2016. július 6., szerda

53. fejezet - A természet közbeszól

Drága Olvasóim!
Itt vagyok az 53. fejezettel, amibe próbáltam egy kis izgalmat is beleszőni, remélem, hogy sikerült. Sajnálom, hogy - mostanában szokásom szerint - megvárattalak titeket. Nem akarok a magyarázkodni - megint -, a lényeg, hogy itt vagyok, és remélem, hogy tetszeni fog!
A nyár eddig nekem egész jól telik, csak a munkában fáradok ki. Nem szeretem csinálni, de muszáj, és nem fog sokáig tartani. Amióta szünet van, sokat buliztam. Pontosan úgy kezdődött a nyaram, ahogyan elterveztem. Igaz, volt egy-két olyan dolog, ami miatt rettenetesen szomorú voltam, de senkinek az élete nem csupa móka és kacagás. Remélem, hogy a nyár nektek is jól indult, és olyan lesz, amilyennek eltervezitek!
Jó olvasást!
Puszi, ~E

Az egész napom semmiből sem állt. Csak feküdtem, ittam, feküdtem és ittam. Harrynek dolga van, ezért nem tudott velem lenni. Hamarosan eljön a 6 óra. Megígértem az édesanyámnak, hogy elmegyek hozzá.
- Szia, kincsem! - nyit ajtót, s megcsap az illat, amit mindig érzek az ő ruháin. Karjai közé von, megpuszilgat és szorosan ölel. - Hogy vagy, szívem? - simítja meg az arcomat és kedvesen rám mosolyog. Annyira megnyugtató.
- Jól, anyu. És te?
- Én is. Viszont.... valakit szeretnék neked bemutatni - fogja meg a karomat és arca elkomolyodik. Nyelek egy nagyot. - Nem tudom, hogy mondjam, de... a... testvéred szerintem szeretne megismerni.
Összeráncolom a szemöldököm.
A kicsodám? Testvér? Anyának van még egy gyermeke?
- Készen állsz, édesem?
- I-igen - bólintok erőtlenül.
Elkezd befelé vezetni a szobába. A szívem hevesen dobog. Nem tudom, mire számítsak. Ismerem? Fiú vagy lány? Hasonlít anyára? Na és rám?
Lassan belépek a szobába. Óvatosan vezetem a tekintetemet a testvéremre. Félek. Érzem, hogy baj lesz, érzem, hogy valami olyan dolog fog történni, ami mindent megváltoztat.
Szemét lassacskán rám emeli, s ekkor dől bennem össze egy világ.
Hiszen őt ismerem! Tyra! Az a büdös kurva, aki el akarja csábítani Harryt.
Érzem, amint a pumpa felmegy bennem. Érzem, hogy majd' szétvet az ideg, késztetést érzek arra, hogy megüssem. A megjelenéséből tisztán kivehető, hogy szívesen árulja a testét.
- Tyra, ő itt a húgod, Jenny. Jenny, bemutatom a nővéredet, Tyra-t. Remélem, hogy jól ki fogtok jönni egymással - mosolyog.
- Ó, igen - néz rajtam végig Tyra. - Biztosan nagyon sok közös van bennünk - vigyorodik el. Nyelek egy nagyot. Nem tudom, hogy sírva el kellene menekülnöm, vagy odamenni és a szemébe mondani, hogy egy hülye kurva, és álljon le a barátomról.
Hirtelen felindulásból teszek hátrébb két lépést, majd egy teljes fordulatot veszek és kirohanok a házból. Hallom, hogy anya ordít utánam, de nem érdekel, figyelmen kívül hagyom.
Könnyeimmel küszködöm. Szaladok, a látásom homályos, néha-néha megbotlok. Rohanok egészen addig, amíg egy kissé elhagyatott helyre nem érek. Londonban ritka az ilyen hely, de én mindet felfedeztem.
Remegő kézzel előkeresem a telefonomat, hogy felhívjam Harryt.
- A francba! - motyogom, mikor meglátom, hogy nincs térerő. Körbenézek. Sötét van ezen a részen, így a telefonommal világítva indulok el az egyik irányba, közben néha megnézem, van-e már térerő.
Egyre beljebb kerülök a sötétségbe, kissé a félelem is elkap. Ám egy lépésnél a talpam nem érkezik talajra. Beleesek egy hideg, koromsötét helyre, ahol csúszok és gurulok lefelé.
- Ah... - nyögök föl, mikor leérek az aljára, és nehézkesen próbálok feltápászkodni. A szívem hevesen ver, a levegőt gyorsan veszem. Hol vagyok? Mi ez a hely?
Hozzáérek valami nedves, jéghideg dologhoz. Fal. A szemem előtt megjelenik egy kép, mintha már jártam volna itt. Elindulok az egyik irányba, s lassan egy lépcsőhöz érek. Pontosan ugyanaz a lépcső, amin már egyszer felmentem. Megvan, az álom!
Ezzel a hellyel álmodtam, itt mentem végig, csak épp nem voltam teljesen felöltözve. Rémisztő ez a hely. Miért álmodtam meg? És hogyan? Mit keresek én itt?
Annyi biztos, hogy nagyon furcsa érzésem van ezzel a hellyel kapcsolatban.
- Jenny! - hallok egy kétségbeesett kiáltást, pontosan ugyanúgy, mint az álmomban. Fejemet a hang irányába kapom, de egy kicsit nehéz leszűrni, hogy honnan ered, ugyanis visszhangzik. - Jenny! - hallom ismét, ekkor már biztos vagyok benne, hogy a hang fentről jön, a lépcső tetejéről.
Sietve elindulok felfelé, a lábaimat szedem és magasra emelem, nehogy elessek. Zihálva loholok felfelé,
Már egy jó ideje sietek felfelé, mikor meglátok egy kis fényt, mintha elemlámpával világítanának.
- Jenny! - szól ismét az illető. Gyorsabban szedem a lábaimat, majd mikor kiérek, hirtelen magához ölel, s szorosan fogja körbe remegő testem. Illatáról, érintéséről és hangjáról már felismerem.
- Louis! - lehelem a nevét.
- Istenem, mi történt veled? - simítja végig a karomat, majd megfogja a kezemet. - Jézusom, te remegsz! Gyere, elviszlek magamhoz és kicsit beszélgetünk, jó?
- Jó - lehelem erőtlenül.
Elemlámpával világít, hogy kitaláljunk. Még mindig nem tudom, mi volt ez a hely, de érzem, hogy valami van itt. Valami, aminek nem szabadna, és talán nekem is közöm van hozzá. Nem tudom, de izgatja a fantáziámat. Csak egy baj van. Félek.
Louis elvisz magához, s ahogy beérünk a házba és felkapcsolja a lámpát, megnyugszom. Leülünk a nappaliban, s megsimítja a combomat, miközben a szemembe néz.
- Mi történt?
Veszek egy mély levegőt. Az elejéről el kell kezdenem mesélni neki mindent, hogy teljesen megértse. Elmondok neki mindent, a kisebb részleteket sem hagyom ki, viszont az álmomról inkább nem ejtek szót. Végig figyelmesen hallgat. Néha megcsuklik a hangom, várok kicsit, hogy ne sírjam el magam és folytatom. Látom őt, hogy érdekli, és ez jól esik.
Lassan a történetem végére érek, az utolsó szavakat már szinte remegve mondom el.
- Sajnálom, hogy ezen mind keresztül kellett menned. Hozok egy teát, hátha kicsit megnyugszol, jó? - simítja meg a karomat. Bólintok és halványan rámosolygok, majd feláll és kimegy.

~ Harry Styles ~


Idegesen teszem zsebre a telefonomat, beletúrok a hajamba, s járkálok fel-le.
Nem, az nem lehet. Jenny nem találhatott ott semmit. Na és Tyra? Ki tudja, mivel tömte tele szegénykémnek a fejét.
A kezem ökölbe szorul, élesen szívom be a levegőt, ha arra gondolok, Jenny mibe keveredett. Ő nem ezt érdemli. Nem!
Újra előkapom a telefonom, s felhívom Tyrat.
- Ó, édes, hiányoztam? - szól bele kellemesen erotikus hangon.
- Nem ezért hívtalak. Mit mondtál Jennynek?
- Ugyan már, semmit! - kacag fel. - Miért, már ment árulkodni a hugicám?
- Ez nem vicces! - sziszegem és nyelek egy nagyot. - Ki vele, mit mondtál neki?
- Csak annyit, hogy biztos sok közös van bennünk.
Becsukom a szemem és szaggatottan kifújom a levegőt. Beletúrok a hajamba, s kicsit idegemben meghúzom a tincseimet.
- Mondd, te eszednél vagy? Miért kell őt szekálni?! - emelem fokozatosan egyre feljebb a hangomat. El tudom képzelni, ahogy a vonal másik végén összerezzen. Nyelek egy nagyot.
- Nem szekálom, csak az igazat mondom.
- Hülye kurva, rohadj meg ott, ahol vagy! - csapom le a telefont, majd kirohanok a szobámból. Az előszobában magamra kapom a cipőmet, a kocsikulcsot a kezembe veszem és sietek ki a kocsihoz. Semmi más nem jár a fejemben, csak az, hogy szegény Jenny mit élhet át. És ezt mind miattam!
Bepattanok a BMW-be, majd elindítom és nagy gázzal elindulok. Görcsösen szorítom a kormányt, állkapcsom megfeszül. Az agyamat ellepi a köd, egyszerűen nem tudok koncentrálni. Csak a pedált nyomom. Nem tudom hova megyek, de megyek. Amerre az út visz.
Jenny hogy kerül Louishoz? Miért ment oda? Lehet, hogy megint van köztük valami?
Ezekre a gondolatokra a szemeim megtelnek könnycseppekkel, s már eléggé közeledek a padlógázhoz.
Egy kanyarban hirtelen megjelenik két vakító fényszóró, egy hangos és hosszú duda hallatszik, mire elkapom a kormányt a másik irányba.
Egy hatalmas csattanás.
Egy hatalmas ordítás.
Egy hatalmas fa.
Egy hatalmas ütközés...

~ Jenny Wilkinson ~

- Köszönök mindent, Louis - állok fel.
- Megnyugodtál most már? - áll fel ő is, s megsimítja az arcomat. Halványan elmosolyodok.
- Igen, És köszönöm, hogy meghallgattál.
- Ugyan már, ez természetes.
- Miért lenne az? - nézek fel a szemébe. Száját kicsit kinyitja, hogy megszólaljon, de csak kis hezitálás után mondja ki a szavakat.
- Hát, tudod... a barátok... mindent megtesznek egymásért - vakarja meg a tarkóját és egy apró mosoly jelenik meg a szája szélén.
- I-igen, igaz... Öm, akkor én megyek is... - indulok ki.
- Kikísérlek - indul utánam.
Az ajtó előtt felveszem a cipőmet, majd felegyenesedek és ránézek. Tekintetem megakad az övében és nyelek egy nagyot. Tekintete cikázik az arcomon. Kezét lassan, óvatosan emeli, s ráhelyezi az orcámra. Egy kis lépést közeledik felém, másik kezét a derekamra helyezi, s közelebb von magához. Nagy levegőt nem merek venni, így inkább kicsiket veszek, de gyorsan. Az ajkaimra néz, s lassan közeledik felém, miközben mindkettőnknek automatikusan csukódnak le a szemei.
Ebben a pillanatban hirtelen beront valaki, mire elugrunk egymástól és odakapjuk a fejünket. Niall és Liam jönnek be már szinte sírva.
- Louis, Louis, baj van! - panaszolja a szőke. Még soha nem láttam ennyire idegesnek. Liam kapkodja a levegőt, szerintem elég sokat futottak idáig.
- Mi van? Mondd már! - néz rá Louis, ő is kezd feszült lenni.
- Harry... - liheg és nyel egy nagyot. A szívem egy nagyot dobban és gyorsan kezd verni.
- Mi? Mi van Harryvel? - nézek rá riadtan, miközben egy lépést közeledek felé.
Előrehajolva támaszkodik a térdére, fejét felém fordítja.
- B-balesete volt.

2016. július 2., szombat

Élek még

Drága Olvasóim!
Ezer bocs, hogy nem jelentkeztem, de az elmúlt két hétben nem voltam itthon, nyaraltam, és nem voltam internetközelben. Elég sokan mondtátok, hogy tartsak szünetet, mert nem tudom időben hozni a részeket, és amiket hozok, azok is - szép szóval kifejezve - rosszak. Sajnálom, hogy így gondoljátok. A nyár nekem is elkezdődött, amiben benne van a nyaralás, a nyári munka, a barátaimmal, szerelmemmel, és a családommal töltött idő. Nincs mindig arra lehetőségem, hogy leüljek a gép elé. Írni nem lehet akárhol. Nekem szükségem van hozzá csendre, nyugalomra és egyedüllétre, ami ritkán adatik meg. Az egyedüllét nem mindig jön össze, mert nem túl nagy a házunk, és általában járkálnak körülöttem, de én akkor is megpróbálok az írásra koncentrálni.
Tudom, az elmúlt időben kissé elhanyagoltam a blogot és ezzel titeket is, amit nagyon sajnálok. Nem tudom, milyen lesz ez a nyár, nem tudom, mi vár rám. Annyit tudok, hogy az életem mostanában teljesen felfordult, változott körülöttem minden és mindenki, és ezáltal én is. Próbálok hű maradni magamhoz. A barátaim ugyanazok, a szokásaim és a hobbim is, talán egy kicsit a stílusom változott. Sőt, nem is kicsit. Tavaly ilyenkor teljesen más voltam. Nem tudom, hogy jobb vagy rosszabb vagyok mások szemében, de most jobban érzem magam a bőrömben. Viszont ami hiányzik az életemből, az a One Direction. Néhanapján rájuk keresek Youtubeon, kiráz a hideg és néha be is könnyezek. A bizonytalanság a legrosszabb, hogy nem tudom, mi lesz. Nem tudom, mikor fognak visszajönni - ha egyáltalán visszajönnek. De majd kiderül.
Egy kicsit eltértem a tárgytól. Szóval még egyszer sajnálom, hogy nem jelentkeztem, és tudom, hogy hatalmas kérés, de egy kicsit próbáljatok megérteni, és kérném a türelmeteket is! Össze fogom szedni magam, a történetet is jobban át fogom gondolni!
Remélem, hogy nem pártoltatok el tőlem. Azoknak pedig köszönöm, akik mellettem álltak, türelmesek voltak, és támogattak végig, nagyon hálás vagyok, és azoknak is, akik őszintén elmondták a véleményüket!
Az új fejezet már készül!
Kellemes nyarat kívánok nektek!
Puszi, ~E