29. fejezet - Majd én bebizonyítom

Drága Olvasóim!
Meghoztam a 29. fejezetet. Köszönöm szépen a 112 feliratkozót, elképesztő, hogy már ennyien vagytok, nagyon hálás vagyok nektek mindenért! Még az előző fejezet kommentjeire nem válaszoltam, de ma megteszem.
Az elmúlt hetem nagyon jól telt, a tegnapi buli pedig elképesztő volt. Volt minden, zene, pia, és rengeteg olyan ember, akikkel szeretek együtt lenni. Van néhány dolog, ami még mindig nem tiszta az éjszakát illetően, de nem voltam annyira szörnyű állapotban. Sőt, kifejezetten jól éreztem magam. A barátnőmmel rengeteget hülyéskedtem, hosszú napokat töltünk együtt, ami miatt nagyon boldog vagyok. :)
Jövőhéten nem biztos, hogy tudom hozni a 30. fejezetet, mert nem leszek itthon a szünetben. De ha még időben hazaérek és lesz időm, akkor megírom! Mindenkinek kellemes időtöltést kívánok a szünetre, pihenjétek ki magatokat! :)
Még annyit szeretnék mondani, hogy eddig Instagramra nem túl sok olyan képet posztoltam, amit én készítettem, viszont mostanában szeretnék a környezetemről - és talán egy kis részletet magamról - képeket készíteni és kitenni. Aki gondolja, kövessen be: e_bloggerina
Remélem, tetszeni fog, jó olvasást!
Puszi, ~E

Szinte kipattannak a szemeim, s az órára nézek. 9:06. Hogy aludhattam itt, ennél a kurvánál?
Magam mellé nézek, a szőkeség már nem fekszik mellettem. Felkelek, gyorsan magamra kapkodom a ruháimat és sietek ki, ám ő pont jön ki a konyhából.
- Szia - köszön ezerwattos mosollyal.
- Helló - kerülöm őt ki, de kezét a mellkasomra teszi.
- Hova sietsz?
- Haza. Hiba volt itt aludnom vagy egyáltalán betennem ide a lábam - lököm le magamról a kezét, s kiviharzok a házból. Nagyon mérges vagyok magamra. Nem csak megcsaltam Jessicat, de még ezek után is Jenny után vágyódom. Rendet kell tennem a fejemben, méghozzá rögtön.
Nagy léptekkel sietek a tobzódó tömegen keresztül, néhány embernek neki is megyek, de nem érdekel. Talán bunkónak tartanak, ahogy a vállammal meg-meglököm őket, de egyszerűen képtelen vagyok velük foglalkozni.
Az utolsó lépéseket hazáig már szinte futva teszem meg. Bemegyek, s megcsap a pirítós és a friss kávé illata, anya és apa beszédét hallom a konyhából. Az itthoni környezet számomra mindig megnyugtató, de most valahogy ez sem segít. Bemegyek a konyhába, lihegve a szüleimre nézek.
- Jó reggelt, szívem! - mosolyog anya, miközben önti a csészébe a kávét. - Jessicanal töltötted az éjszakát?
Nyelek egy nagyot és apára nézek. Ugyanazt elkövettem, amit ő. Most már tényleg. Hányingerem van saját magamtól.
A farzsebemből előkotrom a telefonomat. 6 új üzenet jött, mindegyik Jessicatól. Felsóhajtok, s az ajtófélfának támaszkodva a plafonra nézek.
- Nem, anya. Nem Jessicanal voltam - nézek le. - Egy... egy szőke lánynál töltöttem az éjszakát.
Anya kikerekedett szemekkel néz rám, leteszi a kancsót és a pultra támaszkodva figyel engem döbbenten.
- Mit műveltél?
- Egy rohadt szemétláda vagyok! - sziszegem, s ököllel idegesen a falba ütök. - Hagytam, hogy elcsábítson! Az ördög nyert, anya! Érted? Visszakapok mindent az élettől, mert rossz ember voltam! - kiabálom, s remeg a hangom.
- Shh - jön oda hozzám anya, s megsimítja az arcomat, amin lefolyik egy könnycsepp, de gyorsan letörlöm. - Ne beszélj butaságokat, még mindent rendbe tudsz hozni Jessicaval!
- Nem érted, anya? Már nem akarok vele lenni - nyelek. Ahogy kimondom ezt a mondatod, némi megkönnyebbülést érzek, mégis rossz érzés fog el. - Elmúlt a szerelem. Vagy... nem is tudom, talán az, hogy mástól terhes. Valamiért megváltozott, és így már nem olyan, mint régen. Nem akarok szerelmes lenni, az annyira rossz dolog - csukom be a szemem, hogy ne sírjam el magam. Anya felsóhajt, s megölel, én pedig szorosan viszonozom, közben apára pillantok. Most azt hiszem, szükségem van a tanácsára. Utálom ezt mondani, de szükségem van apára.
Ahogy anya elenged, apa feláll a székről.
- Gyere velem, fiam - biccent a fejével, hogy kövessem, így utána megyek a teraszra, ahol leülünk. Rágyújt egy cigire, s nagy meglepetésemre engem is megkínál, így egy kis hezitálás után elfogadom. - Tudom, hogy cigizel - szív bele, majd kifújja a füstöt. - Ugyanolyan vagy, mint én voltam anno.
Figyelem őt, kíváncsi vagyok, mit akar ebből kihozni. Egy kis ideig elgondolkodik, majd egy nagy levegőt vesz.
- Szörnyen éreztem magam, amikor... amikor megcsaltam anyádat. Én is azt gondoltam, hogy már nem lehet jobb, de szinte rögtön visszafogadott. Ezzel azt akarom mondani, hogy akivel összetartozol, azzal úgyis együtt leszel. És ha Jessicat nem érzed az igazinak, akkor jobb ezt minél előbb tisztázni. És nyilván nem ő az igazi, ha nem akarod magad visszakönyörögni hozzá - még egyet beleszív a cigibe. - Mi, férfiak néha nem a szívünk után megyünk, hanem hagyjuk, hogy az vezéreljen minket, ami ott van lent. Viszont ha szeretünk egy nőt, érte bármit megtennénk. - Sokatmondóan rám néz.
- Nem tudom, hogy miről beszélsz - rázom a fejem, s beleszívok a cigibe.
- Van egy másik nő is az életedben, igaz?
Felsóhajtok, s előre nézek. Úgyis tudja, hogy a válasz igen.
- Jenny? - ahogy kimondja a nevét, összeszorul a szívem.
Ránézek és nyelek.
- Én... tegnap voltam nála, de visszautasított.
- Ó... tudod, nem is csodálom. Elég rosszul bántál vele. Viszont ha szeret, és te küzdesz érte, együtt lesztek. És az a kapcsolat, amiért küzdeni kell, sokkal erősebb, higgy nekem.
- Nem tudom, hogy miért kötődöm hozzá. Talán csak megsajnáltam.
- Ha viszont nem vagy tisztában az érzelmeiddel, inkább várj egy kicsit.
Kicsiket bólogatok, majd a cigibe szívok egy utolsót, s eldobom, majd ránézek apára.
- Kösz, apa.
Elmosolyodik.
- Nagyon szép a kocsid, értesz hozzá!
Kicsit nevetek.
- Ja, volt kitől örökölnöm.
- Megnézném belülről is a szépséget, ha nem bánod - mosolyog.
- Persze, csak előtte beszélek Jessicaval - állok föl és ránézek. - Öm... Bocs, hogy olyan szemét voltam veled, csak...
- Harry - sóhajt és feláll -, attól lettél igazi férfi a szememben, hogy megvédted anyádat - veregeti meg a vállamat. - Büszke vagyok rád! Na, menj, és hozd rendbe a saját életedet is - néz rám biztatóan, mire halványan elmosolyodok és elindulok Jessicahoz.
Örülök, hogy apával rendeződött minden. Ha mindenkivel ilyen könnyen menne, hamar megtalálnám a boldogságot. De nem Jessicaval a legnehezebb helyrehozni, hanem Jennyvel.
Közeledek Jessica házához, azonban meglátom, hogy a kapuban beszél egy alakkal. Hunyorogva nézem a srácot, s mikor felismerem, a szemeim kikerekednek. Luke.
Gyorsan odasietek, s ahogy meglátnak, Jessica arca olyanná válik, mint aki szellemet lát.
- Mit keresel itt? - emelem föl Lukeot a pólójánál fogva. Legszívesebben képen köpném.
- Harry, hagyd őt! - fogja Jessica a karomat, de nem törődök vele, fenyegetően nézek Lukera, aki csak vigyorog.
- Nyugalom, haver! Wow, jól kitetováltad maga az évek múltán.
- Ne jópofizz itt nekem! - rángatom meg. - Most azonnal elmész, vagy szétrúgom a segged!
- Harry, ne csináld - néz rám nagy szemekkel Jessica, látom, hogy valami miatt aggódik.
- Nem megyek el, amíg meg nem kapom, ami jár nekem - szólal meg Luke, amitől bennem csak még jobban felmegy a pumpa. - Jessica?
- Miről beszél? - nézek a lányra, aki gyorsan veszi a levegőt, látszik rajta, hogy kellemetlenül érzi magát.
- Én...
- Te...? - húzom fel a szemöldököm, de még mindig fogom Luke pólóját.
- Harry, ez... ez bonyolult.
- Akkor majd én elmondom - vigyorodik el Luke. - Jessica elég szépen ráállt a cuccra, és mivel nincs pénze, szexszel fizet nekem.
Kikerekednek a szemeim és Jessicara nézek.
- Ez igaz?
- Ugyan, szerinted tényleg szerelemből lett terhes? - nevet a fiú, akit hirtelen ellökök. - Minden héten egyszer eljövök hozzá, hogy fizessen.
- Minden héten lefekszel ezzel a faszszopóval?! - nézek idegesen a barátnőmre, aki talán már nem sokáig lesz az. Nem azért, mert feleségül veszem, hanem mert ezek után nem működne ez az egész.
Jessica bekönnyezik. Most jön a könyörgős rész, már előre látom.
- Harry, én... én nem tehetek róla, muszáj! - néz rám, s remegő hangon beszél.
- A gyerekre gondolhatnál legalább! - emelem föl a hangom, és ami még jobban felidegesít, az az, hogy Luke még mindig önelégülten vigyorog.
- De...
- Ne! Ne is kezdd el! - vágok a szavába. - Megcsaltalak, Jessica. Nem is egyszer. És te is engem. Szóval ennek most itt vége van - nézek rajta végig, mire még jobban sírni kezd.
- Szeretlek, ne csináld ezt! - jön felém, de én hátrálok.
- Felejts el! Nem szeretlek, már nem olyan, mint régen. Jobb lesz így - nézek rá, majd elindulok. Hallom, hogy kiabál utánam, de nem érdekel. Az a vicc, hogy az sem érdekel, mit fog vele csinálni Luke. Jessica csinálta ezt magának, innentől kezdve nem érdekel.
Útközben  beugrok a kocsmába, s ahogy meglátom Louist, aki épp sörözik, odamegyek hozzá.
- Szia - vágódok le mellé.
- Helyzet? - iszik bele a habzó alkoholba.
- Szakítottam Jessicaval - közlöm, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. Igazából nem is annyira fáj. Sőt, mintha egy kicsit megkönnyebbültem volna.
- Hogyhogy? - néz rám meglepetten.
- Hát, tudod... Egy szöszivel töltöttem az éjszakát.
Nem akarom neki teljesen elmondani az egész történetet. Majd egyszer, ha olyan helyen leszünk, ahol nincs ennyi ember.
- Oh...
- És amúgy is más lány tetszik - mosolyodok el.
- Na, az szuper - mosolyog. - És ki az?
- Jenny.
A mosoly eltűnik az arcáról, úgy néz rám, mintha gyilkossággal fenyegetőznék.
- Rájöttem, hogy szeretem Jennyt, és... huh... szeretem Jennyt... - mosolyodok el. - El fogom neki mondani.
- Már ne is haragudj... de vágod, hogy a barátnőmről beszélsz? - néz rám, látom a szemében az idegességet.
- Nézd, tudod, hogy miért hoztunk titeket össze. Most már nem kell, Jenny engem szeret, én is őt és boldogok leszünk.
Louis lecsapja a korsót az asztalra és komoly arccal fordul felém.
- Nem hagyom, hogy vele legyél. Rengeteget szenvedett miattad, sok fájdalmat okoztál neki, és ezt már nem bírná elviselni. Még én sem bírom követni az érzelmi kitöréseidet! Most ezt gondolod, aztán holnap újra Jessica után fogsz sírni!
- Jenny boldog lesz velem - nézek rá.
- Nem. Jenny velem lesz boldog, mert segítek neki, hogy elfelejtsen téged. Ha lenne egy csöppnyi eszed, tudhatnád, hogy ez nem játék! Jennynek nagyon komoly lelki problémái vannak, és te hiányzol neki a legkevésbé! - áll fel és kiviharzik a kocsmából. Felhúzom a szemöldököm. Louis nem tudja, miről beszél. Ha szeretem Jennyt és ő is engem, akkor összejöhetnénk, és mindketten boldogok lennénk. Majd én bebizonyítom.

~ Jenny Wilkinson ~

Beengedem Larat, Ellie barátnőjét, aki rögtön felmegy a nővérem szobájába. Csuknám be az ajtót, de valaki a lábát odateszi.
- Szia - mosolyog Harry. Nyelek egy nagyot.
- Mit keresel itt?
- Téged - jön be. - És most nem fogsz elküldeni, mert beszélnünk kell.
- Nem akarok beszélgetni.
Megfogja két oldalt az arcomat és a szemembe néz.
- Szeretlek.
A szívem egy nagyot dobban, majd hevesen kezd verni. Szinte érzem, hogy forogni kezd körülöttem minden, ha nem tartana, talán össze is esnék.
- Hallod, Jenny? Szeretlek! Szakítottam Jessicaval, veled akarok lenni - dönti a homlokát az enyémnek. Remegni kezd a testem, legszívesebben a nyakába ugranék és megcsókolnám. De nem teszem, mert tudom, hogy hazudik. Azt akarja, hogy szakítsak miatta Louisval, és hogy ne legyek boldog. Gyűlöl engem, rosszat akar nekem. - Miért nem mondasz semmit?
Szaggatottan kifújom a levegőt, gombóc van a torkomban. Erőt kell vennem magamon, hogy ne sírjam el magam megint.
- Mondj valamit! - simítja meg az arcomat.
- Tűnj el - mondom halkan, s lehajtom a fejemet. - Most.
- De... te is szeretsz engem, együtt lehetnénk.
- Hagyd ezt abba most! Sőt, el se kezdd! Feleslegesen jöttél ide! - emelem föl a hangom.
- Harry! - hallom a húgomat, s szalad le a lépcsőn, az öcsém pedig követi őt. - Harry! - öleli meg a lábát, Mike pedig a másikat, de Harry felsóhajt és rám néz. A hajamba túrok és nyelek egy nagyot.
- Hagyjátok őt, épp menni készült - húzom el tőle a testvéreimet.
- Nee! - sikít Molly. - Olyan rég játszottam vele!
- Én is! És még régen megígérte, hogy játszik velem autósat! - nyafog Mike is.
- Azt hiszem, egy kicsit muszáj itt maradnom, ha már megígértem nekik - mosolyodik el halványan, s a kicsik fejét megsimítja. Megforgatom a szemem.
- Csak engem hagyj - megyek föl a szobámba, s becsapom az ajtót.
Miért érzek kényszert arra, hogy megcsókoljam? A rohadt szerelem fog engem a sírba vinni.
A fal mellett lecsúszok a földre, s a hajamba túrok majd felhúzom a térdeimet és lehajtom a fejemet. Hagyom, hogy a könnyeim utat törjenek maguknak.
Meddig fogok még miatta sírni? Louist kellene szeretnem, nem őt, aki összetöri a szívem.

28. fejezet - Fordult a kocka

Drága Olvasóim!

Itt is vagyok az újabb fejezettel, ami egy extra hosszú rész lett, ahogy ígértem. Nagyon szépen köszönöm a 108 feliratkozót, a kommenteket és a folyamatos támogatást, amit tőletek kapok! Nem tudom elégszer elmondani, mennyire hálás vagyok nektek, és remélem, hogy a hálámat ki tudom fejezni ezzel a fejezettel, mert ebbe most tényleg mindent beleadtam. Nagyon remélem, hogy elnyeri a tetszéseteket. :)

Az elmúlt hetem nem volt annyira szörnyű, viszont annál fárasztóbb, a hétvégi bulin viszont sikerült valamennyire ellazulnom. Igazából nem volt olyan nagy parti, de arra tökéletesen megfelelt, hogy kiengedjem a gőzt. Viszont a jövőhét szombati hatalmas lesz, amit már most nagyon várok. :)

Kitartást nektek erre a hétre, már hamarosan szünet!

Jó olvasást!
U.i.: A kommentekre még sajnos nem volt időm válaszolni, de a héten bepótlom!
Puszi, ~E

~ Jenny Wilkinson ~

Nagy kiabálásra összerezzen a testem, a szemeim kipattannak. A nap vakító sugara szűrődik be a szobámba, így a kezemmel rögtön eltakarom az arcomat. Kell pár másodperc, míg magamhoz térek, s a másik szobából áthallatszó veszekedésre tudok figyelni.

- Akkor minek jöttél ide, hm?! - a nővérem idegbeteg üvöltését hallom, majd egy nagy csattanást. Olyasmi, mintha az asztalra csapott volna. Nem kell sokat gondolkodnom, míg rájövök, kivel is vitatkozik. - Részeg voltál, megengedtem, hogy mellettem aludj, és most is én vagyok a hibás?

- Haza kellett volna küldened! - Rob szinte torka szakadtából ordít. Nem értem, anyáék hogy nem avatkoznak bele.

- Hát itt van, tessék, menj haza! - Hangjából ítélve most teljesen szét van esve. Azt hiszem, sír is.

- Előtte még tisztázzunk valamit! Semmit nem jelentesz se nekem, se Harrynek! Mindenkinek a kapcsolatát tönkreteszed, gondolj itt a húgodra, aki teljesen odáig volt a fiamért! És ne gyere a gyerekes szövegeddel, hogy szeretsz, mert ez rám nem fog hatni! - már csak ajtócsapódást hallok, majd a testvérem keserves sírását.
Egy mély sóhaj csúszik ki a számon, majd egy nagy nyújtózkodás után lerúgom magamról a takarót, felülök és fáradtan kócos tincseim közé túrok. A lábaimat a papucsomba bujtatom, majd felállok, de hirtelen meg kell kapaszkodnom az éjjeliszekrényembe, mert megszédülök. Másik kezemet a homlokomhoz emelem, a szemeimet becsukom. Gyengének érzem magam, és olyan, mintha mindjárt összeesnék. A gyomrom megkordul. Valószínűleg nincs komoly bajom, csak az éhség. De nem fogok enni. Már így is dagadt vagyok. Egy dagadt disznó.
Lecammogok a konyhába, Ellie sírását figyelmen kívül hagyom. Mióta összevesztünk, egy szót sem szóltam hozzá.
A konyhába érve elmotyogok egy jó reggeltet, majd a hűtőből kiveszek egy kis üveg hideg vizet, s belekortyolok.
- Omlett megfelel reggelire? - kérdezi anya. Érzem a tojás illatát, amitől rögtön összefolyik a nyál a számban.
- Nem vagyok éhes - iszok bele újra a vízbe, hátha az valamennyire csökkenti az étvágyamat. Elindulok föl, de anya rögtön utánam szól.
- Állj csak meg, kis hölgy! Tegnap sem ettél, kizárt, hogy nem vagy éhes! Most ide leülsz szépen és elfogyasztod a reggelidet! - kezd idegesen beszélni, így jobbnak látom, ha inkább leülök. Majd megint elintézem úgy, ahogy tegnap.
Felsóhajtok, majd kelletlenül levágódok az asztalhoz. Anya kiabál a család többi tagjainak. Ellie kisírt szemekkel jön be, Molly és Mike ugrándoznak, apa pedig szokás szerint pókerarccal vágódik le közénk az asztalhoz. Anya elénk teszi a gőzölgő ételt, amitől érzem, hogy sokkal éhesebb vagyok, mint eddig. Képes lennék megenni akár az egészet is.
Miután mindenki kiszedi az adagját, a kezembe veszem a villát, s lassan elkezdem enni. Hihetetlenül jól esik, hogy egy kis táplálék jut a gyomromba, de nem szabad sokat ennem, így minden második falat után iszok egy kis vizet.
Elliere nézek, aki könyököl az asztalon, de csak turkál az ételben.
- Kicsim, jól vagy? - néz rá anya aggódva, de a nővérem csak felsóhajt.
- Ellie, mi a baj? - kérdezi vékony, kislányos hangon Molly, azonban Ellie erre sem reagál.
- Rob miért kiabált reggel? És miért volt itt? - kérdezi az öcsém, azonban ő sem kap választ. Még ezt nem érhetik.
Anya leteszi a villát, megtörli a száját a szalvétába, majd megszólal:
- Apátokkal elvisszük a kicsiket cirkuszba és állatkertbe, reggeli után indulunk is, szóval tiétek lesz egész nap a ház. Ha lehet, ne egyétek meg egymást.
- Én sem leszek itthon. Elmegyek Larahoz. Szükségem van most rá - mondja Ellie.
Szóval egyedül leszek itthon, szuper.
Miután elfogyasztjuk a reggelit, mindenki eltűnik a házból, így utam a fürdőszobába vezet. Összefogom a hajamat, majd - ahogy tegnap is csináltam - kiürítem a gyomromat.
Kiöblítem a számat, s kissé köhögve megyek vissza a szobámba, ahol nagy meglepetésemre Louis az ágyamban fekszik. Kezei a feje alatt vannak, lábai keresztben, s édesen mosolyog rám.
- Hello, baby.
- Hát te? - próbálom gyorsan összeszedni magam.
- Meglátogatom a barátnőmet. Na, gyere ide - tárja szét a karjait. Halványan elmosolyodok, s mellé mászok, hagyom, hogy átöleljen. Elmondhatatlanul jól esik egy kis törődés, bár az ő karjaiban mégsem érzem magam annyira biztonságban, mint Harryében.

~ Louis Tomlinson ~

Látom rajta, hogy nagyon gyenge, de nem szeretnék rákérdezni, mert tudom, hogy úgy sem mondaná el. Tisztában vagyok azzal, hogy vannak problémái, méghozzá nem is kicsik. A vágások a kezén, a kisírt szemek, a sápadtság mindent elárul. De az, ahogyan most kijött a fürdőszobából... köhögött, és hallottam, hogy előtte lehúzta a wc-t. Nagyon remélem, hogy nem azt csinálta, amire gondolok.
Simogatni kezdem a hasát, érzem, hogy megkordul. Fészkelődni kezd, kicsit elhúzódik. Érzem, hogy kellemetlen neki, ahogy ott hozzáérek.
- Jen, minden rendben? - kérdezem halkan, miközben felemelem a fejét az állánál fogva, hogy a szemembe nézzen, azonban a tekintetét rögtön elkapja. Felóhajtok. - Nekem elmondhatod. Tudom, hogy nem vagyunk együtt régóta, de tényleg bízhatsz bennem.
- Nincs semmi baj - motyogja. Ez pedig csak még jobban megerősíti azt a gondolatomat, hogy meghánytatta magát. Ha pedig ez a helyzet, akkor nagyon gyorsan szüksége van egy szakemberre. Szörnyű ezt mondani, de Jennyt orvoshoz kell vinni. - Egyedül vagyok itthon - pislog fel rám nagy szemekkel, mire elmosolyodok.
- Feltűnt. És ezzel célozni szeretnél valamire? - simítom ki az arcából sötét haját. Az érintésembe beleremeg, amit nem is csodálok. Nem hiszem, hogy Harrytől valaha kapott volna bármiféle szeretgetést.
- Célozzak? - mosolyog. De ez a mosoly nem olyan életvidám, tudom, hogy csak a témát akarja terelni.
- Nem muszáj - adok az ajkaira egy puszit, de nem húzódok el. Mivel ő sem teszi ezt, elmosolyodok és gyengéden megcsókolom. Vékony ujjait a hajamba túrja, mire felmordulok, s hevesebben kezdem falni az ajkait. Végigsimítom hosszú lábait, majd gyengéden belemarkolok a fenekébe, mire az ajkaimra nyög. Cuppanó hanggal fejezem be a csókot és elmosolyodok. - Szeretem a hangodat.
Óvatosan a fogaim közé veszem a nyakán a bőrt, s kicsit meghúzom, majd lágyan csókolgatni kezdem. Hangosan sóhajtozik, a teste remeg. Lassan cirógatni kezdem az alhasát, majd elkezdek benyúlni a nadrágjába. Mivel nem tiltakozik, sőt, nagyon is élvezi, bátrabban folytatom a tettem. Kezemet a bugyijába vezetem, s végigsimítom, mire egy széles mosoly húzódik az arcomra.
- Nocsak, ennyire tetszem neked? - csókolom meg, miközben ujjaimmal ügyesen örömet szerzek neki. Nyöszörögni kezd, s a lepedőt markolássza maga mellett. Mellkasa gyorsan mozog föl-le a szapora légzéstől. Egyre gyorsabban teszem a dolgom, egy-egy nyögés is kicsusszan a száján, ami azt jelzi, hogy nagyon élvezi a dolgot. A szemébe nézek, miközben egyre közelebb juttatom őt a csúcshoz. Beleharap az ajkába, néha belém kapaszkodik.
- Oh, Louis... - lihegi, így biztos vagyok benne, hogy már nem kell neki sok. Megadom neki azt, amire vágyik, s addig csinálom, amíg el nem élvez.
Pihegve becsukja a szemét és nyel egy nagyot. Mosolyogva adok egy puszit a homlokára, majd kihúzom a kezem, azonban érzem, hogy ő megfogja a férfiasságomat a nadrágomon keresztül. Mélyen beszívom a levegőt, kívánom őt. Mindennél jobb lenne most vele szeretkezni, viszont azt szeretném, ha érezné, hogy ez most csak róla szól, mert erre van szüksége.
- Hmm... baby, most ne - húzom el a kezét. - Ez most csak rólad szólt - adok az orrára egy puszit.
- Nem akarod? - kérdezi halkan.
- Már hogyne akarnám. De akkor is, ezt azért csináltam, hogy neked szerezzek örömet. Ami mellesleg nekem is örömet jelent - mosolygok. Arca kissé elpirul, ilyenkor annyira aranyos tud lenni. Viszont még mindig sápadt. Látszik rajta, hogy egy csepp energiája nincs. - Mi lenne, ha csinálnék valami finom kaját? A Tommo-kaják nagyon finomak - simítom meg az arcát gyengéden.
- Már ettem, én nem vagyok éhes - hadarja el, ami elég aggasztó.
- Na, egy kis kaja nem árt - simogatom a hasát. - Korog a gyomrod.
- Nem korog! - tolja el a kezemet, s kissé elhúzódik tőlem. Oké, nagyon nem tetszik ez nekem. Felsóhajtok és nyelek egy nagyot. Rá kellene kérdeznem, de biztos vagyok benne, hogy nem fogja bevallani. Persze, valószínűleg mosolyogva fogja mondani, hogy igen, Louis, meghánytattam magam. Nem veszíthetem őt el.
- Jó, bocsánat. Csak kényeztetni akarlak egy kicsit - adok egy kis csókot a nyakára. Felsóhajt, de nem néz rám. - És gondoskodni rólad - döntöm a homlokomat az övének, és kicsit összedörzsölöm az orrunkat.
- Aranyos vagy, de... de én nem érdemlem meg - fordítja oldalra a fejét.
- Ne, ne is mondj ilyen őrültségeket - fordítom magam felé az arcát és a szemébe nézek. - Neked van a legnagyobb szükséged a gondoskodásra, és nagyon is megérdemled! Rengeteget szenvedtél, ráadásul nem a te hibádból, szóval most neked jár a kényeztetés.
- De én nem szeretem, ha kényeztetnek - motyogja.
- Az én kényeztetésemet szeretni fogod - csókolom meg lágyan, amit lassan viszonoz.

~ Harry Styles ~

Jessica reggel vagy tízszer hívott, viszont most nincs kedvem a társaságához. Egész délelőtt kint vagyok és autót mosok. Mivel elég meleg van, csak egy rövidnadrág lóg a csípőmön, amiért néhány lány az utcáról meg is bámul, de nem érdekel. Régen élveztem, amikor a csajok érdeklődést mutattak felém, de mára már megváltoztam. Jessica is szerepet játszott benne, de a fő ok Jenny volt. Neki köszönhetően rájöttem, hogy nem játszadozhatok a lányokkal, mert hatalmas baj is lehet belőle. Rossz ember voltam, most már tudom, viszont még mindig nem érzem magam jónak.
Letörlöm az izzadságcseppet a homlokomról és felsóhajtok. Vízzel leöblítem a habot a fehér gyönyörűségemről, ami most már úgy csillog, mintha új lenne. Megdolgoztam ezért az autóért. 17 éves korom óta gyűjtöttem pénzt és keményen munkákat végeztem, viszont amint meg tudtam venni, mindent abbahagytam. Apa segített néhány dolgot újítani rajta, de a nagy része az én kezem munkája, ezért is vagyok rá olyan büszke. Nagyon vigyázok rá, eddig nem sok ember ült benne, csak anyáék, Louis, Jessica és Jenny. Sőt, Jennyvel nem csak ültünk benne...
Leülök a fűbe, felhúzom a lábaimat és megtámaszkodom a térdeimen. Hajnalban értem haza, de semmit nem aludtam. Szörnyen érzem magam amiatt, amit Jennynek mondtam.
Tekintetem megakad a kapun, ahol apa jön be elég ápolatlanul. Rögtön felmegy bennem a pumpa, felállok és ökölbe szorított kezekkel megyek felé.
- Mit keresel itt? Menj el!
- Sajnálom, fiam, de nem bírom nélkületek - áll meg előttem pár méterrel. - Szeretem anyádat és te is hiányzol.
- Menj vissza ahhoz a ribanchoz - sziszegem.
- Megmondtam neki, hogy anyádat szeretem és hagyjon engem békén.
Kínosan felnevetek.
- Gratulálok! Ezért most Nobel-díjat kellene, hogy kapj? Meg se kellett volna csalnod anyát! - kiabálok, mire nyílik a bejárati ajtó, s apa rögtön odakapja a tekintetét.
- Szívem... hiányzol - indul el felé apa, de visszatartom a mellkasánál fogva.
- Azt mondtam, hogy menj el! - mondom idegesen, de nem hangosan. Érzem, hogy gyorsan veszi a levegőt, kérdően néz anyára.
- Rob, én... - kezdi el anya remegő hangon, mire aggódva ránézek. Nem érdemli meg apát. Átverte őt. - Én nem bírom ki nélküled, hiányzol.
- Anya! - nézek rá.
- Fiam, szeretem az apádat, túl régóta ahhoz, hogy ne bocsássak meg neki!
Kezem leesik apám mellkasáról, aki odasiet anyához, s egymást karjaiba borulva ölelkeznek. Nekem ehhez nincs gyomrom, inkább elfordítom a fejem. Anya hogy képes megbocsátani neki? A megcsalás a leggusztustalanabb dolog a világon!
Bevillan a kép, ahogy Jennyvel csókolózok, és nyelek egy nagyot. Az más. Jessicat nem egy egy éjszakás kaland miatt csaltam meg, apa viszont ezt tette. Ez a kettő különbözik egymástól.
Egy mély levegőt veszek, majd felsietek az emeletre. Gyorsan lezuhanyzom, felöltözöm és befújom magam a kedvenc dezodorommal, majd megigazgatom a hajamat. Mivel valószínűleg alkoholt fogok fogyasztani, gyalog indulok el a közeli kocsmába. Ahogy bemegyek, a piaszag és a cigi füstje megcsapja az orromat. A pult felé megyek, leülök a székre és a szőke pultos csaj egyből rám vigyorog.
- Mit adhatok? - könyököl elém. A mellei majd' kiesnek a blúzából, ami még nekem is kicsit sok. A száján van vagy 5 kiló szájfény, a szemfestékéről ne is beszéljünk.
- Egy whiskyt kérek.
- Máris adom - mondja nyávogó hangon, miközben mosolyog. Megforgatom a szemeimet. Létezik, hogy én valamikor az ilyen ribancokra indultam be?
Elém teszi a poharat, amit megfogok és rögtön be is húzok.
- Wow. Valami nagy baj van, igaz? - már szinte olyan közel hajol, hogy belemászik az aurámba.
- Semmi közöd hozzá.
- Naa, ne légy ilyen morci - simítja végig az alkaromat műkörmös ujjaival.
- Ajánlgasd másnak a tested, nekem inkább adj még egy ilyet.
- Nálam otthon van még egy egész üveg ilyen, ha gondolod, inkább folytathatnánk ott. Nagyon jó hallgatóság vagyok - pislog rám. A mosoly szerintem ráfagyott az arcára, de már szinte vakító a vigyora.
- Abban biztos vagyok.
- Ugyan már, Harry.
Összeráncolt szemöldökkel nézek rá.
- Honnan tudod a nevem?
- Ó, baby, hát nem emlékszel? - egyenesedik föl, hosszú szőke haját hátradobja és kicsit félrehúzza a blúzát, így megvillantva tetkóját. Egy masni a vállán. Hát persze! Volt egyszer egy egy éjszakás kalandom. A csajt Niall bulijában szedtem össze, de a nevére már nem emlékszem. - Egy olyan jó pasit, mint te, nem felejtek el - mosolyog.
- Ennek örülök, de kérem a whiskymet.
- Szeretnéd először leinni magad? Nem bánom - önt még egyet, amit szintén gyorsan megiszok. A pénz a pultra hajítom, majd felállok és elindulok ki.
- Várj, édes! - tipeg utánam gyorsan a tűsarkújában. Mivel nem hiányzik, hogy kitörje a bokáját, megforgatom a szemem és megfordulok. - Ötkor végzem, tényleg feljöhetnél hozzám - néz fel rám műszempillái alól.
- Bocs, de nem. Van barátnőm.
- Szereted? - húzza fel a szemöldökét. A számat beszédre nyitom, azonban még most is a Jennyvel töltött éjszakák jelennek meg. Hogy mondhatnám azt, hogy tiszta szívemből szeretem Jessicat, ha közben Jennyre gondolok? - Hm, mindjárt gondoltam - mosolyog. - Kellene neked egy kis lazulás - húzza végig ujjait a mellkasomon.
- Gondolod? - nézem a kezét.
- Egészen biztos vagyok benne. Olyan éjszakában lesz részed, hogy sosem fogod elfelejteni.
A kisördög és a kisangyal vitatkozni kezdenek a két vállamon. Nem szabadna megcsalnom Jessicat. Bár már megcsaltam, de ez akkor is más. És Jenny? Ah, miket beszélek, Jenny csak egy barát. Sőt, most már az sem. Talán egy ezzel a lánnyal töltött éjszaka tényleg jót tenne. Lehet, hogy rendezni tudnám a gondolataimat, levezetném a feszültséget. Különben is, megérdemlek egy kis szórakozást, az utóbbi időben csak szenvedek. Úgyis hamarosan megkérem Jessica kezét, nevezhetnénk ezt az éjszakát legénybúcsúnak.
- Ötre itt leszek - nézek rá, mire felcsillannak a szemei.
- Várlak - kacsint és visszamegy a pulthoz. Egy pillantást vetek a seggére, majd sarkon fordulok és kimegyek, azonban pont Louisba ütközöm. Elég zaklatottnak tűnik.
- Mi van? - nézek rá.
- Harry, azt hiszem, hatalmas baj van - ragadja meg a karomat és egy elhagyatottabb helyre húz, ahol nincs annyi ember. Aggódva néz rám. - Jennyről van szó.
A szívem egy nagyot dobban. Nagyon remélem, hogy nem csinált magával semmi őrültséget.
- Mi? Te jó ég, mit művelt?! Mondd már!
- Azt hiszem... -  nyel egy nagyot. - Vagyis inkább egészen biztos vagyok benne, hogy hánytatja magát.
- Mi?! - kerekednek ki a szemeim, majd idegesen a hajamba túrok. - Hogy a büdös picsába? Miért?
- Fogalmam sincs! Reggel voltam nála, jött ki a fürdőből, elég sápadt volt és minden jel arra mutatott, hogy ez történt vele.
- Istenem... - kapok a számhoz. Ez amiatt van, amit mondtam neki. Én vagyok a hibás. Én. Miattam fogja magát teljesen tönkretenni. - Louis, most azonnal beszélnem kell vele, ne haragudj! - kerülöm őt ki, s szinte szaladok Jennyék házáig, ahol eszeveszetten dörömbölni kezdek az ajtón. - Jenny! Jenny, nyisd ki! - kiabálok. Lassan nyílik az ajtó, s egy sápadt, erőtlen lány néz fel rám. - Édes istenem... - lehelem, majd gondolkodás nélkül magamhoz ölelem törékeny testét.
- Mit művelsz?
Betolom őt, becsukom az ajtót, s nekitámasztom őt, majd remegő kezeim közé veszem az arcát.
- Nézz a szemembe! Jenny, kérlek nézz rám! - kérlelem őt, de látom, hogy próbálja kerülni a tekintetemet. - Jenny! Nem gondoltam komolyan, amit tegnap mondtam! Hallod?
Végre rám emeli a tekintetét, ami egy kis megnyugvást ad, de még mindig szörnyen zaklatott vagyok.
- Hülye voltam, hazudtam és meggondolatlanul cselekedtem!
- Hagyd ezt abba - teszi a kezét az enyémekre, hogy eltoljon magától, de én nem engedem.
- Nagyon kérlek, hogy ne vedd komolyan és felejtsd el! Nem teheted magad tönkre, miattam meg főleg! Egy idióta vagyok!
- Felfogtam, hogy megbántad a csókot, elmehetsz!
- Nem a csókról beszéltem, azt nem bántam meg! - mondom ki gyorsan a szavakat gondolkodás nélkül. - Azt bántam meg, amit utána mondtam. Amivel megsértettelek. De higgy nekem, hogy azt csak zavaromban mondtam, egyáltalán nem úgy gondoltam!
Megsimítom a hüvelyujjammal az arcát, majd az ajkaira pillantok. Hezitálás nélkül csókolom meg, ő azonban elfordítja a fejét.
- Most... most elutasítod a csókomat? - nézek rá és nyelek.
- Menj el, jó? - kezd el kifelé tolni.

- Nem, Jenny! Csókolj meg! Kérlek! - támasztom meg a két kezemet az ajtónak úgy, hogy őt körbefogom, s az arcom közel van az övéhez. - Nagyon kérlek, tedd meg!
Újra próbálkozom, de most sem jön össze. Lefelé néz, de meglátok egy könnycseppet az arcán lefolyni, amit a kézfejével gyorsan letöröl.
- Jenny... - megremeg a hangom. - Kérlek...
- Menj el - tol el magától, majd kinyitja az ajtót.
- Ne küldj el, muszáj beszélnem veled! - fogom meg a kezét.
- Menj már el! - emeli föl a hangját, s a kezét kirántja az enyémből, majd szinte kilök és becsapja az ajtót. Hallom, ahogy hangosan zokogni kezd, amitől összeszorul a szívem. Most fordult a kocka. Én akarom őt, és ő fájdalmat okoz nekem.
Egy mély sóhaj után elmegyek, s délután 5 óráig csak mászkálok a városban. Jessica párszor hív, de nem veszem föl. Egyszerűen nem tudnék neki mit mondani.
Pontban ötkor odaérek a kocsmába, s a szöszi mosolyogva jön felém.
- Indulhatunk.
- Szuper - mondom egyhangúan, majd elindulunk. Egész úton csak ő fecseg, én meg sem szólalok. De őszintén szólva nem is nagyon érdekel, hogy mit mond.
Lassan odaérünk a lakásához, s ahogy beérünk, azonnal leteperem és a falhoz tolom.
- Hm, ennyire ki vagy éhezve? - mosolyog önelégülten.
- Kussolj! - csókolom meg vadul, minden érzelmemet félretéve. Kikapcsolom az agyam, átadom magam az élvezetnek. Bár tudom, hogy feleannyira sem fogom élvezni, mint Jennyvel. Vagyis Jessicaval... Na, tessék. Ez itt a baj.
Szinte letépem róla a blúzt, majd a kezeit erősen lefogom a feje fölött és csókokat hagyva a testén haladok lefelé. Látom rajta, hogy élvezi, ami egy kicsit beindít. Fogaim közé veszem köldök pc-jét, s kissé meghúzom. Majd újra felállok és zihálva a füléhez hajolok.
- Feledtess el velem mindent!
- Ezer örömmel - nyúl a pólóm alá, s a mellkasomat végigkarmolja.
Bárcsak kikaparná onnan a szívemet, hogy ne érezzek semmit, hogy elmúljon minden. Elmúljon a harag, a bűntudat, a fájdalom... és a szeretet.

27.fejezet - Örökre bevésődött

Drága Olvasóim!
Itt is vagyok az újabb fejezettel. Most sem tudok mást mondani, csak azt, hogy nagyon szépen köszönöm a támogatásotokat. Hálás vagyok a 105 feliratkozóért, a rengeteg kommentért is pipáért, amikkel megajándékoztok. Nagyon imádlak titeket, és remélem, hogy a jövőben is velem maradtok! :) És mindenkinek egy jó hír: A KÖVETKEZŐ FEJEZET EGY EXTRA HOSSZÚ RÉSZ LESZ - mivel a közvélemény-kutatásban ezt szavaztátok meg!
Az elmúlt hetem egész jól telt. Bár szokás szerint az iskola kifárasztott, a délutánjaim és az estéim jók voltak. Hétvégén találkoztam a barátnőmmel, azt leszámítva semmi különösebb dolog nem történt. A jövőheti és az azutáni szombaton buli lesz, akkor valószínűleg többet tudok majd mesélni. Vagyis nagyon remélem, hogy nem lesz unalmas a buli. :D
Remélem, tetszeni fog a fejezet. Jó olvasást!
Puszi, ~E

A szívem összeszorul, ahogy ez a szó elhagyja a száját, azonban nem távolodok el tőle, képtelen vagyok akár egy lépést is hátrálni. Remegő kezeimet végigsimítom mellkasán, érzem, hogy élesen kifújja a levegőt.

- Miért kell ilyennek lenned? - szűri ki a fogai közül, mire értetlenül felnézek rá. Bár tudom, hogy a kérdésemet nagyon meg fogom bánni, mégis felteszem.

- Milyennek?

- Ilyen kibaszott ártatlannak. Miért vagy folyton a fejemben? Miért kell rám így nézned, hogy csillognak a szemeid? Miért kell mosolyognod? Miért? - néz rám szenvedő arccal. Nem értem. Teljesen összezavarodtam. - Kihasználtalak, utálnod kellene!

- Nem utállak - nézek rá. Azt hiszem, ez verte ki nála a biztosítékot.

- De miért?! - emeli fel a hangját, kezei ökölbe szorulnak. Félnem kellene? Nem tudom. De nem félek. - Miért kell szeretned? Nem érdemlem meg, gyűlölnöd kellene!

- Ahogy te engem - fejezem be a mondatát halkan és lehajtom a fejem, mire rögtön az állam alá nyúl és kényszerít, hogy rá nézzek.

- Tudod, miért gyűlöllek? Mert lelkiismeret-furdalást csinálsz nekem. És tudod, hogy miért? Mert amikor Jessicaval vagyok, akkor is azon aggódom, hogy éppen mit csinálsz. Hogy éppen milyen eszeveszett módon bántod magad. Hogy... hogy még az álmaimban sem hagysz békén! Miért szeretsz?!

- Sajnálom - mondom halkan, remegő hangon. Már megint a sírás fojtogat, gombóc van a torkomban, de muszáj visszatartanom. Az előbb már elsírtam magam előtte, nem akarom még egyszer ugyanazt a hibát elkövetni. Mert ha egy fiú sírni lát, tudja, hogy gyenge és sebezhető vagyok. Bár szerintem Harrynek ez már világos. De akkor miért játszadozik velem még most is?

- Sajnálod? Még te kérsz bocsánatot? Miért vagy ilyen jó hozzám? Engem kellene a legkevésbé szeretned! Le kellene ordítanod, és a képembe vágni, hogy utálsz és soha többé nem akarsz látni!

- Nem tudlak utálni, fogd már föl! - mondom egy kissé ingerülten, de nem kiabálok, ahogyan Harry. Kínosan felnevet és a hajába túr, miközben oldalra fordítja a fejét.

- Ezt nem hiszem el - morogja és rám néz, majd tekintetét végigvezeti a testemen. A kezem össze van magam előtt fonva, zavarba jövök attól, ahogyan engem fürkész. - Pedig jobb lenne, ha elfelejtenél. Dagadt disznó.
A szemeim kikerekednek, a gyomrom görcsbe rándul, mint aki most kapott egy hatalmas ütést. Bár inkább azt kaptam volna. A testem remegni kezd, az életkedvem teljesen elszáll. Dagadt disznó. Kimondta. Igaza van.
Csak állunk és nézzük egymást, bár legszívesebben elrohannék, úgy érzem, a lábaim a földbe gyökereztek. Harry szemében keresek valamilyen érzelmet, dühöt, szánalmat, vagy akármit, de pókerarcából semmit nem tudok kiolvasni. Pontosan tudja, hogy olyan témát érintett, ami nekem a legrosszabb. Rosszat akar nekem. Gyűlöl. Dagadt disznó vagyok.
Végignézek magamon, a szemeim könnybe lábadnak. Hirtelen elkezdek rohanni hazafelé, hátra sem nézek. Tudom, hogy Harry még ott áll és bámul engem, amint távolodom tőle. Nem érdekel. Minél előbb el akarok tűnni innen. El akarok tűnni a világból.
Gyorsan szedem a lábaimat a sötét utcákon keresztül. Azt sem bánnám, ha valaki felkapna, magával vinne és megkínozna. Olyan szörnyen érzem magam, mint még talán soha. Nem tudom megfogalmazni az érzést, ami kavarog bennem. Csak azt tudom, hogy elásnám magam. Élve. hogy aztán a föld alatt fulladjak meg.
A bejárati ajtót hangosan csapom be magam mögött, lerúgom a cipőimet és elindulok a lépcső felé, de anya kinéz a konyhából.
- Gyere, kicsim, kész a vacsora!
A szívem összeszorul, hiszen a vacsora hallatán újra eszembe jutnak Harry szavai. Pontosabban az a két szó. Dagadt disznó. Nem mintha hazafelé nem erre gondoltam volna folyamatosan... Megjelenik előttem, ahogy rezzenéstelen arccal vágja a képembe. Igen, tudom, dagadt vagyok.
- Nem vagyok éhes - megyek föl, berohanok a szobámba, bezárkózok, s előveszem a körzőmet. Nem érdekel semmi.
Ledőlök az ágyra, leveszem a nadrágomat, s undorodva összeszorítom a combomat. Hányni tudnék tőle.
Erősen a combomba vájom a tűt, s amilyen erősen csak tudom, végigkarcolom. Érzem, hogy csíp, s felszisszenek, megjelenik pár vércsepp is.
Miután a combomon rengeteg karcolás van, rátérek a csuklómra, s ott is végigcsinálom ugyanezt. Sírnék, de nincs erőm hozzá.
Dagadt disznó.
Dagadt disznó.
Dagadt disznó.
Semmi másra nem tudok gondolni, csak ahogyan az arcomba vágta. És amit előtte mondott. Gyűlöl. Rémálmai vannak rólam. És hogy mi a legrosszabb? Most jöttem össze Louisval, és rögtön megcsalom. Nem ezt érdemli. Nem érdemel meg engem. Sokkal jobb kell neki, nem egy dagadt disznó.
Lassan visszaveszem a nadrágomat, s a pólómat is egy hosszú ujjúra cserélem, majd lemegyek a konyhába, hogy igyak egy kis vizet, ám ami ott vár, teljesen lesokkol. Rob az asztalon könyökölve idegesen túr a hajába, apa feszülten áll fölötte, míg Ellie pityereg és anya vigasztalja őt.
Miről maradtam le?
- Vissza kell mennem Annehez - morogja Rob. Látszik rajta, hogy már nem józan. - És a fiam... gyűlöl.
Szuper, legalább nem vagyok egyedül a Harry által gyűlöltek csoportjában.
- Megcsaltad, velem! Nem mehetsz hozzá vissza! - kezd el hisztérikusan csapkodni a testvérem.
- Higgadj le! - szól rá apa erélyesen. - Rob, felnőtt ember vagy! Ellie életébe nem akarok beleszólni, mert már ő sem gyerek, de nézz már magadra! Elliet magadba bolondítottad, Anne szívét pedig teljesen összetörted! Legalább egyikőjüknek könyöröghetnél megbocsátásért!
- Szeretem Annet! - mondja már-már síró hangon.
- És ami köztünk volt? Rob, szeretlek, és ezt már elmondtam neked rengetegszer! És ami történt közöttünk... neked semmit nem jelent?
- Jó volt, jó vagy az ágyban, de Anne a feleségem, a gyermekem anyja, már 25 éve szeretem!
A nővérem még jobban sírni kezd, arcát a tenyereibe temeti. Mivel a konyhaajtóban állok, senki nem vesz észre, így inkább sarkon fordulok és visszamegyek. Nem hiányzik az életemből még egy cirkusz.
Bemegyek a szobámba, majd az onnan nyíló fürdőszobába és becsukom az ajtót. Levetkőzök, s ahogy a tükörben meglátom magam, elfintorodok. Közelebb megyek a tükörhöz, megfogom a hasamon és a combomon a felesleget, s egy erőset belecsípek.
- Dagadt disznó - motyogom. Azt hiszem, ez örökre bevésődött.
Meg kell tennem mindent, hogy lefogyjak.
Gyorsan egy laza lófarokba kötöm a hajam, majd a wc fölé térdelek, s ledugom az ujjam. Öklendezni kezdek, ez így nem elég. Újra megpróbálom, most mélyebbre, s érzem, hogy feljön a gyomrom tartama.
Miután kihányok mindent, lehúzom a wc-t, s a falnak támaszkodva a hajamba túrok. Kicsit köhögök, s nyelek egy nagyot. Feltápászkodom, a csaphoz megyek, kiöblítem a számat és megmosom a fogamat.
Bár ma nem ettem túl sok mindent, azt hiszem, a gyomrom most már teljesen üres. Beállok a zuhanykabinba, s megengedem a vizet. A sebeket kissé csípi, de nem érdekel. Magamra kenem kedvenc kókuszillatú tusfürdőmet, majd lemosom a testemről, kijövök, megtörülközök és felveszem a pizsamámat. Átcammogok a szobámba, az ágyra hasalok, s előveszem a naplómat.

Kedves Naplóm!
Harryvel találkoztam a parkban. Kiderült, hogy meg akarja kérni Jessica kezét. Amikor ezt megtudtam, szinte öngyilkos akartam lenni. Sírni kezdtem… előtte… aztán megcsókolt… Kiabált velem, hogy miért szeretem őt, utálnom kellene, amiért kihasznált. Azt mondta, felejtsem el őt, és hogy DAGADT DISZNÓ vagyok. Itthon meghánytattam magam. Le kell fogynom. Nem mehetek így szeptemberben iskolába, nem mehetek nyilvánosság elé. Gondolni sem tudok arra, Harry mit látott, amikor lefeküdtünk. Vagy Louis. Louis annyira édes… együtt vagyunk… vagyis valami olyasmi. De máris megcsaltam. Nem csak ronda és dagadt vagyok, de még hűtlen is…

Holnap beszélnem kell Louisval.

~ Harry Styles ~

A legfájdalmasabb dolgon vagyok túl, amit valaha átéltem. Láttam a szemében, hogy mennyire megbántottam. Pont ez volt a cél. Azt akarom, hogy megutáljon, elfelejtsen és ne szenvedjen. Hogy végre Louisra koncentráljon, és ne rám. Én pedig majd megküzdök a gondolataimmal. Hogy minden percben rá gondolok. Utálom ezt. Hogy akarom így megkérni Jessica kezét? Talán... talán csak menekülnék bele. Nem tudom. Szeretem Jessicat. Ő életem első és legfontosabb szerelme.
E gondolatok közepette vágódok be az autómba, majd nagy gázzal elindulok. Nem tudom, hova, csak megyek. Sötét van az utakon, alig járnak emberek, így nem érdekel, ha túllépem a sebességhatárt.
A városból kifelé tartok, egy elhagyatott helyre kerülök. Leparkolok az út szélén, megtámaszkodok a kormányon, s idegesen a hajamba túrok. Érzem, hogy a szemeimet csípik a könnycseppek, amik lassan végigfolynak az arcomon.
Tényleg sírok? Egy lány miatt? Egy olyan lány miatt, aki szeret engem, én viszont csak kihasználtam. Szörnyű bűntudatom van miatta.
Már lassan éjfél is elmúlt, és semmi kedvem visszamenni. Jó egy kis csend és magány, ahol nyugodtan kisírhatom magam. Most minden kijön rajtam. Jenny, Jessica, Ellie, apa és anya. Azt bezzeg sose kérdezi meg senki, hogy én jól vagyok-e. Mert nem vagyok jól, kurvára nem vagyok jól. Elegem van mindenből. Boldog akarok lenni. Azt akarom, hogy Jessica olyan legyen, mint régen, Jenny boldog legyen Louisval, anya pedig elfelejtené apát. Mert igen, ez lenne a legjobb. Rob az apám, de akkor is hatalmasat csalódtam benne. Megbántotta azt a nőt, akinek az életemet köszönhetem, akit a legjobban szeretek a világon. Viszont egyben igaza van; nem kellett volna azt tennem Jennyvel. Mellette kellene állnom úgy, mint egy nagyon jó barát. Hogy segíteni tudjak neki, támogathassam. Szüksége lenne rám, de nem így. Összeszorul a gyomrom, ha arra gondolok, mit tettem vele alig egy órája. De remélem, ez majd észhez téríti, és Louisval marad. Mert tudom, hogy Louis vigyázna rá. Benne bízom, de Jennyben nem. Félek, hogy valami hülyeséget fog csinálni magával. De az a csók... Nem bírtam magammal, nem bírtam ki, hogy ne érezzem az ajkait. Szemét dolog, hogy a legjobb barátom barátnőjét csókoltam meg, de egyszerűen elvesztettem a fejem. Viszont most, hogy megmondtam neki, felejtsen el, rajtam a sor, hogy én is felejtsek. Ki kell őt vernem a fejemből, méghozzá nagyon gyorsan.

26. fejezet - Az ajkai

Drága Olvasóim!
Itt is vagyok az újabb fejezettel. Nagyon szépen köszönöm a 101 feliratkozót, a kommenteket és a pipákat az előző fejezethez, elképesztően jól esik, hogy még mindig itt vagyok! Hú, el sem hiszem, hogy ennyien olvassátok a blogomat, hogy ennyien támogattok és szeretitek a történetet! Nagyon hálás vagyok mindannyiótoknak! <3
Az elmúlt hetem elég fárasztó volt, de a hétvégém kifejezetten jól telt. Próbálok külsőleg megváltozni, új ruhák, új haj, és egy ideje edzeni is elkezdtem, remélem, hogy ennek majd meglesz az eredménye. Igazából semmi érdekes nem történt, a biológia dolgozatom nem sikeredett túl jól, ami miatt kissé elkeseredtem, de nem tartott sokáig, hamar megnyugodtam. Pár napot töltöttem a legjobb barátnőmmel, ami nagyon jó volt, rengeteget nevettünk, imádok vele lenni. :) Hát, más nem is nagyon történt velem, Talán a következő hetem hétköznapjai majd izgalmasabbak lesznek.
Remélem, hogy a fejezet elnyeri a tetszéseteket. Jó olvasást! :)
Puszi, ~E

Szorosan ölelem magamhoz anyát, simogatom a hátát, amikor ajtócsapódást hallok. A konyhaajtóban megjelenik Jessica, ám mosolya azonnal eltűnik az arcáról.

- Baj van? - jön be óvatosan. Anya szipog, elenged és megtörli az arcát, én viszont nem veszem le róla a tekintetemet.

- Minden rendben. Harry, ha ráérsz, majd gyere fel hozzám a szobába beszélgetni - néz fel rám anya, a szemében látom, hogy valami komolyról van szó. Bár egészen biztos vagyok abban, hogy Jennyről akar beszélni, ehhez pedig össze kell magam szedni.

- Rendben - bólintok egy kicsit. Egy halvány, cseppet sem nyugtató mosolyt ereszt felém, miközben felmegy, s egy mély sóhaj szalad ki a számon.
- Mi a baj? - öleli át Jessica a nyakamat, kezeim pedig automatikusan keskeny dereka köré fonódnak.
- Túl sok minden - nézek le a szemébe. - Apám megcsalta anyát Ellievel.
- Ellie? - ráncolja a szemöldökét. - Wilkinson?
Bólintok. Látom, hogy az arca eltorzul.
- Ismered őt?
- Hát... - néz le oldalra. - Ja, mondjuk. Kiskoromban ő volt a legjobb barátnőm, viszont egyszer nagyon csúnyán kibeszélt a hátam mögött. Azóta nem beszéltem vele és nem is akarok. Hallottam róla dolgokat, és ezek szerint egy sem volt hazugság, tényleg egy nagy ribanc lett.
Felhorkantok. Ha tudná, hogy már nekem is megvolt Ellie, biztosan kikészülne. Főleg úgy, hogy még Ellie húga is.
- Hihetetlen, hogy még apáddal is kikezdett - rázza hitetlenkedve a fejét, kezei leesnek rólam a teste mellé, miközben ujjait végighúzza a mellkasomon, és felsóhajt. - Szegény Anne. És nem tudod, hogy miről akar veled beszélni? - pillant fel rám, mire azonnal megrázom a fejem.
- Fogalmam sincs. De megyek is, megkérdezem, addig... addig keress valami kaját vagy várj meg a szobámba, vagy valami. Sietek - nyomok a homlokára egy puszit, majd felmegyek anyához. Lassan benyitok. Az ágy szélén ül, nekem háttal, s bámul ki az ablakon, ahol beszűrődik a napfény. - Anyu - szólok neki halkan, mire felém fordul. Bemegyek és becsukom az ajtót, teszek felé pár lépést, majd megállok és nézem őt. - Miről szeretnél beszélni?
- Te is tudod, kicsim - ül arrébb és megpaskolja maga mellett az ágyat, hogy üljek le. Mellé huppanok és ránézek. - Jenny nagyon édes lány.
- Anya, kérlek, Jessicat szeretem, és nagyon boldog vagyok, hogy vele lehetek.
- Jó, de most egy kicsit ne róla beszéljünk. Tudni szeretném, hogy volt ez az egész Jennyvel. Egészen az elejétől - néz a szemembe. A gyomrom görcsbe rándul, nyelek egy nagyot.
- Tényleg el kell mondanom mindent?
- Szeretném hallani.
Felsóhajtok.
- Hát, legyen. Amikor meghívtak vacsorára és bementem, Jenny teljesen zavarba jött. Még a nevét is elfelejtette - egy halvány mosoly jelenik meg az arcomon az emléktől, majd lenézek és folytatom. - Ellie persze toppon volt, ő bemutatkozott és elmondta a húga nevét is. Láttam, hogy Jenny egész este figyel engem, eléggé zavarban volt, és amikor Mary felküldött hozzá, szinte éreztem a levegőben a feszültséget. Beszélgetni akartam vele hátsószándék nélkül, mert szeretek barátkozni, de annyira ártatlan volt, eszméletlenül vonzott. Lassan kezdtem felé közeledni, de közben ott volt Ellie is. Ahj, anya, én mindkettőjükkel kavartam - fogom meg a fejem. - Jenny egyszer ránk is nyitott, de aztán bocsánatot kértem és nem is haragudott. Aztán Jennyvel egyre többet találkoztunk, volt csók, petting, végül megtörtént. Elvettem a szüzességét. Sőt, még az első csókja is velem volt! Vannak dolgok, amiket tudok róla, de nem mondhatom el, bár elég aggasztó... - kicsit elgondolkodok, hogy vajon tényleg jó ötlet-e, hogy nem szólok senkinek arról, hogy Jenny vagdossa magát. Felsóhajtok. - Mindegy. Szóval még egy párszor lefeküdtünk, de mindig figyelmeztettem, hogy ne szeressen belém, mert tudtam, hogy én képtelen vagyok viszonozni. Azonban egy idő után éreztem, hogy vágyik a közelségemre, a szemei csillognak amikor rám néz, mosolyog és kicsit elpirul, mikor a szemébe nézek. Egyik reggel, mikor még Párizsban voltunk, megláttam a kezén egy H betűt. Belekarcolta... Akkor derült ki, hogy szerelmes belém, én pedig mindenfélét vágtam a fejéhez. Sírt, én pedig azt akartam, hogy elfelejtsen, ekkor kezdtem feltűnően flörtölni Ellievel. Aztán Jenny inni kezdett, amikor megtudta, hogy Jessica visszajött. Nem törődtem semmivel, boldog voltam, és láttam, hogy Jenny néz minket, de nem érdekelt. Egy este nagyon részegre itta magát... Most viszont összejött Louisval - mosolygok halványan. - Ő biztosan boldoggá fogja tenni.
Anya a kezét a csuklómra teszi és a szemembe néz.
- Édesem, ha téged szeret, nem lesz boldog Louisval. Csak veled lehet az. És amiket mondtál róla, megígérem, hogy köztünk marad, de látszik, hogy szüksége van rád, nem is kicsit. Ez a lány fülig szerelmes beléd, és nem fog elfelejteni azért, mert te nem veszel róla tudomást. Sőt, így csak még jobban akar majd, mert benne van a tudat és az aggódás, hogy sose leszel az övé.
- De nekem itt van Jessica.
- Ha tényleg annyira szeretnéd, nem gondolnál Jennyre.
- Mi? Nem is szoktam rá gondolni - ráncolom a szemöldököm, bár ez egyáltalán nem igaz. Többször is eszembe jut, iszonyú lelkiismeret-furdalás tör rám, de olyankor mindig azzal nyugtatom magam, hogy Louis majd boldoggá teszi.
- A szobád a szomszédban van. Azt hiszed, nem szoktam hallani, amikor gitározol és énekelsz? - mosolyodik el. - Tudom, hogy azok a dalok Jennyről szólnak, már a nevét is hallottam.
Elkezdi dúdolni az egyik dalt, amit írtam.
- Oké, elég lesz! Én csak... fogalmam sincs, mit csinálhatnék. Nem akarom, hogy Jenny miattam szomorkodjon. Nem csak azért, mert lelkiismeret-furdalásom lesz tőle, hanem mert... mert nem akarom őt szomorúnak látni. Olyan jó érzés volt, amikor meg tudtam őt nevettetni és boldognak láttam, és... mi van? - nézek anyára, mert vigyorogva figyel engem.
- Látnád magad, amikor róla beszélsz.
- Ah... Képzelődsz! - állok föl. - Nem érzek semmit Jenny iránt, oké? Jessicat szeretem - nézek rá, majd nagy lendülettel megfordulok és kimegyek. Az ajtó mellett áll Jessica, a szívem majd' kiugrik a helyéről ijedtemben. Mindent hallott?
- Tényleg kavartál Ellievel? És még a testvérével is? - kérdezi halkan, mire nyelek egy nagyot.
- Jessica, én...
- Miért nem mondtad? Megértettem volna! Így hogy bízzak meg benned, ha nem vagy őszinte? - kezd egy kicsit a normálnál hangosabban beszélni.
- Kicsim, ez nem jelent semmit! Egyikőjük sem!
- Igen? Ahogy hallottam, Jenny eléggé a szívedbe véste magát!
Megfordul és elindul lefelé, de én reflexből utána kapok és visszahúzom, így kicsit a mellkasomnak ütődik. Mélyen a szemébe nézek.
- Azt is hallottad, hogy csak téged szeretlek? Hogy veled akarok élni? - simítom meg az arcát. - Veled akarom leélni az életem. Veled akarok gyerekeket nevelni, együtt aludni, együtt kelni, együtt megöregedni, együtt lenni minden egyes pillanatban.
- Komolyan mondod? - néz fel rám, látom, hogy kicsit bekönnyezik a szeme és a szája mosolyra húzódik.
- Igen, komolyan! Szeretlek!
- Én is szeretlek! - ölel meg szorosan, átkarolom őt és magamhoz húzom, egy puszit adok a fejére.

~ Jenny Wilkinson ~

Estig ki sem mozdulok a szobából, bár nem mintha ez annyira meglepő lenne. Folyamatosan gondolkodom Louis ajánlatán, de nem jutok egyről a kettőre. Nem lehetek vele úgy, hogy közben Harryt szeretem. Az is szemétség lenne, ha csak azért jönnék vele össze, hogy elfelejtsem Harryt. Nem használhatom ki.
Előveszem a telefonom és írok Louisnak.

A telefont magam mellé teszem és a plafont nézem, miközben az ajkaim mosolyra húzódnak.
Akkor most összejöttem Louisval?
Ez hihetetlen. Vagyis... Nekem hogy lehet barátom? Ráadásul olyan, mint ő? Még ha egy nyomi szeretne velem lenni, azt megérteném, de ő... Viszont félek, hogy hatalmas csalódást fogok neki okozni.
Mivel aludni biztosan képtelen lennék, felöltözöm és elmegyek sétálni a parkba. Nincs túl hideg, tekintve, hogy július végén járunk.
Egy ismerős alak jön velem szemben, járását bárhol felismerném. A szívem egy nagyot dobban, összeszorul, majd hevesen kezd verni. Ahogy közeledik felém, kirajzolódik az arca, és valószínűleg felismert, mert elmosolyodik.
- Szia, Jenny.
- Szia - mosolygok halványan Harry.
- Mit csinálsz itt ilyen későn? - áll meg mellettem, pont a lámpafényben. Annyira tökéletes az arca. Sőt, mindene.
- Csak sétálgatok. És te?
- Hazakísértem Jessicat. Dumálunk kicsit?
- Persze - bólintok, majd lassan elindulunk az út mentén. Lefelé nézek és kavicsokat rugdosok, kicsit kezd kínossá válni a csend.
- Ömm... szóval mi van Louisval?
Valahogy éreztem, hogy ez a téma is fel fog jönni, de nem gondoltam, hogy rögtön ebbe vág bele.
- Együtt vagyunk - erőltetek egy mosolyt az arcomra. Bárkinek örömmel újságolnám, de neki nem. Ő az egyetlen, akit kihagynék ebből.
- Tényleg? Az szuper, Louis nagyon odavan érted, de gondolom, már elmondta. Örülök nektek.
Összeráncolom a szemöldököm. Itt valami nem stimmel, Harrynek már régóta úgy kellene tudnia, hogy együtt vagyunk. Vagy Louis beavatta őt?
- És ti Jessicaval jól megvagytok? - váltok gyorsan témát.
- Igen. Tervezgetem, hogy megkérem a kezét.
Hirtelen megállok, úgy érzem, mint akit gyomorszájon rúgtak. Nagyon remélem, hogy nem jól hallottam.
- Jól vagy? - néz rám.
- Ömm... persze... - nyelek. - Izé... sok boldogságot, Jessica biztosan örülni fog neki - csuklik meg a hangom a mondat végén.
Nem, nem, nem! Most nem sírhatod el magad! Légy erős!
- Jenny, te... te Louisval vagy együtt.
- Tudom, és örülök nektek, tényleg - erőltetek egy mosolyt, de a könnyek a szemembe gyűlnek. Nem bírom tovább. Most vagy elszaladok, és menekülök tőle egész életemben, vagy itt maradok és szembenézek vele.
- Istenem... - ölel magához szorosan, itt pedig nálam elszakad a cérna és zokogni kezdek. - Ssh, Jenny, ne sírj - súgja. - Sajnálom.
Nem bírok megszólalni a sírástól. Nem is értem, miért ér ez ilyen sokként, elvégre számítani lehetett rá.
- Hallod? - suttogja és simogatja a hátamat. - Ne sírj, kérlek... - szinte elhaló hangon mondja, miközben egyre jobban körbefog izmos karjaival.
- Nekem ez nem megy! - szólalok meg végül remegő hangon. - Nem bírlak elengedni!
- Nézz rám! - fogja meg két oldalt az arcomat és a szemembe néz. - Figyelj ide! Louis nagyon jól fog veled bánni, jó? Ígérem, hogy nagyon boldog leszel vele!
- El akarom hinni, de nem megy! Nagyon szeretlek, akármennyire is nem akarom ezt az érzést!
Megfeszül az állkapcsa, olyan, mintha megbántottam volna, de nem értem, miért. Nyel egy nagyot, majd az ajkaimra pillant. Te jó ég, az a pillantás. Az a tipikus pillantás a csók előtt.
A kezei remegni kezdenek, elveszi az arcomról.
- Sajnálom - motyogom, mire hirtelen magához húz, az ajkai milliméterekre vannak az enyémektől. Szaggatottan veszem a levegőt, teljesen lefagyok, miközben közelről nézek a szemébe.
- Mondd még egyszer! - parancsol rám.
- Sajnálom.
- Nem azt. Amit előtte mondtál.
- Nem akarlak szeretni, de nem megy - nyelek. Erősen belemarkol a fenekembe, amitől kissé felnyögök, s megcsókol. Azonnal átölelem a nyakát, az egész testem az övéhez simul és szenvedélyesen csókolom. Nem akarok elválni az ajkaitól, azt akarom, hogy ez a pillanat örökké tartson. Nagy kezeit a derekamra helyezi, csókunk egy pillanatra sem szakad meg, s érzem, hogy egyre hevesebbé válik. Az ajkaimra zihál, kinyitom a szemem, s közelről látom, amint hosszú szempillái az arcán pihennek, kusza tincseit fújja a nyári szellő, duzzadt ajkai közül halk zihálás hallatszik. Istenem, az ajkai... Annyira finomak, puhák és tökéletesek.
- Gyűlöllek - suttogja.