37. fejezet - Csak rá számíthatok

Drága Olvasóim!
Meghoztam az újabb fejezetet. Mint mindig, most is hálás vagyok nektek a sok aranyos kommentért, és a 129 feliratkozóért! Imádlak titeket, köszönöm, hogy vagytok nekem! <3 Remélem, hogy továbbra is velem maradtok, és nem fogtok csalódni. :)
Az elmúlt hetem egész jól telt, csak sajnos sikerült degeszre ennem magam, de gondolom, ezzel nem vagyok egyedül. :D Azt hiszem, 2016-tól elkezdek rendesen edzeni és egészségesen étkezni, és elhanyagolni a cigit - persze a buli kivétel. A karácsonyom jól telt, a szeretteimmel töltöttem, kaptam sok szép ajándékot, és adtam is. Bár most nem volt a legjobb a karácsonyi hangulat, én így is nagyon jól éreztem magam, és remélem, hogy ezzel ti is így vagytok! Amit megtanultam az elmúlt pár hétben, az az, hogy sokkal rosszabb érzés, ha valakit nem tudsz viszont szeretni, mint ha valakit szeretsz, de ő nem viszonozza. Sajnos mindkettőt tapasztalom, és egyik sem a legjobb érzés...

Arra gondoltam, hogy január 1-én megosztom veletek az újévi fogadalmaimat, elhatározásaimat. Így lehet, hogy nekem is könnyebb lesz megvalósítani, de majd kiderül. :) Továbbra is kellemes ünnepeket kívánok, és használjátok ki, ami még maradt a szünetből!

Remélem, a rész tetszeni fog! Jó olvasást!

Puszi, ~E

Másnap a nagyi régi típusú konyhájában reggelizünk. Nekem alig megy le pár falat a torkomon, rettenetesen ideges vagyok. Érzem, hogy közeleg az a beszélgetés, ami életem legnehezebb párbeszéde lesz. Félek, izgulok és kíváncsi vagyok egyszerre.

Feszengve nézem, ahogy mindenki megeszi az utolsó falatot a tányérjáról, s amikor fel akarnak állni, végre kinyitom a szám.

- Várjatok még egy kicsit - szólalok meg remegő hangon, anya összeráncolt szemöldökkel rám néz, s lassan visszaül. - Ömm... Molly, ti menjetek ki játszani a kutyussal, jó? - nézek a kicsikre. Ők még nem értenék ezt meg és nem is akarom ilyennel terhelni őket.

- Tofy! - kiáltanak fel egyszerre, lemásznak a székről és szaladnak is ki a kutyához, aki amint meglátja őket, lihegni és örömében ugrálni kezd. A németjuhász tisztában van vele, hogy ő nagyobb termetű, így óvatosan bánik az ikrekkel.

Felsóhajtok és anyáékra pillantok, akik kíváncsian fürkészik az arcomat. Ránézek Elliere. Fogalmam sincs, hogy ő tudja-e, de ha nem, majd most megtudja.

- Valami baj van, kicsim? - kérdezi anya. Nem mondhatom azt, hogy nincs, mert akkor hazudnék. Mert igen, van baj. Méghozzá nem is kicsi.

- Én... - nyelek és a nagyira pillantok, hogy erőt merítsek a pillantásából. - Megtaláltam... egy levelet.

Pár másodpercig néznek rám.

- Milyen levelet? - kérdezi apa. Az ajkamba harapok, hogy ne sírjam el magam, előveszem a farzsebemből, remegő kezekkel széthajtom és lassan odanyújtom nekik. Ahogy megpillantják, a szüleim egymásra néznek, látom, hogy anya szemében megjelennek a könnycseppek. Apa kifújja az eddig bent tartott levegőt.

- Az mi? Valaki elmondaná nekem is? - kapja ki a kezemből a nővérem a levelet, s elkezd olvasni a sorok között. Mikor a közepe felé jár, arca teljesen megváltozik, feszültté válik, ám kicsit sem meglepetté.

Van egy olyan érzésem, hogy ő is tud róla.

Türelmetlenül nézek anyáékra, akik még véletlenül se néznek a szemembe. És ez fáj. Nagyon fáj.

- Miért nem mondtátok el? - kérdezem halkan, remegő hangon. Anya szipogni kezd, apa felsóhajt, tudja, hogy rá maradt az a feladat, hogy elmagyarázza.

- Szívem, mi... mi a saját lányunkként szeretünk, és nem akartuk...

- Kik az igazi szüleim? - vágok a szavába kissé feldúltan.

- Ez egy hosszú történet... 1999-ben, egy sötét éjszakán mentünk haza, és megláttunk egy autót beleborulva az árokba - látom, hogy apa felidézi az emlékeket, ami eléggé fájhat neki. - Rögtön kiszálltam az autóból, odarohantam és kerestem az embereket. De csak egy kisbaba sírást hallottam. Az voltál te - néz a szemembe. A szívem összeszorul, a könnyeket nem bírom visszatartani. - Hívtunk segítséget, aztán megtalálták az édesanyádat is eszméletlen állapotban. A kivizsgálások szerint drogozott... - szaggatottan kifújja a levegőt, s folytatja. - Megpróbáltuk megkeresni pár élő rokonodat, de sajnos nem volt. Édesapád meghalt, mikor édesanyád terhes volt veled, valószínűleg ezért kezdett el drogozni. A nagyszüleid pedig már rég nem éltek, más rokont pedig nem találtunk.

Lemerevedve hallgatom a történetet, szinte megjelenik előttem, ahogy egy felborult autóban egy kisbaba sír.

- Hatalmas szerencse volt, hogy te élve megúsztad, egy horzsolásod se volt, amit mindenki csodának gondolt - szólal meg végül anya is a könnyeivel küszködve. - Amíg kerestük a rokonaidat, a szívünkhöz nőttél, és Ellie is nagyon megkedvelt, mindig játszott veled. Ő volt az, aki először a húgának szólított. Innentől kezdve nem volt kérdés, hogy a családunkba tartozol.

A látásom homályos a könnyeimtől, a szívem hevesen dobog, mintha újra átérezném azt a balesetet.

- Ki az anyám? - bököm ki a kérdést, ami a leginkább foglalkoztat. - És mi történt vele a baleset után?

- Kórházba vitték, de nem kaphatott vissza téged.

Akkor még él. Egészen biztos vagyok abban, hogy él, és én meg fogom keresni. Meg fogom találni az anyukámat.

Elliere pillantok, aki szótlanul ül és lefelé néz. Miatta vagyok ebben a családban. Ő szeretett meg és fogadott el a testvérének. Most mégis úgy érzem, nem szeret eléggé. Azóta, mióta megismertük Harryt...

- Muszáj kicsit levegőznöm - állok föl és kimegyek az udvarra. Megpillantom Mollyt és Mikeot, akik nevetgélve labdáznak a tőlük jóval nagyobb kutyával.

De most ezen sem tudok elmosolyodni. Egyszerűen fáj minden. Fáj, hogy nem tartozom ide, fáj, hogy édesapám meghalt, hogy édesanyám drogozott, hogy elvettek tőle. Még az is fáj, hogy ebbe a családba kerültem, mert érzem, nem tartozom közéjük.

Kimegyek a keskeny utcára, előveszem a telefonomat és felhívom Harryt, aki két csengés után fel is veszi.

- Minden rendben, kicsim?

Felsóhajtok és nyelek egy nagyot. Megnyugtató hallani a hangját, ő az egyetlen, aki maradt nekem. Vele akarok lenni most is.

- Beszéltem anyáékkal... De ezt személyesen szeretném elmesélni... Nem jössz el ide? Itt is aludhatnál, rettenetesen hiányzol - vetem fel az ötletet, ami eszembe jut. Elképzelni sem tudok mást, mint hogy Harry átöleljen és nyugtató illata körbeöleljen.

- Persze, kicsim! Írd le a címet, és már indulok is!

- Tényleg? - mosolyodok el.

- Tényleg! Te is hiányzol nekem, és most muszáj melletted lennem.

- Szeretlek, Harry - mondom a sírástól remegő hangon.

- Én is téged, életem!

Leírom neki a címet. Estig nem megyek vissza a házba, csak járkálok az úton, amikor megpillantom az ismerős fényszórókat, meghallom a kocsi hangját, majd megjelenik mellettem a fehér BMW. Leparkol, kiszáll belőle Harry, én pedig rögtön a nyakába ugrok.

Szorosan magához ölel, míg én beszívom férfias illatát. Máris érzem, hogy megnyugszom, testem ellazul, de a sírást nem bírom abbahagyni. Perceken keresztül ölelem, majd a szemébe nézek, arcát a kezeim közé veszem és megcsókolom.

- Minden rendben lesz, itt vagyok - súgja, miközben homlokát az enyémnek támasztja és gyengéden megsimítja az arcomat.
Szaggatottan kifújom a levegőt, majd lassan megfogom a kezét. Összekulcsolom az ujjainkat, s bemegyünk a házba. A nagyi, amint meglátja mellettem Harryt, kedvesen elmosolyodik.
- Szervusz, aranyom! Biztosan te vagy Harry - mosolyog.
- Igen, én. Csókolom - mosolyog a barátom.
- Nagyi, ugye nem baj, ha itt marad? Most már csak rá számíthatok...
A nagyi halványan elmosolyodik. Talán ezzel megbántottam őt, de biztosan megérti, hogy hogy értettem.
- Természetesen maradhat - mosolyog a nagymamám.
- Köszönöm! - fogom meg Harry kezét és behúzom őt az átmeneti szobámba. Becsukom az ajtót, átölelem a nyakát és hosszasan megcsókolom. - Annyira jó, hogy itt vagy.
- Melletted leszek örökre! Ígérem - néz a szemembe. Örökre? Ez a bizonyos szó... Vajon betartja?

~ Harry Styles ~

Szörnyű ilyen állapotban látni Jennyt. Törődésre és megértésre van szüksége, méghozzá rengetegre, és ez én meg fogom neki adni.
- Elmegyek fürödni - törli le a könnycseppeket az arcáról. - Addig helyezd magad kényelembe. Utána elmondok mindent.
- Rendben - adok egy puszit a homlokára, majd leülök az ágyra. Jenny a bőröndjéből kiveszi a pizsamáját, s a fürdőszobába megy.
A telefonom pittyegni kezd, előveszem, s felsóhajtok. Tyra az, már megint írt. Amióta a kocsma után lefeküdtem vele, zaklat.

Akaratom ellenére elképzelem rajta a combfixet, s az ajkamba harapok, azonban gyorsan elhessegetem a gondolatot. Ő egy ribanc, régen szükségem volt ilyen lányokra, de már nem. Ő soha nem lesz olyan, mint Jenny, soha nem fogok vele úgy bánni. Sőt, Jennyn kívül egy lánynak se fogom mondani, hogy szeretem, csak anyának.

Kijön a fürdőből, elteszem a telefonomat és mosolyogva nézek rajta végig. Annyira szeretem minden porcikáját, minden testrészét, mindenét. Szeretem őt, még sose voltam ennyire szerelmes senkibe. És nem is leszek. Soha.

Bebújik az ágyba, én pedig mellé fekszem és szorosan magamhoz ölelem, majd elkezdem simogatni a karját. Beszívom tusfürdőjének és hajának kellemes illatát, ami rögtön mosolyt csal az arcomra.

- Jobban vagy? - kérdezem halkan.

- Uhum. De csak mert te itt vagy - öleli át a mellkasomat. Érzem, hogy a szívem hevesen dobog. - Anyám egy drogos volt, apám meghalt... - kezdi el nagy nehezen. - Nincsenek élő rokonaim. Kisbaba voltam, amikor az anyámmal voltam egy autóban, de ő épp be volt állva, így baleset lett... A mostani szüleim megtaláltak, és magukhoz vettek.

A mellkasom összeszorul, el sem tudom képzelni, mit érezhet.

- Meg akarom találni az igazi anyámat - sóhajt.

- Majs holnap beszélünk róla. Most pihenj - adok a homlokára egy puszit. Felsóhajt, becsukja a szemét, s pár perc múlva már hallom is, ahogy szuszog.

Óvatosan kimászok mellé, s a konyhába megyek, hogy igyak egy pohár vizet. Azonban amit ott látok, kissé meglep. Ellie egy kis gyertya mellett ül, és iszik. Vagyis inkább vedel. Whiskyt.

- Jól vagy? - nézek rá. Bágyadt tekintetét rám emeli, ami kissé ijesztő. Lassan leülök mellé. - Ellie, jól vagy? - ismétlem a kérdést.

- Nem - támaszkodik az asztalon. - Ez a család kész katasztrófa! A húgom nem is a húgom, anyámék hazudtak eddig Jennynek, én meg biszex vagyok!

Összeráncolom a szemöldököm.

- Szeretnél beszélni róla?

- Miről? - emeli fel a hangját, s csak remélem, hogy senki nem ébredt rá. - Arról, hogy engem csak egy lány képes szeretni? Hogy csak egy lánytól kaphatom meg azt, amire vágyok?! Az összes fiú egy fasz, és igen, te is közéjük tartozol!
Nem tiltakozom, mert igaza van. Úgy bántam vele, mint egy kurvával, viszont ez részben az ő hibája is, ugyanis úgy viselkedett.

- Hé, nyugi - simítom meg a karját.

- Mondd meg nekem őszintén, megváltoztam, és még így se kellek senkinek! Miért van ez?!

Sóhajtok. Utálok lelkizni, de azt hiszem, ezt most muszáj.

- A szerelmet ne keresd, majd egyszer rád talál, ha jó helyen leszel, jó időben.

- Olyan csúnya vagyok! - kezd el sírni.

- Mi? Ne butáskodj már! - nézek rá. - Gyönyörű vagy, ezt te is tudod.

- Nem! Csak... ahh - túr a hajába. - Miért vagy velem rendes? Megint ki akarsz használni? Végre el tudtalak felejteni, erre tessék, megint itt vagy...

- Elfelejteni? - húzom fel a szemöldököm.

- Azt hiszed, nekem nem jelentett semmit, ami történt Párizsban? Meg úgy azon kívül minden, ami köztünk volt.

- Azt hittem. - nézek rá.

- Hát, mindegy. Most már tudod, hogy egy olyan ribancnak is vannak érzései, mint amilyen én vagyok - áll fel és meginog.

- Ellie! - nézek rá.

- Jó éjszakát - megy ki a falnak támaszkodva.

Felsóhajtok. Szegény nagyon maga alatt van, de biztos vagyok benne, hogy a felére holnap már nem fog emlékezni. Legalábbis nagyon remélem, mert akkor hallgathatom a bocsánatkéréseit. Nekem pedig most Jennyvel kell törődnöm, nem a nővérével.

Jenny lelkét fogom meggyógyítani.

Boldog Karácsonyt!

Drága Olvasóim!
Most csak egy gyors, de fontos bejegyzéssel érkezem. Nagyon-nagyon boldog. szeretetben és egészségben gazdag karácsonyt kívánok teljes szívemből nektek és a családotoknak! <3 Remélem, hogy jól telnek az ünnepek és azokkal tudjátok tölteni, akiket szerettek! :)

És drága Louisnak is nagyon boldog születésnapot! <3 Telnek az évek, de Louis mindig a mi kis hülye majmocskánk marad! :)
Vasárnap hozom az új fejezetet, addig is legyetek jók!
Puszi, ~E

36. fejezet - Ráncos kezek

Drága Olvasóim!
Késve, de itt vagyok a 36. fejezettel. Köszönöm szépen a kommenteket, pipákat és a 126 feliratkozót! Imádlak titeket, még mindig ti vagytok a legjobbak! <3 Hálás vagyok a támogatásért, és a türelmetekért is, de remélem, hogy a rész kárpótolni fog! Nem hosszú és nem is történik benne sok minden, de a következőben már igen.

A múlthetem viszonylag jól telt. Nem történt igazából semmi érdekes, egész héten dolgozatot írtam, viszont szombaton kicsit túllőttem a célon. Nem ittam sokat, csak kevertem az ütősebbnél ütősebb italokat, és ez okozta a "vesztemet". Szerencsére baj nem történt, és mindenre emlékszem. Azt hiszem, jól kezdtem a szünetet... :D

Remélem, hogy a szünetben ti is jól fogjátok magatokat érezni, és az ünnepek is jól telnek majd!

Jó olvasást! :)

Percekig ülök a földön, az agyamon ezerféle gondolat fut át.

Az egész életem hazugság volt.

- Kicsim, minden rendben? - kiabál anya a konyhából. Gyorsan megtörlöm a szemem, a papírt a pizsamám zsebébe teszem és visszacsukom a doboz tetejét. Egyelőre még nem akarok rákérdezni.

Gyorsan kiviszem a konyhába a dobozt, de nem nézek rájuk.

- Megyek, bepakolok a bőröndömbe - fordulok sarkon és felsietek az emeletre, be a szobámba és magamra zárom az ajtót. Felsóhajtok és szaggatottan fújom ki a levegőt. A nagyitól fogom megkérdezni ezt az egészet, mert ő nem fog nekem hazudni. Bár ezek után inkább benne se bíznék...

Előveszem a bőröndöt és miközben pakolom - vagyis dobálom - a ruháimat, az agyam folyamatosan kattog. A gondolatmenetemet a csengőhangom szakítja félbe, s ahogy meglátom, a képernyőn Harry neve villog, a szívem egy nagyot dobban, s felveszem.

- Szia, kicsim! - hallom mély hangját, ami olyannyira kómás, hogy maximum pár perce ébredhetett föl, és máris én vagyok az első gondolata.

- Szia - mosolyodok el.

- Délután ráérsz, ugye?

- Igazából pár napra meglátogatjuk a nagymamámat, de fogalmam sincs, hogy mikor indulunk. Szerintem nem soká...

- Pár nap?! - vág a szavamba. - Te jó ég, annyit nem bírok ki nélküled!

A mellkasomat melegség tölti el, a szemeim kissé megtelnek könnyekkel. El sem hiszem, hogy ezt mondja, azt meg főleg, hogy komolyan is gondolja.

- Én se nélküled... de muszáj lesz.

- Ajj... - hallom mély sóhaját. - Nem jössz át addig, amíg nem mentek?

Körbenézek a szobámban, ahol szét vannak dobálva a ruhák, amik arra várnak, hogy kiválogassam őket.

- Be kell még pakolnom, úgyhogy gyere te! - vetem fel az ötletet, amibe rögtön bele is egyezik.

- Pár perc és ott vagyok! Puszi! - rakja le.

Rögtön a tükör elé állok, az arcomra kenek alapozót, korrektort, kihúzom a szemem és egy kis szempillaspirállal hosszabbítom meg szempilláimat. Az ajkaimra egy kevés szájfényt teszek, majd kifésülöm a hajamat.

Mivel még pizsamában vagyok, a szétdobált ruhák közül választok egy melegítőnadrágot és egy fehér pólót, amit magamra kapok. Ezt mind épp időben, ugyanis Harry ebben a pillanatban belép a szobámba, s mosolyogva magához húz, ad egy lágy csókot.

- Szia, szépségem - paskolja meg a fenekemet, mire felkuncogok. - Hiányoztál.

- Te is nekem - ölelem meg szorosan, amit rögtön viszonoz. Beszívom kellemes illatát, ami rám nyugtató hatással van, s felnézek a szemébe. Mindketten elmosolyodunk.

- Segítsek bepakolni? - simítja ki a hajamat az arcomból.

- Ja, nem ártana - nézek körbe a kupin. Elengedjük egymást, s elkezdjük a ruháimat betenni a bőröndbe, ami nem kell, azt pedig a szekrénybe.

- Valami baj van? - néz rám, miközben összehúzza a bőröndömet. - Csendes vagy és feszültnek tűnsz.
Felsóhajtok és a hajamat a fülem mögé tűröm. Tudom, hogy neki elmondhatom, de rossz beszélni róla.

Lehajtom a fejemet. Érzem, hogy gombóc van a torkomban, a könnyeimet nem bírom visszatartani.

- Ó, kicsim! - lép hozzám és magához húz, s én zokogni kezdek. Megsimítja a hátamat és a fejem tetejére ad egy puszit, szorosan ölel védelmező karjai közé.

Percek múlva próbálok kicsit erőt venni magamon, s könnyes szemekkel nézek föl rá. Megsimítja nedves arcomat. Szaggatottan kifújom a levegőt és nyelek egy nagyot, hogy meg bírjak szólalni.

- Engem... örökbe fogadtak - mondom remegő hangom.

- Mi?! Ezt mégis honnan veszed?

Mivel elmondani nem bírom, előveszem a papírt és a kezébe adom. Összeráncolt szemöldökkel olvassa végig a sorokat, majd a szemembe néz és újra a papírra.

- Ez... - kezdi el, azonban nem fejezi be. Nem tud mit mondani.

- Az egész életem hazugság volt - ülök le az ágyra, megtámaszkodok a könyökömön és az arcomat a tenyerembe temetem. Leül mellém és simogatni kezd.

- Ez nem igaz, csak... - sóhajt. - Nézd, lehet, hogy biológiailag nem ők az igazi szüleid, de felneveltek, és...

- Hazudtak nekem! - emelem föl a hangomat és ránézek. - Egyedül te vagy az életemben, aki számít, senki és semmi más!

Megfogja két oldalt az arcomat, s szenvedélyesen megcsókol. Beletúrok puha tincsei közé, s gondolkodás nélkül mászok az ölébe. Fogaim közé veszem alsó ajkát, s kissé meghúzom.

- Hmm... baby, ne csináld - morogja mély hangon, miközben végigsimítja a combomat. Nem hallgatok rá, elkezdem csókolgatni a nyakát, s hanyatt döntöm őt az ágyon. Belemarkol a fenekembe, csukott szemmel, halkan zihálva élvezi tetteimet. Lassan elkezdem kicsatolni az övét, mire megfogja a csuklómat és a szemembe néz. - Ne, most tényleg nem erre van szükséged - húzza el a kezemet, majd magához ölel. Becsukom a szemem, hallom, ahogy a mellkasában hangosan ver a szíve.

Csak fekszek rajta, nem szólunk egy szót sem, mégis úgy érzem, örökre így akarok maradni. Rájöttem, hogy nincs senkim - se barátaim, se családom. Egyedül ő maradt nekem, és nem akarom, hogy valaha is véget érjen. Vele akarok lenni, feleségül menni hozzá, gyerekeket szülni, együtt megöregedni.

Örökre szeretni.

- Amint hazaértek, az legyen az első, hogy szólsz nekem, rendben?

Kicsiket bólogatok és az ajkaira adok egy puszit.

Nyílik a szobám ajtaja, Mike és Molly ugrándozva jönnek be.

- Harry! - kiált fel örömében a húgom, felugrik az ágyra és félretúr engem, hogy ő bújhasson Harryhez. Ezen muszáj elmosolyodnom, azonban fájdalomként hasít belém a tudat, hogy nem a vérszerinti testvéreim.

- Szia, hercegnő! - mosolyog Harry Mollyra és az arcára ad egy puszit. - Hallom, mentek a nagyihoz!

- Igen - mosolyog Molly. Mike is rámászik Harryre.

- Nézd, milyen autóm van! BMW! Olyan, mint a tiéd, csak kisebb! - mondja büszkén az öcsém, mire Harry felnevet.

- Majd ha nagy leszel, megtanítalak vezetni, jó? - nyomja meg az öcsém orrát. - És majd a nővéredet visszük mindenhova - mosolyog rám, s megjelennek a gödröcskék az arcán.

- Jó! - mosolyog Mike, majd a kisautójával brümmögve átszalad a szobájába.

- Ja, Jenny, anya azt mondta, hogy nem sokára indulunk! - néz rám a kislány, miközben Harry hasán ül.

- Oké, akkor menj, te is pakolj be - simogatom meg puha kis pofiját.

- Jó - ad még Harrynek egy puszit, majd leugrik róla és kiszalad. Harry rám néz, felül és ad egy csókot. - Segítek levinni a bőröndödet.

- Köszi - mosolygok halványan.

Kimászunk az ágyból, Harry könnyedén felkapja a bőröndömet és lemegyünk.

- Vegyetek érzelmes búcsút egymástól, pár nap és újra találkoztok - mosolyog anya. Anya.... Nem is tudom, hogy szólíthatom-e őt így.

Ránézek Harryre, átölelem a nyakát, ő a derekamat, s hosszasan, gyengéden, szerelmesen megcsókol.

- Na, elég, menjünk most már! - hallom apa hangját, s kicsit arrébb lök minket, ahogy viszi ki a bőröndöket. Harry rám mosolyog és megsimítja az arcomat.

- Ne feledd, szeretnek téged, ahogy én is - mondja halkan. Felsóhajtok és a kezemet a kezére teszem, a hüvelykujjammal megsimítom.

- Szeretlek, Harry.

- Én is szeretlek, Jenny - néz mélyen a szemembe, aminek hatására a szívem hevesebben kezd verni, mint eddig.

Apa dudálni kezd a kocsiból, mire megforgatom a szemem és felveszem a cipőmet.

- Majd hívlak - nyom még egy utolsó puszit az ajkaimra, mielőtt beülök a kocsiba.

A többórás úton zenét hallgatok és nézek ki az ablakon, ahogy elhaladnak mellettünk a fák, az autók és gyalogosok. Harry autójában jobban szeretek ülni, sokkal jobban érzem magam. Ő legalább nem hazudott nekem 17 éven át...

Megérkezünk a faluba, ami ezernyi emléket idéz fel. Amikor kislányként jöttem ide, boldogan játszottam a kutyával, kártyáztam a nagyival, segítettem neki sütni.

Megállunk a ház előtt, kiszállunk a kocsiból, s én máris sietek az ajtóhoz, hogy csengessek.

Pár perc múlva kinyílik, s egy idős, mosolygós nénivel találom szemben magam, akit teljes szívemből szeretek.

- Nagyi! - ölelem meg őt.

- Istenem, Jenny, de sokat nőttél!

- Nagyiiii! - szaladnak oda a kicsik is.

- Jaj, kincseim! - öleli magához az ikreket, s szemeiben látom, hogy könnycseppek csillognak. Örömkönnyek. - Annyira hiányoztatok!

Anyáék behordják a bőröndöket, kipakolnak, s elfogyasztjuk a nagyi finom szendvicseit.

Egész késő estig beszélgetünk. Vagyis ők beszélgetnek, én nem szólalok meg, csak ha kérdeznek.

Szó nélkül állok föl, s kimegyek a teraszra, ahol leülök a székre. Bámulok a sötétbe, a csönd összefolyik a tücskök ciripelésével. Hűvös szellő fújdogál, a fáj leveleinek suhogása csapja meg a fülemet. Itt teljesen más illat van, mint nálunk. Érzem, hogy sok a növény, hogy alig van autó.
Nagyi megjelenik mellettem, s lassan leül a mellettem lévő székre.
- Olyan csöndben voltál egész nap. Valami baj van, igaz? - teszi remegő, ráncos kezét az enyémre, s megsimítja. Sóhajtok és nyelek egy nagyot.
- Ha elmondok valamit, megígéred, hogy köztünk marad? - nézek rá.
- Hát persze, mondd csak.
- Én... megtaláltam azt a levelet, amit régen írtál anyáéknak, és... és amiből kiderült, hogy örökbe fogadtak...
Várom, hogy esetleg nevessen, és azt mondja, nem igaz. Hogy az egy vicc volt, vagy teljesen másnak szánták a levelet. De nem. Csendben ül és csak néz rám, a hallgatása mindent elárul.
- Nem akartuk, hogy így tudd meg... - szólal meg végül. Minden reményem szertefoszlik, minden hitem elszáll. - A szüleid feladata lesz ezt elmondani, nem az enyém.
- De én nem akarok erről beszélni...
- Elhiszem, szívem. De kérlek, értsd meg őket, és ha sorra kerül, hagyd, hogy elmagyarázzanak neked mindent! Ígérd meg! - szorítja meg a kezemet.
- Jó - sóhajtok és lehajtom a fejemet.
- Na és mesélj csak, mi van azzal a bizonyos Harryvel, akit a testvéreid emlegetnek? - mosolyodik el.
- Ő a barátom és nagyon aranyos - nem bírom ki, hogy ne mosolyogjak, amikor róla beszélek.
- Jó látni, hogy szereted - simítja meg az alkaromat. - Holnap beszélünk együtt a szüleiddel az örökbe fogadásról, jó?
Felsóhajtok és bólintok. Tudom, hogy nagyon nehéz beszélgetés lesz, de jobb túlesni rajta minél előbb.
De legalább a nagyi szeretete, s gyönge, ráncos kezei megvigasztalnak.

Késés

Drága Olvasóim!

Nagyon sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de ma már nem tudok újabb fejezetet hozni - az ok pedig az, hogy szörnyen másnapos vagyok. Nem úgy alakultak a dolgok, ahogy akartam, nincs egy csepp erőm sem írni. DE! Összeszedem magam, és HOLNAP hozom az új részt! :)

Legyetek jók, és még egyszer sajnálom!

Puszi, ~E

35. fejezet - Kívülálló

Drága Olvasóim!
Meg is hoztam az újabb fejezetet. Nagyon szépen köszönöm a kommenteket az előző fejezethez, hihetetlenül jól estek! Imádlak titeket, még mindig! <3 Mivel az előző fejezet elég nyugis volt, mostanra már itt az ideje, hogy belecsempésszek valami izgalmat. :D Remélem, hogy tetszeni fog!

Az utóbbi héten elég sok dolgozatot írtam, mivel így szünet előtt az összes tanárnak eszébe jutott, hogy kevés jegyünk van. De gondolom, ez nem csak nálunk van így. Amúgy ezt leszámítva semmi érdekes nem történt. Beköszöntött már mindenhova a karácsonyi hangulat, de én még a telet se érzem, hogy itt lenne, nem hogy az ünnepeket. De nagyon remélem, hogy hamarosan engem is megérint ez az érzés, mert imádom, bár nem hiszem, hogy ezzel egyedül vagyok. Remélem, hogy nektek az elmúlt hét jól telt, és jól érzitek magatokat! :)
Jó olvasást!
Puszi, ~E
U.i.: Kész az első kreatív bejegyzésem a Creative blogomon! Ha érdekel, nézd meg: http://e-creative-blog.blogspot.hu/

Hosszas táncolás után muszáj leülnöm a kanapéra, annyira elfáradtam és a lábam is megfájdult.
- Hozok inni valamit - ad egy puszit az arcomra Harry, s már el is tűnik a tömegben. Felsóhajtok, s nézem a táncoló embereket. Mind boldogok. És most már én is az vagyok. Boldog vagyok, mert Harry velem van, bár még mindig attól félek, hogy ez csak egy álom, amiből egyszer csak felébredek. Most minden tökéletes. Minden, csak én nem. Meg kell változnom Harry miatt. Még mindig itt van bennem, amikor a fejemhez vágta, hogy dagadt disznó. Le kell fogynom, sokkal szexibbnek kell lennem. Tudom, hogy szereti a szexi lányokat, a szexet meg főleg. Ezért mindent meg fogok tenni.
Arra eszmélek fel, hogy valaki ledől mellettem a kanapén, s vadul smárolva húzza az ölébe az egyik lányt. A srác pedig... Louis. Kicsit kellemetlenül érzem magam, arrébb csusszannék, de nincs hely, felállni pedig nincs energiám. Így inkább a másik irányba nézek.
- Hm, baby - hallom Louis morgását.
- Ó, várj, a barátnőm bajba keveredett, mindjárt visszajövök! - hallom a lány nyávogó hangját, ami szerintem eléggé irritáló, de ha Louisnak ez kell, akkor engem nem érdekel.
Mikor a lány elmegy, felé fordulok, s tekintetünk találkozik.
- Szia - köszönök neki, de nem viszonozza, inkább csak beleiszik a sörébe. Nem mintha hiányozna neki, már így is eléggé részeg. - Ömm... Louis, nem szeretnék veled rosszban lenni - nézek rá. Felsóhajt, s a szemeit forgatva fordul újra felém.
- Remélem, nem várod, hogy a legjobb barátod legyek.
- Nem, de... nem akarlak elveszíteni.
- Ugyan már - legyint. - Folytasd csak Harryvel, mintha nem is léteznék. Tudod, mint amikor elméletileg együtt voltunk.
Összeráncolom a szemöldököm. Nem tudom, hogy a pia beszél belőle, vagy teljesen komolyan mond mindent.
- Vagy most megkaptad őt, és kell mellé egy szerető, ez lennék én! - tartja felfelé a mutatóujját. Már nehezen formálják az ajkai a szavakat, a nyelve nem pörög, nem tud érthetően beszélni. - Csak tudnám, miért nem elég neked egy fasz. De majd biztos beleírod a naplódba.
A fogaimat összeszorítom és nyelek egy nagyot. Úgy beszél velem, mint egy utolsó senkivel, aki fél város ágyában megfordult. Pedig ez nem igaz. Jó, talán Louisval nem kellett volna olyan gyorsan lefeküdnöm, és Harryvel sem, úgy, hogy nem vagyunk együtt, de ezen sajnos már nem tudok változtatni.
Nem szólok semmit, csak azt veszem észre, hogy a szemeim megtelnek könnyekkel. Louis rám néz, felsóhajt, feltápászkodik és elmegy. Gyorsan letörlöm a könnyeimet, s Harry vissza is ér két pohárral a kezében, az egyiket nekem adja.
- Kösz - iszom meg egy huzamra.
- Ideges vagy valami miatt? - néz rám, de én gyorsan megrázom a fejem és felállok, majd megölelem. Rögtön védelmező karjai közé zár, magához húz és a fejem tetejére ad egy puszit.
Érzem, hogy a testem kezd ellazulni, s kifújom az eddig bent tartott levegőt. Megnyugvás járja át a testem, ahogy megsimítja a hátamat.
- Szeretnél hazamenni, baby? - hajol a fülemhez, hogy a hangos zene miatt halljam, amit mond.
- Még csak most jöttünk - nézek föl rá. Ad egy csókot az ajkaimra, majd utolsó cseppig kiissza az alkoholt a poharából. Nézem tökéletes, vékony nyakát, amin látszik, amikor nyel. Nem bírom visszafogni, muszáj adnom rá egy csókot. Hallom, hogy mély hangon felkuncog, egyik kezét a fenekemre csúsztatja, s kissé belemarkol. Nem húzódok el a nyakától, annyira kellemes illatú, annyira tökéletes. Több nedves, kis puszit hagyok a bőrén, miközben egyre közelebb húzódok hozzá.
- Annyira imádlak - mondja a fülembe, majd szorosan magához ölel, s hosszasan megcsókol. Beletúrok hosszú, puha hajába, mire felmordul, ezzel jelezve, hogy tetszik neki. - Ha nem hagyod abba, itt foglak magamévá tenni - harapdálja az ajkamat, amit kisebb sóhajokkal jutalmazok. Ez a mondata pedig ahelyett, hogy megrémisztene, csak még jobban beindít.
Lábujjhegyre állok, s a nyakánál ölelve csókolom meg. Érzem, hogy kezd vadulni a dolog, mindketten halkan zihálunk, így Harry elhúzza a fejét.
- Tényleg nem szeretném használni Niall ágyát, ki tudja, hány gyereke van az ágyneműben. De tartogasd a vadságodat otthonra - kacsint rám. Kissé elpirulok amiatt, hogy nem tudtam parancsolni magamnak. De pont ezt akartam, hogy vad legyek, és a lehető legszexibb. Az utóbbin még alakítgatnom kell.
Tekintetem megakad néhány iskolatársamon, akik minket néznek és sutyorognak. Sóhajtok, majd megfogom Harry kezét és összekulcsolom az ujjainkat.
Louis elmegy mellettünk, a vállával pedig direkt meglöki Harryt. Szörnyű, hogy ez történt velük, és nem bírom felfogni, hogy ez miattam. Én vagyok a hibás amiatt, hogy már nem jó barátok. És ezen változtatnunk kell.
Harry egykori barátja után néz és megrázza a fejét.
- Hulla részeg, így nem akarok vele leállni beszélni. De holnap felhívom - nézi Louist, majd mondata végén rám néz. - Te nem beszéltél vele?
- Nem - hazudom. A homlokomra ad egy puszit, majd az arcomat a mellkasába fúrom.

Hajnalig Niallnél vagyunk - bár őt nem látjuk sűrűn, mert mindig más lánnyal van.
Beülünk Harry autójába, ahol csend van, csak tompán lehet hallani a dübörgést. Nem értem, hogy a szomszédok hogy bírják ezt.
Harry rám néz és elmosolyodik, majd beindítja a kocsit és elindulunk. Kezét a sebváltó helyett a combomra helyezi, s mindig kicsit feljebb csúsztatja. Úgy tesz, mintha véletlen lenne, de én tudom, hogy nem így van.
- Ugye tudod, hogy alkoholt ittál, és úgy vezetsz? - nézek rá, de ő csak mosolyog.
- Nem ittam olyan sokat, és az utóbbi 2 órában csak vizet. Semmi baj nem lesz, kicsim - paskolja meg a combomat, majd lassan lepaskolunk a ház előtt.
Ránézek, majd az ajkaira. Érti a célzást, odahajol hozzám és megcsókol. Azonban ez a csók mindkettőnk részéről vad, azt hiszem, ez a folytatása annak, amit a buliban elkezdtünk.
Kezemet az arcára simítom, majd beletúrok kócos hajába, ő pedig a derekamnál fogva húz közelebb magához.
Nem bírok magammal. Kezemet végighúzom a mellkasán, majd megállok a nadrágjánál és megfogom ott. Érzem a csókján, hogy meglepődik, de tetszik neki a dolog, mert a kezét az enyémre teszi, s nem engedi, hogy elhúzzam - nem mintha el akarnám engedni.
Kicsit markolgatni és simogatni kezdem, de a csókunk egy pillanatra sem szakad meg.
- Hm, baby - zihálja az ajkaimra, majd benyúl a felsőm és a melltartóm alá, és megmarkolja a mellemet, ami belőlem egy kisebb nyögést vált ki. - Menjünk a hátsóülésre - lihegi.
Nem kell kétszer mondania, sietve mászok hátra, ahogy ő is. Becsukjuk az ajtót, magára húz, s szenvedélyesen csókolózunk tovább.
Keze bejárja a testem minden részét, s egy egyszerű mozdulattal leveszi a felsőmet. Érzem magam alatt, hogy már keményedik, ami egyre jobban beindít, s akaratom ellenére is mozogni kezdek rajta. Nem vár sokáig, a melltartómtól is gyorsan megszabadít. Ám úgy vélem, rajta még mindig túl sok a ruha, így ingét sietve kigombolom, majd leveszem róla. Végigsimítom és végigcsókolom felsőtestét, amitől szebbet és tökéletesebbet még nem láttam - bár sötét van, és csak az utcák fénye világít minket, pontosan tudom, hogy néz ki. Tudom, hol vannak a tetoválásai, tudom, hogy négy mellbimbója van, tudom, hogy mennyire kidolgozottak mellizmai. A V vonaláról pedig ne is beszéljünk, egyszerűen tökéletes. De vajon ő milyennek lát engem?
Gyorsan megszabadulunk a ruháktól, s - nagy nehezen - fordítunk a helyzeten, így ő kerül fölülre. Elővesz egy óvszert, amit gyakorlott mozdulattal magára görget, s hozzám érinti férfiasságát. Felnyögök, s megemelem a csípőmet.
- Ne kínozz, Harry! - nyöszörgöm. Kajánul elvigyorodik, s megcsókol, miközben belém tolja magát. Mélyen a szemembe néz, édesen elmosolyodik és gyengéden lökni kezd. Furcsa, most teljesen más. Most érzem, hogy szeretkezünk, és nem dugunk.
Végig a szemembe néz, néha-néha egy puszit nyom az ajkaimra. Barna tincsei az arcába lógnak, puha, telt ajkain zihálás és nyögés szűrődik ki.
- Annyira jó vagy, baby - kezd el kicsit gyorsítani, ezzel egyszerre a nyögéseink is sűrűsödnek. Nem kell sok, hogy a csúcsra érjek, s nem sokkal később ő is elélvez.
Zihálva és remegve nézünk egymás szemébe, ajkain édes mosoly jelenik meg.
- Szeretlek.
- Én is szeretlek - simítom meg az arcát, s gyengéden megcsókol.
A szűk helyen elég nehéz felöltözni, de valahogy megoldjuk, és kiszállunk az autóból.
- Holnap találkozunk, kicsim - ad még egy utolsó csókot, majd beszáll a kocsiba.
A mosolyt nem tudom eltüntetni az arcomról, nézem a BMW-t, amíg el nem tűnik az utca végén. Egy mély sóhaj után bemegyek a házba, majd föl a szobámba.
Egy meleg zuhany után bedőlök az ágyba, s a takarómat ölelve alszom el.

Reggel - vagyis inkább délelőtt - lecammogok a konyhába, ahol anyáék épp szendvicseket csinálnak.
- Jó reggelt, kicsim - mosolyog anya. - Ha felébredtél, be is pakolhatsz, meglátogatjuk pár napra a nagyit.
- A nagyit? - mosolyodok el. - De jó, nagyon rég láttam!
- Ott van a nappaliban a fiókban egy doboz, ott megtalálhatod a régi képeket és régi dolgokat. Szerintem vigyük el neki megmutatni, biztos örülni fog - mondja apa, én pedig rögtön besietek a nappaliba.
Nagyon szeretem a nagymamámat, de sajnos ritkán láthatom őt, mert elég messze lakik.
Előveszem a fiókból a régies, barna dobozt, letérdelek a földre, s kinyitom. Régi, fekete-fehér fényképeket találok benne, ékszereket, és... egy papírt. Kíváncsian kiveszem, széthajtom és elkezdem olvasni.

Helló, Drágáim!

Nagyon izgatott vagyok, hogy láthassam a kis unokámat, Elliet. Már biztos sokat nőtt, és gondolom, már olvasni is megtanult, így viszek neki egy kis könyvecskét, amit még én olvastam anno gyermekként. Büszke vagyok rátok, amiért ilyen csodálatos szülők vagytok, és azért is, amiért saját gyermeketek mellé egy másikat is befogadtatok. Jenny boldog lesz ebben a családban, saját szüleiként fog titeket szeretni. Kíváncsi vagyok rá is. Tudom, hogy egy örökbe fogadott gyermek nagy felelősséggel jár, nem ismeritek úgy, mint a sajátotokat, de ő még kicsi, így olyan ember lesz belőle, amilyet ti neveltek. Abban biztos vagyok, hogy a lehető legjobb családhoz került.

A számhoz kapom a kezem, a szemeim megtelnek könnyekkel. Ezt nem hiszem el.

Örökbe fogadtak?

Miért nem mondták?

Miért tették ezt?

Kik az igazi szüleim?

Mindig is éreztem, hogy kívülálló vagyok. Hogy nem tartozom ebbe a családba, teljesen más vagyok, mint ők. De erre a legrosszabb rémálmaimban sem gondoltam volna. A család volt az egyetlen, amiről azt hittem, hogy van nekem. De nincs.

Nincs családom...

~E CREATIVE

Drága Olvasóim!
Tudom, furcsa, hogy így hét közepén - majdnem végén - jelentkezem, de most nem új fejezetet hoztam, hanem egy új blogot! És nem, ez most nem fanfiction, ez valami olyan, amilyet még nem csináltam. Ezen a blogon meg fogom osztani a saját kezemmel készített dolgokat, és azt is, hogyan kell elkészíteni. Szóval aki szeret kreatívkodni, annak ajánlom! :) http://e-creative-blog.blogspot.hu/
Röviden ennyit szerettem volna, hétvégén jelentkezem!
Legyetek jók!
Puszi, ~E

34. fejezet - Túl jó hozzám

Drága Olvasóim!
Meghoztam a 34. fejezetet. Ez egy kissé nyugisabb lett, nem is olyan hosszú, és semmi érdekes nem történik benne, de azt hiszem, ilyen már rég volt. :D Viszont a következőben már bőven lesz, olyasmi, amire remélem, hogy nem számítotok. Köszönöm szépen a kommenteket, pipákat és a 124 feliratkozót, még mindig ti vagytok a legjobbak, imádlak titeket! <3

Az elmúlt héten nem voltam túl jól lelkileg. Nem tudom, hogy miért, de valamilyen oknál fogva nem voltam boldog. Remélem, hogy nektek jól telt a hetetek, és a Mikulás rengeteg finomsággal ajándékozott meg! :)

Jó olvasást!
Puszi, ~E

~ Jenny Wilkinson ~

Most ez tényleg megtörténik?
Harry szeret?
A barátnője vagyok?
Istenem, erre vártam, amióta megláttam őt. Amikor először a szemébe néztem, akkor éreztem, hogy valamilyen képzeletbeli mágnes húz hozzá.
Egymáshoz bújva fekszünk az ágyon. Csend van, gyengéden simogatja a karomat, én pedig beszívom kellemes illatát. Csupasz felsőtestére hajtom a fejem, hallom szívdobbanásait. Azt hiszem, még sosem voltam ennél boldogabb, és valószínűleg soha nem is leszek. Megérdemlem ezt egyáltalán? Nem hiszem.
- Itt alszol ma velem - szólal meg mély hangján. Elmosolyodok és felnézek rá.
- Az nagyon jó lenne, de... meg kellene kérdezni anyát.
Biztos tök hülyének néz, hogy az anyámtól függök. Ez olyan gyerekes és béna.
- Persze, szólok anyának, hogy hívja föl - nyom egy puszit a homlokomra, majd kimászunk az ágyból, s a kezemet fogva húz maga után.
Akármennyire is próbálom, a mosolyt nem tudom eltüntetni az arcomról. Szeretem őt, méghozzá nem is akárhogy. Bármimet neki adnám, bármit megtennék érte.
Beérünk a konyhába, ahol Anne és Rob teázik. Anne szeme felcsillan, ahogy meglátja, fogjuk egymás kezét, s a szája széles mosolyra húzódik. Hasonlóan reagál Rob is, amint észrevesz minket.
- Felhívnád Jenny anyukáját, hogy itt aludhat-e? - kérdezi Harry.
- Hát persze! Istenem, úgy örülök nektek! - mondja Anne őszinte mosollyal az arcán, s már veszi is a kezébe a telefont. Harry édesen rám mosolyog és az ajkaimra ad egy puszit. Nem bírok betelni ennyivel, lábujjhegyre állok, hogy megcsókoljam. Belemosolyog, s kissé kuncog is.
- Kis mohó - motyogja az ajkaimra, miközben a derekamnál fogva közelebb von magához. - Szeretlek.
- Én is szeretlek - bújok hozzá.
Azt hiszem, ezt az érzést sose fogom megszokni. Mintha pillangók ezrei repkednének a hasamban, a szívem úgy dobog, mintha a maratont futottam volna le.
Teljesen rabul ejt ez a fiú.
- Rendben, akkor majd holnap megy haza. Szia! - halljuk a végszót, majd Anne leteszi a telefont és ránk mosolyog. - Természetesen maradhatsz. Apukád kicsit mérgelődött, de anyukád majd meggyőzi őt.
- Köszönöm - jelenik meg egy mosoly az arcomon, és felnézek Harryre.
- Gyere - húz maga után föl, bemegyünk a szobába, becsukja az ajtót, s forrón megcsókol.
A levegő körülöttünk azonnal felmelegszik, ahogy vadul falja az ajkaimat, s végigsimítja a testemet. Beletúrok kissé nedves hajába, és göndör tincseit meghúzom, mire belenyög a csókba. Csípőjét az enyémnek löki, érzem már a forróságot ott lenn.
Felemel, áttesz az ágyra, majd lassan elkezdi ledobálni rólam a ruhákat.

Lihegve dől mellém, miközben a takarót magunkra húzza, s védelmező karjai közé von. Átölelem a mellkasát, olyan közel húzódok hozzá, ahogy csak tudok.
- Ez volt életem legeslegjobb szexe - ad egy puszit a fejemre.
- Tényleg?
- Uhum. És tudod, hogy miért? - dünnyögi.
- Azért, mert sokáig tartott? - nézek rá, mire halkan felnevet.
- Nem, nem azért. Hanem azért, mert életem szerelmével, a barátnőmmel csináltam.
A szívemet melegség tölti el, a szemeim könnybe lábadnak. Nem bírom visszatartani, egy könnycsepp lefolyik az arcomon, amit gyorsan letöröl.
- Hé, mi a baj, kicsim?
- El sem hiszem, hogy valaki viszont szeret, Ez annyira... elmondhatatlan ez az érzés. Olyan boldog vagyok, Harry - nézek a szemébe. Valahányszor zöld íriszeibe nézek, úgy érzem, újra és újra belebolondulok.
- Én is boldog vagyok, Jenny. Soha nem voltam boldogabb - simítja meg nagy tenyerével az arcomat. - Ígérem, mindent megteszek, hogy továbbra is boldoggá tegyelek.
A szememet lassan lehunyom és adok a mellkasára egy puszit.
- Jó éjszakát - suttogom.
- Álmodj szépeket - ad a homlokomra egy puszit, s pár perc múlva már hallom is, amint édesen szuszog. Ettől megnyugtatóbb érzés nem is létezik.
Lassan én is álomba merülök.

Reggel, ahogy lassan kinyitom a szemem, kell pár másodperc, hogy felfogjam, Harryn fekszem. Már nem csak a fejem van rajta, ahogyan elaludtam, hanem az egész testem.
Gyengéden simogatja a combomat, s tekintetemet lassan rá emelem.
- Jó reggelt, baby - mondja kómás hangon.
- Jézusom, hogy kerültem rád? - ülök föl, miközben a mellkasára támaszkodok.
- Álmodban biztos hegymászó voltál - mosolyog álmosan. - Amúgy... most épp egész jó helyen ülsz - jelenik meg egy kaján vigyor az arcán, amitől az arcom rögtön olyan vörössé válik, mint a paradicsom.
Gyorsan lemászok róla.
- Hé, ne már, pont jó volt! - néz rám, de a szája szélén látom a pajkos mosolyt, amitől muszáj elnevetnem magam. Elvigyorodik, fölém mászik és hosszasan megcsókol. - Jaj, te! Egyetlen, kicsi, törékeny, édes, cuki, aranyos szerelmem. Imádlak - nyom egy cuppanós puszit a nyakamra, amitől kissé felsikítok és nevetni kezdek. Mosolyogva, csillogó szemekkel néz rám. - Annyira szeretem, amikor nevetsz.
Az orromra ad egy puszit, majd összedönti a homlokunkat. Megsimítom kissé borostás arcát, mire egy halvány mosoly jelenik meg az arcán.
- Harry - szólalok meg halkan -, nekem lassan mennem kellene.
- Ne mááááár - sóhajt. - Olyan jó veled.
- Gyere te is velem - mosolygok.
- Apukád nem fog kiakadni? - simítja ki az arcomból a hajamat, s a fejem mellé könyököl.
- Kit érdekel?
- Ó, baby, micsoda rossz kislány! Tetszik! - kacsint rám, majd lemászik rólam, s feláll. Ahogy már nem takarja őt a takaró, meglátom a fenekét.
Észreveszi, hogy azt nézem, így direkt megrázza, mire elkezdek nevetni és a fejemre húzom a párnát.
- Mi van, nem tetszik a fenekem? - hallom a hangján, hogy mosolyog. - Igaz, a tiéd jobb, de akkor sem annyira szörnyű. Vagy igen? Lehet guggolnom kellene...
- Csak öltözz már! - kuncogok.
- Jó, jó. De legközelebb azért könyörögsz majd, hogy vetkőzzek már.
Megforgatom a szemem, de a mosolyt nem bírom visszatartani. Végül leveszi a fejemről a párnát és ad egy csókot.
- Este megyünk Niallhöz bulizni - jelenti ki egyszerűen.
- Jól van... most... kimennél? Öltözni szeretnék.
- Láttalak már meztelenül, nem rémlik? - jelenik meg egy huncut mosoly az arcán.
- Jó, de az más! Na, menj már!
- Jó, jó! - tartja fel a kezeit és kimegy, de még az ajtóból visszamosolyog rám, majd becsukja.
Gyorsan felöltözök, majd elmegyünk hozzánk.
- Szívem, idejönnél egy kicsit? - kiabál anya. Nem tudom, hogy félnem kellene-e, így lassan megyünk oda kézen fogva. - Apáddal megbeszéltük, hogy holnap este elmegyünk valahova pár napra. Mit szólsz hozzá?
- Nekem mindegy - vonok vállat.
- Ezt igennek veszem - mosolyog, s ránéz az összekulcsolt kezünkre, mosolya szélesedik. - Akkor hivatalosan is együtt vagytok?
- Igen - mondja büszkén Harry, és érzem, hogy kicsit szorosabban fogja a kezem.
- És Louisval mi van? - teszi fel a kérdést apa, amitől most kínosabb nem is lehetett volna.
- Hát, ömm... vele szakítottunk, őt... őt nem igazán szerettem - magyarázom. Apa összeráncolt szemöldökkel néz rám, majd Harryre.
- És Harryt mióta szereted? Ha már itt tartunk.
Felsóhajtok. Utálom, hogy faggat, nem akarom, hogy bizonyos dolgokat megtudjon.
- Amióta megláttam - vallom be őszintén. Harry a hüvelykujjával simogatni kezdi a kézfejemet.
- És te, Harry? - néz rá apa, tekintetéből némi szigort szűrök le. Louisnál valamiért nem volt ilyen. Talán azért, mert Harry Ellievel is kavart.
- Én szeretem őt egy ideje. Pontosan nem tudom, mert ez folyamatosan alakult ki.
- És éjszaka mit csináltatok? - fonja keresztbe a karjait apa, mire anya megböki őt, hogy hagyja már abba. - Remélem, hogy csak aludtatok!
- Nem igazán... - szólal meg Harry, mire hatalmasat nyelek, s már érzem a szobában a feszültséget. - Filmet is néztünk és beszélgettünk.
- És egyéb más?
- Nem történt semmi, aminek nem kellett - mosolyog önbizalommal teli arccal a barátom.
- Helyes.
Felmegyünk a szobámba, mielőtt még olyan kérdéseket is feltesznek, ami ennél sokkal kínosabb.
- El kellene döntenem, mibe megyek este - nyitom ki a szekrényem. Bár nincs sok ruha benne, és a legtöbb nem is színes, én szeretek közöttük válogatni.
- Ne nagyon öltözz ki.
- Miért?
- Csak... - néz oldalra. Felsóhajtok.
- Louis is ott lesz, igaz?
Rám néz, de nem szólal meg, így a válasz egyértelmű. Előbb-utóbb úgyis túl kell esni ezen, és nem szeretnék Louisval rosszban lenni.
Leülök Harry mellé és a szemébe nézek.
- Louis nem jelent semmit. Téged szeretlek - simítom meg az arcát. Halványan elmosolyodik, s lágyan megcsókol.

Este Harry autójával elmegyünk Niallhöz. Sokkal nagyobb buli van, mint amire számítottam. Ahogy kiszállok a kocsiból, hallom a házból a dübörgő zenét. Ahogy bemegyünk, rengeteg olyan embert látok, akiket suliból ismerek.
- Sziasztok! - jön oda Niall, s a kezünkbe nyom egy-egy pohár pezsgőt. - Jó szórakozást, ha dughatnékotok van, a szobám az emeleten - kacsint, s máris megy tovább. Harry felnevet.
- Sose fogom megunni a hülye szőke fejét - fogja meg a kezem és elindulunk a tömegbe. Meglátom Louist, amint egy lánnyal beszélget, s halványan elmosolyodok. Nem akartam, hogy szomorkodjon, és örülök, hogy túllépett.
- Szeretnél vele beszélni? - hajol a fülemhez Harry, de én megrázom a fejem.
- Nincs miről beszélnünk.
Elmosolyodik, majd a poharakat letesszük valahova és magához húz. A homlokát az enyémnek dönti, keze a derekamon van és úgy lassúzunk.
Az agyam folyamatosan azon pörög, hogy pár hét múlva az iskolában mit fognak mondani. Nekem hogy lehet ilyen barátom, mint ő? Mindenki le fog nézni emiatt. Ő túl jó hozzám.
Mindenki utálni fog, jobban, mint eddig.