49. fejezet - Mi lett a régi Jennyvel? (első rész)

Drága Olvasóim!
Itt is vagyok a 49. fejezet első felével. Rettenetesen sajnálom, hogy tegnap úgy adódott, hogy nem tudtam hozni, nem így terveztem! :( De remélem, hogy ez a fél rész kárpótolni fog benneteket - sajnálom, hogy csak fél, de csak pár órám volt rá. A következő viszont hosszabb lesz! :) Köszönöm a sok szép kommentet az előző fejezethez, elmondhatatlanul sokat jelent nekem, hogy támogattok és tetszik nektek, amit írok! És nagyon remélem azt is, hogy a továbbiakban nem fogok nektek csalódást okozni, és, hogy tetszik az új design! :)
Az elmúlt hetem jól telt, csak sajnos egyre kevesebb szabadidőm van a vizsgákra való tanulások miatt. De nyáron minden időmet a számomra fontos emberekkel szeretném tölteni, csak reménykedem, hogy ez össze fog jönni. :) Remélem, hogy nektek is jól telt az elmúlt hetetek!

Jó olvasást! :)

Puszi, ~E

~ Jenny Wilkinson ~

Szeretnék rákérdezni, hogy mi történt a múltban. Szeretném tudni, hogy mi volt az, amiről beszéltek, az, amit Harry nem akart nekem elmesélni.

- Finom a vaníliás fagyi? - zökkent ki Louis a gondolatmenetemből.

- Aha. Megkóstolod? - tolom oda hozzá a fagyit hezitálás nélkül. Elvigyorodik, majd belenyal.

- Hmm. Mennyei. Sztracsatella? - tartja felém az övét, majd pár másodperc után a nyelvem beledugom a fagyiba.

- Ez is!

Elmosolyodik, s sétálunk tovább. A mosoly azonnal eltűnik az arcomról, ahogy meglátom a BMW-t, ahogy elhajt. Azonban Harry mellett ül valaki. Valaki, aki lány. Valaki, aki szerintem Lisa.

Louis is a kocsi után néz, majd rám, kissé aggódó tekintettel.

- Öm... szeretnéd, hogy beszéljek vele? - simítja meg a karomat. Felsóhajtok, tekintetemet a járdásra szegezem és megrázom a fejemet. Nem hiányzik az, hogy megint összekapjanak miattam. Csak... nem értem Harryt. Vagyis de, épp az, hogy túlságosan megértem. Én nem vagyok neki elég, Lisa ezerszer jobb nálam. És ezerszer nagyobb kurva, de ez most nem lényeges.

- Inkább... menjünk el hozzánk, jó? - szólalok meg halkan, kissé bizonytalanul. Nem tudom, mennyire jó ötlet Louist elvinni hozzánk, de most inkább lennék otthon, mint a nyílt utcán, és inkább lennék vele, mint egyedül.

- Rendben - bólint egy aprót, s elindulunk hozzánk.

Nem szólunk egy szót sem, csak az autók zaját és az emberek beszélgetését hallgatom. Az agyam folyamatosan pörög.

Mit csinálhattak? Miért volt vele? Miért nem mondta nekem?  Miért van velem, ha neki ő kell?

Lassan a házunkhoz érünk. Kinyitom az ajtót, s ahogy hallom, senki nincs itthon. Cipők közül se látok itthon egyet sem. Azért bekukkantok a konyhába és a nappaliba, hogy meggyőződjek róla.

- Úgy tűnik, elmentek - fordulok felé a nappali ajtajából. Az előszobában áll, s csak néz engem. - Kérsz valamit?

- Nem, köszönöm.

- Jól van. Akkor... felmegyünk a szobámba?

- Persze.

A lépcsőn elindulok fölfelé, ő pedig jön utánam, majd bemegyünk a szobámba.

- Ó, bocsi a kupiért! - veszem fel gyorsan a szétdobált rugáimat, miközben ő lassan lépked be.

- Semmi gond - teszi zsebre a kezét.

A párnám alól kikandikál a naplóm, amit gyorsan visszadugok, s az ágy tetejére ülök.

- Gyere, dőlj le - paskolom meg magam mellett a helyet.

Lehuppan, lefekszik és a kezeit a feje alá teszi. Rám néz, tekintete csillog.

- Kapcsoljak zenét? - töröm meg a kínos csendet.

- Uhum, kapcsolhatsz.

Előveszem a telefonomat, mivel általában azon hallgatok zenét, s elindítok egyet.

Louis elmosolyodik.

- Green Day, American Idiot. Ezer éve nem hallottam!

- Szereted? - nézek rá meglepetten.

- Imádom! Nem is tudtam, hogy te hallgatsz rockot - könyököl föl.

- Szeretem - vonok vállat. - Felszabadít és eltereli a gondolataimat - erőltetek egy halvány mosolyt, ugyanis most is erre van szükségem. Elterelni a gondolataimat arról, hogy Harry ki tudja, mit művelt Lisaval.

- Majd én elterelem a gondolataidat - pattan föl, majd megfogja a karomat és felránt magához, ami belőlem egy kisebb sikkantást vált ki.

- Mit csinálsz? - nevetek kicsit, mikor elkezd velem keringőzni. Vagyis csak próbálkozik, mert nekem nagyon nem megy, csak botladozom.

- Táncolok, minek tűnik? - emeli fel a fejét, s kecsesen folytatja lépteit.

- Bolond vagy! - kuncogok.

~ Harry Styles ~

Miután Lisat kirakom Beckynél, elmegyek Jennyékhez. A ház előtt leparkolok, azonban miután leállítom a motort, még a kocsiban ülök. Csak nézek magam elé, s egy mély levegőt veszek. Jenny miért volt Louisval? Vajon látott? És ha igen, mit érezhetett?

Istenem, szegénykém, biztosan nagyon maga alatt van.

Gyorsan kipattanok az autóból, becsukom az ajtót, és kopogás nélkül fordítom el a kilincset. Bemegyek, lerúgom a cipőmet, s a lépcsőn szaladok föl. A kilincs felé nyúlok, de lefagyok, amikor a zene mellett nevetgélést is hallok. És nem csak Jennyét, Louisét is.

Mit művelnek?

Jenny sikongatni kezd, és hangosan kacag. Nem bírom tovább, hirtelen benyitok. Louis az ágyra szorítja, miközben eszeveszettül csikizi a barátnőmet.

- Hé, elég - nézek Louisra, mert látom, hogy Jenny már szinte szenved tőle.

Louis rám néz, abbahagyja, majd Jennyre pillant és lemászik róla. Jenny felül, s kócos tincseit helyreigazítja.

- Mi az, Lisat hazavitted? - teszi fel a kérdést kissé flegmán Jenny. Felsóhajtok és megvakarom a tarkóm.

- Mi csak...

- Mindegy - szól közbe, hogy ne folytassam. - Nem érdekel. Ő jobb, felfogtam.

Köpni-nyelni nem tudok. Nem így akartam, és nem akarom elmondani neki, hogy miért is voltam Lisaval, hogy róla beszéltünk. Nagyon kiakadna, és szerintem jogosan...

- Én most megyek... - szólal meg óvatosan Louis.

- Nem, maradsz és megnézünk egy filmet. Valami vígjátékot - mosolyog Jenny.

Rá se ismerek. Mi lett vele? Mi lett a régi Jennyvel?