2016. július 6., szerda

53. fejezet - A természet közbeszól

Drága Olvasóim!
Itt vagyok az 53. fejezettel, amibe próbáltam egy kis izgalmat is beleszőni, remélem, hogy sikerült. Sajnálom, hogy - mostanában szokásom szerint - megvárattalak titeket. Nem akarok a magyarázkodni - megint -, a lényeg, hogy itt vagyok, és remélem, hogy tetszeni fog!
A nyár eddig nekem egész jól telik, csak a munkában fáradok ki. Nem szeretem csinálni, de muszáj, és nem fog sokáig tartani. Amióta szünet van, sokat buliztam. Pontosan úgy kezdődött a nyaram, ahogyan elterveztem. Igaz, volt egy-két olyan dolog, ami miatt rettenetesen szomorú voltam, de senkinek az élete nem csupa móka és kacagás. Remélem, hogy a nyár nektek is jól indult, és olyan lesz, amilyennek eltervezitek!
Jó olvasást!
Puszi, ~E

Az egész napom semmiből sem állt. Csak feküdtem, ittam, feküdtem és ittam. Harrynek dolga van, ezért nem tudott velem lenni. Hamarosan eljön a 6 óra. Megígértem az édesanyámnak, hogy elmegyek hozzá.
- Szia, kincsem! - nyit ajtót, s megcsap az illat, amit mindig érzek az ő ruháin. Karjai közé von, megpuszilgat és szorosan ölel. - Hogy vagy, szívem? - simítja meg az arcomat és kedvesen rám mosolyog. Annyira megnyugtató.
- Jól, anyu. És te?
- Én is. Viszont.... valakit szeretnék neked bemutatni - fogja meg a karomat és arca elkomolyodik. Nyelek egy nagyot. - Nem tudom, hogy mondjam, de... a... testvéred szerintem szeretne megismerni.
Összeráncolom a szemöldököm.
A kicsodám? Testvér? Anyának van még egy gyermeke?
- Készen állsz, édesem?
- I-igen - bólintok erőtlenül.
Elkezd befelé vezetni a szobába. A szívem hevesen dobog. Nem tudom, mire számítsak. Ismerem? Fiú vagy lány? Hasonlít anyára? Na és rám?
Lassan belépek a szobába. Óvatosan vezetem a tekintetemet a testvéremre. Félek. Érzem, hogy baj lesz, érzem, hogy valami olyan dolog fog történni, ami mindent megváltoztat.
Szemét lassacskán rám emeli, s ekkor dől bennem össze egy világ.
Hiszen őt ismerem! Tyra! Az a büdös kurva, aki el akarja csábítani Harryt.
Érzem, amint a pumpa felmegy bennem. Érzem, hogy majd' szétvet az ideg, késztetést érzek arra, hogy megüssem. A megjelenéséből tisztán kivehető, hogy szívesen árulja a testét.
- Tyra, ő itt a húgod, Jenny. Jenny, bemutatom a nővéredet, Tyra-t. Remélem, hogy jól ki fogtok jönni egymással - mosolyog.
- Ó, igen - néz rajtam végig Tyra. - Biztosan nagyon sok közös van bennünk - vigyorodik el. Nyelek egy nagyot. Nem tudom, hogy sírva el kellene menekülnöm, vagy odamenni és a szemébe mondani, hogy egy hülye kurva, és álljon le a barátomról.
Hirtelen felindulásból teszek hátrébb két lépést, majd egy teljes fordulatot veszek és kirohanok a házból. Hallom, hogy anya ordít utánam, de nem érdekel, figyelmen kívül hagyom.
Könnyeimmel küszködöm. Szaladok, a látásom homályos, néha-néha megbotlok. Rohanok egészen addig, amíg egy kissé elhagyatott helyre nem érek. Londonban ritka az ilyen hely, de én mindet felfedeztem.
Remegő kézzel előkeresem a telefonomat, hogy felhívjam Harryt.
- A francba! - motyogom, mikor meglátom, hogy nincs térerő. Körbenézek. Sötét van ezen a részen, így a telefonommal világítva indulok el az egyik irányba, közben néha megnézem, van-e már térerő.
Egyre beljebb kerülök a sötétségbe, kissé a félelem is elkap. Ám egy lépésnél a talpam nem érkezik talajra. Beleesek egy hideg, koromsötét helyre, ahol csúszok és gurulok lefelé.
- Ah... - nyögök föl, mikor leérek az aljára, és nehézkesen próbálok feltápászkodni. A szívem hevesen ver, a levegőt gyorsan veszem. Hol vagyok? Mi ez a hely?
Hozzáérek valami nedves, jéghideg dologhoz. Fal. A szemem előtt megjelenik egy kép, mintha már jártam volna itt. Elindulok az egyik irányba, s lassan egy lépcsőhöz érek. Pontosan ugyanaz a lépcső, amin már egyszer felmentem. Megvan, az álom!
Ezzel a hellyel álmodtam, itt mentem végig, csak épp nem voltam teljesen felöltözve. Rémisztő ez a hely. Miért álmodtam meg? És hogyan? Mit keresek én itt?
Annyi biztos, hogy nagyon furcsa érzésem van ezzel a hellyel kapcsolatban.
- Jenny! - hallok egy kétségbeesett kiáltást, pontosan ugyanúgy, mint az álmomban. Fejemet a hang irányába kapom, de egy kicsit nehéz leszűrni, hogy honnan ered, ugyanis visszhangzik. - Jenny! - hallom ismét, ekkor már biztos vagyok benne, hogy a hang fentről jön, a lépcső tetejéről.
Sietve elindulok felfelé, a lábaimat szedem és magasra emelem, nehogy elessek. Zihálva loholok felfelé,
Már egy jó ideje sietek felfelé, mikor meglátok egy kis fényt, mintha elemlámpával világítanának.
- Jenny! - szól ismét az illető. Gyorsabban szedem a lábaimat, majd mikor kiérek, hirtelen magához ölel, s szorosan fogja körbe remegő testem. Illatáról, érintéséről és hangjáról már felismerem.
- Louis! - lehelem a nevét.
- Istenem, mi történt veled? - simítja végig a karomat, majd megfogja a kezemet. - Jézusom, te remegsz! Gyere, elviszlek magamhoz és kicsit beszélgetünk, jó?
- Jó - lehelem erőtlenül.
Elemlámpával világít, hogy kitaláljunk. Még mindig nem tudom, mi volt ez a hely, de érzem, hogy valami van itt. Valami, aminek nem szabadna, és talán nekem is közöm van hozzá. Nem tudom, de izgatja a fantáziámat. Csak egy baj van. Félek.
Louis elvisz magához, s ahogy beérünk a házba és felkapcsolja a lámpát, megnyugszom. Leülünk a nappaliban, s megsimítja a combomat, miközben a szemembe néz.
- Mi történt?
Veszek egy mély levegőt. Az elejéről el kell kezdenem mesélni neki mindent, hogy teljesen megértse. Elmondok neki mindent, a kisebb részleteket sem hagyom ki, viszont az álmomról inkább nem ejtek szót. Végig figyelmesen hallgat. Néha megcsuklik a hangom, várok kicsit, hogy ne sírjam el magam és folytatom. Látom őt, hogy érdekli, és ez jól esik.
Lassan a történetem végére érek, az utolsó szavakat már szinte remegve mondom el.
- Sajnálom, hogy ezen mind keresztül kellett menned. Hozok egy teát, hátha kicsit megnyugszol, jó? - simítja meg a karomat. Bólintok és halványan rámosolygok, majd feláll és kimegy.

~ Harry Styles ~


Idegesen teszem zsebre a telefonomat, beletúrok a hajamba, s járkálok fel-le.
Nem, az nem lehet. Jenny nem találhatott ott semmit. Na és Tyra? Ki tudja, mivel tömte tele szegénykémnek a fejét.
A kezem ökölbe szorul, élesen szívom be a levegőt, ha arra gondolok, Jenny mibe keveredett. Ő nem ezt érdemli. Nem!
Újra előkapom a telefonom, s felhívom Tyrat.
- Ó, édes, hiányoztam? - szól bele kellemesen erotikus hangon.
- Nem ezért hívtalak. Mit mondtál Jennynek?
- Ugyan már, semmit! - kacag fel. - Miért, már ment árulkodni a hugicám?
- Ez nem vicces! - sziszegem és nyelek egy nagyot. - Ki vele, mit mondtál neki?
- Csak annyit, hogy biztos sok közös van bennünk.
Becsukom a szemem és szaggatottan kifújom a levegőt. Beletúrok a hajamba, s kicsit idegemben meghúzom a tincseimet.
- Mondd, te eszednél vagy? Miért kell őt szekálni?! - emelem fokozatosan egyre feljebb a hangomat. El tudom képzelni, ahogy a vonal másik végén összerezzen. Nyelek egy nagyot.
- Nem szekálom, csak az igazat mondom.
- Hülye kurva, rohadj meg ott, ahol vagy! - csapom le a telefont, majd kirohanok a szobámból. Az előszobában magamra kapom a cipőmet, a kocsikulcsot a kezembe veszem és sietek ki a kocsihoz. Semmi más nem jár a fejemben, csak az, hogy szegény Jenny mit élhet át. És ezt mind miattam!
Bepattanok a BMW-be, majd elindítom és nagy gázzal elindulok. Görcsösen szorítom a kormányt, állkapcsom megfeszül. Az agyamat ellepi a köd, egyszerűen nem tudok koncentrálni. Csak a pedált nyomom. Nem tudom hova megyek, de megyek. Amerre az út visz.
Jenny hogy kerül Louishoz? Miért ment oda? Lehet, hogy megint van köztük valami?
Ezekre a gondolatokra a szemeim megtelnek könnycseppekkel, s már eléggé közeledek a padlógázhoz.
Egy kanyarban hirtelen megjelenik két vakító fényszóró, egy hangos és hosszú duda hallatszik, mire elkapom a kormányt a másik irányba.
Egy hatalmas csattanás.
Egy hatalmas ordítás.
Egy hatalmas fa.
Egy hatalmas ütközés...

~ Jenny Wilkinson ~

- Köszönök mindent, Louis - állok fel.
- Megnyugodtál most már? - áll fel ő is, s megsimítja az arcomat. Halványan elmosolyodok.
- Igen, És köszönöm, hogy meghallgattál.
- Ugyan már, ez természetes.
- Miért lenne az? - nézek fel a szemébe. Száját kicsit kinyitja, hogy megszólaljon, de csak kis hezitálás után mondja ki a szavakat.
- Hát, tudod... a barátok... mindent megtesznek egymásért - vakarja meg a tarkóját és egy apró mosoly jelenik meg a szája szélén.
- I-igen, igaz... Öm, akkor én megyek is... - indulok ki.
- Kikísérlek - indul utánam.
Az ajtó előtt felveszem a cipőmet, majd felegyenesedek és ránézek. Tekintetem megakad az övében és nyelek egy nagyot. Tekintete cikázik az arcomon. Kezét lassan, óvatosan emeli, s ráhelyezi az orcámra. Egy kis lépést közeledik felém, másik kezét a derekamra helyezi, s közelebb von magához. Nagy levegőt nem merek venni, így inkább kicsiket veszek, de gyorsan. Az ajkaimra néz, s lassan közeledik felém, miközben mindkettőnknek automatikusan csukódnak le a szemei.
Ebben a pillanatban hirtelen beront valaki, mire elugrunk egymástól és odakapjuk a fejünket. Niall és Liam jönnek be már szinte sírva.
- Louis, Louis, baj van! - panaszolja a szőke. Még soha nem láttam ennyire idegesnek. Liam kapkodja a levegőt, szerintem elég sokat futottak idáig.
- Mi van? Mondd már! - néz rá Louis, ő is kezd feszült lenni.
- Harry... - liheg és nyel egy nagyot. A szívem egy nagyot dobban és gyorsan kezd verni.
- Mi? Mi van Harryvel? - nézek rá riadtan, miközben egy lépést közeledek felé.
Előrehajolva támaszkodik a térdére, fejét felém fordítja.
- B-balesete volt.

2016. július 2., szombat

Élek még

Drága Olvasóim!
Ezer bocs, hogy nem jelentkeztem, de az elmúlt két hétben nem voltam itthon, nyaraltam, és nem voltam internetközelben. Elég sokan mondtátok, hogy tartsak szünetet, mert nem tudom időben hozni a részeket, és amiket hozok, azok is - szép szóval kifejezve - rosszak. Sajnálom, hogy így gondoljátok. A nyár nekem is elkezdődött, amiben benne van a nyaralás, a nyári munka, a barátaimmal, szerelmemmel, és a családommal töltött idő. Nincs mindig arra lehetőségem, hogy leüljek a gép elé. Írni nem lehet akárhol. Nekem szükségem van hozzá csendre, nyugalomra és egyedüllétre, ami ritkán adatik meg. Az egyedüllét nem mindig jön össze, mert nem túl nagy a házunk, és általában járkálnak körülöttem, de én akkor is megpróbálok az írásra koncentrálni.
Tudom, az elmúlt időben kissé elhanyagoltam a blogot és ezzel titeket is, amit nagyon sajnálok. Nem tudom, milyen lesz ez a nyár, nem tudom, mi vár rám. Annyit tudok, hogy az életem mostanában teljesen felfordult, változott körülöttem minden és mindenki, és ezáltal én is. Próbálok hű maradni magamhoz. A barátaim ugyanazok, a szokásaim és a hobbim is, talán egy kicsit a stílusom változott. Sőt, nem is kicsit. Tavaly ilyenkor teljesen más voltam. Nem tudom, hogy jobb vagy rosszabb vagyok mások szemében, de most jobban érzem magam a bőrömben. Viszont ami hiányzik az életemből, az a One Direction. Néhanapján rájuk keresek Youtubeon, kiráz a hideg és néha be is könnyezek. A bizonytalanság a legrosszabb, hogy nem tudom, mi lesz. Nem tudom, mikor fognak visszajönni - ha egyáltalán visszajönnek. De majd kiderül.
Egy kicsit eltértem a tárgytól. Szóval még egyszer sajnálom, hogy nem jelentkeztem, és tudom, hogy hatalmas kérés, de egy kicsit próbáljatok megérteni, és kérném a türelmeteket is! Össze fogom szedni magam, a történetet is jobban át fogom gondolni!
Remélem, hogy nem pártoltatok el tőlem. Azoknak pedig köszönöm, akik mellettem álltak, türelmesek voltak, és támogattak végig, nagyon hálás vagyok, és azoknak is, akik őszintén elmondták a véleményüket!
Az új fejezet már készül!
Kellemes nyarat kívánok nektek!
Puszi, ~E

2016. június 12., vasárnap

52. fejezet - Új esély

Drága Olvasóim!
Sok idő elteltével, ismét itt vagyok. Nem akarok belefolyni a részletekbe, hogy miért, de a vizsgákon kívül a magánéletemben történtek dolgok, amik miatt nem nagyon volt kedvem leülni a gép elé. Életkedvem egyenlő volt a nullával, de már minden rendben. A lényeg, hogy sajnálom, de most már itt vagyok és az újabb fejezet is!
Amióta nem jelentkeztem, történt velem egy-két dolog. Voltam a padlón, voltam a felhők felett is. Szerintem ez a legrosszabb, ha egyszer minden túl rossz, utána tökéletesen jó, aztán megint jön a rossz, és így tovább. Nem volt középút. Megkönnyebbültem, hogy a vizsgákon túl vagyok, most már jön a nyár, a pihenés. Nincs sok hátra! :) Remélem, jól telt az elmúlt időszakotok!
Jó olvasást!
Puszi, ~E

Végignézek Lisan, majd tekintetemet Harryre vezetem. Lassan elhúzódok tőle, felállok, s ő gyorsan elteszi a férfiasságát.
- Lisa, te mit keresel itt? Nem tanítottak meg kopogni? - siet oda hozzá, s elkezdi kifelé tolni őt a szobából.
Végig a lányt nézem, aki vággyal teli szemekkel pásztázza a barátomat. Azonban az én fejemben csak folyamatosan újrajátszódik a mondat, amivel bejött. Jöttem, hogy kiengeszteljelek.
Harry, Lisa derekára teszi a kezét, miközben vezeti ki, majd átmennek a konyhába, én pedig csak állok, mint egy darab fa. Lehet, hogy Harry megalázva érzi magát, de szerintem közel sem annyira, mint én. A karomat tenném rá, hogy volt, vagy ne adj isten még mindig van közöttük valami. És ha így van, én összetörök. Nagyon.
Leülök a fekete bőr kanapéra, idegességemben a tenyeremet kezdem kapargatni, az ujjaimat tördelni. A mellkasom fáj, a látásom a könnycseppek miatt homályosodni kezd. Nem akarok odamenni hallgatózni, mert tudom, hogy olyat hallanék, amitől teljesen összetörnék. De lehet, hogy pont az kell nekem, hogy összetörjek?

~ Harry Styles ~

- Normális vagy?! - érünk be a konyhába, s a karját erősen megszorítom, mire felszisszen. - Mégis mi a faszt csinálsz itt? Ráadásul úgy nézel ki, mint egy kurva!
- Csak jöttem beszélgetni!
- Beszélgetni?! - a dühtől nehéz visszafognom magam, hogy ne kiabáljak, de megpróbálom. A homlokomon meg szerintem már kiduzzadtak az erek, ahogy a nyakamon is. - A kiengesztelés szerintem nem beszélgetést jelent!
- Jó, de na... - teszi a kezét a mellkasomra, majd a falnak tol, s közel jön hozzám. Összeszorítom a fogaimat, ahogy a szemébe nézek, gyorsan veszem a levegőt, s a kezeim ökölbe szorulnak. - Sajnálom.
- Mit? - sziszegem.
- Azt, hogy úgy rád másztam. Csak ott voltál, és... annyira kívántalak, nem tehetek róla.
Tekintetemet le se veszem a szájáról, légzésem számát nem tudom csökkenteni.
- Ennyi? Akkor mehetsz is! - fogom meg a karját és elkezdem tolni.
- Harry! - néz a szemembe. - Nem akarlak elveszíteni!
- Pedig el fogsz, ha így folytatod! Ha ilyen ruhákban jössz ide... - mutatok a pólójára, amiből kivan a fél melle. Dühös tekintetemet mélyen az övébe szegezem, várom, milyen reakciót váltok ki belőle. A leglogikusabb az lenne, ha hátat fordítana és elmenne végre. Akkor az én helyzetemet is könnyítené.
Nem szól semmit, egy kicseszett szót sem. Csak hatalmas szempillái alól les fel rám. Megbánást látok tekintetében, vagy valami hasonlót. Nem tudom pontosan, de ilyet még nem tapasztaltam nála.
Tényleg megbánta volna?
- Te vagy az egyetlen... - mondja halkan, szinte leheli. Összeráncolom a szemöldökömet. Hallottam és tisztán értettem a szavakat, csak a jelentésüket nem. Miért lennék én az egyetlen?
- Becky?
- Becky nem törődik velem... Folyamatosan pasizik, én pedig...
- Neked is ezt kellene tenned - vágok szemtelenül a szavába. Kissé meggyötört arccal néz fel rám. Valami rosszat mondtam?
- Már elegem van abból. Rengeteget pasiztam, egy normális sincs.
Ezt vehetem sértésnek? Mindegy, nem nagyon érdekel. Az ő véleménye meg főleg. Vagy....mégis?
- Miért ne lennénk normálisak? - fonom össze a karjaimat a mellemen. Látom, hogy tekintete a mellkasomra vándorol és nyel egy nagyot, majd ismét felnéz rám.
- Ne értsd félre, nem rád gondoltam. Csak úgy általában, akikkel összefutottam egy-két alkalomra.
- Talán, ha nem adnád magad egy-két alkalomra, a pasik is emberszámba vennének téged, és megbecsülnének! - oktatom ki, mintha a bátyja lennék. Pedig nem, semmi közünk nincs egymáshoz. Barátok vagyunk, és kész. De még közeli barátoknak sem mondanám, inkább csak egy haver.
- Lehet... - hajtja le a fejét és felsóhajt. - De ha egyszer elememben vagyok és kívánom a szexet, nem tudok mit tenni.
Nyelek egy hatalmasat. Ha tudná, hogy mennyire imádom, ha egy lány odavan a szexért... Lehet, hogy ezt a beszélgetést abba kellene hagynunk. Most, mielőtt valami hülyeséget csinálok!
- Vegyél vibrátort... - mondom motyogva, s flegmán elfordítom a fejem.
- Van vibrátorom.
Ez a lány egyre jobban izgatja a fantáziámat, ami nagyon nem tetszik nekem. A rosszba fog belerángatni. Bele fog húzni magával a mély gödörbe, ahonnan ő majd kimászik, engem pedig ott hagy. Ismerem az ilyet. Jessica. Nincs szükségem még egy olyan nőre az életemben. Nekem Jenny van, csak ő és senki más!
- Akkor menj haza és dugd fel magadnak! - tolom őt ki erőszakosan a házból, majd rácsapom az ajtót.
Becsukom a szemem, erőt veszek magamon, hogy visszamenjek Jennyhez.
Lassan visszalépkedek a nappalihoz, megállok az ajtóban és tekintetemmel megkeresem az övét. Az ablak előtt áll. Olyan szende és ártatlan. Szomorkásan néz rajtam végig, majd fejét lehajtja, s ujjaival idegesen babrál.
Istenem, szegénykém, mit gondolhat most?
Pár lassú lépést teszek felé, hogy nézzem a reakcióját. Nem mozdul.
Odasietek hozzá, szorosan karjaimba zárom, mire szaggatottan kifújja a levegőt.
- Minden rendben, nyuszi? - simítom ki az arcából a haját. Ezt a becenevet nem kellett volna. Jessica hívott így...
A francba is, mindig üldöz a múltam?!
- Igen - mondja nem túl meggyőzően. - De ne erőltessük... - lép egyet hátrébb.
- Mi? - nézek rá meglepetten, a szívverésem felgyorsul. - Hogy érted?
- Harry, ez már... már nem olyan, mint az elején - csuklik meg a hangja és nyel egy nagyot.
- Nem, ne mondd ezt! - simítom meg az arcát, de elhúzza a fejét. - Kérlek...- lehelem, s érzem, hogy könnyeim utat törnek, de minden erőmet összeszedem, hogy ne sírjam el magam. - Kérlek... - ismétlem erőtlenül. Csak lefelé néz, nem szól semmit. A fejét megrázza. - Szeretlek!
- Én is, de... jobb neked nélkülem... - látom, hogy nehezen ejti ki a szavakat. De miért? Miért mondja ezt, ha neki is fáj?
- Ha az egész Lisa miatt van, ő nem...
- Nem Lisa. Nem is Jessica, nem is Tyra, nem is a többi kurva miatt... Miattam - néz fel rám.
Hogy érti?
- Nekem senki más nincs az életemben, csak te!
- Ezt már nem tudom elhinni neked - nyel egy nagyot. Nem bírom tovább, egy könnycsepp végigfolyik az arcomon.
- Csak ne sírj! - törli le hüvelykujjával.
- Neked ennyi?! Ilyen könnyen elintézed?! Fogadjunk, hogy Louis! Miatta van, tuti, hogy telebeszélte a fejedet hülyeségekkel!
- Nem! Louis törődik velem, nem úgy, mint te! - emeli fel a hangját.
- És te mikor törődtél velem?! - szökik ki belőlem a mondat. Szemei kikerekednek, könnycseppekkel megtelnek. Idegesen kifújom a levegőt, a házban hirtelen nagy csend uralkodik.

~ Jenny Wilkinson ~

Nem bírom tovább. Erőt veszek magamon, hogy földbe gyökerezett lábaim miatt el tudjak indulni.
Elkezdek sietni, azonban beáll elém, megfordít, s egyenesen vadul a falhoz nyom, ami egyszerre fáj és izgató is.
Zihálva nézünk egymás szemébe, s a következő pillanatban már vadul falja az ajkaimat. Kezem életre kel, göndör hajába túrok, ujjaimat beleakasztom és meghúzom. Felnyög, majd végigsimítja a combomat, s felkap. Lábaimmal körbeölelem derekát, vadul csókolózunk tovább.
Észnél vagyok egyáltalán? Tudom, hogy mit csinálok? Szerintem nem nagyon.
A szobájába visz, ahol szó szerint ledob az ágyára, fölém mászik, s a kezeimet lefogja a fejem mellett. Mintha azt hinné, menekülni akarok, pedig ha tudná, hogy ez eszem ágában sincs!
Mélyen néz a szemembe, amitől a szívem összeszorul, s ismét csókolózni kezdünk.
Megfogom a felsője alját, s hirtelen lekapom róla. Tökéletesen kidolgozott, tetoválással borított, napbarnított bőrrel fedett felsőtestét végigsimítom, egészen addig, amíg a kezem meg nem akad az övén. Meg akarom neki mutatni, hogy mennyire törődöm vele!
Erőszakosan fordítom a hátára, egyik lábamat átdobom a csípőjén és lovaglóülésbe helyezkedem. Vágytól csillogó szemekkel, kaján vigyorral figyel.
- Vadulsz? - harap az alsó ajkába.
Lefogom a kezei ugyanúgy, ahogy ő tette, s megcsókolom, miközben mozgatni kezdem a csípőmet.
- Ahh... - hagyja el egy halk nyögés a száját. - Teljesen kikészítesz!
- Az a célom! - suttogom kéjesen a fülébe. Nem tudom, mi van velem...
Kicsatolom a nadrágja övét, majd lehúzom róla. Bokszere már elég szűkösnek tűnik, így kiszabadítom a kis Harryt, s bekapom, miközben végig a szemébe nézek. Egy mély sóhajt követően egy kisebb nyögés hagyja el a száját, ami engem felbátorít, s folytatásra ösztönöz.
Lassan kezdem mozgatni a fejem, miközben a hajamba túr, s erősen belemarkol. A hajamnál fogva diktálni kezdi a tempót, és egyre lejjebb nyomja a fejem, amitől kicsit öklendezni kezdek. Vár pár másodpercet, majd újra kezdi.
- Azt a kurva, de jó vagy! - túr bele a hajamba a másik kezével is, így már két kézzel irányít.
Egyre gyorsabb és keményebb, zihálása sűrűbb és hangosabb. Egy pár keményebb mozdulat után teste megremeg, s megérzem a számban a sós folyadékot. Nagyokat nyög. Lassan végignyalom, miközben a szemébe nézek, s ahogy kapkodja a levegőt, egy pajkos félmosoly jelenik meg az arcán.
Felhúz magához, egy puszit nyom a homlokomra, majd a hátamra fektet és végigsimítja a lábam között. Elvigyorodik, s kapkodva szabadít meg a ruháktól. Végül már teljesen meztelenül fekszem alatta,
- Szeretnéd, hogy benned legyek? - morogja a nyakamba, miközben intenzíven izgatni kezd. Felnyögök és sóhajtozni kezdek, és néhány mélyebb levegővétel között bólogatni kezdek. - Nem hallom!
- Igen, szeretném! - nyögök fel, ahogy feldugja egy ujját, majd lassan kihúzza. Mosolyogva megcsókol, majd lábaim közé fészkeli magát, s hirtelen teljesen betolja magát.
Felnyögök a fájdalomtól, ahogy azonnal lökni kezd. Erőteljesen döfköd, mélyen a szemembe néz, én azonban nem tudom teljesen nyitva tartani. Megremegek minden egyes mozdulatnál, de a tizedik lökésnél már érzem, hogy tágulok, s kevésbé fáj. Kezd a fájdalom élvezetté alakulni, így testemet kicsit ellazítani.
- Anyámék haza fognak jönni, sietnünk kell - lihegi, s gyorsan mozog. Lábaimat felteszi a nyakába, s úgy lök tovább, én pedig egyre hangosabban nyögök.
Lábaimat leveszi a nyakából, lehajol és megcsókol, majd őrületes tempóban kezd el mozogni. Körmeimet végighúzom a hátán, sűrű, hangos és kéjes nyögések hagyják el a számat, ami őt látszólag felizgatja. Beletúrok a hajába, és forrón csókolom meg, majd erősen ajkába harapok. Lök kettő erőset, majd kiveszi és az alhasamra élvez.
Zihálva nézek rá, mellkasom gyorsan emelkedik fel és le. Pihegve lehunyom a szemem, majd Harry egy kis pihenés után elővesz a fiókjából egy zsebkendőt, s letörli a hasam, azután lefekszik mellém.
Nem tudom, most mi van.
- Ezt vehetjük egy békülős szexnek? - néz rám a szeme sarkából. Felsóhajtok és nyelek egy nagyot.
- Igen - válaszolok egyszerűen.
- Köszönöm - fordul felém és gyengéden megcsókol.
- Mit? - nézek a szemébe, miközben megsimítom az arcát.
- Az új esélyt. Ígérem, nem fogom elbaszni.

2016. május 25., szerda

Vizsgák

Drága Olvasóim!
A vizsgák miatt egy perc nyugtom nem volt, es meg most sem értem a végére! Az új fejezet már készülőben van, de inkább nem mondok pontos dátumot, igyekszem vele, és amint kész lesz, hozom is!
Legyetek jók, és remélem, nem hittétek azt, hogy elfeledkeztem rólatok!
Puszi, ~E

2016. május 10., kedd

51. fejezet - Izgalom felsőfokon

Drága Olvasóim!
Ahogy az előző fejezet végén írtam, ma érkezem az új fejezettel. :) Köszönöm a kommenteket, a pipákat és a türelmeteket is! Mostanában elég sokszor kértem a türelmeteket, amit sajnálok, és nem tudom, meddig lesz így. Már inkább nem ígérem, hogy mindig pontos leszek, mert lehet, hogy nem fog összejönni, de abbahagyni időhiány miatt nem fogom, és minden tőlem telhetőt megteszek! Viszont van egy ötletem: írok egy extra hosszú és extra izgalmas fejezetet, viszont azt jövőhét vasárnap (22-én) tudom csak hozni. Bal oldalon a közvélemény-kutatásban tudtok szavazni! :)
Csütörtök felé elég rosszul alakultak a dolgaim, sírtam is, nem keveset. De azóta szerencsére minden megoldódott, szóval jól vagyok. És remélem, hogy ti is jól vagytok, és jól teltek az elmúlt napok! :)
Jó olvasást!
Puszi, ~E
U.i.: A kommentekre még nem válaszoltam, de be fogom pótolni!

Jennyvel bemegyünk egy kávézóba, és a kérésére a sarokba ülünk, ahol kevesebb az ember. Bár kora reggel van, Londonban ilyenkor sem áll meg az élet.
Kinézek a földtől plafonig nyúló ablakon, látom, hogy már kapkodják elő az esernyőket. Be van borulva, hamarosan elkezd esni az eső.
Tekintetem ismét Jennyre vándorol. Ahogy belekortyol a kávéba, hosszú szempillái alól rám néz. Azonban nem mosolyodik el, szemében nem látok csillogást. Mi történt?
- Jenny, mi a baj? - szólalok meg végül, mert már nem bírom tovább nézni, ahogy szenved. Mert ezt már lehet szenvedésnek nevezni. Látszik rajta, hogy van valami, amit visszatart, aminek muszáj kijönnie, de ő mégsem enged neki utat.
- Semmi. Délután találkozom anyával, kicsit izgulok.
Nyelek egy nagyot. Megint eszembe jut, amit Tyra mondott. Jennynek még azóta sem volt alkalmam elmondani, nem tudom, hogyan reagálna rá. Az biztos, hogy kiakadna.
- Minden rendben? Mintha kicsit sápadt lennél - néz rám.
- Ja, persze - nyúlok a kávéért, majd felemelem és beleiszok. - Este ráérsz?
- Nem tudom, meddig leszek anyánál... - hajtja le a fejét. - De ha igen, majd szólok.
- Rendben - eresztek felé egy halvány mosolyt.

~ Jenny Wilkinson ~

Látom, hogy Harry valamit nem akar elmondani. És nekem is van valami, amit nem akarok neki elmondani. Ez normális? Vagy nem? Nem tudom. Ha elmondanám neki, tuti, hogy hülyének nézne.
- Mehetünk? - néz rám, mikor megiszom az utolsó korty kávét is.
- Igen - állok fel, majd felveszem a táskámat a vállamra. Átfogja a derekamat és kimegyünk, majd beülünk a kocsiba. Becsatolom az övem, s várom, hogy elinduljunk, de ő csak néz maga elé. Látom, hogy valamin gondolkodik, így várom, hátha elmondja.
- Mi lenne, ha szereznék neked a mai napra igazolást? - néz rám.
- Mi? Mégis honnan?
- Hát, tudod... - vakarja meg a tarkóját. - Régebbről maradtak ismerőseim...
Régebbről? Milyen ismerősök? Legális ez egyáltalán?
- Ne ijedj meg, orvosi igazolás - néz a szemembe. Felsóhajtok és nyelek egy nagyot. Szívem szerint tényleg inkább Harryvel lennék, minthogy hallgassam az iskolában a sok hülyeséget.
- Oké, legyen. És akkor mit csináljak, ha nem iskolában vagyok? Haza nem mehetek, anyáék elküldenének... - nézek rá.
- Természetesen velem leszel - mosolyodik el kajánul, miközben megfogja a sebváltót, majd rám kacsint és elindulunk. Megyünk, csak azt nem tudom, hova. De inkább nem kérdezem meg. Bízom benne, gondolom, valami jó programot talál ki nekünk.
Igazam lett. Megállunk a házuk előtt, kiszállunk, s bemegyünk.
- Anyámék nincsenek itthon - dobja le a pulcsiját az előszobában. Mindketten lerúgjuk a cipőt. - Úgyhogy miért az egész ház - fogja meg a derekamat, s közel húz magához. A szemében már látom a vágyat, s a csillogást, ami izgató, de most valahogy nincs kedvem a szexhez. Pedig már elég rég voltunk úgy együtt, és elhiszem, hogy hiányzik neki, de nekem most nem...
- Értem... - simítom végig a mellkasát, kicsit próbálok távolságtartó lenni, de nem annyira, hogy félreértse. Nem akarom, hogy azt higgye, nem kívánom őt, nem szeretem, nem szeretek vele úgy együtt lenni. Pedig de, csak most sokkos állapotban vagyok.
- Kicsit oldódj - mondja halkan, szinte morogja, s puha ajkait a nyakamon a vékony bőrhöz érinti. Meleg leheletétől végigfut rajtam a hideg, a jó értelemben. Lassan csókolgatni kezdi az állkapcsomat, s onnantól végig az ajkamig, amit szenvedélyesen kap a fogai közé.
Egy kisebb sóhaj hagyja el a számat, mire elmosolyodik, s belemarkol a fenekembe. Legszívesebben átadnám magam az érzésnek, annak a gyönyörnek, amit vele élhetnék át. Hogy lássam, hogy élvezi, hogy örömet szerezzünk egymásnak. Hogy forró testünk érintkezzen, hogy egymás szájába ziháljunk. Hogy aztán lihegve, fáradtan feküdjünk egymás karjai között.
Ez mind szép lenne, de most nem megy. A reggel miatt még mindig stresszes vagyok. Elrontotta az egész napomat. Plusz még az is ott van, amit nem tudok. Amit Harry titkol a múltjáról, ami miatt lesápadt, amikor azt mondtam, anyával leszek délután. Kíváncsi vagyok és félek is egyszerre. Félek, hogy valami olyan dolog derül ki, ami mindent megváltoztat. Félek, hogy attól a valamitől elveszítem őt. Félek, mert szeretem.
Észbe kapok, amikor már ajkai a mellkasomon járnak, s hevesen halad lefelé a melleimhez. Akaratom ellenére is hajába túrok, s nyelek egy nagyot, azonban eltolom a fejét. Kissé zihálva, értetlenül néz a szemembe.
- Mi az? - suttogja.
- Most... most ne... - köszörülöm meg a torkom.
- Miért? - ráncolja a szemöldökét.
- Mert... - nyelek.
- Megvan? - vonja fel a szemöldökét.
- Igen - vágom rá. Egyszerű megoldás, beválhat és legalább ezzel többet nem kell magyarázkodnom.
- Értem... - veszi el rólam csalódottan a kezeit. Felsóhajtok, s szaggatottan, kissé megkönnyebbülve engedem ki az eddig bent tartott levegőt. Kikerül, majd a nappaliba megy, ahol ledobja magát. Követem. Leülök mellé a kanapéra és ránézek. Tekintetünk pár perc múlva találkozik csak. Kissé csalódott.
- Sajnálom... - motyogom.
- Erről te nem tehetsz! - karol át. - Csak, tudod... már hiányzol. Mindenhogy - néz mélyen a szemembe.
- Tudom... Te is nekem - nyelek.
Hosszasan nézünk egymás szemébe, hallom, hogy szaporán veszi a levegőt. Mellkasa gyorsan emelkedik fel-le. Örömet kellene neki szereznem.
Óvatosan, kissé remegő kezekkel nyúlok a nadrágja felé. Még mindig nem vagyok túl tapasztalt, és nem vagyok abban biztos, hogy jól csinálom, amit csinálok, de megpróbálom. Csak azért, hogy neki jó legyen.
Fekete csőnadrágján keresztül elkezdem simogatni, mire egy halk sóhaj szökik ki a száján, s hátrahajtja a fejét. Folyamatosan az arcát nézem, mi az, ami tetszik neki.
Érzem a kezem alatt, hogy már eléggé kemény, így kiszabadítom a kis Harryt a szűkös nadrágból. Egy pillanatra odanézek, nyelek egy nagyot, majd újra arcát kezdem pásztázni. Közben megfogom a férfiasságát, és elkezdem húzogatni a kezem. Tökéletesen telt és puha ajkai szétnyílnak, szempillái az orcáján pihennek. Kisebb nyögések hagyják el a száját, ahogy kínzó lassúsággal csinálom.
- Csináld szájjal! - lihegi. Nyelek egy nagyot, majd lemászok, szétnyitom a lábait és odatérdelek a földre. Sötét tekintetét rám szegezi.
Kezembe veszem szerszámát, s lassan végignyalom, miközben forrón rálehelek.
- Uh, ez az! - túr a hajamba, s összefogja a kezével. Tekintetünk találkozik, lassan bekapom és ízlelgetni kezdem. - Mesélj, milyen?
- Nagyon jó. Finom - incselkedek, majd tövig bekapom. Egy nyögés hagyja el a száját, s csípőjét kissé megemeli.
- Ez az!
Egyre gyorsabban csinálom, s ajtónyitódást hallok.
- Harry, jöttem, hogy kiengesztel... - lép be a szobába Lisa miniszoknyában...

2016. május 4., szerda

50. fejezet - Álmok

Drága Olvasóim!
Meghoztam az 50. fejezetet. Sajnálom, hogy hétvégén közbejött valami, és nem tudtam hozni, de most itt vagyok, és remélem, hogy tetszeni fog! Köszönöm a türelmeteket, és a sok szép kommentet, még mindig nagyon sokat jelent, hogy vagytok nekem! Hálás vagyok a 142 feliratkozóért is, nem hittem, hogy valaha ennyien fogjátok olvasni! :)
Az elmúlt hetem/másfél hetem egész jól telt. Nem unatkoztam, mindig volt valami dolgom, de egy kicsit hiányzik a pihenés. Azt hiszem, kellene egy semmittevős nap, de a közeljövőben nemigen lesz rá lehetőségem. De nem zavar, mert legalább pörög az életem, nem csak létezem, hanem tényleg cselekszem. :) Remélem, hogy nektek is jól telt a hetetek!
Jó olvasást!
Puszi, ~E
U.i.: Az új fejezetet kedden hozom!

Sötét van és hideg. Didergek. Talán egy alaksorban vagyok, nem tudom. Remegve tapogatózom, hozzáérek valami kemény, nedves, jéghideg dologhoz. Fal. Ajtót keresek, vagy ablakot, bármit, amin keresztül szabadulhatok innen. A szívem gyorsan ver, legszívesebben sikítanék, de egy hang sem jön ki a torkomon. A lábamon nincs sem cipő, sem zokni, csak egy egyszerű hálóing takarja a testemet. Kétségbeesetten elindulok az egyik irányba. Fogalmam sincs, merre megyek, de itt nem maradhatok. De hol van az az itt? Ki hozott ide?
Lépcsőhöz érek, s lassacskán, félve elindulok felfelé. Lélegezni is alig merek, nehogy valaki olyan találjon rám, akinek nem kellene. Félek, nem tudom, kitől vagy mitől, de rettenetesen parázom.
Már egy ideje haladok felfelé a lépcsőn, de semmi jel nem mutat arra, hogy már közeledek az utolsó lépcsőfokhoz. Egyre hűvösebb van, s én egyre gyorsabban szedem a lábaimat. A sírás kerülget, gombóc van a torkomban, görcs a gyomromban.
- Jenny! - hallok egy kétségbeesett kiáltást, amire rögtön megállok.
- Jenny! - ráz az öcsém, mire felülök az ágyon. A levegőt kapkodom, beletúrok a hajamba, s körbenézek. Két rémült tekintettel találom szemben magam. Molly és Mike úgy tekintenek fel rám, mintha szellem lennék.
Mit keresek a szobámban?
Csak egy álom volt. Rossz álom, de mégis annyira valóságosnak tűnt. Mintha a lábam még mindig fájna a hideg, kemény talajtól.
- Jól vagy? - szólal meg vékony hangon Molly.
- Persze - próbálom őt megnyugtatni, de ahhoz először nekem kellene lenyugodnom. - Csak rosszat álmodtam - fújom ki a levegőt.
- Anya elvisz az oviba, azt mondta, hogy te menj iskolába!
- Igen - sóhajtok. - Legyetek jók - adok mindkettőjük fejére egy-egy puszit, majd egy aranyos köszönés után kimennek a szobámból.
Nincs kedvem iskolába menni, már most meguntam. Hanyatt vágom magam, beletúrok a hajamba és mélyen felsóhajtok. A plafont bámulva idézem fel a rémálmomat.
Miért érzem ilyen valóságosnak az egészet?
A telefonom pittyegésére figyelek fel. Erőt véve magamon, az éjjeliszekrényre csapom a kezem, tapogatással megkeresem a telefonomat, majd felveszem és feloldom a képernyőt. Harry írt egy üzenetet.


~ Harry Styles ~

- Gondolod, hogy most már minden rendben lesz? - nézek Lisara, miközben leteszem magam mellé a telefont.
- Igen. Nem fog sejteni semmit, majd elmondod neki, hogy megbántad, hogy nem törődtél vele - simítja meg az arcomat.
Tekintetem a mellére vándorol, ami félig kint van a takaró alól. Akaratom ellenére is megnyalom az alsó ajkamat, ami szerintem elég feltűnő, mert egy perverz vigyor jelenik meg az arcán.
- Nem tudom - sóhajtok. - Jó volt az éjszaka, meg minden, de... lelkiismeret-furdalásom van.
- De ne legyen! - könyököl föl félig. - Attól nem lesz jobb semmi! És komolyan, csak megfürdettél mert túl részeg voltam.
- Láttalak meztelenül és felizgultam... - nyelek.
- De nem tettél semmit - néz rám.
- Tudom. Ha megtettem volna... Fú... - csukom be a szemem és nyelek egy nagyot, hogy elűzzem a gondolatot. Megcsalni Jennyt? Soha!
- Nyugi! Hűséget fogadtál, nem vakságot! - mosolyodik el. - És amúgy is láttál már egy pár ilyet, nem?
- Hát, de... - gondolkodok el. Mennyi női testet láttam, fogtam, örömömet leltem bennük. - De az más.
- Fogd fel úgy, hogy az orvosok is látják a betegeiket meztelenül, és az mégsem minősül megcsalásnak. Te is láttál engem, mint beteget, mert a részegség az elég nagy betegség.
Lassan kifújom a bent tartott levegőt.
- Jó...
- Na, ne stresszelj! - nyom egy puszit az arcomra, majd ledobja magáról a takarót és feláll. Szemeim kikerekednek, ahogy meglátom, nincs rajta semmi. Kerek fenekére pont rásüt a nap. - Hova tettem a ruháimat? - teszi csípőre a kezét és felém fordul.
- A fürdőben vannak - nyelek egy nagyot.
- Idehoznád, kérlek? - biccenti oldalra a fejét.
- Ömm... persze - köszörülöm meg a torkomat. Kitakarózok, de előtte megbizonyosodom arról, hogy rajtam van bokszer.
Felállok, s elindulok felé, mivel az ajtó előtt áll pár méterre, így el kell, hogy menjek mellette. Lassan előtte megállok, hogy arrébb menjen és az ajtóhoz tudjak menni, de tekintetem akaratom ellenére is elkalandozik a testén. Gyönyörű mellei vannak, homokóraalakja. Kívánatos. De nem lehet, nem tudnék azután se tükörbe, se Jenny szemébe nézni.
- Volt egy álmom - mondja halkan, s hüvelykujját a szegycsontomra helyezi, s lassan elkezdi lefelé húzni a bőrömön, miközben félrebiccenti a fejét és mosolyog.
- Mégpedig? - szinte suttogom.
- Te meg én egy egész éjszaka... annyira tökéletes volt.
- Egész éjszaka? - nyelek. Érzem, hogy az agyamat kezdi ellepni a köd, de ezt nem hagyhatom.
- Így van. Több órán keresztül - mire elmondja, ujja már a bokszerem szélét érinti. Érzem, hogy ott lenn a kis Harry nem fogja sokáig bírni. Vagy megszakítom ezt az egészet, vagy hagyom, hogy folytassa, azonban akkor vagy az őrületbe fog kergetni, vagy jól megbaszatja magát. - Így simogattál - fogja meg a kezemet, s a mellére teszi. Reflexből rámarkolok, mire felnyög.
Becsukom a szemem és szaggatottan kifújom a levegőt. Légy erős!
- Aztán itt... - fogja meg a másik kezem és a fenekére teszi. - És tudod, mit? - hajol a fülemhez. - Nagyon élveztem fenékbe! - súgja.
Úgy érzem, itt minden összetörik bennem. Hirtelen a falhoz lököm, kezeit lefogom a feje mellett és közel a szájához lihegek.
- Arra megy ki a játék, hogy megbasszalak? - sziszegem.
- Nem, csak beleéltem magam és elmeséltem az álmomat - súgja és az alsó ajkába harap.
- Akkor tudod mit? Élj az álmaidban, és ne a valóságban! - lököm el magam tőle, majd kimegyek az ajtón, és hangosan becsapom magam után.

Miután Lisa elmegy, összeszedem magam, beülök a kocsiba, s elindulok Jennyért. A kormányt feszülten fogom, s az állkapcsom megfeszül. Mi lett volna, ha...? Az idegesít a legjobban, hogy majdnem...
Azt veszem észre, hogy egyre gyorsabban megyek, s már lassan ott vagyok Jennyék előtt. Leparkolok, s nyílik is a bejárati ajtó. Jenny lép ki rajta, egy farmert és egy egyszerű fekete pólót visel, és még így is gyönyörű. Nekem meg a szívem megszakad, hogy majdnem megcsaltam.
Beül a kocsiba, s az illata rögtön megcsapja az orromat.
- Szia, kicsim - mosolygok rá halványan. Látom, hogy van valami baja, feszült. És ez most nem csak az iskola miatt van.
- Szia.
- Valami baj van? - simítom meg a combját, mire a teste megremeg. Hirtelen elkapom a kezem, ijedten meredek rá.
- Csak menjünk.
Tessék. Ez lett belőle, hogy nem törődtem vele tegnap...

2016. május 1., vasárnap

Késés

Drága Olvasóim!
Nem otthonról írok, a hétvégén Pestre kellett utaznom magánügyi okok miatt. Nem tudom, mikor érek haza, de még az érettségi szünetben (hétfő/kedd/szerda) hozom az új fejezetet! Rettenetesen sajnálom, remélem, hogy megértetek, és tudom, hogy mostanában rengeteg volt a késés, de nagyon remélem, nem pártoltatok el emiatt a blogtól!
Legyetek jók, pár nap múlva jelentkezem! :)
Puszi, ~E

2016. április 24., vasárnap

49. fejezet - Mi lett a régi Jennyvel? (második rész)

Drága Olvasóim!
Itt is vagyok a 49. fejezet második felével. Az előző részben elég sok hiba volt, amit ki fogok javítani, amint lesz időm, és elnézést kérek érte! Nem tudom, mostanában hol áll a fejem, de eléggé szét vagyok szóródva. Viszont igyekszem összeszedni magam!
Az elmúlt hetem jól telt, boldog vagyok, viszont a barátnőm hiányzik. :( Rossz dolog, ha hiányzik valaki, és hálás vagyok a technikának, hogy interneten lehet tartani a kapcsolatot az emberekkel. :) Mostanában a bulizásból visszavettem, nem tudom, hogy miért. Viszont szombaton lesz egy nagy buli, azt nem fogom kihagyni. :D Remélem, jól telt a hetetek!
Jó olvasást!
Puszi, ~E
U.i.: Ez sem a leghosszabb, mert csak egy fél rész, és nem is nagy szám, de a következőben ígérem, hogy bőven lesz izgalom! :)

Csak állok, és nézem, amint Jenny keresi a megfelelő filmet a DVD-k között. Louis zsebre teszi a kezeit, s bocsánatkérően rám néz. Nem haragszom rá, elvégre ő csak foglalkozik Jennyvel. Igaz, ezt nekem kellene, de... olyan rég törődtem magammal is, és most amúgy is össze vagyok zavarodva.
- Ez jó lesz? - mutatja Louisnak, aki bólint. - Szuper!
- Öm, Jenny... - szólok neki óvatosan. Nem néz rám, úgy tesz, mintha itt sem lennék.
Milyen gyerekes.
- Mindegy, akkor én... - nézem őt, direkt nem fejezem be, hátha közbeszól. De csak beugrik az ágyba. Felsóhajtok, majd végignézek rajta és kimegyek.
Bepattanok a kocsiba, s gyorsan elhajtok. A kormányt szorosan fogom, a fogaimat összeszorítom. Mi történt Jennyvel? Miért viselkedik velem úgy, mintha nem szeretne? Hova tűnt az a Jenny, akibe beleszerettem?
Hazamegyek, s az az első dolgom, hogy kivegyek egy üveg sört a hűtőből, s ledőljek a kanapéra. Belekortyolok a hideg italba, s megnyugtató, ahogy érzem, lefolyik a torkomon. A telefonomat nyomkodom, s rámegyek Lisa nevére. Lehet, hogy most jó lenne vele dumálni kicsit.
Felsóhajtok, majd rákoppintok a telefon ikonra, s felhívom.
- Halihó - veszi fel. - Mizujs?
- Nincs kedved átjönni?
- De - vágja rá gondolkodás nélkül, amitől egy mosoly jelenik meg az arcomon. - 10 perc édi, és ott vagyok! - rakja le.
Édi? Azta...
Lerakom a telefont. Bekapcsolom a tv-t, hogy legyen egy alapzaj, s tovább kortyolgatom a sörömet. Közben az agyam folyamatosan azon pörög, hogy vajon Jenny mit művel Louisval? Louis a barátom, nem csinálhat semmit a barátnőmmel. De tudom, hogy még szereti...
Gondolatmenetemből kizökkent a heves kopogás a bejárati ajtó felől. Erőt veszek magamon, felállok és kibattyogok, majd kinyitom.
- Szióka - jön be vidáman, kezében egy üveg borral és egy doboz pizzával.
- Hú - nézek rá és mosolygok.
- Gondoltam, megéheztél - megy a nappaliba. Becsukom az ajtót, és követem őt, majd ledobjuk magunkat a kanapéra. Lisa felnyitja a doboz tetejét, s a pizza illata megcsapja az orromat.
- Hmm... - veszek is ki egy szeletet, s beleharapok.
- Sör? - nézi a fél üveget az asztalon. - Sörre bor bármikor! - von vállat, majd ő is elvesz egy szeletet. Kicsit elnevetem magam.
- Így igaz - mosolygok.
- És mi az oka, hogy itthon vagy és nem a barátnődnél?
- Ő épp Louisval filmezget... - mondom flegmán. - Nem igazán érdekel.
Felvont szemöldökkel néz rám.
- Mi van? - tárom szét a karom.
- Ezt te sem gondolod komolyan, hogy nem érdekel. Amúgy meg miért nem veled foglalkozik?
- Bánom is én - sóhajtok. - Nem hálás azért, amiért törődöm vele, inkább más fiúkkal mászkál, látod... 
- Nem érdemel meg téged... - mondja halkan, miközben nyitja ki a bort.
- Gondolod?
- Igen.
Magam elé bámulok, s a gondolataimba temetkezem.
Nem tudom elképzelni, hogy Jenny ne legyen az életemben, de ez már más, mint az elején volt. Nem tudom, miért, nem tudom, hogy ki a hibás. Talán mindketten. Az biztos, hogy Jenny már nem a régi, és ezáltal én sem.

~ Jenny Wilkinson ~

Csendben nézem a filmet, de nem igazán figyelek rá. Inkább csak kattog az agyam Harryn. Nem tudom, mi van velünk. Fogalmam sincs, hogy most hova ment, mit csinál. Úgy tettem, mint akit nem érdekli, hogy itt van, pedig a szívem majd' kiesett a helyéről. Ahogy kilépett a szobából, úgy éreztem, menten összeesek.
- Na jó, inkább beszélgessünk - könyököl fel mellettem Louis és rám néz. - Mesélj, mi a baj?
- Nem tudom - sóhajtok. - Csak... Harry mostanában olyan, mintha nem szeretne.
- Ez hülyeség! Most is eljött hozzád.
- Ja, miután Lisaval volt... - nézek rá. Felhúzza a szemöldökét és lenéz.
- Nem lehet tudni, hogy mit csináltak...
- Ja - nevetek kínosan és a hajamba túrok. - Szeretem Harryt, de...
- Akkor nincs de! - szól közbe. Ránézek, s komoly tekintetével találom szemben magam. - Ha szereted, és ő is téged, rendbe tudjátok hozni!
- Na, ez az, ha ő is engem. De én már nem tudom.
- Szeret téged - simítja meg a karomat.
- Nem hiszem...
- Jenny, ne csináld ezt! Egy ilyen lányt.... - elhallgat, nem fejezi be a mondatot. Ráemelem a tekintetemet, de megrázza a fejét.
- Folytasd - kérlelem.
- Nem, kellemetlen lenne, nem szeretnék semmit elrontani...
Nyelek egy nagyot. Lassan elveszi rólam a kezét, s ránéz az órára.
- Basszus, már elég késő van. Szerintem anyukádék is hazaértek - kel fel.
- Holnap találkozunk? - nézek rá, ahogy elindul ki a szobámból. Visszafordul, végignéz rajtam és felsóhajt, majd egy apró mosolyt ereszt felém.
- Persze, ha szeretnéd - lép vissza, az ágyra könyököl és egy apró puszit nyom a homlokomra. Elmosolyodok. Jól esnek a gesztusai, hogy óvatosan ér hozzám, ahogy törődik velem. - Szia - suttogja, majd kimegy és becsukja az ajtót.
Felsóhajtok, bedőlök az ágyba és becsukom a szemem. Észre sem veszem, de szinte egyből álomba merülök. Rémálomba...

2016. április 18., hétfő

49. fejezet - Mi lett a régi Jennyvel? (első rész)

Drága Olvasóim!
Itt is vagyok a 49. fejezet első felével. Rettenetesen sajnálom, hogy tegnap úgy adódott, hogy nem tudtam hozni, nem így terveztem! :( De remélem, hogy ez a fél rész kárpótolni fog benneteket - sajnálom, hogy csak fél, de csak pár órám volt rá. A következő viszont hosszabb lesz! :) Köszönöm a sok szép kommentet az előző fejezethez, elmondhatatlanul sokat jelent nekem, hogy támogattok és tetszik nektek, amit írok! És nagyon remélem azt is, hogy a továbbiakban nem fogok nektek csalódást okozni, és, hogy tetszik az új design! :)
Az elmúlt hetem jól telt, csak sajnos egyre kevesebb szabadidőm van a vizsgákra való tanulások miatt. De nyáron minden időmet a számomra fontos emberekkel szeretném tölteni, csak reménykedem, hogy ez össze fog jönni. :) Remélem, hogy nektek is jól telt az elmúlt hetetek!
Jó olvasást! :)
Puszi, ~E

~ Jenny Wilkinson ~

Szeretnék rákérdezni, hogy mi történt a múltban. Szeretném tudni, hogy mi volt az, amiről beszéltek, az, amit Harry nem akart nekem elmesélni.
- Finom a vaníliás fagyi? - zökkent ki Louis a gondolatmenetemből.
- Aha. Megkóstolod? - tolom oda hozzá a fagyit hezitálás nélkül. Elvigyorodik, majd belenyal.
- Hmm. Mennyei. Sztracsatella? - tartja felém az övét, majd pár másodperc után a nyelvem beledugom a fagyiba.
- Ez is!
Elmosolyodik, s sétálunk tovább. A mosoly azonnal eltűnik az arcomról, ahogy meglátom a BMW-t, ahogy elhajt. Azonban Harry mellett ül valaki. Valaki, aki lány. Valaki, aki szerintem Lisa.
Louis is a kocsi után néz, majd rám, kissé aggódó tekintettel.
- Öm... szeretnéd, hogy beszéljek vele? - simítja meg a karomat. Felsóhajtok, tekintetemet a járdásra szegezem és megrázom a fejemet. Nem hiányzik az, hogy megint összekapjanak miattam. Csak... nem értem Harryt. Vagyis de, épp az, hogy túlságosan megértem. Én nem vagyok neki elég, Lisa ezerszer jobb nálam. És ezerszer nagyobb kurva, de ez most nem lényeges.
- Inkább... menjünk el hozzánk, jó? - szólalok meg halkan, kissé bizonytalanul. Nem tudom, mennyire jó ötlet Louist elvinni hozzánk, de most inkább lennék otthon, mint a nyílt utcán, és inkább lennék vele, mint egyedül.
- Rendben - bólint egy aprót, s elindulunk hozzánk.
Nem szólunk egy szót sem, csak az autók zaját és az emberek beszélgetését hallgatom. Az agyam folyamatosan pörög.
Mit csinálhattak? Miért volt vele? Miért nem mondta nekem?  Miért van velem, ha neki ő kell?
Lassan a házunkhoz érünk. Kinyitom az ajtót, s ahogy hallom, senki nincs itthon. Cipők közül se látok itthon egyet sem. Azért bekukkantok a konyhába és a nappaliba, hogy meggyőződjek róla.
- Úgy tűnik, elmentek - fordulok felé a nappali ajtajából. Az előszobában áll, s csak néz engem. - Kérsz valamit?
- Nem, köszönöm.
- Jól van. Akkor... felmegyünk a szobámba?
- Persze.
A lépcsőn elindulok fölfelé, ő pedig jön utánam, majd bemegyünk a szobámba.
- Ó, bocsi a kupiért! - veszem fel gyorsan a szétdobált rugáimat, miközben ő lassan lépked be.
- Semmi gond - teszi zsebre a kezét.
A párnám alól kikandikál a naplóm, amit gyorsan visszadugok, s az ágy tetejére ülök.
- Gyere, dőlj le - paskolom meg magam mellett a helyet.
Lehuppan, lefekszik és a kezeit a feje alá teszi. Rám néz, tekintete csillog.
- Kapcsoljak zenét? - töröm meg a kínos csendet.
- Uhum, kapcsolhatsz.
Előveszem a telefonomat, mivel általában azon hallgatok zenét, s elindítok egyet.
Louis elmosolyodik.
- Green Day, American Idiot. Ezer éve nem hallottam!
- Szereted? - nézek rá meglepetten.
- Imádom! Nem is tudtam, hogy te hallgatsz rockot - könyököl föl.
- Szeretem - vonok vállat. - Felszabadít és eltereli a gondolataimat - erőltetek egy halvány mosolyt, ugyanis most is erre van szükségem. Elterelni a gondolataimat arról, hogy Harry ki tudja, mit művelt Lisaval.
- Majd én elterelem a gondolataidat - pattan föl, majd megfogja a karomat és felránt magához, ami belőlem egy kisebb sikkantást vált ki.
- Mit csinálsz? - nevetek kicsit, mikor elkezd velem keringőzni. Vagyis csak próbálkozik, mert nekem nagyon nem megy, csak botladozom.
- Táncolok, minek tűnik? - emeli fel a fejét, s kecsesen folytatja lépteit.
- Bolond vagy! - kuncogok.

~ Harry Styles ~

Miután Lisat kirakom Beckynél, elmegyek Jennyékhez. A ház előtt leparkolok, azonban miután leállítom a motort, még a kocsiban ülök. Csak nézek magam elé, s egy mély levegőt veszek. Jenny miért volt Louisval? Vajon látott? És ha igen, mit érezhetett?
Istenem, szegénykém, biztosan nagyon maga alatt van.
Gyorsan kipattanok az autóból, becsukom az ajtót, és kopogás nélkül fordítom el a kilincset. Bemegyek, lerúgom a cipőmet, s a lépcsőn szaladok föl. A kilincs felé nyúlok, de lefagyok, amikor a zene mellett nevetgélést is hallok. És nem csak Jennyét, Louisét is.
Mit művelnek?
Jenny sikongatni kezd, és hangosan kacag. Nem bírom tovább, hirtelen benyitok. Louis az ágyra szorítja, miközben eszeveszettül csikizi a barátnőmet.
- Hé, elég - nézek Louisra, mert látom, hogy Jenny már szinte szenved tőle.
Louis rám néz, abbahagyja, majd Jennyre pillant és lemászik róla. Jenny felül, s kócos tincseit helyreigazítja.
- Mi az, Lisat hazavitted? - teszi fel a kérdést kissé flegmán Jenny. Felsóhajtok és megvakarom a tarkóm.
- Mi csak...
- Mindegy - szól közbe, hogy ne folytassam. - Nem érdekel. Ő jobb, felfogtam.
Köpni-nyelni nem tudok. Nem így akartam, és nem akarom elmondani neki, hogy miért is voltam Lisaval, hogy róla beszéltünk. Nagyon kiakadna, és szerintem jogosan...
- Én most megyek... - szólal meg óvatosan Louis.
- Nem, maradsz és megnézünk egy filmet. Valami vígjátékot - mosolyog Jenny.
Rá se ismerek. Mi lett vele? Mi lett a régi Jennyvel?

2016. április 17., vasárnap

Késés

Drága Olvasóim!
Rettenetesen nevetséges, de őszinte okom van arra, hogy a következő fejezetet csak holnap hozom. Éjszaka összesen 1(!!) órát aludtam. Délután a laptop előtt hasaltam, miközben írtam az új fejezetet, és bealudtam, este ébredtem csak fel. Rettenetesen sajnálom, de ígérem, hogy holnap este hozom!
Addig is legyetek jók, és kitartás a hétre! :)
Puszi, ~E

2016. április 10., vasárnap

48. fejezet - Ég és Föld

Drága Olvasóim!
Meghoztam az újabb fejezetet. Köszönöm szépen a 141 feliratkozót és a kommenteket, mind nagyon jól esik, és hálás vagyok nektek a folyamatos támogatásért! :) Remélem, hogy továbbra is velem maradtok és nem fogok csalódást okozni! Az új design már készülőben van, jövőhétig meglesz!
Az elmúlt hetem jól telt. Volt egy-két dolog, ami miatt izgultam, de izgalom nélkül az élet unalmas. Szóval pörögtek az események. :) Kezdem mostanában érezni azt, hogy mindig ki kell tűznöm magam elé valamilyen célt. Mindegy, hogy mivel kapcsolatban, de ki kell tűzni, s így lesz miért küzdeni. Persze kell tartani egy-két napot, amikor tényleg csak a pillanatnak élek és nem foglalkozok semmivel. Meg kell találni a tökéletes egyensúlyt, hogy tökéletes életünk lehessen! Ez bölcs mondat akart lenni... :D Remélem, hogy nektek is jól telt az elmúlt hetetek! :)
Jó olvasást!
Puszi, ~E

Forogni kezd velem a szoba. Nem, az kizárt! Kizárt, hogy Tyra és Jenny testvérek legyenek! Ég és Föld!
- Valami baj van? - néz rám. Szerintem teljesen lesápadtam, verejtékcseppek gyöngyöznek a homlokomon.
- Nincs - vágom rá, s erőt veszek magamon. - Ömm... Figyelj, Tyra, szerintem most menj haza, jó? - nézek rá és nyelek egy nagyot.
Próbálom keresni a hasonlóságot benne és Jennyben, de nem megy. Nem találok semmit, ami szerintem nem nagy csoda, ugyanis a két lány egymásnak ellentéte.
- Tudod esetleg, hogy ki az a lány? - áll elém, s a kezeit a mellkasomra helyezi. Nagy szemekkel néz fel rám műszempillái alól.
- Nem - nézek rá komolyan, merev tekintettel. - De ha tudnám, akkor sem mondanám el!
- Ugyan már... Látom rajtad, hogy feszült lettél - mondja lágyan, miközben simogatni kezdi a mellkasomat. - De mindegy is, szeretnéd, hogy ellazítsalak? - hajol a fülemhez, de nem reagálok semmit. Túlságosan is le vagyok sokkolva ahhoz, hogy kiakadjak, vagy bármiféle reakciót váltson ki belőlem Tyra idióta viselkedése.
Arra viszont már feleszmélek, hogy keskeny ujjait az alhasamon végighúzza.
- Tyra! - szólok rá erélyesen, s a csuklójánál fogva elrántom onnan a kezét. - Most ne!
- Miért ne? Ugyan már, édes. A szex mindig jó! - mondja csábító hangján.
- Tyra, most ne! - szólok rá talán egy kissé durván, de nem érdekel, ha megijed tőlem és attól, hogy felemelem a hangom. - Szedd össze a cuccaidat és menj el!
Döbbenten néz fel rám, majd pár másodperc hezitálás után összekapja a ruháit, és már siet is lefelé. Felsóhajtok. Nincs lelkiismeret-furdalásom, amiért elküldtem, mert megérdemelte. Úgy viselkedik, mint egy utolsó kurva, bár, hogy őszinte legyek, szerintem a sarokra is simán kiállhatna. És nem hiszem el, hogy ő Jenny testvére. Ez... felháborító!

~ Jenny Wilkinson ~

Túl vagyok az első napon az iskolában. Kicsengetnek az utolsó órámról is, s a folyosón a diáktömegben tolongva sietek ki. Lehajtott fejjel megyek, nem nézek rá senkire, csak lábakat látok.
- Ó, Wilkinson! - jelenik meg előttem az ismerős pink Converse. Nyelek egy nagyot, s lassan felemelem a fejem. Melanie bájvigyorával találom szemben magam, mögötte szinte az egész pom-pom csapat. - Veled mi történt a nyáron? Láttam, hogy Styles hozott iskolába. Mi van, felcsináltattad magad vele? - nevet. Vagyis ezt inkább nem nevetésnek, hanem nyekergésnek nevezném, amit a seggnyalói utánozni kezdenek.
- Nem mindegy az neked? - motyogom, s elindulok, hogy kikerüljem őt, de beáll elém. Idegesen kifújom a levegőt, de dühömet próbálom nem kimutatni.
- Ó, édes istenem! - nyávog. - Az a srác egy seggfej! Az egész sulin végigment már, Tomlinsonról meg ne is beszéljünk! Meg amiket csináltak itt évekkel ezelőtt...
Összeráncolom a homlokom. Harry is megijedt, amikor felhoztam azt a témát, hogy Louis mesélt nekem a régi dolgokról, hogy mik történtek velük az iskolában.
De miért? Mégis mi történt?
- Miket csináltak? - szökik ki belőlem a kérdés akaratom ellenére is. Kórusban felnevetnek.
- Szép pasid lehet, ha nem is mesél neked a múltjáról!
- Mesél! - kapom fel a vizet, majd nyelek egy nagyot. - De semmi közöd ahhoz, hogy mi miről beszélünk!
- Igen, hát persze - nevet, majd hátat fordít, és az összes ribancával együtt elmegy, én pedig fájdalommal teli tekintettel nézek utánuk. Kiengedem a bent tartott levegőt, majd megigazítom a táskámat a vállamon és kifelé megyek az iskolából.
Harry már ott áll a BMW-vel. Odamegyek, beülök mellé, s egy gyors csókkal köszöntöm. Gyorsan körbenézek, hogy ki lát, nem akarom őt kellemetlen helyzetbe hozni, hogy velem kell mutatkoznia úgy, hogy itt ebben az iskolában szinte mindenki ismeri őt.
- Milyen napod volt, kicsim? - indulunk el, s rám pillant.
- Elment egynek. Neked?
- Nekem is - sóhajt, s mereven fogja a kormányt. Kicsit úgy tűnik, mintha feszült lenne, így inkább nem kérdezek rá azokra a múltbeli dolgokra.
- Akkor jó - nyugtázom ennyivel, majd csak az ablakon bámulok kifelé, ahogy a gyalogosok, házak, s fák elsuhannak mellettünk.
Leparkolunk a házunk előtt, majd Harry rám néz.
- Légy jó - mosolyog halványan.
- Nem jössz be? - húzom fel a szemöldökömet.
- Most nem, édes, van még egy kis dolgom. De majd találkozunk - nyom egy puszit a homlokomra.
Felsóhajtok. Azt hittem, lesz kivel megbeszélnem a mai napomat, de nem.
Kiszállok, becsukom magam után az ajtót, s már el is hajt. Utána nézek, majd mikor az utca végén eltűnik, bemegyek a házba.
Leteszem a táskámat és leveszem a cipőmet az előszobában, s bemegyek a konyhába. Ellie épp eszik.
- Szia. Anyuék dolgoznak - mondja egyhangúan.
- Jól van - töltök magamnak teát, majd felülök a pultra. - És te? Hogyhogy itthon? - kortyolok az italomba.
- A barátnőm is dolgozik - mondja természetes hanglejtéssel.
Kicsit meg kell állnom az ivásban. Hogy értve a barátnője?
- Ömm... értem.
- Aztán este szerintem elmegyünk moziba, vagy valami. Tudod, most, hogy én felvállaltam... egész jó vele a kapcsolatom - mosolyog halványan. - Mintha megkönnyebbülnék, amikor vele vagyok, vagy nem is tudom.
Oké, azt hiszem, leesett. A nővérem egy lánnyal jár. Lehetne ennél filmbeillőbb életem?
- Ti jól megvagytok Harryvel? - néz rám.
- Igen - mondom talán kicsit túl gyorsan. - Minden oké - eresztek egy halvány mosolyt is.
- Akkor jó. Majd elmegyek a kicsikért az oviba, aztán elviszem őket fagyizni, anyáék is csak este jönnek - áll fel, és a tányért a mosogatóba rakja. Elindul kifelé, de még előttem megáll és rám néz. - És... milyen napod volt?
- Elment - vonok vállat és beleiszok a teába.
- Osztálytársaid? Jó fejek?
Furcsán nézek rá, nem értem, miért érdeklődik ennyire.
- Öö... aha - mondom bizonytalanul. - Olyanok, mint eddig.
- Jól van. Ha beszélgetni szeretnél, a szobámban leszek - mosolyog halványan, majd felmegy.
Oké, ez furcsa volt. Furcsán jó. Jól esik, hogy törődik velem, ha már Harry nem tette meg...

~ Harry Styles ~

Lisaval kávézok egy nem túl népszerű kávézóban. Arra megfelel, hogy beszélgessek vele. Mindent elmondok neki, azt, hogy Jenny és Tyra testvérek, azt, hogy Tyra mit művelt velem.
- Először is nyugodj le - néz a szemembe. - Nem lesz attól jobb, ha idegeskedsz. Sőt, csak rosszabb lesz! Az idegtől nem fogsz látni semmit!
- Jó, igazad van - fújom ki a levegőt és próbálok megnyugodni. - De akkor is... te jó ég... - támasztom meg a fejemet és a hajamba túrok.
- Elhiszem, hogy feldühít, de az csak egy dolog, hogy ki kinek a rokona biológiai szempontból. Ha Jenny nem tartja Tyrat a testvérének, akkor nem az! - mosolyog. Mosolya és tekintete erőt sugároz, aminek köszönhetően úgy érzem, kezdem magam összeszedni.
- És szerinted elmondjam Jennynek? - gondolkodok el.
- Majd ha lesz rá lehetőséged, tudni fogod, hogy eljön az idő. Ha nem lesz ilyen lehetőség, nem kell róla tudnia.
- Köszönöm - mosolygok rá halványan.
- Mit köszönsz?
- Azt, hogy vagy nekem és erőt adsz! Sokat jelent - simítom meg a kézfejét. Elmosolyodik.
- Ez természetes, egy barátért bármit!
Elfogyasztjuk a kávét, majd kimegyünk és beülünk a kocsiba.
- Néha két kerék helyett négy is megteszi - mosolyog. Elnevetem magam, de az öröm rögtön eltűnik az arcomról, ahogy átnézek az út másik oldalára.
Jenny és Louis nevetgélnek és sétálnak, miközben fagyit nyalnak. Louis miért nevetteti őt meg?
Félek, olyan közel kerülnek egymáshoz - közelebb, mint eddig -, hogy Louis mindent kifecseg neki.
Mindent, ami a múltban történt.

2016. április 3., vasárnap

47. fejezet - Szeptember

Drága Olvasóim!
Itt is vagyok az újabb fejezettel, és ahogy ígértem, hosszabbra írtam. Remélem, hogy tetszeni fog! Egy kis időugrás van benne, nem sok, csak egy hét. Most egy újabb szakasz kezdődik Jenny életében, ami megint újabb izgalmakat, bonyodalmakat, könnyeket és mosolyokat szül. De az, hogy miből lesz több, majd kiderül. :)
Az elmúlt hetem unalmas volt. Semmi izgalmas nem történt, de rossz dolog sem, ami szerintem pozitív. Iskola szokásosan szar, a továbbtanuláson kellene gondolkodnom, de egyre jobban telik az idő, annál bizonytalanabb vagyok, hogy mit szeretnék a jövőben. Na mindegy, majd alakul valahogy. Remélem, hogy jó hetetek volt! :)
Jó olvasást!
Puszi, ~E

~ Jenny Wilkinson ~

Louist a ház előtt várom. Nem telik el 2 perc sem, mióta ott állok, nyílik a bejárati ajtó, kilép rajta Louis és beletúr barna hajába. Tekintete találkozik az enyémmel, elmosolyodik, s jön felém.
- Szia - ad két puszit, ahogy odalép. - Mi újság?
- Semmi különös. Merre menjünk? - nézek fel rá. Megvonja a vállát, s a zsebeibe dugja a kezeit.
- Nekem teljesen mindegy. Amerre te szeretnél.
- Akkor park? - mosolygok. Rábólint, s elindulunk.
Az a vicces, hogy Louisval a parkban már volt egy vicces történetünk. Az, amikor megbeszéltük, hogy úgy teszünk, mint akik együtt vannak.
Te jó ég, mennyi minden történt velem a nyáron! Ha ezt a suliban valakinek elmesélném, tuti, hogy nem hinne nekem és teljesen hülyének nézne. Amit teljes mértékben meg is értenék, elvégre hogy lehet, hogy egy nyár alatt két fiúval is volt dolgom, ráadásul nem is akármilyen fiúkkal!
- Min töröd a buksid? - szólal meg Louis, mire tekintetemet ráemelem, majd újra magam elé nézek, hogy ne menjek neki az embereknek.
- Csak azon, hogy mindjárt itt az iskola - sóhajtok.
- Igaz, és vége a nyárnak. De egész jó volt, nem? - mosolyog halványan. De ebben a mosolyban van valami fájó, valami rossz.
- Uhum - motyogom. Fogalmam sincs, mit mondhatnék, ugyanis biztos vagyok benne, hogy mindketten ugyanarra gondoltunk. Louis és én egy párt alkottunk. Vagy nem? Nem is tudom, mi volt az. Nem őszinte kapcsolat, az egyszer biztos.
- De... - látom, hogy nehezen kezdi el a mondanivalóját és gondolkodik, hogy fogalmazza meg. Lefelé hajtott fejjel folytatja. - Amúgy tetszett neked az az egész? Mármint, amikor te meg én...
- Tetszett - mondom őszintén, mert tényleg jó volt vele, csak nem úgy, mint Harryvel. - De...
- Tudom, tudom - szól közbe, ezzel megmentve engem attól, hogy hülyén magyarázzam ki magam. - Tudom. Csak barátok.
- Igen - bólintok egy aprót.
- Én örülök, hogy a barátod lehetek - néz rám tengerkék szemeivel, mire elmosolyodok.
- Én is örülök neki.
Szemében megnyugvást, boldogságot látok. Ilyen sokat jelent neki a barátságunk?
Még sosem volt legjobb barátom. Nem volt olyan ember, akivel mindent őszintén meg tudtam volna beszélni. Vajon most a saját édesanyámmal megosszam az érzéseimet?
Nem tudom. Nem ismerem őt. De azt hiszem, ideje lenne beszélgetnem vele és közös programokat kitalálni. Anya-lánya program, ez egészen jól hangzik. De kicsit félek. Félek attól, hogy csalódni fog bennem, hogy nem lesz büszke arra, hogy én vagyok a lánya. Én sem lennék büszke saját magamra.
De vajon anya milyen? Az ő tulajdonságai közül miket örököltem?
Alig várom, hogy olyan közel kerüljek hozzá, amilyen közel csak lehet egy anyához.

EGY HÉTTEL KÉSŐBB

Reggel 6:30, az órám megszólal. Nyögve-nyöszörögve kapcsolom ki az ébresztőt, átfordulok a másik oldalamra, amelyiken az ablak van.
Felsóhajtok.
Szeptember van. Már a Nap sem úgy süt, mint egy héttel ezelőtt. Már a Nap is tisztában van azzal, hogy újra kezdődik a pokol.
A gyomrom görcsöl. Harryvel alig találkoztam az elmúlt héten. Louisval folyamatosan tartottam a kapcsolatot, ő biztatott, és mesélt vicces történeteket, amik az iskolában történtek vele. Édesanyámmal találkoztam, elmentünk együtt fagyizni. Nem beszélgettük sok mindenről, de nekem nagyon sokat jelentett az a két óra, amíg vele lehettem. Erőt adott, még úgy is, hogy erről nem tud.
Egy hatalmas nyújtózkodás után lerúgom magamról a takarót. Érzem, hogy a szellő megérinti a bőrömet. De ez most nyugtalanító.
Kimászok a kényelmes ágyból, beletúrok a hajamba és a telefonomért nyúlok, ami az éjjeliszekrényemen van. Feloldom, miközben az egyik szememet becsukom. Még túl erős a fény, kell idő, hogy hozzászokjak.
Azt azonban tisztán látom, hogy Harrytől jött egy üzenet. Felajánlotta, hogy kocsival elvisz iskolába.
A szívem egy nagyot dobban, s elmosolyodok. Azonnal pötyögöm a választ, hogy nagyon örülnék neki.
A szekrényem elé állok, s sóhajtva nézem a ruháimat. Semmi szín. Csak fekete, fehér és szürke. 
Lecammogok a konyhába, ahol a két kisebb testvérem boldogan eszi a kakaós csigát. Fülig csokisak, s édesen mosolyognak rám.
- Alig várom, hogy menjünk az oviba! - közli örömteli arccal Mike.
- Én is, már John úgy hiányzik! - ért vele egyet Molly, mire Mike mosolya szélesedik.
- Júúúújj, Molly és John!
- Fúj, hülye, nem! - csap egyet a húgom az öcsém karjára, mire ő felsikít.
Azt hiszem, a reggel nélkülük nem lett volna teljes.
- Ellie? - nézek apára.
- Még alszik. De beszélnem kell vele. Munkát kellene keresnie, vagy továbbtanulni, mert az nem lesz jó, hogy nem csinál semmit. Még nyáron hagytam neki, de most már elég lesz ebből. Molly, Mike - fordul feléjük -, siessetek megenni, mosakodjatok meg és indulunk!
- Jó - mondják egyszerre.
Öntök magamnak kávét, majd kimegyek az udvarra. Már nem süt olyan kellemesen a Nap, már a madarak sem csicseregnek annyira. A természet is érzi, hogy vége van a nyárnak. Kezdődik megint minden elölről. Minden reggel gyomorgörcs, magányosság, szomorúság, éhség... Az iskolában a többiek előtt nem eszek. Gusztustalan, hogy dagadt vagyok és még így is tömöm magamba a kaját. És nem adom meg nekik azt az örömöt, hogy csúfolódjanak rajtam.
Nem sokkal később hallom, ahogy apa és a testvéreim beülnek a kocsiba, s elindulnak. Anya dolgozik, Ellie alszik, szóval ha elszívok egy cigit, senkinek nem fog feltűnni.
Felosonok a szobámba, kiveszek egy szálat, majd visszamegyek az udvarra, s meggyújtom. Egy nagyot szívok bele, s a füstöt lassan engedem ki. Kicsit szédelgek, de nem érdekel, beleszívok még egyet.
Érzem, hogy testem már nem remeg annyira, kissé megnyugszom, azonban a harmadik slukkot még mindig feszülten szívom.
Az iskola szó hallatán elkap a hányinger. De ez nem olyan érzés, mint a többi diáknak. Ők nyávognak, hogy már megint iskolába kell menniük, de nem érzik át azt, amit én. Nekik ott vannak a barátaik, a tanárok, akikkel jókat viccelődnek, vagy azok az oktatók, akiken jókat lehet nevetni, mikor ideges. Ott vannak az ebédszünetek, amikor az iskola összes diákja beszélget a másikkal, szerelmespárok mindenhol a folyosón. Csak én ülök egyedül egy eldugott helyen. Rám néznek furcsán az emberek. Velem nem foglalkozik senki.
Lassan elszívom, majd elnyomom a fűben, s bemegyek a házba. Harry 10 percen belül itt lesz, szóval felkapom a táskám, felveszem a cipőmet, s még utoljára a tükörbe nézek. Ám ez tart pár másodpercig, utána elfordulok, mert gyűlölöm magamat nézni.
Kiállok a ház elé, s már látom is a közeledő BMW-t, ami pár pillanat múlva leparkol mellettem. Beszállok, s adok Harry ajkaira egy csókot.
- Felkészültél? - pillant rám, miközben elindulunk.
- Nem - sóhajtok és csak nézek ki az ablakon. - Erre nem lehet felkészülni.
- Ne aggódj, bébi, vissza fogod még sírni az iskolai éveket! - teszi a kezét a combomra.
- Ja... - motyogom. - Mindegy, Louis mesélt pár dolgot az iskoláról.
Látom, hogy kicsit szorosabban fogja a kormányt, s állkapcsa megfeszül.
- Baj van? - nézek rá.
- Mit mesélt neked Louis?
- Vicces sztorikat, hogy hogyan szívatta meg a tanárokat, ilyesmi... Miért, mit kellett volna? - ráncolom a szemöldököm.
- Semmit - vágja rá, s a hajába túr. - Semmit... - ismétli.
- Van valami, amiről tudnom kellene?
- Nincs. Milyen órával kezdesz? - tereli a témát.
- Mivel az első nap van, semmilyen...
- Ja, tényleg, igaz. Mikor végzel? - pillant rám, miközben fordul be az utcára, ahol az iskola van. Egyre gyorsabban ver a szívem, egyre kisebbre szűkül a gyomrom. Egyre szörnyűbb érzés kerít hatalmába.
- Nem tudom.
- Majd írj, lejövök érted, és suli után elviszlek valahova - áll meg az iskola bejáratánál és rám néz.
- Rendben.
- Ügyes légy, kicsim - simítja meg az arcomat, majd megcsókol. A csókja erőt ad, érintése megnyugtat. De túl rövid ideig tart.
Egy mély levegőt veszek, majd kiszállok a kocsiból. Mindenki tekintetét magamon érzem. Becsukom az ajtót, s Harry már el is hajt. Hallom, ahogy a BMW távolodik.
Lehajtott fejjel indulok be az iskolába a diákok között. Néhány beszélgetésből elcsípek pár szót. Nagyjából mindenki a nyárról beszélget, hogy milyen bulikban voltak, hány fiúval vagy lánnyal feküdtek le. Nagyon izgalmas lehetett.
Bemegyek, s a szokásos falak, a megszokott iskolaszag, a büféből kiáradó kávé illata, az ismerős arcok vesznek körül.
Gyomorforgató.
Megállok a tanterem előtt. Ugyanaz a fehér, kopott festék. Megfogom a kilincset, lenyomom, majd bemegyek, s minden szempár rám szegeződik.
Az osztálytársaim.
Elől ülnek a tanulós diákok, középtájon a sportolók, hátul pedig a menők. A menőktől óvakodni kell, ők akár egy pillantással is el tudják venni az ember életkedvét.
Tekintetemet gyorsan végigvezetem a tantermen, keresek egy üres helyet, ám csak egy van. Hátul, a középső sorban.
Nyelek egy nagyot, mintha a gombócot akarnám eltüntetni a torkomból. Lassan megyek oda, leteszem a padra a táskámat és leülök. A szívem majd' kiesik a helyéről, úgy érzem, a reggeli kávé kikívánkozik.
Mindenki mindenkivel beszélget, de most nem értem, mit. Nem tudok koncentrálni semmire, szinte csak az óra kattogását hallom. Ki nem állhatom az osztályomat!
A csengő rémisztő hangja még a halottakat is feltámasztaná a temetőbe, az egészen biztos. Az ajtó nyílik, a tanár belép. Semmit nem változott a nyáron. Alacsony, tömzsi, ősz haja a szokásosnál kicsivel hosszabb. Szemüvegét az orra hegyén hordja, kezében van jegyzetfüzete.
- Jó reggelt kívánok - szólal meg boszorkányhangján.
Azt hiszem, az életem nyáron egy mese volt, aminek lassan a vége felé járunk.

~ Harry Styles ~

Sajnálom Jennyt, láttam rajta, mennyire szorong a mai nap miatt. El is hiszem, hogy rosszul érzi magát, főleg, hogy az iskolában nincsenek is barátai.
De amit mondott, hogy Louis mesélt neki az iskolás éveiről, kicsit megijesztett. Azt hittem, elmondta neki azt a bizonyos dolgot, amit megbeszéltünk, hogy nem mondunk el soha senkinek.
Hazamegyek, s a ház előtt leparkolok a kocsival. Anyáék nincsenek itthon, így egész nap enyém a ház. Szerintem lemosom a kocsit, lassan itt az ideje, hogy elvigyem műszakira, és nem mindegy, hogy néz ki.
Kiszállok, majd becsukom az ajtót, s bemegyek a házba. Át kell öltöznöm, így kettesével szedve a lépcsőfokokat, felmegyek a szobámba. Szinte berontok, de azonnal meg is állok, a szám tátva marad. Kell egy kis idő, hogy felfogjam, csak képzelődöm, vagy Tyra tényleg az ágyamon fekszik fehérneműben.
- Te mégis mi a jó büdös francot keresel itt?! És hogy jöttél be?!
- Nyugi, édes, csak gyere, és kóstolj meg - kacsint, miközben végigsimítja a testét.
- Te nem vagy normális, bazdmeg! Szedd össze a ribancos ruháidat, és húzz innen!
- Ne már, Harry, muszáj veled lennem! - ül föl az ágyon, arcáról eltűnik a bájvigyor. - Vannak... problémáim, amiket most csak a veled töltött idő tüntethet el.
- Mi? Valaki megbaszott, és nem élveztél el, vagy mi? - tárom szét a karjaimat.
- Nem! Ha annyira tudni akarod, anyám nem foglalkozik velem!
- És ez engem hol érdekel? - mutatok magamra, a szemöldököm felszökik a homlokom tetejére. - Menj innen, amíg ki nem doblak.
- És mégis hova menjek? Anyám megtalálta a másik kölykét valahol, és már leszarja, hogy velem mi van!
- Nem érd... várj, mit mondtál?
- Anyám megtalálta a gyerekét, aki még sok évvel ezelőtt elveszített. Azóta én le vagyok szarva.
Az agyamon egyből átfut a lehetőség. A szoba forogni kezd velem. Nem, az nem lehet.
- Ömm.... mi az édesanyád neve? - teszem fel óvatosan a kérdést, a választól előre félek. A levegőt szaporábban veszem, érzem, hogy a szobában egyre melegebb van. És nem, nem azért, mert Tyra majdnem meztelenül van előttem. De ahogy elhagyja a száját a mondat, teljesen lever a víz. Azt az egyetlen nevet nem akartam hallani.
- Nina Simpson.

2016. március 29., kedd

Kellemes Húsvéti Ünnepeket!

Drága Olvasóim!
Először is, mindenkinek kellemet húsvéti ünnepeket kívánok, így utólag! :) Másodszor, rettenetesen sajnálom, amiért nem jelentkeztem, de a konyhából ki sem mozdultam! Főztem, sütöttem, mindent csináltam, rengeteg locsoló is volt nálunk. 10 percem nem volt leülni a gép elé, de ígérem, hogy a vasárnapi rész ezért hosszabb lesz!
Remélem, hogy jól telt a szünetetek, sokat ettetek és ittatok, kipihentétek magatokat és sok volt a locsoló! :)
Mindenkinek sok erőt és energiát a héthez, vasárnap jelentkezem! És még egyszer, nagyon sajnálom!
Puszi, ~E

2016. március 20., vasárnap

46. fejezet - Új barát

Drága Olvasóim!
Meghoztam a 46. fejezetet. Nagyon remélem, hogy tetszeni fog! Köszönöm szépen a kommenteket, a pipákat, nagyon jól esik, hogy támogattok! Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én mostanában úgy érzem, mintha kissé gyengébb fejezeteket írnék. Fogalmam sincs, hogy mi van velem, de próbálok mindent beleadni! Az az apró kérésem van felétek, hogy akinek van ideje, légyszi írja le kommentben, hogy mi az észrevétele, mi az, amin változtatnom kellene az írás során, vagy mi az, ami tetszik. Nekem nagyon sokat jelentene! :)
Az elmúlt hetem jó volt. A tegnapi napot a barátaimmal töltöttem, buliztunk. Igen, mááár megint. Kezdem lassan azt érezni, hogy eliszom az összes agysejtemet... Szóval, aki iszik, csak óvatosan az alkohollal! :D Lassan kellene kezdenem tanulni az év végi vizsgára. Össze kell szednem magam minden téren. Mostanában elég sokat töprengek a múlton, és még többet a jövőn. De azt hiszem, Louisnak igaza van: élj a pillanatnak, mert minden más bizonytalan! :) Remélem, hogy jól telt a hetetek!
Jó olvasást! :)
Puszi, ~E

Gyönyörű napra ébredek. Végre nem érzem, hogy gyomorgörcsöm van, nem érzem azt, hogy vissza kell bújnom a takaró alá, hogy elmeneküljek a hétköznapi problémák elől. Mert nincs probléma.
Lerúgom magamról a takarót, kinyújtózkodok, s ásítok egy nagyot. A Nap sugarai érintik a bőrömet, miközben kimászok az ágyból és sétálok az ablak felé. Kinyitom, s a kellemes nyári szellő megsimogatja az arcomat, amitől a reggelem csak szebbé válik. Egy mély levegőt veszek, s érzem, hogy a tüdőmbe jut a friss levegő. A szám mosolyra húzódik.
Leülök az ágyamra törökülésben, s előveszem a telefonom. Az ablak nyitva maradt, érzem, hogy az egész szobát bejárja a nyári illat.
Nem keresett senki. Még Harry sem. Bár lehet, hogy ő még alszik. Vajon örülne neki, ha meglepném őt reggelről?
Egy percig sem gondolkodok, gyorsan magamra kapok egy farmer sortot és egy egyszerű fehér pólót. A sminkemmel sem húzom sokáig az időt, alapozót teszek az arcomra, a szempilláimat szempillaspirállal kifestem, majd megfésülködök és fogat mosok. Befújom magam a kedvenc parfümömmel. Érzem, hogy feltöltődtem energiával, ami eszméletlen érzés.
Nagyon jól érzem magam.
Lemegyek, s ahogy elhaladok a konyha mellett, a nevemet hallom.
- Jenny, hova mész? - szól utánam kislányos hangon a húgom.
- Harryhez, nem sokára jövök! - bújok bele a cipőmbe, majd elindulok.
Út közben beugrok a pékségbe, s veszek neki egy-két finomságot. Nagyon remélem, hogy örülni fog neki.
Hevesen dobogó szívvel közeledek Harryék háza felé. A mosolyt nem tudom levakarni az arcomról, kíváncsi vagyok, mit fog szólni, ha kis puszikkal felébresztem.
Bekopogok, s Anne nyit ajtót. Amint meglát, szélesen elmosolyodik.
- Jenny, ezer éve nem láttalak! - ad két puszit. - Hogy vagy?
- Jól, köszönöm. Harry itthon van?
- Öö... - néz hátra, majd megvakarja a tarkóját és újra rám. - Igazából 10 perce ment el, de nem tudom, hova.
- Ó... - tűnik el a mosoly az arcomról. Érzem, hogy az életkedvem elszáll, s veszek egy mély levegőt. - Mindegy, ezt.... ezt odaadnád neki, ha hazaér? - nyújtom át az édességeket.
- Persze - mosolyog halványan, s elveszi a kezemből. - Nem várod őt meg itt?
- Nem, ömm... majd később felhívom - erőltetek egy halvány mosolyt, miközben hátrább lépkedek.
- Ahogy gondolod. Szia!
- Szia! - intek, majd elfordulok és elindulok. Vajon hol lehet Harry?
Mivel gyönyörű idő van, hazamenni semmi kedvem, így előveszem a telefonomat és felhívom Louist. Pár csörgés után már hallom is kómás hangját.
- Szia, baj van?
- Nincs! Csak gondoltam, megkérdezem, hogy nincs-e kedved sétálni egyet, vagy valami.
- De, negyed óra és összekapom magam! Hol találkozunk?
- Elmegyek hozzád, és megvárlak, ha úgy jó.
- Tökéletes!

~ Harry Styles ~

Hülye vagy, Harry. Hülye vagy, Harry. Hülye vagy, Harry Styles! - mondogatom magamban, miközben Lisaval motorral az erdő felé tartunk.
Hogy lehettem ekkora idióta?!
Lisa keskeny csípőjét fogom, haja kissé az arcom elé lóg. Még szerencse, hogy rajtam van a sisak.
Lassan az erdőhöz érünk, leszállunk a motorról, s leveszem a fejemről. Beletúrok a hajamba, s a friss, nyári szellőből beszippantok egy jó nagy "adagot" a tüdőmbe.
- Gyönyörű ez a hely - tesz pár lassú lépést felém.
- Igen, tényleg az - fordulok el kicsit, hogy ne tapadjon rám szemből.
Kezét a mellkasomra teszi, s lassan simítja végig lefelé a felsőtestem. Tekintetem a kezét akad meg, majd nyelek egy nagyot, elfordítom a fejem és a távolba meredek.
- Mi a baj? - kérdezi. Belemászik az aurámba, ami részben dühítő, részben izgató.
- Semmi - próbálom határozottan mondani.
- Hát jó. Szeretnél bemenni az erdőben, vagy inkább itt állnál az erdő szélén? - mosolyog.
- Bemehetünk - indulok el, úgy, hogy ő pár méterre tőlem lemarad. Gyorsan és nagyokat lépek, nehogy eszébe jusson esetleg az, hogy belém karoljon vagy megfogja a kezemet.
Kicsit beljebb megyünk, ahol a fák sűrű lombjai árnyékot nyújtanak. Kellemes illat van, madarak csiripelése simogatja a dobhártyámat.
- Imádom - fekszik hanyatt a fűben. Haja szétterül, csillogó tekintete megtalálja az enyémet. - Gyere, feküdj ide mellém!
Felsóhajtok, majd ledőlök és a zöld levelek közt beszűrődő napfényt bámulom. Gyönyörű. Már csak az hiányzik, hogy magamhoz ölelhessem Jennyt, megcsókoljam és elmondjam neki, hogy mennyire fontos nekem.
Arra eszmélek fel, hogy Lisa könyököl és engem néz mosolyogva.
- Mi van? - nézek rá.
- Semmi - dönti oldalra a fejét, s megsimítja az arcomat. Összeráncolom a szemöldököm.
- Nézd, Lisa, én...
- Ssh - teszi az ujját az ajkaim elé. - Ne mondj semmit - suttogja. Hangja egybeolvad a természet hangjaival, ami nyugtató és kellemes. Lassan kifújom a bent tartott levegőt, s a szemébe nézek. - Csak hagyd, hogy történjenek a dolgok - mondja még mindig halkan, miközben egyre közelebb hajol az arcomhoz. Szinte már érzem forró leheletét, amitől kiráz a hideg.
Ajkai érintik az arcom bőrét, egy gyengéd puszit ad. Lassan lehunyom a szemeim, de azonnal kipattannak, amikor érzem, hogy hirtelen fölém mászik és a kezeimet lefogja a fejem mellett.
- Mit csinálsz?! - nézek rá értetlenül, miközben pont oda ül, ahova nem kellene...
- Semmit - kulcsolja össze az ujjainkat.
- Lisa, neked barátod van! - nézek rá kissé felháborodottan.
- Már nincs - vonja meg a vállát. - Szakítottam vele. Folyamatosan... - néz le. - Mindegy.
- Folyamatosan mi? - nézek rá.
- Lényegtelen!
Látom, hogy bántja őt valami, ami most már engem is érdekel.
- Nem az! Kérlek, Lisa, mondd el!
Egy mély levegőt vesz, majd lassan kifújja és rám néz.
- Folyamatosan megvert.
- Mi?! Te jó ég! - ülök föl, így arcom közel kerül az övéhez. - Az a legundorítóbb dolog, amit egy férfi tehet, hogy kezet emel egy nőre!
- Ő nem így gondolja - von vállat. - Mindegy, már amúgy sem érdekel.
Óvatosan végigsimítom a karját.
- Hol bántott? - kérdezem halkan.
- Itt - szinte leheli, s a hasára mutat. - És itt is - vezeti a kezét a vállára. - És egy csomószor elfenekelt. De nem játékosan, nagyon durván.
- Édes Istenem - suttogom. Szörnyű belegondolni, hogy miken mehetett keresztül Lisa.
- Már vége - mosolyog halványan.
- Hogy tudtál egész végig mosolyogni és vidámnak tűnni, amikor az a görény így bánt veled?
- Nem sírhattam egész nap. Egyszer élek, azt élvezni akarom - jelenik meg egy őszinte mosoly az arcán, ami tényleg megnyugtat. És teljesen igaza van. Azok az emberek, akik folyamatosan szomorkodnak, lehúzzák a másik életkedvét is nullára. Nem éri meg olyanokkal foglalkozni.
- Bámulatosan erős vagy - támaszkodok meg hátul a kezemen és nézem őt.
- Úgy gondolod? - jelenik meg egy pajkos mosoly az ajkain.
- Teljes mértékben - vigyorodok el. Felkuncog, s kicsit közelebb hajol hozzám.
- Szeretném, ha a barátom lennél. Mármint, nem úgy, hanem... Érted, mint egy haver, csak jobb.
- Örömmel leszek a barátod - mosolygok.
- Tényleg? - csillan fel a szeme. - Ez az! - ölel meg, s azzal a lendülettel hanyatt is vágódok, ő pedig esik velem.
A nevetésünk tölti be az erdőt. A szemébe nézek, s most olyat látok, amit eddig még nem vettem észre. Látok benne őszinte csillogást, élni akarást, felszabadultságot, vadságot és némi szerénységet.
- Csikis vagy? - kezd el csikizni, mire hirtelen lefogom a két karját, fordítok a helyzeten, így én kerülök felülre. Lefogom őt, miközben elkezdem csikizni, s ő felsikít. - Á, Harry, ne csináld, én az vagyok! - nevet. - Harry! - kapálódzik, én pedig csak gonoszul vigyorogva jártatom az ujjaimat a bordáin.
Mikor már teljesen kimerült a sok nevetésbe, abba hagyom és ránézek. Hangosan zihál, a mosoly nem tűnik el az arcáról.
- Az erősebbel sose kezdj - kacsintok.
- És ha én vagyok az erősebb? - mosolyog, mire elnevetem magam.
- Ez aranyos - nyomom meg az orra hegyét, majd lemászok róla és segítek neki felállni.
- Kapj el! - kezd el tőlem szaladni.
Meglátom benne a kislányt, akinek szüksége van játszadozásra. És nekem is szükségem van rá, akármennyi idős vagyok. Néha el kellene engednem magam, de eddig mindig más problémájával törődtem.
Itt az ideje, hogy én is éljek és saját magammal foglalkozzak.

2016. március 15., kedd

45. fejezet - Minden rendben

Drága Olvasóim!
Itt is vagyok az újabb fejezettel. Sajnálom, hogy csak ma, de a hosszú hétvégén elég sok dolgom volt. Remélem, hogy a rész elnyeri a tetszéseteket! Köszönöm szépen a kommenteket, és a pipákat, jól esik a visszajelzés! :)
Az elmúlt hetem nagyon jól telt. Ha minden jól megy, hamarosan meglesz a jogosítványom, a jegyeim viszonylag javultak, és boldog is vagyok. Minden megvan, amire szükségem van - és nem, ezek nem tárgyak, hanem emberek. Barátok, család, szerelem. A boldogsághoz nincs szükség tárgyakra, mert a kapcsolatok mindennél többet érnek. :) Remélem, hogy nektek is jól telt az elmúlt hét!
Jó olvasást!
Puszi, ~E
U.i.: Sajnálom, ha vannak benne hibák, nem volt időm átnézni, de amint lesz, kijavítom!

Csak a konyhában állok, mint egy balfasz. Vagyis igazából az vagyok, egy hatalmas nagy balfasz!
Veszek egy nagy levegőt, s összeszedem magam, majd a szobába megyek.
- Jenny szülei nem sokára jönnek - támaszkodok az ajtófélfának.
- Jó, értjük a célzást - áll fel Becky, majd odajön hozzám és egy puszit nyom az arcomra. - Légy jó, seggfej! - borzolja össze a hajamat, majd elindul ki, s Lisa követi őt, ám ahogy elhalad mellettem, rám kacsint, s vággyal teli szemekkel néz rám. Vagy talán csak beleképzelem a vágyat, már én magam sem tudom.
Elfordítom a fejem és egy hatalmasat nyelek.
- Cső, haver - pacsizik le velem Niall, majd ő is kimegy. Már csak Louis maradt itt, ő épp Jennyvel szemben áll.
- Kösz mindent, Louis - hangzik el Jenny szájából, majd megölelik egymást. Tekintetemet nem veszem le Louisról, nehogy olyan helyen érintse a barátnőmet, ahol tilos.
- Ha bármikor beszélgetni szeretnél, csak szólj - mondja Louis, miközben Jenny szemébe néz, aki elmosolyodik és bólint.
Még pár másodpercig szemeznek, majd Louis halkan elmotyog egy sziát, kezel velem és kimegy.
Csend van a házban. Jenny nem néz rám, szótlanul leül és megtámaszkodik a térdén. Csak nézem őt. Nem tudom, most mit csinálhatnék, mert félek, ha megszólalok, mondok valami olyat, amit még én magam is megbánok.
Felsóhajtok, majd odamegyek és leguggolok elé, kezeimet a combjára teszem és a szemébe nézek. Ám ő nem néz rám, kerüli a tekintetemet, amit most meg is értek.
Egy görény vagyok.
- Sajnálom, kicsim - szólalok meg végül remegő hangon.
Megvonja a vállát, látom, hogy nyel egy nagyot. Istenem, mindjárt sír!
- Hallod, szerelmem? - veszem a kezeim közé az arcát, s próbálom felvenni a szemkontaktust, de ő nem hajlandó a szemembe nézni. - Jenny, kérlek! Rettenetesen sajnálom!
- Mindegy! - löki le a kezemet magáról, feláll és kikerül.
Hallom, hogy nyitódik az ajtó, Mike és Molly pedig vidáman ugrándoznak be. Egy halvány mosolyt erőltetek az arcomra. Ahogy meglátnak, boldogan szaladnak felém.
- Harry! - kiáltják szinte egyszerre, majd a nyakamba ugranak.
- Sziasztok - emelem fel őket. - Na, milyen volt a nagyinál?
- Nagyon jó, képzeld, volt egy kutya! - kezdi el az élménybeszámolót Mike.
- És hatalmas volt! - szól bele Molly.
- Játszottunk vele!
- Labdáztunk!
- Ez biztos nagyon jó volt, este elmesélhettek mindent, jó? - teszem le őket és adok egy-egy puszit a fejükre.
- Oké - mondja kicsit csalódottan Molly.
- Sziasztok - köszönök Jenny szüleinek. Ellie mögöttük battyog be, szomorúan, letörten és fáradtan.
Szótlanul megy föl a bőröndjével a szobájába.
- Öm... Jenny - megyek oda hozzá a konyhába -, én most megyek, szerintem van mit megbeszélni anyukádékkal - nézek rá sokatmondóan. Szerintem biztosan el szeretné nekik mondani, hogy megtaláltuk az édesanyját.
Bólint egyet. Odalépek, adok a homlokára egy puszit, majd elmegyek.
Otthon anyáéknak még csak nem is köszönök, felmegyek a szobámba és bedőlök az ágyba. Előveszem a telefonomat, s nem meglepő, hogy Tyratól kaptam üzenetet. Felsóhajtok, majd megnyitom.


A telefont magam mellé dobom és a hajamba túrok. Szörnyű volt látni úgy Jennyt, olyan összetörtnek. Szerintem az lenne a megoldás, ha nekem tőből levágnák a farkamat...
Jenny nehéz időszakon van túl, mellette kellene lennem, nem pedig még jobban megnehezíteni a helyzetét. Hamarosan elkezdődik az iskola, addigra össze kellene szednie magát. Majd Louis segít neki... Kezdem kicsit úgy érezni, mintha Louis még jelentene neki valamit.
Megcsörren a telefonom, a kijelzőn Tyra neve villog. Sokáig nézem, hogy felvegyem-e. Nem kellene, de muszáj neki megmondanom, hogy hagyjon békén.
Nyelek egy nagyot, majd felveszem és a fülemhez emelem.
- Tyra? Hagyj békén, jó?
- Hmm, baby, ne már - duruzsolja szexi hangon. - Úgy kívánlak most is, megőrjítesz!
- Hagyd abba! - mondom kicsit erőteljesebben, s összeszorítom a fogaimat. Hallom a telefonban halk zihálását.
- Épp most is rád gondolok - nyöszörgi kéjesen.
- Tyra, elég lesz!
- Ha nem szeretnéd hallgatni, egyszerűen tedd le - mondja édes hangon. Nyelek egy nagyot, teljesen lefagyok.
Le. Kell. Tennem.
Tedd le!
Tedd le!
- Hm, mi az, szeretnéd hallani, ahogy elélvezek a szexi hangodtól, igaz? - mondja, s felnyög. - Oh, bárcsak te is ilyen mélyen lennél bennem!
Akaratom ellenére gyorsabban kezdem venni a levegőt, s a pulzusom is emelkedik.
- Ah, Harry! - nyög föl, mire hirtelen kinyomom a telefont és az ágy végébe dobom.
Zihálok, a plafont nézem, s a homlokomat fogom.
Ezt nem hiszem el. Soha nem fog rólam leakadni?!

~ Jenny Wilkinson ~

Anyáék csendben ülnek velem szemben, épp próbálják feldolgozni, amit elmeséltem nekik. Minden egyes mozzanatról beszámoltam, elmondtam, pontosan hogy néz ki az én édesanyám.
- És most mi lesz? - néz rám apa, hangja kicsit megcsuklik. - Itt hagysz minket?
- Nem - nézek rájuk. - Ez csak... olyan furcsa helyzet.
Anya ránéz apára, mindketten egy nagyot sóhajtanak.
- Köszönöm, hogy felneveltetek - nézek rájuk, mire anya szemei megtelnek könnyekkel. Odahajolok hozzá és megölelem. A szívem gyorsan ver, ritkán szoktam így kimondani, amit érzek. De nagyon hálás vagyok nekik, mert nekik köszönhetem, hogy van hol laknom.
Lassan elengedem őt, és rámosolygok.
- Szeretlek, szívem! - simítja meg remegő kézzel az arcomat.
- Én is téged, anya!
Apára mosolygok, majd felmegyek a szobámba. Előveszem a naplómat, amibe már elég régóta nem írtam. Túl sok minden történt ahhoz, hogy leírjam. Erőm sem lett volna hozzá.
Kinyitom, s elkezdek írni.

Kedves Naplóm!
Annyi minden történt… Képzeld, megtaláltam anyát! Vagyis nem én, hanem Harry. Neki köszönhetem. Istenem… Olyan furcsa ez most, amit érzek. Vegyes, de legfőképp jó. Harryvel kicsit összekaptunk, mert hallottam, ahogy egy lánnyal telefonál, s perverz dolgokról beszélnek. Aztán itt van Becky barátnője, Lisa, aki motoros és dögös, és ő is rá van szállva Harryre. Ők sokkal jobbak, mint én, Harry mégsem dob el engem magától… De miért? A fejéhez vágtam, hogy szerintem már nem vagyok neki fontos, de rájöttem, hogy hülyeség volt. Fontos vagyok neki, különben nem kereste volna meg anyát. Inkább fel is hívom! De most már örülök, mert minden rendben van. Minden a legnagyobb rendben.
J

Összecsukom a naplómat, s előveszem a telefont. Megkeresem Harry számát, majd hanyatt fekszek és a fülemhez emelem a telefont. Pár csörgés után fel is veszi.
- Szia, életem!
- Szia... ne haragudj - nyögöm ki halkan, miközben idegesen a hajamat csavargatom.
- Te ne haragudj rám! Szörnyen érzem magam és már azóta ezerszer megbántam!
- Mindegy, felejtsük el! - mosolyodok el halványan. Hallom megkönnyebbült sóhaját, aminek köszönhetően az én szívemről is egy hatalmas kő esik le.
Most már tényleg minden rendben? Igen, azt hiszem. De nem sokára kezdődik az iskola, ami számomra maga lesz a pokol...