46. fejezet - Új barát

Drága Olvasóim!

Meghoztam a 46. fejezetet. Nagyon remélem, hogy tetszeni fog! Köszönöm szépen a kommenteket, a pipákat, nagyon jól esik, hogy támogattok! Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én mostanában úgy érzem, mintha kissé gyengébb fejezeteket írnék. Fogalmam sincs, hogy mi van velem, de próbálok mindent beleadni! Az az apró kérésem van felétek, hogy akinek van ideje, légyszi írja le kommentben, hogy mi az észrevétele, mi az, amin változtatnom kellene az írás során, vagy mi az, ami tetszik. Nekem nagyon sokat jelentene! :)

Az elmúlt hetem jó volt. A tegnapi napot a barátaimmal töltöttem, buliztunk. Igen, mááár megint. Kezdem lassan azt érezni, hogy eliszom az összes agysejtemet... Szóval, aki iszik, csak óvatosan az alkohollal! :D Lassan kellene kezdenem tanulni az év végi vizsgára. Össze kell szednem magam minden téren. Mostanában elég sokat töprengek a múlton, és még többet a jövőn. De azt hiszem, Louisnak igaza van: élj a pillanatnak, mert minden más bizonytalan! :) Remélem, hogy jól telt a hetetek!

Jó olvasást! :)

Puszi, ~E

Gyönyörű napra ébredek. Végre nem érzem, hogy gyomorgörcsöm van, nem érzem azt, hogy vissza kell bújnom a takaró alá, hogy elmeneküljek a hétköznapi problémák elől. Mert nincs probléma.

Lerúgom magamról a takarót, kinyújtózkodok, s ásítok egy nagyot. A Nap sugarai érintik a bőrömet, miközben kimászok az ágyból és sétálok az ablak felé. Kinyitom, s a kellemes nyári szellő megsimogatja az arcomat, amitől a reggelem csak szebbé válik. Egy mély levegőt veszek, s érzem, hogy a tüdőmbe jut a friss levegő. A szám mosolyra húzódik.

Leülök az ágyamra törökülésben, s előveszem a telefonom. Az ablak nyitva maradt, érzem, hogy az egész szobát bejárja a nyári illat.

Nem keresett senki. Még Harry sem. Bár lehet, hogy ő még alszik. Vajon örülne neki, ha meglepném őt reggelről?
Egy percig sem gondolkodok, gyorsan magamra kapok egy farmer sortot és egy egyszerű fehér pólót. A sminkemmel sem húzom sokáig az időt, alapozót teszek az arcomra, a szempilláimat szempillaspirállal kifestem, majd megfésülködök és fogat mosok. Befújom magam a kedvenc parfümömmel. Érzem, hogy feltöltődtem energiával, ami eszméletlen érzés.
Nagyon jól érzem magam.
Lemegyek, s ahogy elhaladok a konyha mellett, a nevemet hallom.
- Jenny, hova mész? - szól utánam kislányos hangon a húgom.
- Harryhez, nem sokára jövök! - bújok bele a cipőmbe, majd elindulok.
Út közben beugrok a pékségbe, s veszek neki egy-két finomságot. Nagyon remélem, hogy örülni fog neki.
Hevesen dobogó szívvel közeledek Harryék háza felé. A mosolyt nem tudom levakarni az arcomról, kíváncsi vagyok, mit fog szólni, ha kis puszikkal felébresztem.
Bekopogok, s Anne nyit ajtót. Amint meglát, szélesen elmosolyodik.
- Jenny, ezer éve nem láttalak! - ad két puszit. - Hogy vagy?
- Jól, köszönöm. Harry itthon van?
- Öö... - néz hátra, majd megvakarja a tarkóját és újra rám. - Igazából 10 perce ment el, de nem tudom, hova.
- Ó... - tűnik el a mosoly az arcomról. Érzem, hogy az életkedvem elszáll, s veszek egy mély levegőt. - Mindegy, ezt.... ezt odaadnád neki, ha hazaér? - nyújtom át az édességeket.
- Persze - mosolyog halványan, s elveszi a kezemből. - Nem várod őt meg itt?
- Nem, ömm... majd később felhívom - erőltetek egy halvány mosolyt, miközben hátrább lépkedek.
- Ahogy gondolod. Szia!
- Szia! - intek, majd elfordulok és elindulok. Vajon hol lehet Harry?
Mivel gyönyörű idő van, hazamenni semmi kedvem, így előveszem a telefonomat és felhívom Louist. Pár csörgés után már hallom is kómás hangját.
- Szia, baj van?
- Nincs! Csak gondoltam, megkérdezem, hogy nincs-e kedved sétálni egyet, vagy valami.
- De, negyed óra és összekapom magam! Hol találkozunk?
- Elmegyek hozzád, és megvárlak, ha úgy jó.
- Tökéletes!

~ Harry Styles ~

Hülye vagy, Harry. Hülye vagy, Harry. Hülye vagy, Harry Styles! - mondogatom magamban, miközben Lisaval motorral az erdő felé tartunk.
Hogy lehettem ekkora idióta?!
Lisa keskeny csípőjét fogom, haja kissé az arcom elé lóg. Még szerencse, hogy rajtam van a sisak.
Lassan az erdőhöz érünk, leszállunk a motorról, s leveszem a fejemről. Beletúrok a hajamba, s a friss, nyári szellőből beszippantok egy jó nagy "adagot" a tüdőmbe.
- Gyönyörű ez a hely - tesz pár lassú lépést felém.
- Igen, tényleg az - fordulok el kicsit, hogy ne tapadjon rám szemből.
Kezét a mellkasomra teszi, s lassan simítja végig lefelé a felsőtestem. Tekintetem a kezét akad meg, majd nyelek egy nagyot, elfordítom a fejem és a távolba meredek.
- Mi a baj? - kérdezi. Belemászik az aurámba, ami részben dühítő, részben izgató.
- Semmi - próbálom határozottan mondani.
- Hát jó. Szeretnél bemenni az erdőben, vagy inkább itt állnál az erdő szélén? - mosolyog.
- Bemehetünk - indulok el, úgy, hogy ő pár méterre tőlem lemarad. Gyorsan és nagyokat lépek, nehogy eszébe jusson esetleg az, hogy belém karoljon vagy megfogja a kezemet.
Kicsit beljebb megyünk, ahol a fák sűrű lombjai árnyékot nyújtanak. Kellemes illat van, madarak csiripelése simogatja a dobhártyámat.
- Imádom - fekszik hanyatt a fűben. Haja szétterül, csillogó tekintete megtalálja az enyémet. - Gyere, feküdj ide mellém!
Felsóhajtok, majd ledőlök és a zöld levelek közt beszűrődő napfényt bámulom. Gyönyörű. Már csak az hiányzik, hogy magamhoz ölelhessem Jennyt, megcsókoljam és elmondjam neki, hogy mennyire fontos nekem.
Arra eszmélek fel, hogy Lisa könyököl és engem néz mosolyogva.
- Mi van? - nézek rá.
- Semmi - dönti oldalra a fejét, s megsimítja az arcomat. Összeráncolom a szemöldököm.
- Nézd, Lisa, én...
- Ssh - teszi az ujját az ajkaim elé. - Ne mondj semmit - suttogja. Hangja egybeolvad a természet hangjaival, ami nyugtató és kellemes. Lassan kifújom a bent tartott levegőt, s a szemébe nézek. - Csak hagyd, hogy történjenek a dolgok - mondja még mindig halkan, miközben egyre közelebb hajol az arcomhoz. Szinte már érzem forró leheletét, amitől kiráz a hideg.
Ajkai érintik az arcom bőrét, egy gyengéd puszit ad. Lassan lehunyom a szemeim, de azonnal kipattannak, amikor érzem, hogy hirtelen fölém mászik és a kezeimet lefogja a fejem mellett.
- Mit csinálsz?! - nézek rá értetlenül, miközben pont oda ül, ahova nem kellene...
- Semmit - kulcsolja össze az ujjainkat.
- Lisa, neked barátod van! - nézek rá kissé felháborodottan.
- Már nincs - vonja meg a vállát. - Szakítottam vele. Folyamatosan... - néz le. - Mindegy.
- Folyamatosan mi? - nézek rá.
- Lényegtelen!
Látom, hogy bántja őt valami, ami most már engem is érdekel.
- Nem az! Kérlek, Lisa, mondd el!
Egy mély levegőt vesz, majd lassan kifújja és rám néz.
- Folyamatosan megvert.
- Mi?! Te jó ég! - ülök föl, így arcom közel kerül az övéhez. - Az a legundorítóbb dolog, amit egy férfi tehet, hogy kezet emel egy nőre!
- Ő nem így gondolja - von vállat. - Mindegy, már amúgy sem érdekel.
Óvatosan végigsimítom a karját.
- Hol bántott? - kérdezem halkan.
- Itt - szinte leheli, s a hasára mutat. - És itt is - vezeti a kezét a vállára. - És egy csomószor elfenekelt. De nem játékosan, nagyon durván.
- Édes Istenem - suttogom. Szörnyű belegondolni, hogy miken mehetett keresztül Lisa.
- Már vége - mosolyog halványan.
- Hogy tudtál egész végig mosolyogni és vidámnak tűnni, amikor az a görény így bánt veled?
- Nem sírhattam egész nap. Egyszer élek, azt élvezni akarom - jelenik meg egy őszinte mosoly az arcán, ami tényleg megnyugtat. És teljesen igaza van. Azok az emberek, akik folyamatosan szomorkodnak, lehúzzák a másik életkedvét is nullára. Nem éri meg olyanokkal foglalkozni.
- Bámulatosan erős vagy - támaszkodok meg hátul a kezemen és nézem őt.
- Úgy gondolod? - jelenik meg egy pajkos mosoly az ajkain.
- Teljes mértékben - vigyorodok el. Felkuncog, s kicsit közelebb hajol hozzám.
- Szeretném, ha a barátom lennél. Mármint, nem úgy, hanem... Érted, mint egy haver, csak jobb.
- Örömmel leszek a barátod - mosolygok.
- Tényleg? - csillan fel a szeme. - Ez az! - ölel meg, s azzal a lendülettel hanyatt is vágódok, ő pedig esik velem.
A nevetésünk tölti be az erdőt. A szemébe nézek, s most olyat látok, amit eddig még nem vettem észre. Látok benne őszinte csillogást, élni akarást, felszabadultságot, vadságot és némi szerénységet.
- Csikis vagy? - kezd el csikizni, mire hirtelen lefogom a két karját, fordítok a helyzeten, így én kerülök felülre. Lefogom őt, miközben elkezdem csikizni, s ő felsikít. - Á, Harry, ne csináld, én az vagyok! - nevet. - Harry! - kapálódzik, én pedig csak gonoszul vigyorogva jártatom az ujjaimat a bordáin.
Mikor már teljesen kimerült a sok nevetésbe, abba hagyom és ránézek. Hangosan zihál, a mosoly nem tűnik el az arcáról.
- Az erősebbel sose kezdj - kacsintok.
- És ha én vagyok az erősebb? - mosolyog, mire elnevetem magam.
- Ez aranyos - nyomom meg az orra hegyét, majd lemászok róla és segítek neki felállni.
- Kapj el! - kezd el tőlem szaladni.
Meglátom benne a kislányt, akinek szüksége van játszadozásra. És nekem is szükségem van rá, akármennyi idős vagyok. Néha el kellene engednem magam, de eddig mindig más problémájával törődtem.
Itt az ideje, hogy én is éljek és saját magammal foglalkozzak.