26. fejezet - Az ajkai

Drága Olvasóim!
Itt is vagyok az újabb fejezettel. Nagyon szépen köszönöm a 101 feliratkozót, a kommenteket és a pipákat az előző fejezethez, elképesztően jól esik, hogy még mindig itt vagyok! Hú, el sem hiszem, hogy ennyien olvassátok a blogomat, hogy ennyien támogattok és szeretitek a történetet! Nagyon hálás vagyok mindannyiótoknak! <3
Az elmúlt hetem elég fárasztó volt, de a hétvégém kifejezetten jól telt. Próbálok külsőleg megváltozni, új ruhák, új haj, és egy ideje edzeni is elkezdtem, remélem, hogy ennek majd meglesz az eredménye. Igazából semmi érdekes nem történt, a biológia dolgozatom nem sikeredett túl jól, ami miatt kissé elkeseredtem, de nem tartott sokáig, hamar megnyugodtam. Pár napot töltöttem a legjobb barátnőmmel, ami nagyon jó volt, rengeteget nevettünk, imádok vele lenni. :) Hát, más nem is nagyon történt velem, Talán a következő hetem hétköznapjai majd izgalmasabbak lesznek.
Remélem, hogy a fejezet elnyeri a tetszéseteket. Jó olvasást! :)
Puszi, ~E

Szorosan ölelem magamhoz anyát, simogatom a hátát, amikor ajtócsapódást hallok. A konyhaajtóban megjelenik Jessica, ám mosolya azonnal eltűnik az arcáról.

- Baj van? - jön be óvatosan. Anya szipog, elenged és megtörli az arcát, én viszont nem veszem le róla a tekintetemet.

- Minden rendben. Harry, ha ráérsz, majd gyere fel hozzám a szobába beszélgetni - néz fel rám anya, a szemében látom, hogy valami komolyról van szó. Bár egészen biztos vagyok abban, hogy Jennyről akar beszélni, ehhez pedig össze kell magam szedni.

- Rendben - bólintok egy kicsit. Egy halvány, cseppet sem nyugtató mosolyt ereszt felém, miközben felmegy, s egy mély sóhaj szalad ki a számon.
- Mi a baj? - öleli át Jessica a nyakamat, kezeim pedig automatikusan keskeny dereka köré fonódnak.
- Túl sok minden - nézek le a szemébe. - Apám megcsalta anyát Ellievel.
- Ellie? - ráncolja a szemöldökét. - Wilkinson?
Bólintok. Látom, hogy az arca eltorzul.
- Ismered őt?
- Hát... - néz le oldalra. - Ja, mondjuk. Kiskoromban ő volt a legjobb barátnőm, viszont egyszer nagyon csúnyán kibeszélt a hátam mögött. Azóta nem beszéltem vele és nem is akarok. Hallottam róla dolgokat, és ezek szerint egy sem volt hazugság, tényleg egy nagy ribanc lett.
Felhorkantok. Ha tudná, hogy már nekem is megvolt Ellie, biztosan kikészülne. Főleg úgy, hogy még Ellie húga is.
- Hihetetlen, hogy még apáddal is kikezdett - rázza hitetlenkedve a fejét, kezei leesnek rólam a teste mellé, miközben ujjait végighúzza a mellkasomon, és felsóhajt. - Szegény Anne. És nem tudod, hogy miről akar veled beszélni? - pillant fel rám, mire azonnal megrázom a fejem.
- Fogalmam sincs. De megyek is, megkérdezem, addig... addig keress valami kaját vagy várj meg a szobámba, vagy valami. Sietek - nyomok a homlokára egy puszit, majd felmegyek anyához. Lassan benyitok. Az ágy szélén ül, nekem háttal, s bámul ki az ablakon, ahol beszűrődik a napfény. - Anyu - szólok neki halkan, mire felém fordul. Bemegyek és becsukom az ajtót, teszek felé pár lépést, majd megállok és nézem őt. - Miről szeretnél beszélni?
- Te is tudod, kicsim - ül arrébb és megpaskolja maga mellett az ágyat, hogy üljek le. Mellé huppanok és ránézek. - Jenny nagyon édes lány.
- Anya, kérlek, Jessicat szeretem, és nagyon boldog vagyok, hogy vele lehetek.
- Jó, de most egy kicsit ne róla beszéljünk. Tudni szeretném, hogy volt ez az egész Jennyvel. Egészen az elejétől - néz a szemembe. A gyomrom görcsbe rándul, nyelek egy nagyot.
- Tényleg el kell mondanom mindent?
- Szeretném hallani.
Felsóhajtok.
- Hát, legyen. Amikor meghívtak vacsorára és bementem, Jenny teljesen zavarba jött. Még a nevét is elfelejtette - egy halvány mosoly jelenik meg az arcomon az emléktől, majd lenézek és folytatom. - Ellie persze toppon volt, ő bemutatkozott és elmondta a húga nevét is. Láttam, hogy Jenny egész este figyel engem, eléggé zavarban volt, és amikor Mary felküldött hozzá, szinte éreztem a levegőben a feszültséget. Beszélgetni akartam vele hátsószándék nélkül, mert szeretek barátkozni, de annyira ártatlan volt, eszméletlenül vonzott. Lassan kezdtem felé közeledni, de közben ott volt Ellie is. Ahj, anya, én mindkettőjükkel kavartam - fogom meg a fejem. - Jenny egyszer ránk is nyitott, de aztán bocsánatot kértem és nem is haragudott. Aztán Jennyvel egyre többet találkoztunk, volt csók, petting, végül megtörtént. Elvettem a szüzességét. Sőt, még az első csókja is velem volt! Vannak dolgok, amiket tudok róla, de nem mondhatom el, bár elég aggasztó... - kicsit elgondolkodok, hogy vajon tényleg jó ötlet-e, hogy nem szólok senkinek arról, hogy Jenny vagdossa magát. Felsóhajtok. - Mindegy. Szóval még egy párszor lefeküdtünk, de mindig figyelmeztettem, hogy ne szeressen belém, mert tudtam, hogy én képtelen vagyok viszonozni. Azonban egy idő után éreztem, hogy vágyik a közelségemre, a szemei csillognak amikor rám néz, mosolyog és kicsit elpirul, mikor a szemébe nézek. Egyik reggel, mikor még Párizsban voltunk, megláttam a kezén egy H betűt. Belekarcolta... Akkor derült ki, hogy szerelmes belém, én pedig mindenfélét vágtam a fejéhez. Sírt, én pedig azt akartam, hogy elfelejtsen, ekkor kezdtem feltűnően flörtölni Ellievel. Aztán Jenny inni kezdett, amikor megtudta, hogy Jessica visszajött. Nem törődtem semmivel, boldog voltam, és láttam, hogy Jenny néz minket, de nem érdekelt. Egy este nagyon részegre itta magát... Most viszont összejött Louisval - mosolygok halványan. - Ő biztosan boldoggá fogja tenni.
Anya a kezét a csuklómra teszi és a szemembe néz.
- Édesem, ha téged szeret, nem lesz boldog Louisval. Csak veled lehet az. És amiket mondtál róla, megígérem, hogy köztünk marad, de látszik, hogy szüksége van rád, nem is kicsit. Ez a lány fülig szerelmes beléd, és nem fog elfelejteni azért, mert te nem veszel róla tudomást. Sőt, így csak még jobban akar majd, mert benne van a tudat és az aggódás, hogy sose leszel az övé.
- De nekem itt van Jessica.
- Ha tényleg annyira szeretnéd, nem gondolnál Jennyre.
- Mi? Nem is szoktam rá gondolni - ráncolom a szemöldököm, bár ez egyáltalán nem igaz. Többször is eszembe jut, iszonyú lelkiismeret-furdalás tör rám, de olyankor mindig azzal nyugtatom magam, hogy Louis majd boldoggá teszi.
- A szobád a szomszédban van. Azt hiszed, nem szoktam hallani, amikor gitározol és énekelsz? - mosolyodik el. - Tudom, hogy azok a dalok Jennyről szólnak, már a nevét is hallottam.
Elkezdi dúdolni az egyik dalt, amit írtam.
- Oké, elég lesz! Én csak... fogalmam sincs, mit csinálhatnék. Nem akarom, hogy Jenny miattam szomorkodjon. Nem csak azért, mert lelkiismeret-furdalásom lesz tőle, hanem mert... mert nem akarom őt szomorúnak látni. Olyan jó érzés volt, amikor meg tudtam őt nevettetni és boldognak láttam, és... mi van? - nézek anyára, mert vigyorogva figyel engem.
- Látnád magad, amikor róla beszélsz.
- Ah... Képzelődsz! - állok föl. - Nem érzek semmit Jenny iránt, oké? Jessicat szeretem - nézek rá, majd nagy lendülettel megfordulok és kimegyek. Az ajtó mellett áll Jessica, a szívem majd' kiugrik a helyéről ijedtemben. Mindent hallott?
- Tényleg kavartál Ellievel? És még a testvérével is? - kérdezi halkan, mire nyelek egy nagyot.
- Jessica, én...
- Miért nem mondtad? Megértettem volna! Így hogy bízzak meg benned, ha nem vagy őszinte? - kezd egy kicsit a normálnál hangosabban beszélni.
- Kicsim, ez nem jelent semmit! Egyikőjük sem!
- Igen? Ahogy hallottam, Jenny eléggé a szívedbe véste magát!
Megfordul és elindul lefelé, de én reflexből utána kapok és visszahúzom, így kicsit a mellkasomnak ütődik. Mélyen a szemébe nézek.
- Azt is hallottad, hogy csak téged szeretlek? Hogy veled akarok élni? - simítom meg az arcát. - Veled akarom leélni az életem. Veled akarok gyerekeket nevelni, együtt aludni, együtt kelni, együtt megöregedni, együtt lenni minden egyes pillanatban.
- Komolyan mondod? - néz fel rám, látom, hogy kicsit bekönnyezik a szeme és a szája mosolyra húzódik.
- Igen, komolyan! Szeretlek!
- Én is szeretlek! - ölel meg szorosan, átkarolom őt és magamhoz húzom, egy puszit adok a fejére.

~ Jenny Wilkinson ~

Estig ki sem mozdulok a szobából, bár nem mintha ez annyira meglepő lenne. Folyamatosan gondolkodom Louis ajánlatán, de nem jutok egyről a kettőre. Nem lehetek vele úgy, hogy közben Harryt szeretem. Az is szemétség lenne, ha csak azért jönnék vele össze, hogy elfelejtsem Harryt. Nem használhatom ki.
Előveszem a telefonom és írok Louisnak.

A telefont magam mellé teszem és a plafont nézem, miközben az ajkaim mosolyra húzódnak.
Akkor most összejöttem Louisval?
Ez hihetetlen. Vagyis... Nekem hogy lehet barátom? Ráadásul olyan, mint ő? Még ha egy nyomi szeretne velem lenni, azt megérteném, de ő... Viszont félek, hogy hatalmas csalódást fogok neki okozni.
Mivel aludni biztosan képtelen lennék, felöltözöm és elmegyek sétálni a parkba. Nincs túl hideg, tekintve, hogy július végén járunk.
Egy ismerős alak jön velem szemben, járását bárhol felismerném. A szívem egy nagyot dobban, összeszorul, majd hevesen kezd verni. Ahogy közeledik felém, kirajzolódik az arca, és valószínűleg felismert, mert elmosolyodik.
- Szia, Jenny.
- Szia - mosolygok halványan Harry.
- Mit csinálsz itt ilyen későn? - áll meg mellettem, pont a lámpafényben. Annyira tökéletes az arca. Sőt, mindene.
- Csak sétálgatok. És te?
- Hazakísértem Jessicat. Dumálunk kicsit?
- Persze - bólintok, majd lassan elindulunk az út mentén. Lefelé nézek és kavicsokat rugdosok, kicsit kezd kínossá válni a csend.
- Ömm... szóval mi van Louisval?
Valahogy éreztem, hogy ez a téma is fel fog jönni, de nem gondoltam, hogy rögtön ebbe vág bele.
- Együtt vagyunk - erőltetek egy mosolyt az arcomra. Bárkinek örömmel újságolnám, de neki nem. Ő az egyetlen, akit kihagynék ebből.
- Tényleg? Az szuper, Louis nagyon odavan érted, de gondolom, már elmondta. Örülök nektek.
Összeráncolom a szemöldököm. Itt valami nem stimmel, Harrynek már régóta úgy kellene tudnia, hogy együtt vagyunk. Vagy Louis beavatta őt?
- És ti Jessicaval jól megvagytok? - váltok gyorsan témát.
- Igen. Tervezgetem, hogy megkérem a kezét.
Hirtelen megállok, úgy érzem, mint akit gyomorszájon rúgtak. Nagyon remélem, hogy nem jól hallottam.
- Jól vagy? - néz rám.
- Ömm... persze... - nyelek. - Izé... sok boldogságot, Jessica biztosan örülni fog neki - csuklik meg a hangom a mondat végén.
Nem, nem, nem! Most nem sírhatod el magad! Légy erős!
- Jenny, te... te Louisval vagy együtt.
- Tudom, és örülök nektek, tényleg - erőltetek egy mosolyt, de a könnyek a szemembe gyűlnek. Nem bírom tovább. Most vagy elszaladok, és menekülök tőle egész életemben, vagy itt maradok és szembenézek vele.
- Istenem... - ölel magához szorosan, itt pedig nálam elszakad a cérna és zokogni kezdek. - Ssh, Jenny, ne sírj - súgja. - Sajnálom.
Nem bírok megszólalni a sírástól. Nem is értem, miért ér ez ilyen sokként, elvégre számítani lehetett rá.
- Hallod? - suttogja és simogatja a hátamat. - Ne sírj, kérlek... - szinte elhaló hangon mondja, miközben egyre jobban körbefog izmos karjaival.
- Nekem ez nem megy! - szólalok meg végül remegő hangon. - Nem bírlak elengedni!
- Nézz rám! - fogja meg két oldalt az arcomat és a szemembe néz. - Figyelj ide! Louis nagyon jól fog veled bánni, jó? Ígérem, hogy nagyon boldog leszel vele!
- El akarom hinni, de nem megy! Nagyon szeretlek, akármennyire is nem akarom ezt az érzést!
Megfeszül az állkapcsa, olyan, mintha megbántottam volna, de nem értem, miért. Nyel egy nagyot, majd az ajkaimra pillant. Te jó ég, az a pillantás. Az a tipikus pillantás a csók előtt.
A kezei remegni kezdenek, elveszi az arcomról.
- Sajnálom - motyogom, mire hirtelen magához húz, az ajkai milliméterekre vannak az enyémektől. Szaggatottan veszem a levegőt, teljesen lefagyok, miközben közelről nézek a szemébe.
- Mondd még egyszer! - parancsol rám.
- Sajnálom.
- Nem azt. Amit előtte mondtál.
- Nem akarlak szeretni, de nem megy - nyelek. Erősen belemarkol a fenekembe, amitől kissé felnyögök, s megcsókol. Azonnal átölelem a nyakát, az egész testem az övéhez simul és szenvedélyesen csókolom. Nem akarok elválni az ajkaitól, azt akarom, hogy ez a pillanat örökké tartson. Nagy kezeit a derekamra helyezi, csókunk egy pillanatra sem szakad meg, s érzem, hogy egyre hevesebbé válik. Az ajkaimra zihál, kinyitom a szemem, s közelről látom, amint hosszú szempillái az arcán pihennek, kusza tincseit fújja a nyári szellő, duzzadt ajkai közül halk zihálás hallatszik. Istenem, az ajkai... Annyira finomak, puhák és tökéletesek.
- Gyűlöllek - suttogja.