louis még jelentene neki valamit.

Megcsörren a telefonom, a kijelzőn Tyra neve villog. Sokáig nézem, hogy felvegyem-e. Nem kellene, de muszáj neki megmondanom, hogy hagyjon békén.

Nyelek egy nagyot, majd felveszem és a fülemhez emelem.

- Tyra? Hagyj békén, jó?

- Hmm, baby, ne már - duruzsolja szexi hangon. - Úgy kívánlak most is, megőrjítesz!

- Hagyd abba! - mondom kicsit erőteljesebben, s összeszorítom a fogaimat. Hallom a telefonban halk zihálását.

- Épp most is rád gondolok - nyöszörgi kéjesen.

- Tyra, elég lesz!
- Ha nem szeretnéd hallgatni, egyszerűen tedd le - mondja édes hangon. Nyelek egy nagyot, teljesen lefagyok.

Le. Kell. Tennem.

Tedd le!

Tedd le!

- Hm, mi az, szeretnéd hallani, ahogy elélvezek a szexi hangodtól, igaz? - mondja, s felnyög. - Oh, bárcsak te is ilyen mélyen lennél bennem!

Akaratom ellenére gyorsabban kezdem venni a levegőt, s a pulzusom is emelkedik.

- Ah, Harry! - nyög föl, mire hirtelen kinyomom a telefont és az ágy végébe dobom.

Zihálok, a plafont nézem, s a homlokomat fogom.
Ezt nem hiszem el. Soha nem fog rólam leakadni?!

~ Jenny Wilkinson ~

Anyáék csendben ülnek velem szemben, épp próbálják feldolgozni, amit elmeséltem nekik. Minden egyes mozzanatról beszámoltam, elmondtam, pontosan hogy néz ki az én édesanyám.
- És most mi lesz? - néz rám apa, hangja kicsit megcsuklik. - Itt hagysz minket?
- Nem - nézek rájuk. - Ez csak... olyan furcsa helyzet.
Anya ránéz apára, mindketten egy nagyot sóhajtanak.
- Köszönöm, hogy felneveltetek - nézek rájuk, mire anya szemei megtelnek könnyekkel. Odahajolok hozzá és megölelem. A szívem gyorsan ver, ritkán szoktam így kimondani, amit érzek. De nagyon hálás vagyok nekik, mert nekik köszönhetem, hogy van hol laknom.
Lassan elengedem őt, és rámosolygok.
- Szeretlek, szívem! - simítja meg remegő kézzel az arcomat.
- Én is téged, anya!
Apára mosolygok, majd felmegyek a szobámba. Előveszem a naplómat, amibe már elég régóta nem írtam. Túl sok minden történt ahhoz, hogy leírjam. Erőm sem lett volna hozzá.
Kinyitom, s elkezdek írni.

Kedves Naplóm!
Annyi minden történt… Képzeld, megtaláltam anyát! Vagyis nem én, hanem Harry. Neki köszönhetem. Istenem… Olyan furcsa ez most, amit érzek. Vegyes, de legfőképp jó. Harryvel kicsit összekaptunk, mert hallottam, ahogy egy lánnyal telefonál, s perverz dolgokról beszélnek. Aztán itt van Becky barátnője, Lisa, aki motoros és dögös, és ő is rá van szállva Harryre. Ők sokkal jobbak, mint én, Harry mégsem dob el engem magától… De miért? A fejéhez vágtam, hogy szerintem már nem vagyok neki fontos, de rájöttem, hogy hülyeség volt. Fontos vagyok neki, különben nem kereste volna meg anyát. Inkább fel is hívom! De most már örülök, mert minden rendben van. Minden a legnagyobb rendben. J

Összecsukom a naplómat, s előveszem a telefont. Megkeresem Harry számát, majd hanyatt fekszek és a fülemhez emelem a telefont. Pár csörgés után fel is veszi.

- Szia, életem!

- Szia... ne haragudj - nyögöm ki halkan, miközben idegesen a hajamat csavargatom.

- Te ne haragudj rám! Szörnyen érzem magam és már azóta ezerszer megbántam!

- Mindegy, felejtsük el! - mosolyodok el halványan. Hallom megkönnyebbült sóhaját, aminek köszönhetően az én szívemről is egy hatalmas kő esik le.

Most már tényleg minden rendben? Igen, azt hiszem. De nem sokára kezdődik az iskola, ami számomra maga lesz a pokol...