17. fejezet - Utolsó éjszaka

Drága Olvasóim!
Itt is vagyok a 17. fejezettel. Köszönöm szépen a kommenteket és a pipákat is, valamint a 76 feliratkozót! Egy hét alatt 5-tel nőtt az olvasók száma, ami elképesztő érzés, nagyon hálás vagyok nektek mindenért! <3 Ez a fejezet szerintem elég lapos lett, nem tudom, hogy mi van velem, de ígérem, összeszedem magam. Jó olvasást!
Puszi, ~E
U.i.: Az előző kommentekre most kezdek el válaszolni!

~ Ellie Wilkinson ~

Annyira jó nézni, ahogy Harry ölelgeti a húgomat és játszik az öcsémmel. Annyira boldoggá tesz, hogy ilyen jól kijönnek, és örülök, hogy köztünk is minden jól alakul. Igazából fogalmam sincs, hogy mi van. Együtt vagyunk vagy sem? Nem akarok rákérdezni, nem akarok elijeszteni. Talán csak idő kell neki, míg megszokja ezt, vagy csak jobban meg akar ismerni, esetleg kíváncsi, hogy érzi magát velem hosszú távon. Nem tudom. Csak azt tudom, hogy hihetetlenül boldog vagyok.

Kezd esteledni, s az idő lehűl annak ellenére, hogy nyár van. Harry körém csavarja a törülközőjét, mire hálásan rámosolygok, s egy puszit adok az arcára.

- Isten ments, hogy megfázz, aztán pátyolgassalak - viccelődik, miközben kicsit megnyomorgat, amin muszáj nevetnem.

- Velem alszol, ugye? - mosolygok. Látom, hogy egy pillanatra elgondolkodik, majd lenéz a kisebb testvéreimre.

- Megengeditek, hogy én aludjak ma Ellievel? - guggol le Harry. Molly és Mike egymásra néznek, s egyszerre megrázzák a fejüket, mire a szemeimet az égnek emelem és felsóhajtok. - Biztos?

- Ellie velünk alszik - ölelnek át mindkét oldalról, én pedig sajnálkozva Harryre nézek. Halványan elmosolyodik, majd feláll.

- Sebaj. Majd túrok magamnak helyet Jenny mellett.

Látom rajta, hogy zavarja. Persze, hogy zavarja, hiszen Jenny mellett kell aludnia, és nem mellettem!

- Jó éjszakát - ad egy kis puszit az ajkaimra, majd elindul, de visszahúzom magamhoz és hosszasan megcsókolom. Belemosolyog, majd összedönti a homlokunkat és megsimítja az arcomat. - Aludj jól, édes.

- Nélküled nehéz lesz.

Látom, hogy az állkapcsa megfeszül és élesen beszívja a levegőt. Lassan elenged, majd mindenkitől elköszön és felmegy Jennyhez.

Egy kicsit, mintha meglepődött volna azon, amit mondtam. Vagy nem is tudom, de elég furcsán reagálta le...

~ Jenny Wilkinson ~

Estig a szobában vagyok, ki sem mozdulok. Nem érdekel, hogy talán soha többé nem jövök Párizsba. Tudom, ha kilépnék az ajtón, összetörne bennem minden.

Hirtelen nyílik az ajtó, mire az ágyon ülve összerezzenek, tekintetemet odakapom. Harry belép, a hajába túr, miközben becsukja maga után az ajtót. Értetlenül ráncolom a szemöldököm, de ő tudomást sem vesz rólam. Bemegy a fürdőszobába, s pár perc múlva hallom, hogy elkezd fürödni.

Lefekszem és betakarózom. Semmi kedvem beszélgetni vele vagy bármi mást dolgot csinálni.

Oké, ez nevetséges. Igazából legszívesebben egész éjjel csókolóznék vele, de tudom, hogy ezt nem lehet.

Harry hamarosan kijön a fürdőből, s szokás szerint vele együtt a csodálatos illata is a szobába van. A szívem hevesebben kezd verni, s rápillantok.

- A húgod és az öcséd Ellievel akar aludni - dobja magát mellém, de olyan messzire húzódik tőlem, amennyire csak lehet. Utálok vele haragban lenni, úgy érzem, mindjárt sírok, hogy nem ölel magához, nem csókol meg, vagy hogy egyáltalán nem szól hozzám.

Erőt veszek magamon, beszívom a levegőt és lassan kifújom. Beszélnem kell vele. Bocsánatot fogok kérni.

Nyelek egy nagyot, felülök és összeszedem minden gondolatomat. Nyitom a számat, hogy valami hangot kiadjak, de ebben a pillanatban nyílik az ajtó és apa benéz.

- Bocs, csak gondoltam, szólok, hogy holnap megyünk haza. Szóltak, hogy munkaügyben vissza kell menni Londonba, szóval reggel pakolhattok is be, amikor felébredtetek.

Felsóhajtok.

- Oké - motyogja Harry. Apa becsukja az ajtót, nekem pedig minden bátorságom elszáll, most már nem merek megszólalni. Harry felém fordul és felvont szemöldökkel veszi tudomásul, hogy ülök, nem pedig fekszem.

- Harry, én... - motyogom, de tovább nem tudok kinyögni egy szót sem. Mindent elfelejtek, ahogy a szemébe nézek, még akkor is, ha ő haraggal tekint felém. Nem érdekel.

- Ha megint azt akarod mondani, amit nem akarok hallani, inkább ne is erőlködj - fordul hasra, s átöleli a párnáját. Istenem, annyira eszméletlenül szexi, ahogy a takaró csak a csípőjén van, így az egész felsőteste elém tárul.

A fenébe, ez az utolsó éjszakánk itt, Párizsban! A szerelem városában! Nem lehet, hogy itt fekszik mellettem és dühös rám.

- Én csak... - Na jó, a fejemben nyilván bátrabb vagyok. - Nem szeretnék veled haragban lenni...

- Nem vagyunk haragban. Most örülsz? - motyogja monoton hangon. Felsóhajtok. Azt hiszem, feleslegesen erőlködöm.

Lefekszek és a másik irányba fordulok. Nem akarom őt idegesíteni, mert nyilvánvaló, hogy nem kedveli a társaságomat.

Becsukom a szemem, azonban aludni képtelen vagyok, túl hevesen ver a szívem.

Egy érintést érzek a derekamon, amibe beleremegek. Nem tudom, hogy képzelődöm-e, de nem merek megfordulni.

Végigsimítja a kezét a fenekemig, s óvatosan megmarkolja. Igen, biztos vagyok benne, hogy ez az ő keze. Nyelek egy nagyot, s a testem remegni kezd, a pulzusom és a légzésszámom emelkedik.

- Megmondhatod, ha szeretnél egy felejthetetlen, vad éjszakát - motyogja a fülembe, amitől a hideg kiráz. Egy gyengéd csókot ad a fülem mögé, ujjai a lábaim közé bandukolnak, s a bugyimon keresztül simogatni kezd. Egy szaggatott sóhajt hallatok, lassan hanyatt fordulok, s ő egyből fölém mászik, mohón megcsókol. Nem tiltakozom, sőt, rögtön visszacsókolom és a hajába túrok. Keze másodpercek alatt bejárja a testem minden részét, s érzem, hogy érintései, csókjai egyre jobban izgatnak.

Zihálni kezdek, ahogy húzza le rólam a felsőt, azonban hirtelen megáll és rám néz. Látom a szemében, hogy megijedt valamitől.

- Mi az? - súgom.

- Te jó ég, mit művelek?! - morogja magának, majd lemászik rólam. Nem szólalok meg, értetlenül nézek rá, s még kicsit zihálok. Teljesen felcsigázott. - Tudod, nem kellene kitenned a segged a takaró alól, és akkor nem izgulnék fel - fordul a másik oldalra. Felnézek a plafonra és egy mély levegőt veszek, a könnyeimet megpróbálom visszatartani.

A másik oldalra fordulok, átölelem a takarót, s csak nézem az ablakon beszűrődő fényeket, majd nagy nehezen végre álomba zuhanok.

Reggel arra ébredek, hogy Harry pakol a bőröndjébe. Hunyorogva felülök, beletúrok a kócos hajamba és az egyik szememet becsukom, túl erős a fény. Rögtön eszembe jutnak a tegnap esti emlékek, s óvatosan végigsimítom az ajkamat.

- Pakolj, nem akarom lekésni miattad a repülőt - húzza be Harry a bőröndjét, majd kimegy és szinte becsapja az ajtót maga után. Már szinte hozzászoktam a fájdalomhoz, amit akkor érzek, amikor így beszél velem.

Kimászok az ágyból, a fürdőben gyorsan összekészülök, majd bedobálom a cuccaimat a bőröndbe, amilyen gyorsan csak tudom, s kimegyek.

- Na végre, már utánad akartam menni - mondja apa. - Minden és mindenki megvan?

- Igen! - mondja egyszerre a két kisebb testvérem, mire halványan elmosolyodok.

Amíg apáék elintézik a dolgokat, mi kint várunk a hotel előtt. Fél szemmel figyelem, ahogy Harry és Ellie nevetgélve beszélgetnek egymással, de nem hallom, hogy miről.

Hamarosan fogunk egy taxit, elmegyünk a reptérre, s egy órán belül már a repülőn ülünk. Csak nézek ki az ablakon, s zenét hallgatok. Az a legrosszabb, hogy mindegyik dalszövegről ő jut eszembe. Nem merek ránézni, tudom, hogy most is Ellievel flörtöl.

Nézem a felhőket, próbálok teljesen kikapcsolni. Talán kellene keresnem valami jó cuccot, ami ellazít, itt a cigi már nem elég. Vagy innom kell. Szükségem van valami tudatmódosító szerre.

Miután leszállunk a gépről, hazamegyünk, s rögtön a szobámba rohanok. Annyira hiányzott már ez a hely, ahol egyedül lehetek, nyugodtan gondolkodhatok és senki nem zavar meg semmiben.

Lefekszek az ágyamra, s nézegetem a csuklómat. A H betű még tisztán látszik a karcolások mellett. Végigsimítom, s érzem, hogy a könnycseppek csípni kezdik a szememet. Ezernyi emléket felidéz, a legfájdalmasabbakat. Megjelenik előttem Harry arca, amint rájön, hogy szeretem őt. A szívem összeszorul, a testem remegni kezd. Nem akarok így élni.
Felpattanok az ágyról, veszek ki valamennyi pénzt a szekrényem aljáról, zsebre teszem és lemegyek.
- Elmegyek kicsit sétálni, majd jövök! - megyek ki a házból, meg sem várom a szüleim reakcióját. Egyenesen a bolt felé veszem az irányt.
Már nagyon rég nem voltam itt. Ahogy bemegyek, szinte filmként játszódik le előttem, ahogy kiskoromban hisztiztem anyának, vegyen nekem még egy csokit. Nos, igen, annak a sok csokinak meg is lett az eredménye...
Egy mély levegőt veszek, s elmegyek az alkoholos italok felé. Mivel egy üveg borral semmire se mennék, leveszek a polcról egy Jack Daniel's-t.
- Nocsak, te elmúltál már 18? - hallok egy ismerős hangot a hátam mögül, mire megfordulok és felsóhajtok. Louis és Liam állnak ott, Harry haverjai.
- Még nem - nézek le. - Ömm... megvennétek ezt nekem? - pillantok rájuk, s a farzsebemből előveszem a pénzt. Egymásra vigyorognak, majd Louis kiveszi a kezemből a piát és a pénzt.
- Ez sokba lesz neked, drága - indul el Louis a pénztár felé, én pedig követem. Megveszi nekem, a visszajárót a farmzsebembe teszem, s elindulok ki. - Hé, hé, állj csak meg! - jönnek utánam. Felsóhajtok, megállok és lassan feléjük fordulok. - Minek ez neked? - biccenti a fejét Louis a Jackre.
- Mert inni szeretnék? - húzom fel a szemöldököm és újra elindulok, de megfogja a karomat és  visszahúz.
- Harryvel?
A szívem gyorsan kezd verni, nyelek egy nagyot és lenézek. Érzem, hogy lassan elengedi a karomat, de még mindig várja a válaszomat.
- Nem. Egyedül.
- Nagyon nem jó ötlet egyedül meginni egy üveg whiskyt. Egy lánynak meg pláne - oktat ki Liam, mire rá emelem a tekintetem. - Valami baj van?
- Nincs semmi. Csak inni akarok.
- Akkor igyál nálam - mosolyodik el Louis. - Liammel úgyis halálra unjuk magunkat, és nem lenne szerencsés, ha egyedül innál valahol közterületen.
Felsóhajtok és lenézek. Nincs kedvem most társasághoz, de talán igaza van. És kisebb az esély, hogy meglát valaki, ha nem vagyok kint.
- Legyen - egyezek bele végül. Elvigyorodnak, majd elindulnak, én pedig követem őket és elmegyünk Louishoz.
Kinyitja az ajtót, előre enged, és ahogy belépek, nem hallok semmi zajt. Szóval egyedül leszünk, ez nagyszerű.
Lerúgom a cipőmet, majd bemegyünk a nappaliba. Kibontom az italt, a számhoz emelem és belekortyolok. Érzem, ahogy az alkohol végigmarja a torkomat, de ez a dolog érdekel a legkevésbé. Azt akarom, hogy mire ez az üveg kiürül, mindent elfelejtsek, ne legyenek problémáim.
- Csak óvatosan - szól rám Liam, miközben szinte úgy iszom a whiskyt, mint más a vizet.

- Csendben nem jó piálni - kapcsol be Louis zenét, mire elmosolyodok és újra meghúzom az üveget, s közben táncolni kezdek.
Nem sokkal később homályosan ugyan, de látom, hogy az üvegből már a fele hiányzik. Rápillantok a fiúkra, akik nyugodtan videojátékoznak, mintha én itt se lennék. De nem érdekel, amíg nem szólnak Harrynek.
- Na, elég piás vagy már? - kérdezi Louis, de nem néz rám, csak koncentrál a játékra.
- Hmm... azt hiszem.
- Király. Akkor add azt ide - nyújtja a kezét a kezemben lévő ital felé, mire szorosan megölelem az üveget.
- Nem! Ő az enyém! - biggyesztem le az ajkaimat. Felsóhajt, feláll és odalép elém.
- Add ide, neked már így is elég volt. Harry meg fog ölni.
- Harry... - lihegem, s bekönnyezek. Értetlenül ráncolja a szemöldökét, hátrapillant Liamre, akit szintén meglep a reakcióm. - Ahh... - ülök le a fotelba, megtámasztom a fejem és sírni kezdek.
- Most mi bajod van? - guggol le elém Louis. Szipogva az ujjaim közül ránézek.
- Szeretem őt, de ő ezt nem akarja. Utál engem és csak kihasznált! - kezdek el hangosabban sírni.
- Shh, ne sírj! - furakodik mellém, átölel és megsimítja a karomat. - Harry biztos nem utál, csak... nem szeret.
- Jól van, Louis, gratulálok a vigasztalós dumádhoz - forgatja meg a szemét Liam.
- Jól van na, nekem ez nem megy! Te vagy a jófiú, csinálj valamit!
- Csinálok is! Jenny, gyere ide - nyújtja felém a karját. Felállok, de kicsit meginogok, azonban szerencsére Louis megfog. Áttántorgok Liamhez, s ledobom magam mellé. - Nézd, lehet, hogy egy hónap múlva már teljesen el fogod felejteni Harryt. De nem szabad miatta sírnod, és... - végigsimítja a hegeket a karomon és rám néz. Gyorsan elhúzom a kezem és összefonom a karomat magam előtt. - Azok mik?
- Nem mindegy? Semmi közöd hozzá - nézek oldalra durcásan.
- Miért, mi az? - rángatja szét a kezeimet Louis, majd ő is megnézi az alkaromat, s Liamre pillant. - Miért bántod magad?
- Miért nem tudtok leakadni rólam?! - emelem fel a hangom, mire kicsit összerezzennek.
- Oké, oké, bocs! - emeli fel a kezeit Liam. - Azt hiszem, ez nehezebb lesz, mint gondoltam - sóhajt.