2016. április 24., vasárnap

49. fejezet - Mi lett a régi Jennyvel? (második rész)

Drága Olvasóim!
Itt is vagyok a 49. fejezet második felével. Az előző részben elég sok hiba volt, amit ki fogok javítani, amint lesz időm, és elnézést kérek érte! Nem tudom, mostanában hol áll a fejem, de eléggé szét vagyok szóródva. Viszont igyekszem összeszedni magam!
Az elmúlt hetem jól telt, boldog vagyok, viszont a barátnőm hiányzik. :( Rossz dolog, ha hiányzik valaki, és hálás vagyok a technikának, hogy interneten lehet tartani a kapcsolatot az emberekkel. :) Mostanában a bulizásból visszavettem, nem tudom, hogy miért. Viszont szombaton lesz egy nagy buli, azt nem fogom kihagyni. :D Remélem, jól telt a hetetek!
Jó olvasást!
Puszi, ~E
U.i.: Ez sem a leghosszabb, mert csak egy fél rész, és nem is nagy szám, de a következőben ígérem, hogy bőven lesz izgalom! :)

Csak állok, és nézem, amint Jenny keresi a megfelelő filmet a DVD-k között. Louis zsebre teszi a kezeit, s bocsánatkérően rám néz. Nem haragszom rá, elvégre ő csak foglalkozik Jennyvel. Igaz, ezt nekem kellene, de... olyan rég törődtem magammal is, és most amúgy is össze vagyok zavarodva.
- Ez jó lesz? - mutatja Louisnak, aki bólint. - Szuper!
- Öm, Jenny... - szólok neki óvatosan. Nem néz rám, úgy tesz, mintha itt sem lennék.
Milyen gyerekes.
- Mindegy, akkor én... - nézem őt, direkt nem fejezem be, hátha közbeszól. De csak beugrik az ágyba. Felsóhajtok, majd végignézek rajta és kimegyek.
Bepattanok a kocsiba, s gyorsan elhajtok. A kormányt szorosan fogom, a fogaimat összeszorítom. Mi történt Jennyvel? Miért viselkedik velem úgy, mintha nem szeretne? Hova tűnt az a Jenny, akibe beleszerettem?
Hazamegyek, s az az első dolgom, hogy kivegyek egy üveg sört a hűtőből, s ledőljek a kanapéra. Belekortyolok a hideg italba, s megnyugtató, ahogy érzem, lefolyik a torkomon. A telefonomat nyomkodom, s rámegyek Lisa nevére. Lehet, hogy most jó lenne vele dumálni kicsit.
Felsóhajtok, majd rákoppintok a telefon ikonra, s felhívom.
- Halihó - veszi fel. - Mizujs?
- Nincs kedved átjönni?
- De - vágja rá gondolkodás nélkül, amitől egy mosoly jelenik meg az arcomon. - 10 perc édi, és ott vagyok! - rakja le.
Édi? Azta...
Lerakom a telefont. Bekapcsolom a tv-t, hogy legyen egy alapzaj, s tovább kortyolgatom a sörömet. Közben az agyam folyamatosan azon pörög, hogy vajon Jenny mit művel Louisval? Louis a barátom, nem csinálhat semmit a barátnőmmel. De tudom, hogy még szereti...
Gondolatmenetemből kizökkent a heves kopogás a bejárati ajtó felől. Erőt veszek magamon, felállok és kibattyogok, majd kinyitom.
- Szióka - jön be vidáman, kezében egy üveg borral és egy doboz pizzával.
- Hú - nézek rá és mosolygok.
- Gondoltam, megéheztél - megy a nappaliba. Becsukom az ajtót, és követem őt, majd ledobjuk magunkat a kanapéra. Lisa felnyitja a doboz tetejét, s a pizza illata megcsapja az orromat.
- Hmm... - veszek is ki egy szeletet, s beleharapok.
- Sör? - nézi a fél üveget az asztalon. - Sörre bor bármikor! - von vállat, majd ő is elvesz egy szeletet. Kicsit elnevetem magam.
- Így igaz - mosolygok.
- És mi az oka, hogy itthon vagy és nem a barátnődnél?
- Ő épp Louisval filmezget... - mondom flegmán. - Nem igazán érdekel.
Felvont szemöldökkel néz rám.
- Mi van? - tárom szét a karom.
- Ezt te sem gondolod komolyan, hogy nem érdekel. Amúgy meg miért nem veled foglalkozik?
- Bánom is én - sóhajtok. - Nem hálás azért, amiért törődöm vele, inkább más fiúkkal mászkál, látod... 
- Nem érdemel meg téged... - mondja halkan, miközben nyitja ki a bort.
- Gondolod?
- Igen.
Magam elé bámulok, s a gondolataimba temetkezem.
Nem tudom elképzelni, hogy Jenny ne legyen az életemben, de ez már más, mint az elején volt. Nem tudom, miért, nem tudom, hogy ki a hibás. Talán mindketten. Az biztos, hogy Jenny már nem a régi, és ezáltal én sem.

~ Jenny Wilkinson ~

Csendben nézem a filmet, de nem igazán figyelek rá. Inkább csak kattog az agyam Harryn. Nem tudom, mi van velünk. Fogalmam sincs, hogy most hova ment, mit csinál. Úgy tettem, mint akit nem érdekli, hogy itt van, pedig a szívem majd' kiesett a helyéről. Ahogy kilépett a szobából, úgy éreztem, menten összeesek.
- Na jó, inkább beszélgessünk - könyököl fel mellettem Louis és rám néz. - Mesélj, mi a baj?
- Nem tudom - sóhajtok. - Csak... Harry mostanában olyan, mintha nem szeretne.
- Ez hülyeség! Most is eljött hozzád.
- Ja, miután Lisaval volt... - nézek rá. Felhúzza a szemöldökét és lenéz.
- Nem lehet tudni, hogy mit csináltak...
- Ja - nevetek kínosan és a hajamba túrok. - Szeretem Harryt, de...
- Akkor nincs de! - szól közbe. Ránézek, s komoly tekintetével találom szemben magam. - Ha szereted, és ő is téged, rendbe tudjátok hozni!
- Na, ez az, ha ő is engem. De én már nem tudom.
- Szeret téged - simítja meg a karomat.
- Nem hiszem...
- Jenny, ne csináld ezt! Egy ilyen lányt.... - elhallgat, nem fejezi be a mondatot. Ráemelem a tekintetemet, de megrázza a fejét.
- Folytasd - kérlelem.
- Nem, kellemetlen lenne, nem szeretnék semmit elrontani...
Nyelek egy nagyot. Lassan elveszi rólam a kezét, s ránéz az órára.
- Basszus, már elég késő van. Szerintem anyukádék is hazaértek - kel fel.
- Holnap találkozunk? - nézek rá, ahogy elindul ki a szobámból. Visszafordul, végignéz rajtam és felsóhajt, majd egy apró mosolyt ereszt felém.
- Persze, ha szeretnéd - lép vissza, az ágyra könyököl és egy apró puszit nyom a homlokomra. Elmosolyodok. Jól esnek a gesztusai, hogy óvatosan ér hozzám, ahogy törődik velem. - Szia - suttogja, majd kimegy és becsukja az ajtót.
Felsóhajtok, bedőlök az ágyba és becsukom a szemem. Észre sem veszem, de szinte egyből álomba merülök. Rémálomba...

2016. április 18., hétfő

49. fejezet - Mi lett a régi Jennyvel? (első rész)

Drága Olvasóim!
Itt is vagyok a 49. fejezet első felével. Rettenetesen sajnálom, hogy tegnap úgy adódott, hogy nem tudtam hozni, nem így terveztem! :( De remélem, hogy ez a fél rész kárpótolni fog benneteket - sajnálom, hogy csak fél, de csak pár órám volt rá. A következő viszont hosszabb lesz! :) Köszönöm a sok szép kommentet az előző fejezethez, elmondhatatlanul sokat jelent nekem, hogy támogattok és tetszik nektek, amit írok! És nagyon remélem azt is, hogy a továbbiakban nem fogok nektek csalódást okozni, és, hogy tetszik az új design! :)
Az elmúlt hetem jól telt, csak sajnos egyre kevesebb szabadidőm van a vizsgákra való tanulások miatt. De nyáron minden időmet a számomra fontos emberekkel szeretném tölteni, csak reménykedem, hogy ez össze fog jönni. :) Remélem, hogy nektek is jól telt az elmúlt hetetek!
Jó olvasást! :)
Puszi, ~E

~ Jenny Wilkinson ~

Szeretnék rákérdezni, hogy mi történt a múltban. Szeretném tudni, hogy mi volt az, amiről beszéltek, az, amit Harry nem akart nekem elmesélni.
- Finom a vaníliás fagyi? - zökkent ki Louis a gondolatmenetemből.
- Aha. Megkóstolod? - tolom oda hozzá a fagyit hezitálás nélkül. Elvigyorodik, majd belenyal.
- Hmm. Mennyei. Sztracsatella? - tartja felém az övét, majd pár másodperc után a nyelvem beledugom a fagyiba.
- Ez is!
Elmosolyodik, s sétálunk tovább. A mosoly azonnal eltűnik az arcomról, ahogy meglátom a BMW-t, ahogy elhajt. Azonban Harry mellett ül valaki. Valaki, aki lány. Valaki, aki szerintem Lisa.
Louis is a kocsi után néz, majd rám, kissé aggódó tekintettel.
- Öm... szeretnéd, hogy beszéljek vele? - simítja meg a karomat. Felsóhajtok, tekintetemet a járdásra szegezem és megrázom a fejemet. Nem hiányzik az, hogy megint összekapjanak miattam. Csak... nem értem Harryt. Vagyis de, épp az, hogy túlságosan megértem. Én nem vagyok neki elég, Lisa ezerszer jobb nálam. És ezerszer nagyobb kurva, de ez most nem lényeges.
- Inkább... menjünk el hozzánk, jó? - szólalok meg halkan, kissé bizonytalanul. Nem tudom, mennyire jó ötlet Louist elvinni hozzánk, de most inkább lennék otthon, mint a nyílt utcán, és inkább lennék vele, mint egyedül.
- Rendben - bólint egy aprót, s elindulunk hozzánk.
Nem szólunk egy szót sem, csak az autók zaját és az emberek beszélgetését hallgatom. Az agyam folyamatosan pörög.
Mit csinálhattak? Miért volt vele? Miért nem mondta nekem?  Miért van velem, ha neki ő kell?
Lassan a házunkhoz érünk. Kinyitom az ajtót, s ahogy hallom, senki nincs itthon. Cipők közül se látok itthon egyet sem. Azért bekukkantok a konyhába és a nappaliba, hogy meggyőződjek róla.
- Úgy tűnik, elmentek - fordulok felé a nappali ajtajából. Az előszobában áll, s csak néz engem. - Kérsz valamit?
- Nem, köszönöm.
- Jól van. Akkor... felmegyünk a szobámba?
- Persze.
A lépcsőn elindulok fölfelé, ő pedig jön utánam, majd bemegyünk a szobámba.
- Ó, bocsi a kupiért! - veszem fel gyorsan a szétdobált rugáimat, miközben ő lassan lépked be.
- Semmi gond - teszi zsebre a kezét.
A párnám alól kikandikál a naplóm, amit gyorsan visszadugok, s az ágy tetejére ülök.
- Gyere, dőlj le - paskolom meg magam mellett a helyet.
Lehuppan, lefekszik és a kezeit a feje alá teszi. Rám néz, tekintete csillog.
- Kapcsoljak zenét? - töröm meg a kínos csendet.
- Uhum, kapcsolhatsz.
Előveszem a telefonomat, mivel általában azon hallgatok zenét, s elindítok egyet.
Louis elmosolyodik.
- Green Day, American Idiot. Ezer éve nem hallottam!
- Szereted? - nézek rá meglepetten.
- Imádom! Nem is tudtam, hogy te hallgatsz rockot - könyököl föl.
- Szeretem - vonok vállat. - Felszabadít és eltereli a gondolataimat - erőltetek egy halvány mosolyt, ugyanis most is erre van szükségem. Elterelni a gondolataimat arról, hogy Harry ki tudja, mit művelt Lisaval.
- Majd én elterelem a gondolataidat - pattan föl, majd megfogja a karomat és felránt magához, ami belőlem egy kisebb sikkantást vált ki.
- Mit csinálsz? - nevetek kicsit, mikor elkezd velem keringőzni. Vagyis csak próbálkozik, mert nekem nagyon nem megy, csak botladozom.
- Táncolok, minek tűnik? - emeli fel a fejét, s kecsesen folytatja lépteit.
- Bolond vagy! - kuncogok.

~ Harry Styles ~

Miután Lisat kirakom Beckynél, elmegyek Jennyékhez. A ház előtt leparkolok, azonban miután leállítom a motort, még a kocsiban ülök. Csak nézek magam elé, s egy mély levegőt veszek. Jenny miért volt Louisval? Vajon látott? És ha igen, mit érezhetett?
Istenem, szegénykém, biztosan nagyon maga alatt van.
Gyorsan kipattanok az autóból, becsukom az ajtót, és kopogás nélkül fordítom el a kilincset. Bemegyek, lerúgom a cipőmet, s a lépcsőn szaladok föl. A kilincs felé nyúlok, de lefagyok, amikor a zene mellett nevetgélést is hallok. És nem csak Jennyét, Louisét is.
Mit művelnek?
Jenny sikongatni kezd, és hangosan kacag. Nem bírom tovább, hirtelen benyitok. Louis az ágyra szorítja, miközben eszeveszettül csikizi a barátnőmet.
- Hé, elég - nézek Louisra, mert látom, hogy Jenny már szinte szenved tőle.
Louis rám néz, abbahagyja, majd Jennyre pillant és lemászik róla. Jenny felül, s kócos tincseit helyreigazítja.
- Mi az, Lisat hazavitted? - teszi fel a kérdést kissé flegmán Jenny. Felsóhajtok és megvakarom a tarkóm.
- Mi csak...
- Mindegy - szól közbe, hogy ne folytassam. - Nem érdekel. Ő jobb, felfogtam.
Köpni-nyelni nem tudok. Nem így akartam, és nem akarom elmondani neki, hogy miért is voltam Lisaval, hogy róla beszéltünk. Nagyon kiakadna, és szerintem jogosan...
- Én most megyek... - szólal meg óvatosan Louis.
- Nem, maradsz és megnézünk egy filmet. Valami vígjátékot - mosolyog Jenny.
Rá se ismerek. Mi lett vele? Mi lett a régi Jennyvel?

2016. április 17., vasárnap

Késés

Drága Olvasóim!
Rettenetesen nevetséges, de őszinte okom van arra, hogy a következő fejezetet csak holnap hozom. Éjszaka összesen 1(!!) órát aludtam. Délután a laptop előtt hasaltam, miközben írtam az új fejezetet, és bealudtam, este ébredtem csak fel. Rettenetesen sajnálom, de ígérem, hogy holnap este hozom!
Addig is legyetek jók, és kitartás a hétre! :)
Puszi, ~E

2016. április 10., vasárnap

48. fejezet - Ég és Föld

Drága Olvasóim!
Meghoztam az újabb fejezetet. Köszönöm szépen a 141 feliratkozót és a kommenteket, mind nagyon jól esik, és hálás vagyok nektek a folyamatos támogatásért! :) Remélem, hogy továbbra is velem maradtok és nem fogok csalódást okozni! Az új design már készülőben van, jövőhétig meglesz!
Az elmúlt hetem jól telt. Volt egy-két dolog, ami miatt izgultam, de izgalom nélkül az élet unalmas. Szóval pörögtek az események. :) Kezdem mostanában érezni azt, hogy mindig ki kell tűznöm magam elé valamilyen célt. Mindegy, hogy mivel kapcsolatban, de ki kell tűzni, s így lesz miért küzdeni. Persze kell tartani egy-két napot, amikor tényleg csak a pillanatnak élek és nem foglalkozok semmivel. Meg kell találni a tökéletes egyensúlyt, hogy tökéletes életünk lehessen! Ez bölcs mondat akart lenni... :D Remélem, hogy nektek is jól telt az elmúlt hetetek! :)
Jó olvasást!
Puszi, ~E

Forogni kezd velem a szoba. Nem, az kizárt! Kizárt, hogy Tyra és Jenny testvérek legyenek! Ég és Föld!
- Valami baj van? - néz rám. Szerintem teljesen lesápadtam, verejtékcseppek gyöngyöznek a homlokomon.
- Nincs - vágom rá, s erőt veszek magamon. - Ömm... Figyelj, Tyra, szerintem most menj haza, jó? - nézek rá és nyelek egy nagyot.
Próbálom keresni a hasonlóságot benne és Jennyben, de nem megy. Nem találok semmit, ami szerintem nem nagy csoda, ugyanis a két lány egymásnak ellentéte.
- Tudod esetleg, hogy ki az a lány? - áll elém, s a kezeit a mellkasomra helyezi. Nagy szemekkel néz fel rám műszempillái alól.
- Nem - nézek rá komolyan, merev tekintettel. - De ha tudnám, akkor sem mondanám el!
- Ugyan már... Látom rajtad, hogy feszült lettél - mondja lágyan, miközben simogatni kezdi a mellkasomat. - De mindegy is, szeretnéd, hogy ellazítsalak? - hajol a fülemhez, de nem reagálok semmit. Túlságosan is le vagyok sokkolva ahhoz, hogy kiakadjak, vagy bármiféle reakciót váltson ki belőlem Tyra idióta viselkedése.
Arra viszont már feleszmélek, hogy keskeny ujjait az alhasamon végighúzza.
- Tyra! - szólok rá erélyesen, s a csuklójánál fogva elrántom onnan a kezét. - Most ne!
- Miért ne? Ugyan már, édes. A szex mindig jó! - mondja csábító hangján.
- Tyra, most ne! - szólok rá talán egy kissé durván, de nem érdekel, ha megijed tőlem és attól, hogy felemelem a hangom. - Szedd össze a cuccaidat és menj el!
Döbbenten néz fel rám, majd pár másodperc hezitálás után összekapja a ruháit, és már siet is lefelé. Felsóhajtok. Nincs lelkiismeret-furdalásom, amiért elküldtem, mert megérdemelte. Úgy viselkedik, mint egy utolsó kurva, bár, hogy őszinte legyek, szerintem a sarokra is simán kiállhatna. És nem hiszem el, hogy ő Jenny testvére. Ez... felháborító!

~ Jenny Wilkinson ~

Túl vagyok az első napon az iskolában. Kicsengetnek az utolsó órámról is, s a folyosón a diáktömegben tolongva sietek ki. Lehajtott fejjel megyek, nem nézek rá senkire, csak lábakat látok.
- Ó, Wilkinson! - jelenik meg előttem az ismerős pink Converse. Nyelek egy nagyot, s lassan felemelem a fejem. Melanie bájvigyorával találom szemben magam, mögötte szinte az egész pom-pom csapat. - Veled mi történt a nyáron? Láttam, hogy Styles hozott iskolába. Mi van, felcsináltattad magad vele? - nevet. Vagyis ezt inkább nem nevetésnek, hanem nyekergésnek nevezném, amit a seggnyalói utánozni kezdenek.
- Nem mindegy az neked? - motyogom, s elindulok, hogy kikerüljem őt, de beáll elém. Idegesen kifújom a levegőt, de dühömet próbálom nem kimutatni.
- Ó, édes istenem! - nyávog. - Az a srác egy seggfej! Az egész sulin végigment már, Tomlinsonról meg ne is beszéljünk! Meg amiket csináltak itt évekkel ezelőtt...
Összeráncolom a homlokom. Harry is megijedt, amikor felhoztam azt a témát, hogy Louis mesélt nekem a régi dolgokról, hogy mik történtek velük az iskolában.
De miért? Mégis mi történt?
- Miket csináltak? - szökik ki belőlem a kérdés akaratom ellenére is. Kórusban felnevetnek.
- Szép pasid lehet, ha nem is mesél neked a múltjáról!
- Mesél! - kapom fel a vizet, majd nyelek egy nagyot. - De semmi közöd ahhoz, hogy mi miről beszélünk!
- Igen, hát persze - nevet, majd hátat fordít, és az összes ribancával együtt elmegy, én pedig fájdalommal teli tekintettel nézek utánuk. Kiengedem a bent tartott levegőt, majd megigazítom a táskámat a vállamon és kifelé megyek az iskolából.
Harry már ott áll a BMW-vel. Odamegyek, beülök mellé, s egy gyors csókkal köszöntöm. Gyorsan körbenézek, hogy ki lát, nem akarom őt kellemetlen helyzetbe hozni, hogy velem kell mutatkoznia úgy, hogy itt ebben az iskolában szinte mindenki ismeri őt.
- Milyen napod volt, kicsim? - indulunk el, s rám pillant.
- Elment egynek. Neked?
- Nekem is - sóhajt, s mereven fogja a kormányt. Kicsit úgy tűnik, mintha feszült lenne, így inkább nem kérdezek rá azokra a múltbeli dolgokra.
- Akkor jó - nyugtázom ennyivel, majd csak az ablakon bámulok kifelé, ahogy a gyalogosok, házak, s fák elsuhannak mellettünk.
Leparkolunk a házunk előtt, majd Harry rám néz.
- Légy jó - mosolyog halványan.
- Nem jössz be? - húzom fel a szemöldökömet.
- Most nem, édes, van még egy kis dolgom. De majd találkozunk - nyom egy puszit a homlokomra.
Felsóhajtok. Azt hittem, lesz kivel megbeszélnem a mai napomat, de nem.
Kiszállok, becsukom magam után az ajtót, s már el is hajt. Utána nézek, majd mikor az utca végén eltűnik, bemegyek a házba.
Leteszem a táskámat és leveszem a cipőmet az előszobában, s bemegyek a konyhába. Ellie épp eszik.
- Szia. Anyuék dolgoznak - mondja egyhangúan.
- Jól van - töltök magamnak teát, majd felülök a pultra. - És te? Hogyhogy itthon? - kortyolok az italomba.
- A barátnőm is dolgozik - mondja természetes hanglejtéssel.
Kicsit meg kell állnom az ivásban. Hogy értve a barátnője?
- Ömm... értem.
- Aztán este szerintem elmegyünk moziba, vagy valami. Tudod, most, hogy én felvállaltam... egész jó vele a kapcsolatom - mosolyog halványan. - Mintha megkönnyebbülnék, amikor vele vagyok, vagy nem is tudom.
Oké, azt hiszem, leesett. A nővérem egy lánnyal jár. Lehetne ennél filmbeillőbb életem?
- Ti jól megvagytok Harryvel? - néz rám.
- Igen - mondom talán kicsit túl gyorsan. - Minden oké - eresztek egy halvány mosolyt is.
- Akkor jó. Majd elmegyek a kicsikért az oviba, aztán elviszem őket fagyizni, anyáék is csak este jönnek - áll fel, és a tányért a mosogatóba rakja. Elindul kifelé, de még előttem megáll és rám néz. - És... milyen napod volt?
- Elment - vonok vállat és beleiszok a teába.
- Osztálytársaid? Jó fejek?
Furcsán nézek rá, nem értem, miért érdeklődik ennyire.
- Öö... aha - mondom bizonytalanul. - Olyanok, mint eddig.
- Jól van. Ha beszélgetni szeretnél, a szobámban leszek - mosolyog halványan, majd felmegy.
Oké, ez furcsa volt. Furcsán jó. Jól esik, hogy törődik velem, ha már Harry nem tette meg...

~ Harry Styles ~

Lisaval kávézok egy nem túl népszerű kávézóban. Arra megfelel, hogy beszélgessek vele. Mindent elmondok neki, azt, hogy Jenny és Tyra testvérek, azt, hogy Tyra mit művelt velem.
- Először is nyugodj le - néz a szemembe. - Nem lesz attól jobb, ha idegeskedsz. Sőt, csak rosszabb lesz! Az idegtől nem fogsz látni semmit!
- Jó, igazad van - fújom ki a levegőt és próbálok megnyugodni. - De akkor is... te jó ég... - támasztom meg a fejemet és a hajamba túrok.
- Elhiszem, hogy feldühít, de az csak egy dolog, hogy ki kinek a rokona biológiai szempontból. Ha Jenny nem tartja Tyrat a testvérének, akkor nem az! - mosolyog. Mosolya és tekintete erőt sugároz, aminek köszönhetően úgy érzem, kezdem magam összeszedni.
- És szerinted elmondjam Jennynek? - gondolkodok el.
- Majd ha lesz rá lehetőséged, tudni fogod, hogy eljön az idő. Ha nem lesz ilyen lehetőség, nem kell róla tudnia.
- Köszönöm - mosolygok rá halványan.
- Mit köszönsz?
- Azt, hogy vagy nekem és erőt adsz! Sokat jelent - simítom meg a kézfejét. Elmosolyodik.
- Ez természetes, egy barátért bármit!
Elfogyasztjuk a kávét, majd kimegyünk és beülünk a kocsiba.
- Néha két kerék helyett négy is megteszi - mosolyog. Elnevetem magam, de az öröm rögtön eltűnik az arcomról, ahogy átnézek az út másik oldalára.
Jenny és Louis nevetgélnek és sétálnak, miközben fagyit nyalnak. Louis miért nevetteti őt meg?
Félek, olyan közel kerülnek egymáshoz - közelebb, mint eddig -, hogy Louis mindent kifecseg neki.
Mindent, ami a múltban történt.

2016. április 3., vasárnap

47. fejezet - Szeptember

Drága Olvasóim!
Itt is vagyok az újabb fejezettel, és ahogy ígértem, hosszabbra írtam. Remélem, hogy tetszeni fog! Egy kis időugrás van benne, nem sok, csak egy hét. Most egy újabb szakasz kezdődik Jenny életében, ami megint újabb izgalmakat, bonyodalmakat, könnyeket és mosolyokat szül. De az, hogy miből lesz több, majd kiderül. :)
Az elmúlt hetem unalmas volt. Semmi izgalmas nem történt, de rossz dolog sem, ami szerintem pozitív. Iskola szokásosan szar, a továbbtanuláson kellene gondolkodnom, de egyre jobban telik az idő, annál bizonytalanabb vagyok, hogy mit szeretnék a jövőben. Na mindegy, majd alakul valahogy. Remélem, hogy jó hetetek volt! :)
Jó olvasást!
Puszi, ~E

~ Jenny Wilkinson ~

Louist a ház előtt várom. Nem telik el 2 perc sem, mióta ott állok, nyílik a bejárati ajtó, kilép rajta Louis és beletúr barna hajába. Tekintete találkozik az enyémmel, elmosolyodik, s jön felém.
- Szia - ad két puszit, ahogy odalép. - Mi újság?
- Semmi különös. Merre menjünk? - nézek fel rá. Megvonja a vállát, s a zsebeibe dugja a kezeit.
- Nekem teljesen mindegy. Amerre te szeretnél.
- Akkor park? - mosolygok. Rábólint, s elindulunk.
Az a vicces, hogy Louisval a parkban már volt egy vicces történetünk. Az, amikor megbeszéltük, hogy úgy teszünk, mint akik együtt vannak.
Te jó ég, mennyi minden történt velem a nyáron! Ha ezt a suliban valakinek elmesélném, tuti, hogy nem hinne nekem és teljesen hülyének nézne. Amit teljes mértékben meg is értenék, elvégre hogy lehet, hogy egy nyár alatt két fiúval is volt dolgom, ráadásul nem is akármilyen fiúkkal!
- Min töröd a buksid? - szólal meg Louis, mire tekintetemet ráemelem, majd újra magam elé nézek, hogy ne menjek neki az embereknek.
- Csak azon, hogy mindjárt itt az iskola - sóhajtok.
- Igaz, és vége a nyárnak. De egész jó volt, nem? - mosolyog halványan. De ebben a mosolyban van valami fájó, valami rossz.
- Uhum - motyogom. Fogalmam sincs, mit mondhatnék, ugyanis biztos vagyok benne, hogy mindketten ugyanarra gondoltunk. Louis és én egy párt alkottunk. Vagy nem? Nem is tudom, mi volt az. Nem őszinte kapcsolat, az egyszer biztos.
- De... - látom, hogy nehezen kezdi el a mondanivalóját és gondolkodik, hogy fogalmazza meg. Lefelé hajtott fejjel folytatja. - Amúgy tetszett neked az az egész? Mármint, amikor te meg én...
- Tetszett - mondom őszintén, mert tényleg jó volt vele, csak nem úgy, mint Harryvel. - De...
- Tudom, tudom - szól közbe, ezzel megmentve engem attól, hogy hülyén magyarázzam ki magam. - Tudom. Csak barátok.
- Igen - bólintok egy aprót.
- Én örülök, hogy a barátod lehetek - néz rám tengerkék szemeivel, mire elmosolyodok.
- Én is örülök neki.
Szemében megnyugvást, boldogságot látok. Ilyen sokat jelent neki a barátságunk?
Még sosem volt legjobb barátom. Nem volt olyan ember, akivel mindent őszintén meg tudtam volna beszélni. Vajon most a saját édesanyámmal megosszam az érzéseimet?
Nem tudom. Nem ismerem őt. De azt hiszem, ideje lenne beszélgetnem vele és közös programokat kitalálni. Anya-lánya program, ez egészen jól hangzik. De kicsit félek. Félek attól, hogy csalódni fog bennem, hogy nem lesz büszke arra, hogy én vagyok a lánya. Én sem lennék büszke saját magamra.
De vajon anya milyen? Az ő tulajdonságai közül miket örököltem?
Alig várom, hogy olyan közel kerüljek hozzá, amilyen közel csak lehet egy anyához.

EGY HÉTTEL KÉSŐBB

Reggel 6:30, az órám megszólal. Nyögve-nyöszörögve kapcsolom ki az ébresztőt, átfordulok a másik oldalamra, amelyiken az ablak van.
Felsóhajtok.
Szeptember van. Már a Nap sem úgy süt, mint egy héttel ezelőtt. Már a Nap is tisztában van azzal, hogy újra kezdődik a pokol.
A gyomrom görcsöl. Harryvel alig találkoztam az elmúlt héten. Louisval folyamatosan tartottam a kapcsolatot, ő biztatott, és mesélt vicces történeteket, amik az iskolában történtek vele. Édesanyámmal találkoztam, elmentünk együtt fagyizni. Nem beszélgettük sok mindenről, de nekem nagyon sokat jelentett az a két óra, amíg vele lehettem. Erőt adott, még úgy is, hogy erről nem tud.
Egy hatalmas nyújtózkodás után lerúgom magamról a takarót. Érzem, hogy a szellő megérinti a bőrömet. De ez most nyugtalanító.
Kimászok a kényelmes ágyból, beletúrok a hajamba és a telefonomért nyúlok, ami az éjjeliszekrényemen van. Feloldom, miközben az egyik szememet becsukom. Még túl erős a fény, kell idő, hogy hozzászokjak.
Azt azonban tisztán látom, hogy Harrytől jött egy üzenet. Felajánlotta, hogy kocsival elvisz iskolába.
A szívem egy nagyot dobban, s elmosolyodok. Azonnal pötyögöm a választ, hogy nagyon örülnék neki.
A szekrényem elé állok, s sóhajtva nézem a ruháimat. Semmi szín. Csak fekete, fehér és szürke. 
Lecammogok a konyhába, ahol a két kisebb testvérem boldogan eszi a kakaós csigát. Fülig csokisak, s édesen mosolyognak rám.
- Alig várom, hogy menjünk az oviba! - közli örömteli arccal Mike.
- Én is, már John úgy hiányzik! - ért vele egyet Molly, mire Mike mosolya szélesedik.
- Júúúújj, Molly és John!
- Fúj, hülye, nem! - csap egyet a húgom az öcsém karjára, mire ő felsikít.
Azt hiszem, a reggel nélkülük nem lett volna teljes.
- Ellie? - nézek apára.
- Még alszik. De beszélnem kell vele. Munkát kellene keresnie, vagy továbbtanulni, mert az nem lesz jó, hogy nem csinál semmit. Még nyáron hagytam neki, de most már elég lesz ebből. Molly, Mike - fordul feléjük -, siessetek megenni, mosakodjatok meg és indulunk!
- Jó - mondják egyszerre.
Öntök magamnak kávét, majd kimegyek az udvarra. Már nem süt olyan kellemesen a Nap, már a madarak sem csicseregnek annyira. A természet is érzi, hogy vége van a nyárnak. Kezdődik megint minden elölről. Minden reggel gyomorgörcs, magányosság, szomorúság, éhség... Az iskolában a többiek előtt nem eszek. Gusztustalan, hogy dagadt vagyok és még így is tömöm magamba a kaját. És nem adom meg nekik azt az örömöt, hogy csúfolódjanak rajtam.
Nem sokkal később hallom, ahogy apa és a testvéreim beülnek a kocsiba, s elindulnak. Anya dolgozik, Ellie alszik, szóval ha elszívok egy cigit, senkinek nem fog feltűnni.
Felosonok a szobámba, kiveszek egy szálat, majd visszamegyek az udvarra, s meggyújtom. Egy nagyot szívok bele, s a füstöt lassan engedem ki. Kicsit szédelgek, de nem érdekel, beleszívok még egyet.
Érzem, hogy testem már nem remeg annyira, kissé megnyugszom, azonban a harmadik slukkot még mindig feszülten szívom.
Az iskola szó hallatán elkap a hányinger. De ez nem olyan érzés, mint a többi diáknak. Ők nyávognak, hogy már megint iskolába kell menniük, de nem érzik át azt, amit én. Nekik ott vannak a barátaik, a tanárok, akikkel jókat viccelődnek, vagy azok az oktatók, akiken jókat lehet nevetni, mikor ideges. Ott vannak az ebédszünetek, amikor az iskola összes diákja beszélget a másikkal, szerelmespárok mindenhol a folyosón. Csak én ülök egyedül egy eldugott helyen. Rám néznek furcsán az emberek. Velem nem foglalkozik senki.
Lassan elszívom, majd elnyomom a fűben, s bemegyek a házba. Harry 10 percen belül itt lesz, szóval felkapom a táskám, felveszem a cipőmet, s még utoljára a tükörbe nézek. Ám ez tart pár másodpercig, utána elfordulok, mert gyűlölöm magamat nézni.
Kiállok a ház elé, s már látom is a közeledő BMW-t, ami pár pillanat múlva leparkol mellettem. Beszállok, s adok Harry ajkaira egy csókot.
- Felkészültél? - pillant rám, miközben elindulunk.
- Nem - sóhajtok és csak nézek ki az ablakon. - Erre nem lehet felkészülni.
- Ne aggódj, bébi, vissza fogod még sírni az iskolai éveket! - teszi a kezét a combomra.
- Ja... - motyogom. - Mindegy, Louis mesélt pár dolgot az iskoláról.
Látom, hogy kicsit szorosabban fogja a kormányt, s állkapcsa megfeszül.
- Baj van? - nézek rá.
- Mit mesélt neked Louis?
- Vicces sztorikat, hogy hogyan szívatta meg a tanárokat, ilyesmi... Miért, mit kellett volna? - ráncolom a szemöldököm.
- Semmit - vágja rá, s a hajába túr. - Semmit... - ismétli.
- Van valami, amiről tudnom kellene?
- Nincs. Milyen órával kezdesz? - tereli a témát.
- Mivel az első nap van, semmilyen...
- Ja, tényleg, igaz. Mikor végzel? - pillant rám, miközben fordul be az utcára, ahol az iskola van. Egyre gyorsabban ver a szívem, egyre kisebbre szűkül a gyomrom. Egyre szörnyűbb érzés kerít hatalmába.
- Nem tudom.
- Majd írj, lejövök érted, és suli után elviszlek valahova - áll meg az iskola bejáratánál és rám néz.
- Rendben.
- Ügyes légy, kicsim - simítja meg az arcomat, majd megcsókol. A csókja erőt ad, érintése megnyugtat. De túl rövid ideig tart.
Egy mély levegőt veszek, majd kiszállok a kocsiból. Mindenki tekintetét magamon érzem. Becsukom az ajtót, s Harry már el is hajt. Hallom, ahogy a BMW távolodik.
Lehajtott fejjel indulok be az iskolába a diákok között. Néhány beszélgetésből elcsípek pár szót. Nagyjából mindenki a nyárról beszélget, hogy milyen bulikban voltak, hány fiúval vagy lánnyal feküdtek le. Nagyon izgalmas lehetett.
Bemegyek, s a szokásos falak, a megszokott iskolaszag, a büféből kiáradó kávé illata, az ismerős arcok vesznek körül.
Gyomorforgató.
Megállok a tanterem előtt. Ugyanaz a fehér, kopott festék. Megfogom a kilincset, lenyomom, majd bemegyek, s minden szempár rám szegeződik.
Az osztálytársaim.
Elől ülnek a tanulós diákok, középtájon a sportolók, hátul pedig a menők. A menőktől óvakodni kell, ők akár egy pillantással is el tudják venni az ember életkedvét.
Tekintetemet gyorsan végigvezetem a tantermen, keresek egy üres helyet, ám csak egy van. Hátul, a középső sorban.
Nyelek egy nagyot, mintha a gombócot akarnám eltüntetni a torkomból. Lassan megyek oda, leteszem a padra a táskámat és leülök. A szívem majd' kiesik a helyéről, úgy érzem, a reggeli kávé kikívánkozik.
Mindenki mindenkivel beszélget, de most nem értem, mit. Nem tudok koncentrálni semmire, szinte csak az óra kattogását hallom. Ki nem állhatom az osztályomat!
A csengő rémisztő hangja még a halottakat is feltámasztaná a temetőbe, az egészen biztos. Az ajtó nyílik, a tanár belép. Semmit nem változott a nyáron. Alacsony, tömzsi, ősz haja a szokásosnál kicsivel hosszabb. Szemüvegét az orra hegyén hordja, kezében van jegyzetfüzete.
- Jó reggelt kívánok - szólal meg boszorkányhangján.
Azt hiszem, az életem nyáron egy mese volt, aminek lassan a vége felé járunk.

~ Harry Styles ~

Sajnálom Jennyt, láttam rajta, mennyire szorong a mai nap miatt. El is hiszem, hogy rosszul érzi magát, főleg, hogy az iskolában nincsenek is barátai.
De amit mondott, hogy Louis mesélt neki az iskolás éveiről, kicsit megijesztett. Azt hittem, elmondta neki azt a bizonyos dolgot, amit megbeszéltünk, hogy nem mondunk el soha senkinek.
Hazamegyek, s a ház előtt leparkolok a kocsival. Anyáék nincsenek itthon, így egész nap enyém a ház. Szerintem lemosom a kocsit, lassan itt az ideje, hogy elvigyem műszakira, és nem mindegy, hogy néz ki.
Kiszállok, majd becsukom az ajtót, s bemegyek a házba. Át kell öltöznöm, így kettesével szedve a lépcsőfokokat, felmegyek a szobámba. Szinte berontok, de azonnal meg is állok, a szám tátva marad. Kell egy kis idő, hogy felfogjam, csak képzelődöm, vagy Tyra tényleg az ágyamon fekszik fehérneműben.
- Te mégis mi a jó büdös francot keresel itt?! És hogy jöttél be?!
- Nyugi, édes, csak gyere, és kóstolj meg - kacsint, miközben végigsimítja a testét.
- Te nem vagy normális, bazdmeg! Szedd össze a ribancos ruháidat, és húzz innen!
- Ne már, Harry, muszáj veled lennem! - ül föl az ágyon, arcáról eltűnik a bájvigyor. - Vannak... problémáim, amiket most csak a veled töltött idő tüntethet el.
- Mi? Valaki megbaszott, és nem élveztél el, vagy mi? - tárom szét a karjaimat.
- Nem! Ha annyira tudni akarod, anyám nem foglalkozik velem!
- És ez engem hol érdekel? - mutatok magamra, a szemöldököm felszökik a homlokom tetejére. - Menj innen, amíg ki nem doblak.
- És mégis hova menjek? Anyám megtalálta a másik kölykét valahol, és már leszarja, hogy velem mi van!
- Nem érd... várj, mit mondtál?
- Anyám megtalálta a gyerekét, aki még sok évvel ezelőtt elveszített. Azóta én le vagyok szarva.
Az agyamon egyből átfut a lehetőség. A szoba forogni kezd velem. Nem, az nem lehet.
- Ömm.... mi az édesanyád neve? - teszem fel óvatosan a kérdést, a választól előre félek. A levegőt szaporábban veszem, érzem, hogy a szobában egyre melegebb van. És nem, nem azért, mert Tyra majdnem meztelenül van előttem. De ahogy elhagyja a száját a mondat, teljesen lever a víz. Azt az egyetlen nevet nem akartam hallani.
- Nina Simpson.