20. fejezet - Kedves tőle

Dága Olvasóim!
Köszönöm szépen a rengeteg pozitív visszajelzést és a 91 feliratkozót. hihetetlenül imádlak titeket és elmondhatatlanul hálás vagyok, amiért vagytok nekem! Mindig izgulok, hogy mit fogtok szólni az újabb fejezethez, de a kommenteket mosolyogva, néha a boldogságtól és meghatottságtól könnyes szemekkel olvasom. Remélem, hogy nem fogok nektek a továbbiakban csalódást okozni! :) Ebben a fejezetben kicsit jobban megismerhetitek Jessicat. Jó olvasást!
Puszi, ~E
U.i.: Az előző kommentekre még MA válaszolok!

- Szeretném, ha elmennénk a játszótérre! - veti fel ötletét a csillogó szemű, gyönyörű hajú, édes hangú lány, akit most már ismét a barátnőmnek tekinthetek. Elmosolyodok és a szájfénytől fénylő ajkaira adok egy puszit.

- Ahogy szeretnéd, szerelmem - mosolygok, majd összekulcsolom az ujjainkat és a szemébe nézek. - Ugye tudod, hogy most nincs nálam boldogabb férfi a Földön?

Szégyellősen elmosolyodik, lehajtja a fejét és a füle mögé söpri a haját. Annyira megváltozott. Régen nem tudtam őt zavarba hozni, nagyon sokáig udvaroltam neki, amíg végre odaadta magát nekem. Minden értelemben. Tetszett, hogy nem törékeny lány, tetszett, hogy nem adja magát könnyen. De most még szinte a csókomtól is zavarba jön. Nem tudom, mi történhetett vele. Talán újra kellene kezdenem az udvarlást?

- Én is boldog vagyok, Harry - néz fel rám szempillái alól, ajkain apró mosoly látszik.

Adok a homlokára egy puszit, majd ahogy megbeszéltük, elmegyünk a játszótérre. A számra akaratom ellenére is széles mosoly húzódik, ahogy felidézem az emlékeket. Rengeteget jöttünk ide hülyéskedni. Rengeteget ökörködtünk. Legjobb barátok voltunk, szerelmesek, testvérek. Minden lehetséges emberi kapcsolat megvolt köztünk, ezért is működött annyira jól.

Lassan elengedi a kezemet, a hintához megy és beleül, én pedig a mellette lévőbe. Csak ül és néz körbe, mintha életében először járna itt.

- Emlékszel? - hangomra rögtön rám figyel, lágyan elmosolyodik és bólint.

*visszaemlékezés*

Jessica őrülten hintázik, én pedig előtte pár méterre állok. Élvezem, mikor a szoknyája kissé felcsúszik, s pillantást nyerek tökéletes combjaira. Na jó, néha kicsit többre is.

- Ne nézd a bugyim, Harry! - sikít, s egyre magasabbra megy.

- Te nyomod a képem elé, én csak kiélvezem! - vigyorgok. Kajánul elmosolyodik és egy pillanatra szétteszi a lábait, aztán gyorsan összezárja.

- Ó, Jessica Maria Slater, ha még egy ilyet csinálsz, itt foglak magamévá tenni! - fenyegetem őt, amin csak nevetni kezd. Imádom, hogy vevő a hülyeségeimre, és hogy kezdeget velem. Tetszik.

- Kapj el, bébi! - ugrik kis hirtelen a hintából, egyenesen a karjaimba. Lábaival körbeöleli a derekamat, mellei pont a szememmel egy magasságban vannak.

- Hmm... - nyalom meg az ajkaimra.

- Ah, perverz állat! - csap a vállamra, ahogy a kezeimet a fenekére teszem.

- Most mi van? Valahogy fognom kell téged! - vigyorgok fel rá, mire elneveti magát. Annyira élettel teli nevetése van. Ennél csodásabb hang számomra nincs, mint amikor felkacag.

- Ha most agyonra fogdosol és lesed a melleimet, később meg fogod unni, és azt nem akarom. Szóval, Mr. Kanos Styles, tegyél le!

- Ahogy óhajtod. De előtte kérek egy forró csókot.

Beletúr a hajamba. Tudja, hogy mennyire imádom, s tüzes ajkait az enyémekre tapasztja, vadul csókol. Belenyögök. Pontosan tudja, hogy ezzel mennyire felcsigáz és ezt élvezi.

- Most már letehetsz - vigyorog önelégülten, majd elengedem, s hagyom, hogy a formás kis lábait a földre tegye. - És vegyél nekem egy fagyit!
- Hm, a kisasszony fagyit óhajt? - csapok egyet a fenekére, majd rámosolygok és megfogom a kezét.

- Igen, méghozzá gyorsan! - mosolyog.

- Na jó. Te itt nyalsz fagyit, én meg majd otthon mást! - nyomok az arcára egy puszit, mire felnevet és megyünk a fagyizó felé. A szembe jövő emberek biztos azt hiszik, hogy be vagyunk rúgva, mert nevetgélve, lökdösődve megyünk a járdán. Olyan gondtalan vagyok, mikor velem van.

Veszek neki két gömb csoki fagyit, mert annyira szereti, hogy nem bír vele betelni.

- Most már elégedettek az ízlelőbimbóid? - ülök le egy padra és az ölembe húzom. Ártatlanul pislog rám, miközben erotikusan nyalja körbe az olvasó édességet. Nyelek egy nagyot. - Ezt a nyelvtechnikát rajtam is bevethetnéd.

- Ahogy szeretnéd - hajol az arcomhoz és végignyalja a hideg, ragacsos nyelvével.

- Ah, nem így gondoltam! - nevetek. - Ne tegyél úgy, mintha nem lenél perverz! - mosolygok.

- Ó, hogy arra célzol, hogy amikor majd leszoplak, ugyanígy csináljam a nyelvemmel? - néz rám nagy szemekkel. Az őrületbe fog egyszer kergetni, az biztos.

- Igen, nyuszi, arra - nyomok az arcára egy puszit.

*visszaemlékezés vége*

Látom, hogy gondolkodik, közben maga alatt rugdossa a homokot.

- Valami baj van, nyuszi?

A régi becézésemre felkapja a fejét és elmosolyodik.

- Nincs semmi. Csak a régi emlékek, tudod... Hiányzik az a nyár. Annyira őrültek voltunk.

- Hé, őrültek lehetünk most is! - mosolygok. - Gyere velem! - állok fel a hintából, megfogom a kezét és elvezetem őt egy helyre, amit mindketten nagyon jól ismerünk. Megállok egy nagy fa mellett, rámosolygok és óvatosan a fához állítom. - Itt csókoltalak meg először, emlékszel? Valahogy így - ölelem át a derekát, ő pedig a nyakamat, összedöntöm a homlokunkat és lágyan megcsókolom. A szívem a mellkasomban hangosan dübörög, mintha ki akarna szabadulni, hogy érintkezzen Jessicaéval.

- Aztán elkezdtél vadulni - mosolyodik el.

- Te pedig hozzám vágtad, hogy olyan vagyok, mint a többi, és hogy még szűz vagy - nevetek kicsit. Tökéletesen emlékszem a tűzre a szemében, annyira beindított.

- Aztán elszaladtam, de te kiabáltál, hogy egyszer úgyis a tiéd leszek - simítja végig a kezeit a mellkasomon. - És így lett.

- Sokáig tartott, sok ökörséget csináltam, hogy megkapjalak. De megérte.

- Mint amikor éjszaka eljöttél hozzám, de apám nyitott ajtót, és a virágot neki adtad oda? - nevet.

- Igen, például - mosolygok. - Vagy amikor az iskolában beosontam az igazgatóiba, hogy az iskolarádióban elmondhassam, hogy beléd szerettem és veled akarok lenni. Aztán te és a pompom lányok gúnyt űztetek belőle - rázom a fejem, de a mosoly levakarhatatlan az arcomról.

- Tényleg... Istenem, mennyit szenvedtél miattam.

- Hé, amit érted tettem, nem szenvedés. Minden percét élveztem, és csak beindított, ahogy gúnyolódtál - adok neki egy csókot. - Hm... Emlékszel még Louisékra?

- Ó, hogyne emlékeznék az elmebeteg barátaidra - mosolyog.

- A te elmebeteg barátaid is voltak - kuncogok. - Mi lenne, ha este elmennénk velük valahova?

- Jó ötlet.

- Király. Akkor írok is Louisnak - csúsztatom elő a telefonomat a farzsebemből, gyorsan bepötyögöm az üzenetet és elküldöm. A másik zsebemből előkotrok egy doboz cigit és a gyújtómat, majd felé tartom. Ránéz a cigire és nyel egy nagyot.

- Ööm... Kösz, de már nem cigizem.

- Biztos? - nézek rá felvont szemöldökkel, mire hevesen bólogatni kezd. Vállat vonok. - Hát jó. De nem zavar, ha én rágyújtok?

- Engem nem - mosolyog halványan és lenéz a földre. Ajkaim közé veszek egy szál cigit, meggyújtom és beleszívok, majd a füstöt kifújom a számon.

- Hm... ez most jól esik - szívok bele még egyet.

- Viszont... Most úgy megkívántam az uborkát.

- Uborkát? - nézek rá. Bólint. - Értem. Akkor elszívom a cigit, és elviszlek egy étterembe. Ott ehetsz annyi uborkát, amennyi beléd fér - mosolygok.

- Rendben. Köszönöm.

Adok a homlokára egy puszit, majd lassan elszívom, eldobom a csikket, és elmegyünk egy étterembe. Nagy meglepetésemre Jessica rengeteget eszik. Mindig is sokat bírt, de ez most valahogy sokkal többnek tűnt, mint általában. Biztosan kifáradt, vagy talán nem reggelizett. Fogalmam sincs.

- Köszönöm, ez most jól esett - törli meg a száját.

- Egészségedre - mosolygok. - Kérsz esetleg egy kis pezsgőt?
- Nem, azt hiszem, most megyek, és keresek estére valami ruhát. 8-ra értem jössz?

- Igen - mosolygok, majd felállunk, fizetek és a derekát átkarolva kísérem őt ki. - Jól ismered már a BMW-met, azzal állok majd a házatok előtt pontban 8-kor - adok neki egy csókot.

- Rendben. Akkor addig is szia! - ad még az arcomra egy óvatos puszit, majd elindul hazafelé, én pedig utána nézek. Istenem, annyira szeretem őt még mindig.

Este felveszem az ingemet, amit félig gombolok be, egy fekete csőnadrágot és a barna csizmámat.

- Anya, elmentem! - szólok be a konyhába. - Elviszem Jessicat valahova.

- Jól van, szívem. Légy jó! - simítja meg az arcomat, majd ad egy puszit.

- Mindig az vagyok, anya - mosolygok. - Szia, apa!

- Szia, fiam!

Kimegyek, beülök a kocsiba, beteszem a kulcsot. A visszapillantó tükörben megpillantom a hátsóülést, amitől emlékképek jelennek meg előttem. Jennyvel ott szexeltünk és nagyon jó volt. De most nem szabad rá gondolnom és nem is akarok.

Elindulok, s egyenesen Jessicahoz megyek. Megállok a ház előtt, dudálok, és szinte azonnal kijön. Kicsit arra emlékeztet, amikor Jennyért mentem el... Na jó, a mai estére, sőt, inkább örökre hagyjuk Jennyt.

Jessica bepattan mellém, s rögtön csókkal köszöntöm.

- Szia, nyuszi. Csinos vagy - mosolygok.

- Köszönöm. Te is jól nézel ki - néz rajtam végig elismerően.

- Neked akartam tetszeni - nézek a szemébe.

- Nekem mindig tetszel - simítja meg az arcomat és gyengéden megcsókol. Elmosolyodok, majd elindulunk a megbeszélt helyre. Louisék szerintem már ott vannak.

Leparkolok, majd kiszállunk, s bemegyünk. Louisék a pultnál ülnek - szokás szerint. Megfogom Jessica kezét és odamegyünk.

- Sziasztok - mosolyog a barátnőm.

- Ó, Jess! - mászik le a bárszékről ittas barátom, Louis és megölelik egymást. - Milyen rég nem láttalak!

- Jessicaaaa! - jönnek oda a többiek is. Niall szokás szerint hatalmas öleléssel ajándékozza őt meg, míg Liam három szelídebb puszival.

- Mit isztok? - kérdezi Louis, miközben visszatornássza magát a székre.

- Én egy whsikyt. Nyuszi? - nézek le rá.

- Én csak egy kólát.

Összeráncolom a szemöldököm.

- Akkor legalább boroskólát? - kérdezem, de megrázza a fejét.

- Nem, nekem a kóla tökéletesen megfelel - ül egy székre. Louis megvonja a vállát, majd kér egy kólát és nekem egy whiskyt, amit rögtön behúzok. Megpillantom, ahogy bejön Jenny. Most még szomorúbbnak és magányosabbnak tűnik, mint általában. Utálom őt így látni, mert tudom, hogy ez főképp miattam van.

Felsóhajtok és kérek még egy whiskyt, majd odamegyek Liamhez és a pultra könyökölök.

- Nem hoznád össze Jennyt és Louist?

Kérdésemre a szemöldöke szinte a homloka tetejére szalad.

- Tessék? Miért?

- Mert Jenny kibaszott magányos, ahogy Louis is, egymás mellett aludtak, és szerintem jól kijönnének.

- És lelkiismeret furdalásod van Jenny miatt - mondja ki, amit mindketten tudunk.

- Ja, mondjuk... Szóval segítesz? - nézek rá. Felsóhajt, majd megissza az utolsó korty sörét is. - Később meglátom, mit tehetek.

- Rendben. Kösz, haver - paskolom meg a vállát, majd visszamegyek, Jessica mellett helyet foglalok és magamhoz húzom őt. - Miért nem iszol egy kicsit, nyuszi? - adok egy csókot a nyakára.

- Mm... most nem kívánom az alkoholt.

- Egy korty? - tartom elé a poharat, de megrázza a fejét. - Jól van.

Simogatni kezdem a hasát.

- Hú... micsoda pocakot eresztettél! - ahogy ez a mondat elhagyja a számat, hirtelen lefagyok. Nyelek egy nagyot. Kívánta az uborkát, nem iszik alkohol, nem cigizik, feszült és megnőtt a hasa.

Lassan lemászik az ölemből és a poharat a pultra teszi.

- Jessica mondd... terhes vagy? - kérdezem remegő hangon. Az alsó ajkába harap és rám néz. Azt hiszem, ez mindent elárul. Bennem most egy világ omlott össze. A hajamba túrok, s hitetlenkedve nézek rá, miközben egyre gyorsabban veszem a levegőt. Legszívesebben sírva fakadnék.

- 3 hónapos - hajtja le a fejét.

- Jézusom... - szinte suttogom. - És... ki az apja?

- Én... - megremeg a hangja, nyel egy nagyot. - Azért jöttem el Holmes Chapelből, mert dobott...

- Ki az? - kérdezem kicsit erőteljesebb hangon.

- Luke - néz rám. Összeráncolom a szemöldököm.

- Az a drogos?! Te jó ég, normális vagy?!

- Együtt voltam vele pár hónapig, és amikor megtudta, hogy terhes vagyok, elhagyott! - könnyezik be a szeme. - Nem voltam belé szerelmes, de azért nagyon rosszul esik!

- Istenem - sóhajtok és magamhoz ölelem. - Miért nem mondtad el?

- Mert féltem, hogy ezzel eltaszítalak magamtól - szipog, de én szorosabban ölelem őt és simogatom.

- Ne aggódj, nem hagylak el!

- Istenem, úgy szeretlek! - csókol meg hosszasan.

Nem tudom, hogy képes leszek-e megbirkózni ezzel. Más gyerekét hordozza a szíve alatt.... Erősnek kell lennem. Vagy legalábbis annak kell mutatnom magam.

~ Jenny Wilkinson ~

Egyedül iszogatok egy asztalnál. Rájöttem, hogy az alkohol tényleg mindent megold. Elfeledteti velem a gondokat. Szörnyű látni, ahogy Harry ölelgeti a barátnőjét. Mert nyilván újra a barátnője...

Hirtelen leül elém Liam.
- Szia - mosolyog kedvesen.
- Szia - iszok bele a poharamba. - Mit akarsz?
Talán én nem vagyok túl kedves, de ez most a legkevésbé sem érdekel.
- Tudod, gondolkoztam és szerintem Louisval nagyon jól kijönnétek.
- Ne is folytasd! Ne akard szegény Louist rám sózni!
- Nem akarom rád sózni - néz rám, bár nem látok már teljesen tisztán. - De szerintem tényleg összeillenétek és...
- Hagyd ezt abba, jó? - vágok a szavába. Felsóhajt.
- Nézd, tudom, hogy rossz látni Harryéket, de idehívom Louist, beszélgessetek kicsit.
- Nem! - mordulok rá, mire védekezően felemeli a kezeit.
- Harry mondta. Nem akarja, hogy egyedül érezd magad.
A szívem egy nagyot dobban, hirtelen minden dühöm elszáll.
- K-komolyan? Ez... ez kedves tőle - nézem a pohárban lévő alkoholt és nyelek, majd megrázom a fejem. - De akkor se szeretném, ha Louist rám kényszerítenétek. És most egyedül szeretnék lenni.
Liam még pár másodpercig néz rám, majd felsóhajt és feláll. Úgy tűnik, megértette, így remélhetőleg már nem fognak tovább zaklatni. Nézem a távolodó alakját, majd kifújom a levegőt egy behúzom a poharamban lévő folyékony mérget.