28. fejezet - Fordult a kocka

Drága Olvasóim!

Itt is vagyok az újabb fejezettel, ami egy extra hosszú rész lett, ahogy ígértem. Nagyon szépen köszönöm a 108 feliratkozót, a kommenteket és a folyamatos támogatást, amit tőletek kapok! Nem tudom elégszer elmondani, mennyire hálás vagyok nektek, és remélem, hogy a hálámat ki tudom fejezni ezzel a fejezettel, mert ebbe most tényleg mindent beleadtam. Nagyon remélem, hogy elnyeri a tetszéseteket. :)

Az elmúlt hetem nem volt annyira szörnyű, viszont annál fárasztóbb, a hétvégi bulin viszont sikerült valamennyire ellazulnom. Igazából nem volt olyan nagy parti, de arra tökéletesen megfelelt, hogy kiengedjem a gőzt. Viszont a jövőhét szombati hatalmas lesz, amit már most nagyon várok. :)

Kitartást nektek erre a hétre, már hamarosan szünet!

Jó olvasást!
U.i.: A kommentekre még sajnos nem volt időm válaszolni, de a héten bepótlom!
Puszi, ~E

~ Jenny Wilkinson ~

Nagy kiabálásra összerezzen a testem, a szemeim kipattannak. A nap vakító sugara szűrődik be a szobámba, így a kezemmel rögtön eltakarom az arcomat. Kell pár másodperc, míg magamhoz térek, s a másik szobából áthallatszó veszekedésre tudok figyelni.

- Akkor minek jöttél ide, hm?! - a nővérem idegbeteg üvöltését hallom, majd egy nagy csattanást. Olyasmi, mintha az asztalra csapott volna. Nem kell sokat gondolkodnom, míg rájövök, kivel is vitatkozik. - Részeg voltál, megengedtem, hogy mellettem aludj, és most is én vagyok a hibás?

- Haza kellett volna küldened! - Rob szinte torka szakadtából ordít. Nem értem, anyáék hogy nem avatkoznak bele.

- Hát itt van, tessék, menj haza! - Hangjából ítélve most teljesen szét van esve. Azt hiszem, sír is.

- Előtte még tisztázzunk valamit! Semmit nem jelentesz se nekem, se Harrynek! Mindenkinek a kapcsolatát tönkreteszed, gondolj itt a húgodra, aki teljesen odáig volt a fiamért! És ne gyere a gyerekes szövegeddel, hogy szeretsz, mert ez rám nem fog hatni! - már csak ajtócsapódást hallok, majd a testvérem keserves sírását.
Egy mély sóhaj csúszik ki a számon, majd egy nagy nyújtózkodás után lerúgom magamról a takarót, felülök és fáradtan kócos tincseim közé túrok. A lábaimat a papucsomba bujtatom, majd felállok, de hirtelen meg kell kapaszkodnom az éjjeliszekrényembe, mert megszédülök. Másik kezemet a homlokomhoz emelem, a szemeimet becsukom. Gyengének érzem magam, és olyan, mintha mindjárt összeesnék. A gyomrom megkordul. Valószínűleg nincs komoly bajom, csak az éhség. De nem fogok enni. Már így is dagadt vagyok. Egy dagadt disznó.
Lecammogok a konyhába, Ellie sírását figyelmen kívül hagyom. Mióta összevesztünk, egy szót sem szóltam hozzá.
A konyhába érve elmotyogok egy jó reggeltet, majd a hűtőből kiveszek egy kis üveg hideg vizet, s belekortyolok.
- Omlett megfelel reggelire? - kérdezi anya. Érzem a tojás illatát, amitől rögtön összefolyik a nyál a számban.
- Nem vagyok éhes - iszok bele újra a vízbe, hátha az valamennyire csökkenti az étvágyamat. Elindulok föl, de anya rögtön utánam szól.
- Állj csak meg, kis hölgy! Tegnap sem ettél, kizárt, hogy nem vagy éhes! Most ide leülsz szépen és elfogyasztod a reggelidet! - kezd idegesen beszélni, így jobbnak látom, ha inkább leülök. Majd megint elintézem úgy, ahogy tegnap.
Felsóhajtok, majd kelletlenül levágódok az asztalhoz. Anya kiabál a család többi tagjainak. Ellie kisírt szemekkel jön be, Molly és Mike ugrándoznak, apa pedig szokás szerint pókerarccal vágódik le közénk az asztalhoz. Anya elénk teszi a gőzölgő ételt, amitől érzem, hogy sokkal éhesebb vagyok, mint eddig. Képes lennék megenni akár az egészet is.
Miután mindenki kiszedi az adagját, a kezembe veszem a villát, s lassan elkezdem enni. Hihetetlenül jól esik, hogy egy kis táplálék jut a gyomromba, de nem szabad sokat ennem, így minden második falat után iszok egy kis vizet.
Elliere nézek, aki könyököl az asztalon, de csak turkál az ételben.
- Kicsim, jól vagy? - néz rá anya aggódva, de a nővérem csak felsóhajt.
- Ellie, mi a baj? - kérdezi vékony, kislányos hangon Molly, azonban Ellie erre sem reagál.
- Rob miért kiabált reggel? És miért volt itt? - kérdezi az öcsém, azonban ő sem kap választ. Még ezt nem érhetik.
Anya leteszi a villát, megtörli a száját a szalvétába, majd megszólal:
- Apátokkal elvisszük a kicsiket cirkuszba és állatkertbe, reggeli után indulunk is, szóval tiétek lesz egész nap a ház. Ha lehet, ne egyétek meg egymást.
- Én sem leszek itthon. Elmegyek Larahoz. Szükségem van most rá - mondja Ellie.
Szóval egyedül leszek itthon, szuper.
Miután elfogyasztjuk a reggelit, mindenki eltűnik a házból, így utam a fürdőszobába vezet. Összefogom a hajamat, majd - ahogy tegnap is csináltam - kiürítem a gyomromat.
Kiöblítem a számat, s kissé köhögve megyek vissza a szobámba, ahol nagy meglepetésemre Louis az ágyamban fekszik. Kezei a feje alatt vannak, lábai keresztben, s édesen mosolyog rám.
- Hello, baby.
- Hát te? - próbálom gyorsan összeszedni magam.
- Meglátogatom a barátnőmet. Na, gyere ide - tárja szét a karjait. Halványan elmosolyodok, s mellé mászok, hagyom, hogy átöleljen. Elmondhatatlanul jól esik egy kis törődés, bár az ő karjaiban mégsem érzem magam annyira biztonságban, mint Harryében.

~ Louis Tomlinson ~

Látom rajta, hogy nagyon gyenge, de nem szeretnék rákérdezni, mert tudom, hogy úgy sem mondaná el. Tisztában vagyok azzal, hogy vannak problémái, méghozzá nem is kicsik. A vágások a kezén, a kisírt szemek, a sápadtság mindent elárul. De az, ahogyan most kijött a fürdőszobából... köhögött, és hallottam, hogy előtte lehúzta a wc-t. Nagyon remélem, hogy nem azt csinálta, amire gondolok.
Simogatni kezdem a hasát, érzem, hogy megkordul. Fészkelődni kezd, kicsit elhúzódik. Érzem, hogy kellemetlen neki, ahogy ott hozzáérek.
- Jen, minden rendben? - kérdezem halkan, miközben felemelem a fejét az állánál fogva, hogy a szemembe nézzen, azonban a tekintetét rögtön elkapja. Felóhajtok. - Nekem elmondhatod. Tudom, hogy nem vagyunk együtt régóta, de tényleg bízhatsz bennem.
- Nincs semmi baj - motyogja. Ez pedig csak még jobban megerősíti azt a gondolatomat, hogy meghánytatta magát. Ha pedig ez a helyzet, akkor nagyon gyorsan szüksége van egy szakemberre. Szörnyű ezt mondani, de Jennyt orvoshoz kell vinni. - Egyedül vagyok itthon - pislog fel rám nagy szemekkel, mire elmosolyodok.
- Feltűnt. És ezzel célozni szeretnél valamire? - simítom ki az arcából sötét haját. Az érintésembe beleremeg, amit nem is csodálok. Nem hiszem, hogy Harrytől valaha kapott volna bármiféle szeretgetést.
- Célozzak? - mosolyog. De ez a mosoly nem olyan életvidám, tudom, hogy csak a témát akarja terelni.
- Nem muszáj - adok az ajkaira egy puszit, de nem húzódok el. Mivel ő sem teszi ezt, elmosolyodok és gyengéden megcsókolom. Vékony ujjait a hajamba túrja, mire felmordulok, s hevesebben kezdem falni az ajkait. Végigsimítom hosszú lábait, majd gyengéden belemarkolok a fenekébe, mire az ajkaimra nyög. Cuppanó hanggal fejezem be a csókot és elmosolyodok. - Szeretem a hangodat.
Óvatosan a fogaim közé veszem a nyakán a bőrt, s kicsit meghúzom, majd lágyan csókolgatni kezdem. Hangosan sóhajtozik, a teste remeg. Lassan cirógatni kezdem az alhasát, majd elkezdek benyúlni a nadrágjába. Mivel nem tiltakozik, sőt, nagyon is élvezi, bátrabban folytatom a tettem. Kezemet a bugyijába vezetem, s végigsimítom, mire egy széles mosoly húzódik az arcomra.
- Nocsak, ennyire tetszem neked? - csókolom meg, miközben ujjaimmal ügyesen örömet szerzek neki. Nyöszörögni kezd, s a lepedőt markolássza maga mellett. Mellkasa gyorsan mozog föl-le a szapora légzéstől. Egyre gyorsabban teszem a dolgom, egy-egy nyögés is kicsusszan a száján, ami azt jelzi, hogy nagyon élvezi a dolgot. A szemébe nézek, miközben egyre közelebb juttatom őt a csúcshoz. Beleharap az ajkába, néha belém kapaszkodik.
- Oh, Louis... - lihegi, így biztos vagyok benne, hogy már nem kell neki sok. Megadom neki azt, amire vágyik, s addig csinálom, amíg el nem élvez.
Pihegve becsukja a szemét és nyel egy nagyot. Mosolyogva adok egy puszit a homlokára, majd kihúzom a kezem, azonban érzem, hogy ő megfogja a férfiasságomat a nadrágomon keresztül. Mélyen beszívom a levegőt, kívánom őt. Mindennél jobb lenne most vele szeretkezni, viszont azt szeretném, ha érezné, hogy ez most csak róla szól, mert erre van szüksége.
- Hmm... baby, most ne - húzom el a kezét. - Ez most csak rólad szólt - adok az orrára egy puszit.
- Nem akarod? - kérdezi halkan.
- Már hogyne akarnám. De akkor is, ezt azért csináltam, hogy neked szerezzek örömet. Ami mellesleg nekem is örömet jelent - mosolygok. Arca kissé elpirul, ilyenkor annyira aranyos tud lenni. Viszont még mindig sápadt. Látszik rajta, hogy egy csepp energiája nincs. - Mi lenne, ha csinálnék valami finom kaját? A Tommo-kaják nagyon finomak - simítom meg az arcát gyengéden.
- Már ettem, én nem vagyok éhes - hadarja el, ami elég aggasztó.
- Na, egy kis kaja nem árt - simogatom a hasát. - Korog a gyomrod.
- Nem korog! - tolja el a kezemet, s kissé elhúzódik tőlem. Oké, nagyon nem tetszik ez nekem. Felsóhajtok és nyelek egy nagyot. Rá kellene kérdeznem, de biztos vagyok benne, hogy nem fogja bevallani. Persze, valószínűleg mosolyogva fogja mondani, hogy igen, Louis, meghánytattam magam. Nem veszíthetem őt el.
- Jó, bocsánat. Csak kényeztetni akarlak egy kicsit - adok egy kis csókot a nyakára. Felsóhajt, de nem néz rám. - És gondoskodni rólad - döntöm a homlokomat az övének, és kicsit összedörzsölöm az orrunkat.
- Aranyos vagy, de... de én nem érdemlem meg - fordítja oldalra a fejét.
- Ne, ne is mondj ilyen őrültségeket - fordítom magam felé az arcát és a szemébe nézek. - Neked van a legnagyobb szükséged a gondoskodásra, és nagyon is megérdemled! Rengeteget szenvedtél, ráadásul nem a te hibádból, szóval most neked jár a kényeztetés.
- De én nem szeretem, ha kényeztetnek - motyogja.
- Az én kényeztetésemet szeretni fogod - csókolom meg lágyan, amit lassan viszonoz.

~ Harry Styles ~

Jessica reggel vagy tízszer hívott, viszont most nincs kedvem a társaságához. Egész délelőtt kint vagyok és autót mosok. Mivel elég meleg van, csak egy rövidnadrág lóg a csípőmön, amiért néhány lány az utcáról meg is bámul, de nem érdekel. Régen élveztem, amikor a csajok érdeklődést mutattak felém, de mára már megváltoztam. Jessica is szerepet játszott benne, de a fő ok Jenny volt. Neki köszönhetően rájöttem, hogy nem játszadozhatok a lányokkal, mert hatalmas baj is lehet belőle. Rossz ember voltam, most már tudom, viszont még mindig nem érzem magam jónak.
Letörlöm az izzadságcseppet a homlokomról és felsóhajtok. Vízzel leöblítem a habot a fehér gyönyörűségemről, ami most már úgy csillog, mintha új lenne. Megdolgoztam ezért az autóért. 17 éves korom óta gyűjtöttem pénzt és keményen munkákat végeztem, viszont amint meg tudtam venni, mindent abbahagytam. Apa segített néhány dolgot újítani rajta, de a nagy része az én kezem munkája, ezért is vagyok rá olyan büszke. Nagyon vigyázok rá, eddig nem sok ember ült benne, csak anyáék, Louis, Jessica és Jenny. Sőt, Jennyvel nem csak ültünk benne...
Leülök a fűbe, felhúzom a lábaimat és megtámaszkodom a térdeimen. Hajnalban értem haza, de semmit nem aludtam. Szörnyen érzem magam amiatt, amit Jennynek mondtam.
Tekintetem megakad a kapun, ahol apa jön be elég ápolatlanul. Rögtön felmegy bennem a pumpa, felállok és ökölbe szorított kezekkel megyek felé.
- Mit keresel itt? Menj el!
- Sajnálom, fiam, de nem bírom nélkületek - áll meg előttem pár méterrel. - Szeretem anyádat és te is hiányzol.
- Menj vissza ahhoz a ribanchoz - sziszegem.
- Megmondtam neki, hogy anyádat szeretem és hagyjon engem békén.
Kínosan felnevetek.
- Gratulálok! Ezért most Nobel-díjat kellene, hogy kapj? Meg se kellett volna csalnod anyát! - kiabálok, mire nyílik a bejárati ajtó, s apa rögtön odakapja a tekintetét.
- Szívem... hiányzol - indul el felé apa, de visszatartom a mellkasánál fogva.
- Azt mondtam, hogy menj el! - mondom idegesen, de nem hangosan. Érzem, hogy gyorsan veszi a levegőt, kérdően néz anyára.
- Rob, én... - kezdi el anya remegő hangon, mire aggódva ránézek. Nem érdemli meg apát. Átverte őt. - Én nem bírom ki nélküled, hiányzol.
- Anya! - nézek rá.
- Fiam, szeretem az apádat, túl régóta ahhoz, hogy ne bocsássak meg neki!
Kezem leesik apám mellkasáról, aki odasiet anyához, s egymást karjaiba borulva ölelkeznek. Nekem ehhez nincs gyomrom, inkább elfordítom a fejem. Anya hogy képes megbocsátani neki? A megcsalás a leggusztustalanabb dolog a világon!
Bevillan a kép, ahogy Jennyvel csókolózok, és nyelek egy nagyot. Az más. Jessicat nem egy egy éjszakás kaland miatt csaltam meg, apa viszont ezt tette. Ez a kettő különbözik egymástól.
Egy mély levegőt veszek, majd felsietek az emeletre. Gyorsan lezuhanyzom, felöltözöm és befújom magam a kedvenc dezodorommal, majd megigazgatom a hajamat. Mivel valószínűleg alkoholt fogok fogyasztani, gyalog indulok el a közeli kocsmába. Ahogy bemegyek, a piaszag és a cigi füstje megcsapja az orromat. A pult felé megyek, leülök a székre és a szőke pultos csaj egyből rám vigyorog.
- Mit adhatok? - könyököl elém. A mellei majd' kiesnek a blúzából, ami még nekem is kicsit sok. A száján van vagy 5 kiló szájfény, a szemfestékéről ne is beszéljünk.
- Egy whiskyt kérek.
- Máris adom - mondja nyávogó hangon, miközben mosolyog. Megforgatom a szemeimet. Létezik, hogy én valamikor az ilyen ribancokra indultam be?
Elém teszi a poharat, amit megfogok és rögtön be is húzok.
- Wow. Valami nagy baj van, igaz? - már szinte olyan közel hajol, hogy belemászik az aurámba.
- Semmi közöd hozzá.
- Naa, ne légy ilyen morci - simítja végig az alkaromat műkörmös ujjaival.
- Ajánlgasd másnak a tested, nekem inkább adj még egy ilyet.
- Nálam otthon van még egy egész üveg ilyen, ha gondolod, inkább folytathatnánk ott. Nagyon jó hallgatóság vagyok - pislog rám. A mosoly szerintem ráfagyott az arcára, de már szinte vakító a vigyora.
- Abban biztos vagyok.
- Ugyan már, Harry.
Összeráncolt szemöldökkel nézek rá.
- Honnan tudod a nevem?
- Ó, baby, hát nem emlékszel? - egyenesedik föl, hosszú szőke haját hátradobja és kicsit félrehúzza a blúzát, így megvillantva tetkóját. Egy masni a vállán. Hát persze! Volt egyszer egy egy éjszakás kalandom. A csajt Niall bulijában szedtem össze, de a nevére már nem emlékszem. - Egy olyan jó pasit, mint te, nem felejtek el - mosolyog.
- Ennek örülök, de kérem a whiskymet.
- Szeretnéd először leinni magad? Nem bánom - önt még egyet, amit szintén gyorsan megiszok. A pénz a pultra hajítom, majd felállok és elindulok ki.
- Várj, édes! - tipeg utánam gyorsan a tűsarkújában. Mivel nem hiányzik, hogy kitörje a bokáját, megforgatom a szemem és megfordulok. - Ötkor végzem, tényleg feljöhetnél hozzám - néz fel rám műszempillái alól.
- Bocs, de nem. Van barátnőm.
- Szereted? - húzza fel a szemöldökét. A számat beszédre nyitom, azonban még most is a Jennyvel töltött éjszakák jelennek meg. Hogy mondhatnám azt, hogy tiszta szívemből szeretem Jessicat, ha közben Jennyre gondolok? - Hm, mindjárt gondoltam - mosolyog. - Kellene neked egy kis lazulás - húzza végig ujjait a mellkasomon.
- Gondolod? - nézem a kezét.
- Egészen biztos vagyok benne. Olyan éjszakában lesz részed, hogy sosem fogod elfelejteni.
A kisördög és a kisangyal vitatkozni kezdenek a két vállamon. Nem szabadna megcsalnom Jessicat. Bár már megcsaltam, de ez akkor is más. És Jenny? Ah, miket beszélek, Jenny csak egy barát. Sőt, most már az sem. Talán egy ezzel a lánnyal töltött éjszaka tényleg jót tenne. Lehet, hogy rendezni tudnám a gondolataimat, levezetném a feszültséget. Különben is, megérdemlek egy kis szórakozást, az utóbbi időben csak szenvedek. Úgyis hamarosan megkérem Jessica kezét, nevezhetnénk ezt az éjszakát legénybúcsúnak.
- Ötre itt leszek - nézek rá, mire felcsillannak a szemei.
- Várlak - kacsint és visszamegy a pulthoz. Egy pillantást vetek a seggére, majd sarkon fordulok és kimegyek, azonban pont Louisba ütközöm. Elég zaklatottnak tűnik.
- Mi van? - nézek rá.
- Harry, azt hiszem, hatalmas baj van - ragadja meg a karomat és egy elhagyatottabb helyre húz, ahol nincs annyi ember. Aggódva néz rám. - Jennyről van szó.
A szívem egy nagyot dobban. Nagyon remélem, hogy nem csinált magával semmi őrültséget.
- Mi? Te jó ég, mit művelt?! Mondd már!
- Azt hiszem... -  nyel egy nagyot. - Vagyis inkább egészen biztos vagyok benne, hogy hánytatja magát.
- Mi?! - kerekednek ki a szemeim, majd idegesen a hajamba túrok. - Hogy a büdös picsába? Miért?
- Fogalmam sincs! Reggel voltam nála, jött ki a fürdőből, elég sápadt volt és minden jel arra mutatott, hogy ez történt vele.
- Istenem... - kapok a számhoz. Ez amiatt van, amit mondtam neki. Én vagyok a hibás. Én. Miattam fogja magát teljesen tönkretenni. - Louis, most azonnal beszélnem kell vele, ne haragudj! - kerülöm őt ki, s szinte szaladok Jennyék házáig, ahol eszeveszetten dörömbölni kezdek az ajtón. - Jenny! Jenny, nyisd ki! - kiabálok. Lassan nyílik az ajtó, s egy sápadt, erőtlen lány néz fel rám. - Édes istenem... - lehelem, majd gondolkodás nélkül magamhoz ölelem törékeny testét.
- Mit művelsz?
Betolom őt, becsukom az ajtót, s nekitámasztom őt, majd remegő kezeim közé veszem az arcát.
- Nézz a szemembe! Jenny, kérlek nézz rám! - kérlelem őt, de látom, hogy próbálja kerülni a tekintetemet. - Jenny! Nem gondoltam komolyan, amit tegnap mondtam! Hallod?
Végre rám emeli a tekintetét, ami egy kis megnyugvást ad, de még mindig szörnyen zaklatott vagyok.
- Hülye voltam, hazudtam és meggondolatlanul cselekedtem!
- Hagyd ezt abba - teszi a kezét az enyémekre, hogy eltoljon magától, de én nem engedem.
- Nagyon kérlek, hogy ne vedd komolyan és felejtsd el! Nem teheted magad tönkre, miattam meg főleg! Egy idióta vagyok!
- Felfogtam, hogy megbántad a csókot, elmehetsz!
- Nem a csókról beszéltem, azt nem bántam meg! - mondom ki gyorsan a szavakat gondolkodás nélkül. - Azt bántam meg, amit utána mondtam. Amivel megsértettelek. De higgy nekem, hogy azt csak zavaromban mondtam, egyáltalán nem úgy gondoltam!
Megsimítom a hüvelyujjammal az arcát, majd az ajkaira pillantok. Hezitálás nélkül csókolom meg, ő azonban elfordítja a fejét.
- Most... most elutasítod a csókomat? - nézek rá és nyelek.
- Menj el, jó? - kezd el kifelé tolni.

- Nem, Jenny! Csókolj meg! Kérlek! - támasztom meg a két kezemet az ajtónak úgy, hogy őt körbefogom, s az arcom közel van az övéhez. - Nagyon kérlek, tedd meg!
Újra próbálkozom, de most sem jön össze. Lefelé néz, de meglátok egy könnycseppet az arcán lefolyni, amit a kézfejével gyorsan letöröl.
- Jenny... - megremeg a hangom. - Kérlek...
- Menj el - tol el magától, majd kinyitja az ajtót.
- Ne küldj el, muszáj beszélnem veled! - fogom meg a kezét.
- Menj már el! - emeli föl a hangját, s a kezét kirántja az enyémből, majd szinte kilök és becsapja az ajtót. Hallom, ahogy hangosan zokogni kezd, amitől összeszorul a szívem. Most fordult a kocka. Én akarom őt, és ő fájdalmat okoz nekem.
Egy mély sóhaj után elmegyek, s délután 5 óráig csak mászkálok a városban. Jessica párszor hív, de nem veszem föl. Egyszerűen nem tudnék neki mit mondani.
Pontban ötkor odaérek a kocsmába, s a szöszi mosolyogva jön felém.
- Indulhatunk.
- Szuper - mondom egyhangúan, majd elindulunk. Egész úton csak ő fecseg, én meg sem szólalok. De őszintén szólva nem is nagyon érdekel, hogy mit mond.
Lassan odaérünk a lakásához, s ahogy beérünk, azonnal leteperem és a falhoz tolom.
- Hm, ennyire ki vagy éhezve? - mosolyog önelégülten.
- Kussolj! - csókolom meg vadul, minden érzelmemet félretéve. Kikapcsolom az agyam, átadom magam az élvezetnek. Bár tudom, hogy feleannyira sem fogom élvezni, mint Jennyvel. Vagyis Jessicaval... Na, tessék. Ez itt a baj.
Szinte letépem róla a blúzt, majd a kezeit erősen lefogom a feje fölött és csókokat hagyva a testén haladok lefelé. Látom rajta, hogy élvezi, ami egy kicsit beindít. Fogaim közé veszem köldök pc-jét, s kissé meghúzom. Majd újra felállok és zihálva a füléhez hajolok.
- Feledtess el velem mindent!
- Ezer örömmel - nyúl a pólóm alá, s a mellkasomat végigkarmolja.
Bárcsak kikaparná onnan a szívemet, hogy ne érezzek semmit, hogy elmúljon minden. Elmúljon a harag, a bűntudat, a fájdalom... és a szeretet.