4. fejezet - Nem fognak szeretni

Drága Olvasóim!
Meghoztam a 4. fejezetet. Már 31 feliratkozó van, nagyon szépen köszönöm! <3 A kommentek és a pipák is nagyon jól estek, tényleg, hálás vagyok, amiért mindig elmondjátok a véleményeteket és biztattok, ez nekem nagyon jól esik és rengetek erőt ad. :) Remélem, tetszeni fog ez a fejezet, jó olvasást!
Puszi, ~E
U.i.: A kommentekre még nem volt időm válaszolni, de a héten fogok!

Egy pörgősebb szám kezdődik el, mire Harry arcán egy huncut mosoly jelenik meg. Hirtelen háttal fordít magának, s a derekamnál fogva szorosan tart közvetlenül a teste mellett. Nyelek egy nagyot, ahogy megérzem ágyékát a fenekemnél.

- Ne félj, csak lazán! - motyogja a nyakamba. Becsukom a szemem, ahogy nagy kezeit végigsimítja a combomon felfelé, majd újra a derekamra rakja. Ügyetlenül ringatom a csípőm, próbálok nem merev lenni, de ez elég nehezen megy, ugyanis Harry eléggé be van indulva. Nyilván ez a sok alkohol miatt van. A combom belső felét kezdi markolászni, ami elég kellemetlen, ugyanis nem akarom, hogy a dagadt testemet fogdossa, így megfogom a csuklóját és elhúzom onnan a kezét.
Egy ideig bírja csak. A kezét felvezeti a melleimhez, és azt markolja meg óvatosan. Szégyellősen próbálok tőle elhúzódni, miközben leveszem magamról a kezeit, de ő szorosan visszahúz magához.
- Ne légy ennyire szégyellős! - nevet kicsit, majd megragadja a kezemet és elkezd húzni ki a tömegből. Értetlenül nézek körbe, hogy hova megyünk, míg megérkezünk egy szobához, ahova bevisz és becsukja az ajtót. A zene még ide is behallatszik, de már nem olyan hangos, mint a nappaliban volt.
Mielőtt bármit kérdezhetnék, egy perverz mosollyal az arcán a falhoz nyom, s ajkait a nyakamra tapasztja. A furcsa érzés hatására ajkaim szétnyílnak, és egy nyögés csúszik ki a számon, amitől rögtön elpirulok.
- Hmm... - halad az ajkaim felé a puszikkal, de mikor közel van, elfordítom a fejem és lehajtom a föld felé.
- Harry, ne...
Halkan zihálva néz rám, s ágyékát kissé nekem nyomja.
- Nem érzed, hogy mennyire kívánlak? - lihegi a fülembe, amitől rajtam végigszalad a hideg. Egy kicsit eltolom magamtól, amennyire bírom, de még így is hihetetlenül közel van. Képtelen vagyok a szemébe nézni, kerülöm a tekintetét, és a hajammal minél jobban próbálom takarni az arcomat. Menekülnék, de teste túl közel van az enyémhez, kezei körbefognak.
- Részeg vagy, hadd menjek ki! - próbálom eltolni a kezét. Idegesít a közelsége, szinte fuldoklom. Nem merek teljesen a szemébe nézni. Nem akarom, hogy ennyire közelről lásson, azt meg főleg nem, hogy végigtapogassa a testemet.
A próbálkozásom sikeres, Harry elenged, én pedig amilyen gyorsan csak tudok, kiszaladok, hátra sem nézek. Páran rám néznek és összesúgnak. Ez az, amit a legjobban utálok, hogy rólam beszélnek, és fogalmam sincs, hogy mit.
A tekintetemmel megkeresem Elliet, aki épp egy szőke hajú sráccal beszél. Odamegyek.
- Ömm... Ellie, azt hiszem, én hazamegyek.
Értetlenül néz rám, majd a hátam mögé pillant. Pár pillanat múlva megjelenik mellettem Harry.
- Ne már, én még nem akarok menni! Maradjunk még egy kicsit - néz rám, s a fejével alig észrevehetően a srác felé biccent. Felsóhajtok.
- Haza akarok menni, méghozzá most! - fonom össze a karomat magam előtt. Ellie Harryre pillant.
- Elkísérnéd őt? - pislog fel rá. A szemeim kikerekednek, s nyelek egy nagyot. Még csak az hiányzik, hogy ő kísérjen haza.
- Persze, ha nagyon menni szeretne - karol át, amitől úgy érzem magam, mintha fojtogatnának. Furcsa érzés, ahogy hozzám ér. Kicsit rémisztő, de nagyon jó, viszont rettentően szokatlan.
Elindulok kifelé, így Harry keze leomlik a vállamról, s mögöttem jön. Ahogy kiérünk a házból, érzem, hogy kissé hűvös a levegőt. Pedig már nyár eleje van, azt reméltem, hogy meleg lesz.
Elindulunk a sötét utcán, s ahogy távolodunk, egyre csak halkul a zene, míg végül a csend közepén találom magunkat.
Harryre pillantok, aki zsebre dugott kezekkel a földet nézi. Nyilván kicsit kijózanodott, és rájött, hogy mekkora hülyeséget csinált.
Lassan hazaérünk.
- Kösz, hogy elkísértél - motyogom és elindulok be, de megragadja a karomat és visszahúz, tekintetünk találkozik.
- Sajnálom. Egy kicsit sokat ittam, nem akartam ennyire durva lenni - néz a szemembe. Halkan beszél és mélyen, ami elképesztően csábító. A lágy szellő fújja a fürtjeit, az utca halovány fénye világítja meg az arcát. Tényleg olyan, mint egy angyal.
- Semmi baj, felejtsük el - erőltetek egy halvány mosolyt az arcomra, majd megfordulok, hogy újra elinduljak be, de ismét visszaránt. Azonban most a karomon lévő hegekhez ér, amiket próbáltam eltüntetni némi sminkkel. Felszisszenek.
- Erről még nem beszéltünk - néz le a kezemre, s óvatosan végigsimítja, majd rám néz. - Miért teszed ezt magaddal?
Lesütöm a szemem és elhúzom a karomat.
- Figyelj, tényleg nem értem, hogy mi lehet a probléma, és ez aggaszt. Kérlek, bízz bennem és mondd el! - simítja meg lassan az arcomat, amitől úgy érzem, a gyomrom apróra zsugorodik, a szívem bizsereg és az egész testem megremeg. Még levegőt is elfelejtek venni.
- Nincs semmi komoly - rázom a fejemet, mikor valamennyire sikerül magamhoz térni, de nem merek a szemébe nézni.
- Oké, megértem, még alig ismerjük egymást és nem bízol bennem. De hadd bizonyítsam be, hogy komolyan gondolom és tényleg aggódom érted - hajol közel az ajkaimhoz. A szívem hevesen ver. Most itt az alkalom. Harry meg akar csókolni, én pedig legszívesebben hagynám, sőt, akár egész éjjel csókolnám. De nem. Tudom, hogy még mindig az alkohol hatása alatt van, és nem tudja, mit csinál. Vagy az érzelmei teljesen összekeveredtek, vagy fogalmam sincs, de hogy nem gondolkodik józanul, az biztos.
Mikor ajkaink között már csak fél centi van, elfordítom a fejemet, így az arcomra ad egy lágy puszit. Rápillantok, majd hirtelen megfordulok és besietek a házba. Ahogy becsukom magam után az ajtót, nekidőlök és a fejemet hátrahajtom, a szemeimet lehunyom. Egy mély levegőt veszek, amit aztán szaggatottan fújok ki. Az arcomon ég az ajkainak a helye, érintését még mindig érzem magamon. Mintha a mennyországban lennék.
Kicsit megrázom a fejem, hogy valamelyest kiverjem a fejemből, majd halkan felmegyek az emeletre. Lezuhanyzok, fáradtan bedőlök az ágyba és magamra húzom a takarót. Azonban elaludni képtelen vagyok. Olyan érzések kavarognak bennem, mint még soha. Harry a leghelyesebb srác, akivel valaha találkoztam, ez tény. Tudom, hogy amiket csinált, egyiket sem önszántából, hanem az alkohol hatására tette, ezt ő maga is bevallotta. Azonban mégis valamiért némi örömet érzek. Elmosolyodok, ahogy visszagondolok arra a pillanatra, amikor meg akart csókolni.

Az arcomat a párnába fúrva mosolyodok el, és szorosan ölelem a takarót. Ahogy lehunyom a szemem, rögtön az ő arca jelenik meg előttem, még mindig érzem az illatát.
Nem kellene boldognak lennem, de azt hiszem, most az vagyok. Nem szabadna, ugyanis ez csak egy alkalom volt, Harry soha többet nem fog velem így viselkedni, soha többet nem lesz rá lehetőség, hogy csókolózzak vele. Viszont a mosolyt képtelen vagyok levakarni az arcomról.
Végre egyszer boldogan merülök álomba.

Délelőtt ébredek fel. Ahogy lassan kinyitom a szemem, kinézek az ablakon, s látom, hogy kint süt a nap, és hallom, ahogyan csicseregnek a madarak. Mélyen felsóhajtok. Görcsbe rándul a gyomrom, ahogy arra gondolok, ami éjszaka történt.
Lassan lecammogok a konyhába, s ahogy belépek, szinte lefagyok. Harry és Ellie nevetgélnek, miközben a kávéjukat fogyasztják. Harry rám pillant, majd visszafordul Elliehez. Az arcom olyan vörössé változik, mint a paradicsom, a szívem olyan gyorsan ver, mintha ki akarna ugrani a helyéről. Mit keres itt?!
- Na, tetszett a buli? - mosolyog rám Ellie, és a csészéjébe iszik.
- Öööm... aha... - motyogom és zavartan a fülem mögé tűröm a hajam. Harry felhorkant.
Lehajtom a fejem, megfordulok és visszamegyek a szobámba. Becsapom magam után az ajtót, s bedőlök az ágyba. A kedvem máris szokásosan szar lett. Persze, azt hittem, hogy majd boldog leszek. Pont én...
Pár perc múlva hallom, hogy nyitódik az ajtó, s odakapom a tekintetemet.
- Beszélnünk kellene - néz rám Harry. Felsóhajtok, majd felülök, míg ő bejön és az ágyam szélén foglal helyet. - Miért utasítottad vissza a csókomat?
Összeráncolom a szemöldököm, nyelek egy nagyot és lehajtom a fejem.
- Bejövök neked, nem? Tudod mit, ne is próbáld tagadni. Amikor először találkoztunk, elakadt a szavad, és láttam, hogy tegnap élvezted a közelségemet.
- Ez nem...
- Mondtam, ne próbáld tagadni! - vág a szavamba feltartott kézzel. Felsóhajtok és megforgatom a szemem.
- Nevetséges - motyogom.
- Az a nevetséges, hogy ok nélkül bántod magad - utal a karomra, s a szemembe néz. Kicsit közelebb mászik hozzám. - Utálom, hogy elhallgatod a problémáidat.
- Én csak... - nyelek. Kíváncsian fürkészi az arcomat. Felsóhajtok és becsukom a szemem. - Fogalmad sincs, hogy mennyire, de mennyire gyűlölöm magam.
- Mi? - ráncolja össze a szemöldökét. - De miért? Olyan kedves és szép lány vagy.
- Ja, rohadtul - nevetek fel kínosan, s a hajamba túrok, nem kell sok, hogy elsírjam magam.
- Szerintem az vagy, és ezt jobb, ha te is beismered. Nem szoktam ilyet csak úgy mondani, de komolyan mondom, hogy vonzó vagy. Én sem akarok csak úgy lesmárolni valakit. Csak olyannal kezdek ki, aki tetszik.
- Ez hülyeség - vágom rá rögtön. - Ellie gyönyörű, ő tetszik neked, engem nem kell vigasztalni! Akármit mondhatsz, úgysem hiszem el, tisztában vagyok vele, hogy milyen vagyok.
- Milyennek látod magad?
- Ronda vagyok és dagadt.
Felvonja a szemöldökét, és nagyokat pislog. Pár másodpercig nem szólal meg, a tekintetét végigvezeti rajtam.
- Mondd csak, torzít a tükör, amibe nézel? Egyáltalán nem vagy kövér, ronda meg pláne.
- Elég, nem akarom tovább hallgatni ezt a sok marhaságot! - kezdek ideges lenni, s egy mély levegőt veszek. - Nem akarok erről többet beszélni.
- Miért bántod magad? Miért jó ez neked? - áll fel, s kissé ő is felemeli a hangját. - Nem láttam még ekkora hülyét, mint te, esküszöm! Ha egy kicsit nyitottabb lennél, és elfogadnád magad, minden második fiú téged akarna. Hogy várod el, hogy mások szeressenek, ha te sem szereted saját magad?!
- Én nem várom el senkitől, hogy szeressen - préselem ki a fogaim között a szavakat. Végignéz rajtam és kínosan felnevet.
- Ha így állsz hozzá, akkor nem is fognak szeretni - megy ki és becsapja maga után az ajtót, és ebben a pillanatban elkezdenek folyni a könnyeim.

Nem fognak szeretni. Soha.
Az asztalomról elveszem a körzőmet, s olyan erővel vájom a csuklómba a tűt, amennyire csak bírom. Vérezni kezd és fáj, de nem érdekel, tovább húzom a hegyes tárgyat az alkaromon. Ahogy a vér kicsordul, azzal együtt a könnyeim is patakként folynak le az arcomon.
Most már biztos, Harry is megmondta.
Nem fognak szeretni.