27.fejezet - Örökre bevésődött

Drága Olvasóim!
Itt is vagyok az újabb fejezettel. Most sem tudok mást mondani, csak azt, hogy nagyon szépen köszönöm a támogatásotokat. Hálás vagyok a 105 feliratkozóért, a rengeteg kommentért is pipáért, amikkel megajándékoztok. Nagyon imádlak titeket, és remélem, hogy a jövőben is velem maradtok! :) És mindenkinek egy jó hír: A KÖVETKEZŐ FEJEZET EGY EXTRA HOSSZÚ RÉSZ LESZ - mivel a közvélemény-kutatásban ezt szavaztátok meg!
Az elmúlt hetem egész jól telt. Bár szokás szerint az iskola kifárasztott, a délutánjaim és az estéim jók voltak. Hétvégén találkoztam a barátnőmmel, azt leszámítva semmi különösebb dolog nem történt. A jövőheti és az azutáni szombaton buli lesz, akkor valószínűleg többet tudok majd mesélni. Vagyis nagyon remélem, hogy nem lesz unalmas a buli. :D
Remélem, tetszeni fog a fejezet. Jó olvasást!
Puszi, ~E

A szívem összeszorul, ahogy ez a szó elhagyja a száját, azonban nem távolodok el tőle, képtelen vagyok akár egy lépést is hátrálni. Remegő kezeimet végigsimítom mellkasán, érzem, hogy élesen kifújja a levegőt.

- Miért kell ilyennek lenned? - szűri ki a fogai közül, mire értetlenül felnézek rá. Bár tudom, hogy a kérdésemet nagyon meg fogom bánni, mégis felteszem.

- Milyennek?

- Ilyen kibaszott ártatlannak. Miért vagy folyton a fejemben? Miért kell rám így nézned, hogy csillognak a szemeid? Miért kell mosolyognod? Miért? - néz rám szenvedő arccal. Nem értem. Teljesen összezavarodtam. - Kihasználtalak, utálnod kellene!

- Nem utállak - nézek rá. Azt hiszem, ez verte ki nála a biztosítékot.

- De miért?! - emeli fel a hangját, kezei ökölbe szorulnak. Félnem kellene? Nem tudom. De nem félek. - Miért kell szeretned? Nem érdemlem meg, gyűlölnöd kellene!

- Ahogy te engem - fejezem be a mondatát halkan és lehajtom a fejem, mire rögtön az állam alá nyúl és kényszerít, hogy rá nézzek.

- Tudod, miért gyűlöllek? Mert lelkiismeret-furdalást csinálsz nekem. És tudod, hogy miért? Mert amikor Jessicaval vagyok, akkor is azon aggódom, hogy éppen mit csinálsz. Hogy éppen milyen eszeveszett módon bántod magad. Hogy... hogy még az álmaimban sem hagysz békén! Miért szeretsz?!

- Sajnálom - mondom halkan, remegő hangon. Már megint a sírás fojtogat, gombóc van a torkomban, de muszáj visszatartanom. Az előbb már elsírtam magam előtte, nem akarom még egyszer ugyanazt a hibát elkövetni. Mert ha egy fiú sírni lát, tudja, hogy gyenge és sebezhető vagyok. Bár szerintem Harrynek ez már világos. De akkor miért játszadozik velem még most is?

- Sajnálod? Még te kérsz bocsánatot? Miért vagy ilyen jó hozzám? Engem kellene a legkevésbé szeretned! Le kellene ordítanod, és a képembe vágni, hogy utálsz és soha többé nem akarsz látni!

- Nem tudlak utálni, fogd már föl! - mondom egy kissé ingerülten, de nem kiabálok, ahogyan Harry. Kínosan felnevet és a hajába túr, miközben oldalra fordítja a fejét.

- Ezt nem hiszem el - morogja és rám néz, majd tekintetét végigvezeti a testemen. A kezem össze van magam előtt fonva, zavarba jövök attól, ahogyan engem fürkész. - Pedig jobb lenne, ha elfelejtenél. Dagadt disznó.
A szemeim kikerekednek, a gyomrom görcsbe rándul, mint aki most kapott egy hatalmas ütést. Bár inkább azt kaptam volna. A testem remegni kezd, az életkedvem teljesen elszáll. Dagadt disznó. Kimondta. Igaza van.
Csak állunk és nézzük egymást, bár legszívesebben elrohannék, úgy érzem, a lábaim a földbe gyökereztek. Harry szemében keresek valamilyen érzelmet, dühöt, szánalmat, vagy akármit, de pókerarcából semmit nem tudok kiolvasni. Pontosan tudja, hogy olyan témát érintett, ami nekem a legrosszabb. Rosszat akar nekem. Gyűlöl. Dagadt disznó vagyok.
Végignézek magamon, a szemeim könnybe lábadnak. Hirtelen elkezdek rohanni hazafelé, hátra sem nézek. Tudom, hogy Harry még ott áll és bámul engem, amint távolodom tőle. Nem érdekel. Minél előbb el akarok tűnni innen. El akarok tűnni a világból.
Gyorsan szedem a lábaimat a sötét utcákon keresztül. Azt sem bánnám, ha valaki felkapna, magával vinne és megkínozna. Olyan szörnyen érzem magam, mint még talán soha. Nem tudom megfogalmazni az érzést, ami kavarog bennem. Csak azt tudom, hogy elásnám magam. Élve. hogy aztán a föld alatt fulladjak meg.
A bejárati ajtót hangosan csapom be magam mögött, lerúgom a cipőimet és elindulok a lépcső felé, de anya kinéz a konyhából.
- Gyere, kicsim, kész a vacsora!
A szívem összeszorul, hiszen a vacsora hallatán újra eszembe jutnak Harry szavai. Pontosabban az a két szó. Dagadt disznó. Nem mintha hazafelé nem erre gondoltam volna folyamatosan... Megjelenik előttem, ahogy rezzenéstelen arccal vágja a képembe. Igen, tudom, dagadt vagyok.
- Nem vagyok éhes - megyek föl, berohanok a szobámba, bezárkózok, s előveszem a körzőmet. Nem érdekel semmi.
Ledőlök az ágyra, leveszem a nadrágomat, s undorodva összeszorítom a combomat. Hányni tudnék tőle.
Erősen a combomba vájom a tűt, s amilyen erősen csak tudom, végigkarcolom. Érzem, hogy csíp, s felszisszenek, megjelenik pár vércsepp is.
Miután a combomon rengeteg karcolás van, rátérek a csuklómra, s ott is végigcsinálom ugyanezt. Sírnék, de nincs erőm hozzá.
Dagadt disznó.
Dagadt disznó.
Dagadt disznó.
Semmi másra nem tudok gondolni, csak ahogyan az arcomba vágta. És amit előtte mondott. Gyűlöl. Rémálmai vannak rólam. És hogy mi a legrosszabb? Most jöttem össze Louisval, és rögtön megcsalom. Nem ezt érdemli. Nem érdemel meg engem. Sokkal jobb kell neki, nem egy dagadt disznó.
Lassan visszaveszem a nadrágomat, s a pólómat is egy hosszú ujjúra cserélem, majd lemegyek a konyhába, hogy igyak egy kis vizet, ám ami ott vár, teljesen lesokkol. Rob az asztalon könyökölve idegesen túr a hajába, apa feszülten áll fölötte, míg Ellie pityereg és anya vigasztalja őt.
Miről maradtam le?
- Vissza kell mennem Annehez - morogja Rob. Látszik rajta, hogy már nem józan. - És a fiam... gyűlöl.
Szuper, legalább nem vagyok egyedül a Harry által gyűlöltek csoportjában.
- Megcsaltad, velem! Nem mehetsz hozzá vissza! - kezd el hisztérikusan csapkodni a testvérem.
- Higgadj le! - szól rá apa erélyesen. - Rob, felnőtt ember vagy! Ellie életébe nem akarok beleszólni, mert már ő sem gyerek, de nézz már magadra! Elliet magadba bolondítottad, Anne szívét pedig teljesen összetörted! Legalább egyikőjüknek könyöröghetnél megbocsátásért!
- Szeretem Annet! - mondja már-már síró hangon.
- És ami köztünk volt? Rob, szeretlek, és ezt már elmondtam neked rengetegszer! És ami történt közöttünk... neked semmit nem jelent?
- Jó volt, jó vagy az ágyban, de Anne a feleségem, a gyermekem anyja, már 25 éve szeretem!
A nővérem még jobban sírni kezd, arcát a tenyereibe temeti. Mivel a konyhaajtóban állok, senki nem vesz észre, így inkább sarkon fordulok és visszamegyek. Nem hiányzik az életemből még egy cirkusz.
Bemegyek a szobámba, majd az onnan nyíló fürdőszobába és becsukom az ajtót. Levetkőzök, s ahogy a tükörben meglátom magam, elfintorodok. Közelebb megyek a tükörhöz, megfogom a hasamon és a combomon a felesleget, s egy erőset belecsípek.
- Dagadt disznó - motyogom. Azt hiszem, ez örökre bevésődött.
Meg kell tennem mindent, hogy lefogyjak.
Gyorsan egy laza lófarokba kötöm a hajam, majd a wc fölé térdelek, s ledugom az ujjam. Öklendezni kezdek, ez így nem elég. Újra megpróbálom, most mélyebbre, s érzem, hogy feljön a gyomrom tartama.
Miután kihányok mindent, lehúzom a wc-t, s a falnak támaszkodva a hajamba túrok. Kicsit köhögök, s nyelek egy nagyot. Feltápászkodom, a csaphoz megyek, kiöblítem a számat és megmosom a fogamat.
Bár ma nem ettem túl sok mindent, azt hiszem, a gyomrom most már teljesen üres. Beállok a zuhanykabinba, s megengedem a vizet. A sebeket kissé csípi, de nem érdekel. Magamra kenem kedvenc kókuszillatú tusfürdőmet, majd lemosom a testemről, kijövök, megtörülközök és felveszem a pizsamámat. Átcammogok a szobámba, az ágyra hasalok, s előveszem a naplómat.

Kedves Naplóm!
Harryvel találkoztam a parkban. Kiderült, hogy meg akarja kérni Jessica kezét. Amikor ezt megtudtam, szinte öngyilkos akartam lenni. Sírni kezdtem… előtte… aztán megcsókolt… Kiabált velem, hogy miért szeretem őt, utálnom kellene, amiért kihasznált. Azt mondta, felejtsem el őt, és hogy DAGADT DISZNÓ vagyok. Itthon meghánytattam magam. Le kell fogynom. Nem mehetek így szeptemberben iskolába, nem mehetek nyilvánosság elé. Gondolni sem tudok arra, Harry mit látott, amikor lefeküdtünk. Vagy Louis. Louis annyira édes… együtt vagyunk… vagyis valami olyasmi. De máris megcsaltam. Nem csak ronda és dagadt vagyok, de még hűtlen is…

Holnap beszélnem kell Louisval.

~ Harry Styles ~

A legfájdalmasabb dolgon vagyok túl, amit valaha átéltem. Láttam a szemében, hogy mennyire megbántottam. Pont ez volt a cél. Azt akarom, hogy megutáljon, elfelejtsen és ne szenvedjen. Hogy végre Louisra koncentráljon, és ne rám. Én pedig majd megküzdök a gondolataimmal. Hogy minden percben rá gondolok. Utálom ezt. Hogy akarom így megkérni Jessica kezét? Talán... talán csak menekülnék bele. Nem tudom. Szeretem Jessicat. Ő életem első és legfontosabb szerelme.
E gondolatok közepette vágódok be az autómba, majd nagy gázzal elindulok. Nem tudom, hova, csak megyek. Sötét van az utakon, alig járnak emberek, így nem érdekel, ha túllépem a sebességhatárt.
A városból kifelé tartok, egy elhagyatott helyre kerülök. Leparkolok az út szélén, megtámaszkodok a kormányon, s idegesen a hajamba túrok. Érzem, hogy a szemeimet csípik a könnycseppek, amik lassan végigfolynak az arcomon.
Tényleg sírok? Egy lány miatt? Egy olyan lány miatt, aki szeret engem, én viszont csak kihasználtam. Szörnyű bűntudatom van miatta.
Már lassan éjfél is elmúlt, és semmi kedvem visszamenni. Jó egy kis csend és magány, ahol nyugodtan kisírhatom magam. Most minden kijön rajtam. Jenny, Jessica, Ellie, apa és anya. Azt bezzeg sose kérdezi meg senki, hogy én jól vagyok-e. Mert nem vagyok jól, kurvára nem vagyok jól. Elegem van mindenből. Boldog akarok lenni. Azt akarom, hogy Jessica olyan legyen, mint régen, Jenny boldog legyen Louisval, anya pedig elfelejtené apát. Mert igen, ez lenne a legjobb. Rob az apám, de akkor is hatalmasat csalódtam benne. Megbántotta azt a nőt, akinek az életemet köszönhetem, akit a legjobban szeretek a világon. Viszont egyben igaza van; nem kellett volna azt tennem Jennyvel. Mellette kellene állnom úgy, mint egy nagyon jó barát. Hogy segíteni tudjak neki, támogathassam. Szüksége lenne rám, de nem így. Összeszorul a gyomrom, ha arra gondolok, mit tettem vele alig egy órája. De remélem, ez majd észhez téríti, és Louisval marad. Mert tudom, hogy Louis vigyázna rá. Benne bízom, de Jennyben nem. Félek, hogy valami hülyeséget fog csinálni magával. De az a csók... Nem bírtam magammal, nem bírtam ki, hogy ne érezzem az ajkait. Szemét dolog, hogy a legjobb barátom barátnőjét csókoltam meg, de egyszerűen elvesztettem a fejem. Viszont most, hogy megmondtam neki, felejtsen el, rajtam a sor, hogy én is felejtsek. Ki kell őt vernem a fejemből, méghozzá nagyon gyorsan.