2015. április 12., vasárnap

3. fejezet - Szombat éjszaka

Drága Olvasóim!
Nagyon szépen köszönöm a visszajelzéseket az előző fejezethez, minden egyes kommentet nagyon jó volt olvasni! És hálás vagyok a 28 feliratkozóért is, valamint a díjakért, amiket kaptam! :) Mivel az előző fejezet elég rövid lett, most próbáltam kicsit hosszabbat és eseménydúsabbat írni. Remélem, hogy elnyeri a tetszéseteket. Jó olvasást!
Puszi, ~E

Éjszaka egy szemhunyásnyit sem alszok, csak az ablakot bámulom. Hallatszik az eső kopogása, s néhány autó, ami elmegy a ház előtt.
Harryt képtelen vagyok kiverni a fejemből. Nem hiszem el, hogy meglátta. Nem hiszem el, hogy pont ő tudta meg a titkomat, hogy ő beszélget és foglalkozik velem.
Az arcomon végiggördül egy nagy könnycsepp, s végigsimítok a karomon lévő hegeken. Azt mondta, még beszélni fogunk erről. De akkor mégis mit mondjak neki? És mi van, ha szólni fog anyáéknak? Azt mondta, nála biztonságban marad, de fogalmam sincs, hogy mennyire bízhatok meg benne. Nem tudom, hogy milyen ember ő, de egyben biztos vagyok: angyali külsővel rendelkezik. Már csak az a kérdés, hogy belül is egy angyal lapul-e, vagy inkább egy ördög.

Reggel annak ellenére, hogy szombat van, korán felkelek. Már hét órakor kipattanok az ágyból és a fürdőszobába megyek. Megmosakszom, felöltözök és amennyire tudom, emberformát csinálok magamból - bár ezt nem sok sikerrel.
Lemegyek a konyhába, ahol a nővérem kávézik, miközben mosolyogva a telefonját nyomkodja. Ő reggel is gyönyörű, még smink nélkül is.
- Kivel beszélsz? - öntök magamnak kávét, majd leülök vele szembe. Rám pillant, majd újra a telefon képernyőjét nézi. Mosolya levakarhatatlan.
- Harryvel.
Ahogy meghallom ezt a nevet, a gyomrom görcsbe rándul. Mi van, ha elmondja Ellienek? Elküldenek orvoshoz, mert azt hiszik, bolond vagyok. Pedig egyszerűen csak szükségem van a boldogságra, amit nem valószínű, hogy az életben meg fogok találni. Ellie biztos. Ő minden nap boldog, szinte ragyog.
- Hallom, jössz ma te is Harry bulijába - zárja le a telefonját és az asztalra teszi, majd a csészéjébe kortyol.
- Nem igazán van kedvem ehhez - kevergetem a kávét, tekintetét próbálom kerülni.
- Ne már, jó lesz! Folyton itthon ülsz, így sosem lesz pasid.
Fogalma sincs, hogy a legfájdalmasabb pontot érintette most. Tudom, hogy sose lesz pasim. Attól, hogy elmegyek egy buliba, még nem leszek boldog! És nekem amúgy is jó itthon ülni.
- Nincs kedvem, és Harryt amúgy se ismerem.
- Hidd el, Harry nagyon jó pasi - mosolyog. - Képzeld, este elkezdtünk nézni egy filmet, de nem jutottunk a végére, mert folyamatosan hülyéskedtünk, és egyfolytában csikizett. És egy csók is elcsattant. Hú, hihetetlenül jól smárol.
- Jó, engem ez nem érdekel - vágok közbe talán kissé gorombán. Felsóhajtok. - Bocs, csak alig aludtam az éjjel.
- Hát pedig ma éjjel sem fogsz aludni, mert én nem engedem, hogy teljesen magadba fordulj. Szóval ma elmegyünk vásárolni és keresünk neked egy jó kis rucit, amiben csini leszel!
Megforgatom a szemem, s nyelek egy nagyot. Ha Ellie tényleg elvisz Harry bulijába, szerintem ez lesz életem legkínosabb éjszakája.

I loooove this dress 💘🌸
Egész délután a plázákat járjuk a nővéremmel. A lábaim már szörnyen fájnak, minden csepp energiám elfogyott, de minden egyes üzletbe be kell néznünk. Ellie vagy nyolc szatyornyi cuccot vett, én megelégszem azzal az egyel, amit ma estére választottam.
Ahogy hazaérünk, Ellie elzavar zuhanyozni, majd a szobájába vonszol és az ágyára ültet.
- Na, akkor szépen kifestelek és megcsinálom a hajadat is - húzza a széket elém és leül.
- Ellie, erre tényleg nincs szükség - húzom el a fejem, amikor félresöpri az arcomból a hajamat.
- Na, légyszi! Egyszer kibírod! - mosolyog. Felsóhajtok és becsukom a szemem.
- Na, jó. De ne vidd túlzásba!
- Nem fogom, nyugi - kezdi el csinálni.
Miközben a kinézetemmel küszködik, én folyamatosan azon kattogok, hogy mi lesz este. Mi van, ha Harry annyira részeg lesz, hogy elmondja Ellienek? Szörnyen görcsöl a gyomrom az idegességtől.
- A hajadat begöndörítem, gyönyörű leszel - mosolyog a nővérem, miközben az arcomon - remélhetőleg - az utolsó simításokat végzi. - Keresünk majd neked valami pasit.
- Nem kell - vágom rá rögtön. Isten ments, hogy a nővérem össze akarjon engem hozni valakivel, azzal teljesen lejáratna.
- Majd meglátjuk - dől egy kicsit hátrébb, s mosolyogva nézi az arcomat. Nem akarom tudni, hogy mit művelt velem, de valószínűleg ötezer tonna smink van most rajtam. - Istennő lett belőled - mosolyog. Ja, képzelem...
Miután a hajammal is elkészül, magamra veszem a ruhát, s végignéz rajtam, ajkai felfelé görbülnek. Nem merek a tükörbe nézni, félek, hogy rettenetesen áll rajtam ez a ruha, amihez mellesleg Ellie ragaszkodott. Nekem megfelelt volna egy nadrág és egy póló, de nem, neki még ebbe is bele kellett szólni. Utálom magam, akármiben is vagyok, ez a fehér ruha pedig elég sokat mutat meg a testemből.
- Nézd - tol a tükör elé. Elkerekedett szemekkel nézem az arcomat, majd végig a ruhámat. Elképesztően kövér vagyok, ez már szinte röhejes, így nem mehetek nyilvánosság elé!
- Ellie, ez...
- Gyönyörű - mosolyog.
- Én szörnyűt akartam mondani - fordulok körbe, közben fintorogva nézem magam.
- Ah, de hülye vagy. Nagyon jól áll a ruha, és a hajad is meg a sminked is tökéletes! Meglátod, hogy mindenki téged akar majd.
- Hát hogyne - motyogom az orrom alatt.
- Most pedig amíg én elkészülök, ne feküdj sehova és légy óvatos, nehogy tönkremenjen valamid! - megy át a fürdőszobába, én pedig a szobámba. Előveszem a naplómat, s elkezdek írni.

Kedves Naplóm!
Ma este Ellie elvisz Harry bulijába. Rám adott egy fehér ruhát, megcsinálta a hajamat és ki is sminkelt, de nagyon kellemetlenül érzem magam. A ruha kövérít, az arcomon egy tonnányi smink van, és a cipőben, amit akar adni hozzá, tutira ki fogom törni a nyakam. Harry biztos nagyon jól fog kinézni, tuti dögös csajok veszik majd körül - többek között Ellie is -, tuti, hogy mindenki tök jól fog kinézni, én pedig eláshatom magam...

Nagyon remélem, hogy nem lesz teljesen katasztrófa az éjszaka, de próbálok majd olyan helyre menni, ahogy kevés az ember.

Egy mély levegővétel után összecsukom, s visszarejtem a szokásos helyére.
Miután Ellie elkészül, végighallgatjuk a szüleink szentbeszédét az alkoholról és egyéb dolgokról, s végül elindulunk. Ellie gyorsan szedi a lábait, akár egy modell, úgy megy, míg én csak botladozok mögötte.
- Ellie, nagyon fáj a lábam, lassíts!
- Majd megszokod, nyugi! - mosolyog hátra rám, majd megvárja, míg mellé érek és belém karol. - Ne aggódj, ha iszol, már nem annyira fog érdekelni a lábfájás.
- Nem akarok hulla részeg lenni - nézek rá komolyan, de ő csak nevetve forgatja a szemét.
Lassan odaérünk egy nagy házhoz, amiből messzire kihallatszik a dübörgő zene. Nem tudom, hogy a szomszédok hogy bírják, vagy hogy miért nincsenek itt a rendőrök. Na mindegy...
Bemegyünk az ajtón, s rögtön megpillantom Harryt, aki egy pohár itallal a kezében, mosolyogva beszélget egy szőke csajjal. Egy mély levegőt veszek, ahogy körbenézek. Bár sötét van, valamennyire látom a szobát, ami hatalmas. A kanapé arrébb van tolva, hogy legyen hely a tánchoz, s hatalmas hangfalból szól a zene. A konyhában a pulton ezernyi ital van és rágcsálnivaló, bár szerintem az előbbi gyorsabban el fog fogyni.
Vékony lányok táncolnak egymáshoz simulva, néhányukhoz csatlakoznak fiúk, míg a többi srác oldalról nézi, ahogy a lányok rázzák magukat.
Harry megpillant minket, leteszi a poharat és odajön.
- Hali - mosolyog, miközben tekintetét végigvezeti Ellien. - Jó, hogy itt vagytok. Mi az, te is kimozdultál a kuckóból? - néz rám kicsit nevetve, mire egy halvány mosolyt erőltetek az arcomra. Nem akarom elrontani senki hangulatát, ezért inkább úgy teszek, mintha tök jól érezném magam.
- Király a ház - mosolyog Ellie.
- Ja, kösz. Kértek valamit inni?
- Ez meg milyen kérdés? Még jó, hogy igen!
- Ezt vártam - vigyorog Harry, majd elindul a konyha felé, Ellie pedig utána, s magával húz engem is. A fejemet lehajtva megyek az emberek között, a hajam kissé az arcomba lóg. A konyhába érve Harry tölt nekünk egy-egy pohár valamit, majd a kezünkbe nyomja.
Harry és Ellie egyszerre behúzzák, míg én megszagolom. Nem sokféle italt ittam, amikor bulizni jártam, így nem nagyon értek hozzá.
- Mi az? Nem szereted? - néz rám Harry. Értetlenül nézek rá, mivel fogalmam sincs, mit adott a kezembe. - Nyugi, nem kevertem bele semmit, ez csak Jim Beam - mosolyog. Oh, hát persze, így már sokkal okosabb lettem... Felsóhajtok, majd belekortyolok, végül az egészet behúzom. - Na, szuper. Ha kértek még, nyugodtan szolgáljátok ki magatokat, viszont most - lép közelebb Elliehez - te eljössz velem táncolni - öleli át a nővérem derekát és az ajkaihoz közel hajolva beszél.
- A húgomat nem hagyhatom egyedül - mosolyog Ellie.
- Hm... Hé, Jake! - szól az egyik srácnak, aki a nevét hallva rögtön megfordul. - Szórakoztasd el a hölgyet - biccenti felém a fejét, mire a fiú rám néz és elvigyorodik. - Tessék, meg van oldva - mosolyog Harry, és Elliet a táncoló tömeg közepére húzza.
Jake odajön hozzám, tekintetéből és járásából látszik, hogy már egyáltalán nem józan. Ahogy elém lép, megérzem a piaszag és cigiszak keverékét, amitől rögtön elfintorodok, a hányinger kerülget. Végignézek a magas srácon, aki fekete nadrágot és egy fehér pólót visel, sötét haja fel van zselézve.
- Mi a neved? - néz rajtam végig. Elég kellemetlen, hogy ennyire közel van hozzám, és zavar, hogy a testem minden egyes részét hosszasan bámulja.
- Jenny vagyok.
- Hm, szóval Jenny. Mondd csak, a nyelved mennyire jó? - hajol közelebb, mire én automatikusan hátrálok. - Naa... - kezd el nevetni, majd a derekamnál fogva közel ránt magához. A fejemet elfordítom oldalra, ahogy közeledik újra felém. Hulla részeg, fogalma sincs, hogy mit csinál, szerintem engem sem lát rendesen.
Kezét szemtelenül lejjebb csúsztatja és megmarkolja a fenekemet, mire a kezem rögtön csattan az arcán és ellököm magamtól.
- Seggfej! - vágom hozzá, majd hirtelen elmegyek, mire feleszmél, már nem talál ott. Megállok, ahogy meglátom a nővéremet és Harryt, ahogy elég intim táncot lejtenek. Harry Ellie nyakához hajol, és ha jól látom, elkezdi szívni, amit a nővérem nagyon is élvez, látszik rajta. Beletúr Harry fürtjei közé, a szemei csukva vannak és a száját látva szerintem elég nagyokat sóhajtozik. Ahogy Harry abbahagyja tettét, Ellie szemébe néz, mindketten elvigyorodnak, majd szenvedélyesen smárolni kezdenek. Nyelek egy nagyot. Fáj a tudat, hogy én sose leszek így senkivel. Az se érdekelne, ha csak a csókig jutnánk el, csak legalább az őszinte legyen és szívből jövő. Bár várhatok az első csókomra szerintem még nagyon hosszú évekig...
Harry rám pillant, majd mond valami a nővéremnek, aki bólint, s Harry elindul felém. Kicsit kellemetlenül érzem magam, szerintem észrevette, hogy nézem őket, így mikor elém lép, lenézek a földre.
- Mi az? Nem tetszett Jake társasága? - nevet kicsit. - Gondolom, nem volt elég úriember.
- Hát nem - nézek oldalra.
- Táncolsz velem?
A tekintetemet odakapom, mosoly látszik az arcán. Most ez komoly? Hogy én táncoljak vele? Táncoljak egy fiúval? Ez annyira hihetetlen. És pont vele!
- Öö... - zavaromban csak ennyit tudok kinyögni. Nem tudok táncolni, nem akarom magam teljesen lejáratni.
- Utálom, ha a bulimban az emberek nem érzik jól magukat, szóval nemleges választ nem fogadok el - ragadja meg a karom mosolyogva, s a tömegbe megyünk, majd lassan magához húz. Kezei a derekamon vannak, én óvatosan átölelem a nyakát, s ahogy egymás szemébe nézünk, szinte olyan, mintha nem lenne körülöttünk senki. Lassan kezdünk el lépkedni, és nem is annyira nehéz, mint gondoltam. Persze Harry tökéletesen táncol, nyilván van benne tapasztalata. - Olyan megilletődött vagy - mosolyog.
- Nem, én csak... csak...
- Ssh, nem kell mondanod semmit.
Lassan kisimít az arcomból egy hajtincset. Gyengéd érintésétől kiráz a hideg, ennél jobbat még életemben nem éreztem.
- Szerintem még innod kellene kicsit, olyan merev vagy - mondja a fülembe. Nyelek egy nagyot és megrázom a fejem, mire felkuncog. - Hát jó. Akkor remélem, hogy nem sokára feloldódsz, és szórakozhatunk úgy, mint a nagyok.
Értetlenül ráncolom össze a szemöldököm, mivel fogalmam sincs, hogy értette. Mint a nagyok? Mit akar velem csinálni?

22 megjegyzés:

  1. Szia!:)
    Már régóta tervezem hogy írok neked de eddig nem tettem.Olvastam az előző blogod és szuper volt.Ezért mikor megnyitottad ezt a blogot nem is volt kérdés hogy ezt is olvasni fogom.Már most imádom.Tetszik az alapsztori és a karakterek nagyon tetszenek. Sokkal jobban tudok azonosulni velük.Csak így tovább.:)

    UI:Várom a következőt:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Nagyon szépen köszönöm, és azt is, hogy most írtál, mert tényleg nagyon sokat jelent nekem a visszajelzésetek! :) Örülök, hogy elnyerte a tetszésedet, és remélem, hogy a későbbiekben sem fog változni a véleményed! :)
      Puszi, ~E

      Törlés
  2. Szia!
    Ez a rész is remek lett, várom a következőt!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszett! :)
      Puszi, ~E

      Törlés
  3. Drága ~E!
    Imádtam ezt a részt csak úgy mint a tobbit is . Szerintem lesokkolva álnank a buliba és az álmunk válna valóra ha meglátnánk Harryt. Leszarnánk mindenkit (bocs a kifejezésért) és letepernénk őt de csak azért óvatosan. :)
    Az hogy szórakozzunk úgy mint a nagyok hat hu huu rajta..a fantáziád meg van hozzá hogy kihozd a legjobbat ebből az egeszből bízom benned csak úgy mint mindig. Imádlak
    Puszii<3
    Ui.: Tudod hogy vesszőket ilyenkor nem rakok :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Szuszu!
      Örülök, hogy tetszett. Szerintem nem lesokkolva állnánk, hanem.... mindegy, ezt a múltkori buliban kitárgyaltuk, ha jól emlékszem. :D
      Jaj, de aranyos vagy, köszönöm szépen, jól esik, hogy így gondolod! :) Imádlak! <3
      Puszi, ~E
      U.i.: Tudod, hogy semmikor sem raksz vesszőket. :D

      Törlés
  4. Hát sajnos az előző kettőhöz nem tudtam kommentelni de most nem hagyhatom ki:) Ez is ( ahogy az előzők is) nagyon tetszett. Kedves ahogy Harry Jennyvel foglalkozik^^ Tenyleg nem tudok mást mondani csak azt h iszonyat jó. Tűkön ülve szoktam várni az új részeket:Dd Nem tudom ,hogy tudsz ilyen jól írni de az biztos én orulok hogy olvasshatom az írásodat:) Nem tudok mit irni már csak azt h hamar a kövit!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Örülök, hogy most írtál, és annak is, hogy elnyerte a tetszésedet! :) Jaj, de aranyos vagy, ez most nagyon jól esett, de tényleg, köszönöm szépen! A részeket pedig sajnálom, hogy csak hétvégente tudom hozni, de lehet, hogy ez a nyári szünetben változni fog! :)
      Puszi, ~E

      Törlés
  5. Az a ruha valami gyönyörű *.* Nekem kell :3 Már alig várom az új részt <333

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Tudom, eszméletlenül tetszik nekem is, kár, hogy egyetlen helyen sem találok ilyet. :/ :)
      Puszi, ~E

      Törlés
  6. Basszus, imádom. Csak Harry-t nem értem, de nagyon nem. Nekem még egy kicsit ködös a személyisége. Na jó...nem is kicsit. :D Nagyon imádom, ügyes vagy. :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Köszönöm szépen! Pontosan ez volt a célom, hogy még ne nagyon tudjatok rajta eligazodni, szóval örülök, hogy ezt nálad sikerült elérnem! :)
      Puszi, ~E

      Törlés
  7. Ez a blog is jónak ígérkezik, az írásodat pedig imádom! :))
    ui.: Hamar a kövit!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Nagyon szépen köszönöm, aranyos vagy! :)
      Puszi, ~E

      Törlés
  8. gyorsan a kövi részt!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Holnap hozom az 5. fejezetet, ne haragudj, hogy erre még csak most válaszolok!
      Puszi, ~E

      Törlés
  9. Nagyon jó az egész blog :D kíváncsian várom mire lyukadnak ki és hogy ebből az egész történetből mi fog kisülni :D Kövit! :DDDD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Nagyon szépen köszönöm, örülök, hogy tetszik, és hogy kíváncsi vagy! :)
      Puszi, ~E

      Törlés
  10. most kíváncsi lettem. még szerencse, hogy mindjárt itt a hétvége ^^
    Várom a kövi részt!

    Adri :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Örülök, hogy sikerült kíváncsivá tennem téged, és hogy ennyire várod az új részeket! :)
      Puszi, ~E

      Törlés