2015. július 19., vasárnap

15. fejezet - Az álom sem tart örökké

Drága Olvasóim!
Meg is hoztam a 15. fejezetet. Sajnálom, hogy ennyit kellett rá várnotok, de ahogy ígértem, valamivel hosszabbra írtam! Köszönöm szépen a 64 feliratkozót és az összes kommentet és pipát, amit az előző fejezethez hagytatok! :) Nagyon imádlak titeket, és remélem, hogy még nagyon sokáig mellettem maradtok! Jó olvasást!
Puszi, ~E

Idegesen járkálok jobbra-balra, s a hajamba túrva veszek egy mély levegőt. Oké, az is hihetetlen, hogy egyáltalán eddig eljutottam Harryvel. De tényleg. Sose gondoltam volna, hogy egy ilyen sráccal fogok életemben először lefeküdni, vagy hogy egyáltalán az első csókom ilyen jól fog alakulni. Azt viszont már biztosan nem tudom elérni, hogy belém szeressen. Komolyan, egy roncs vagyok, nem is értem, hogy nem kapja őt el a hányinger, amikor velem van.
A bőröndömből előkapom a körzőmet, s a csuklómon a bőrömbe vájom a tűt. Gondolkodás nélkül húzok egy, majd két csíkot. A könnyek lefolynak az arcomon, s magam elé bámulva csak Harry mosolygós arca jelenik meg előttem. Létezik egyáltalán, hogy ennyire szeretünk valakit, vagy csak én vagyok teljesen meghibbanva?!
Lenézek a csuklómra, majd egy H betűt karcolok magamra. Többször is áthúzom, hogy jó mélyen belevéssem, Kibuggyan egy vércsepp, s kissé felszisszenek.
A körzőmet visszarejtem a táskámba, majd kimegyek a teraszra. Mivel már sötét van, gyönyörű a kilátás. A korláthoz sétálok, ráteszem a kezemet a hideg vasra, s egy mély sóhajt követően kezdek bámulni a távolba. Érzem, ahogy a lágy szellő fújja a hajamat, s ahogy egy könnycsepp végigfolyik az arcomon. Csend van, és ez a legrosszabb. Ilyenkor van lehetőségem jobban elgondolkodni a dolgokon.
Harry és köztem csodálatos volt, ami történt, de nem hiszem, hogy valaha kapnék tőle többet, ellenben Ellievel. Biztos vagyok benne, hogy ha egy kis ideig kavarnak egymással, mindketten szerelembe esnek. Én pedig tovább maradok a magányban az emlékekkel. Még mindig emlékszem az első csókra, Harry ajkait érzem az enyémeken, érintéseit a testemen, s férfias illatát.
Még három napot leszünk Párizsban. Azt hittem, ez lesz életem legjobb nyaralása, de tévedtem. Hiányzik Harry, nem is kicsit. Amikor vele vagyok, egyáltalán nem gondolok arra, hogy mennyire, de mennyire gyűlölöm magam. Olyankor azt kívánom, bárcsak örökké élnék, vele. Úgy érzem, mikor lefekszünk, hogy őt nem zavarja, mennyire undorító a testem, és olyankor egy kicsit képes vagyok megbarátkozni önmagammal. Azonban tudom, hogy ezek mind csak illúziók. Egyáltalán nem változtam meg, még mindig ugyanaz a dagadt, ronda, szerencsétlen lány vagyok, aki eddig voltam, csupán egy mesébe képzeltem magam.
Összerezzenek, ahogy valaki óvatosan átölel hátulról. Az illatáról felismerem, s ahogy a fejét a vállamra teszi, halványan elmosolyodok.
- Ne félj, csak én vagyok - suttogja mély hangon Harry. Ahogy meleg lehelete csikizi a nyakamon a bőrt, kiráz a hideg, a jó értelemben. Próbálom úgy tartani a kezemet, hogy ne lássa meg a H betűt. Biztosan kiakadna, elvégre azt akarja, hogy ne szeressek belé.
A távolba meredek továbbra is. Kezét összekulcsolja a hasamon.
- Gyönyörű, nem? - motyogja. Az őrületbe kerget a hangjával és az érintéseivel.
- Uhum. Tényleg az - szólalok meg halkan.
- Molly és Mike úgy döntöttek, ma éjszaka a nővéreddel szeretnének aludni.
A szívem hevesen kezd dobogni, a mosoly szélesedik az arcomon. Nehezen tartom vissza azt is, hogy örömömben felsikítsak.
- Szóval, ha nem bánod, ma melletted alszom - hallom a hangján, hogy mosolyog. Oldalra fordítom a fejem, hogy a szemébe nézzek.
- Egyáltalán nem bánom.
- Örömmel hallom - tekintete megakad az ajkaimon, majd lassan megcsókol, amit azonnal viszonozok.
- Mit csináltok? - hallom meg anya hangját, mire hirtelen elengedjük egymást és megszeppenve nézünk rá. Anya elmosolyodik és a fejét csóválja. - Tudtam, hogy van köztetek valami, és nagyon örülök neki - simogatja meg Harry arcát, aki megköszörüli a torkát és megvakarja a tarkóját.
- Anya... - nézek rá.
- Nyugi, kicsim! Rád fért már egy ilyen rendes fiú, mint Harry - mosolyog. - Legyetek boldogok - pillant Harryre, majd elégedetten végignéz rajtunk és visszamegy a szobájukba. Elvörösödött arccal lenézek a földre. Már csak ez hiányzott...
- Ööö... bemegyünk? - néz rám Harry. Bólogatok, majd kinyitom az üvegajtót, s bemegyünk.
Előkeresem a pizsamámat, majd a fürdőszobába megyek és bezárom az ajtót. Leveszem a ruháimat, amíg meleg vizet engedek a kádba, majd óvatosan beleülök. Végignézek a testemen és elfintorodok. Undorodva simítom végig a lábaimat, amin rengeteg felesleg van, majd a hasamhoz érek és felsóhajtok.
Lassan becsukom a szemem, s lemerülök a víz alá. Egy rövid ideig ott maradok, bár néha azt kívánom, soha ne jöjjek fel. A könnycseppeket a víz lemossa az arcomról, de a fájdalmamat nem tudja.
Ahogy feljövök a víz alól, hátrasöpröm a hajamat, majd samponnal megmosom, a kókuszos tusfürdős pedig végigkenem a testemen. Hosszú perceken keresztül ázom a vízben, s azon pörög az agyam, hogy milyen lesz az éjszaka. Vajon Harry annyira kanos, hogy majd most is szexelni akar?
Kijövök a kádból, megtörölközöm, s a szobából meghallom Harry hangját, amint valakivel telefonál.
- Igen. Aha, a kicsi Harry nagyon nem unatkozik - nevet. - Ah, te balfasz, még szép! Jó, oké... Várj, Niall! Még annyi, hogy mikor hazaérünk, hatalmas bulit csinálunk és nagyon bebaszunk! Ja. Majd beszélünk, csá!
Felsóhajtok. Megmosom a fogamat, megfésülködök, s megszárítom a hajamat, majd hagyom, hogy hullámokban omoljon a vállamra. Egy mély sóhaj után kinyitom a fürdőszoba ajtaját és kimegyek.
- Na végre, azt hittem, ott akarsz aludni - mosolyog rám, majd feláll az ágyból és jön felém. - Egy perc, és én is jövök - néz le rám közelről, megnyalja az ajkait, majd mosolyogva kikerül és a fürdőszobába megy. Szaggatottan kifújom a levegőt, majd bedőlök az ágyba, s magamra húzom a takarót.
Pár perc múlva Harry kijön a fürdőből, s férfitusfürdő-illat járja át a szobát. Egy bokszerben jön felém, s a hajába túr, majd kacéran rám mosolyog. Bemászik mellém, s ő is betakarózik, majd magához húz. Félve ölelem át a mellkasát. Elég furcsa volt hallani azokat, amiket Niallnek mondott. Akkor Niall mindent tud rólunk? Mindent, ami köztünk történt?
- Na és neked bejön Párizs? - töri meg a csendet, miközben simogatja a karomat.
- Uhum - mosolygok halványan. Már amennyit láttam a városból... - Neked?
- Nekem is. Most már értem, miért gondolják az emberek romantikusnak ezt a helyet, még belőlem is kihozza az érzelmes srácot.
Felnézek rá, mire elmosolyodik.
- Komolyan, itt fekszek melletted, és nem kúrlak meg. Szerinted ez mi, ha nem érzelmesség? - vigyorog. Felkuncogok. Ad az arcomra egy puszit, amitől a szívem egy nagyot dobban. - Aludj jól - suttogja.
- Te is - mosolyodok el, majd becsukom a szemem és egymás karjaiban elalszunk.

Reggel arra ébredek, hogy Harry a nevemet suttogja és gyengéden simogatja a karomat. Lassan kinyitom a szemem, a szám rögtön mosolyra húzódik. Miért is ne mosolyognék? Hiszen most ébredtem fel életem szerelme mellett, sőt, a karjaiban. Ez biztosan csak egy álom.
- Hogy aludtál? - mosolyog, miközben végigsimítja az alkaromat is, s a sebeket megérezve odanéz. Nyelek egy nagyot és elhúzom a kezem, de ő utána kap és alaposan megnézni. - Ez egy H betű?! - néz rám idegesen, majd felül és jobban szemügyre veszi. - Normális vagy?!
- Sajnálom - remeg meg a hangom, majd erőt veszek magamon és felülök. - Én csak...
- Te csak mi?! Megmondtam, hogy ne szeress belém! - emeli fel a hangját, mire kissé összerezzenek. - Mégis mit nem lehet ezen érteni?
A könnycseppek csípik a szememet, a szívem összeszorul a mellkasomban. Hihetetlenül fájnak a szavai. Nyelek egy nagyot és az ajkamba harapok, hogy ne sírjam el magam.
- Mégis mit gondoltál? - szólalok meg végre, s felbátorodok. - Veled volt az első csókom, elvetted a szüzességemet, egymás mellett alszunk azok után, hogy évekig egyedül voltam! Szerinted kibírtam, hogy ne szeressek beléd?!
Harry keze elkezd remegni az idegességtől. Egy ideig nem szólal meg, gyorsan veszi a levegőt és kerüli a szemkontaktust. Majd feláll és elkezd öltözni.
- Gondolhattam volna, hogy túl fiatal vagy ehhez - morogja az orra alatt. - Szerintem te sem vagy tisztában az érzéseiddel! Jól esik, hogy veled voltam és ettől azt hiszed, hogy szerelmes vagy. Pedig nem! Kurvára nem! - veszi fel a fekete pólóját, én pedig megszeppenve hallgatom a szavait.
- Miért kell ezen ennyire kiakadni? Oké, nem vagyok a világ legszebbje és nem is értem, miért kezdtél ki velem, de azt meg végképp nem, hogy miért zavar ennyire, hogy szeretlek!
- Ki ne merd még egyszer mondani! - mutat felém az ujjával fenyegetően. - Nem akarok tőled semmit, oké? Csak egy kis kalandra vágytam, te meg simán belementél és széttetted a lábaidat, amikor csak úgy akartam!
A könnycseppek patakként folynak le az arcomon
- Felőlem picsoghatsz, nem fog meghatni! Ha a szőke hercegedet vártad fehér lovon, akkor van egy nagyon rossz hírem... - néz rajtam végig, majd kimegy. Hatalmas űrt és csendet hagy maga után a szobában, amit az én sírásom tör meg. Magamhoz szorítom a takarót és hangosan sírok, képtelen vagyok visszatartani. Úgy érzem, a mellkasom majd' szétszakad. Nem változhatott meg minden ilyen gyorsan. Meg kellene tanulnom, hogy az álom sem tart örökké. És Harrynek igaza van, nem várhatok szőke hercegre fehér lovon, mert úgysem kaphatom meg. A játékszere voltam, de most örökre vége az én hülyeségem miatt. Nem érdekel, hogy kihasznált, vele akarok lenni. Azt akarom, hogy visszajöjjön és megcsókoljon, megöleljen és megnyugtasson, mint mindig. Szükségem van a törődésére, nincs senkim és félek egyedül.
A fürdőszobába megyek, s a tükörbe nézek, ahonnan egy roncs néz vissza rám.
- Most kell feladnod, Jenny. Most már tényleg nincs értelme élned - suttogom remegő hangon, mikor hallom, hogy valaki kopog.
- Jenny! Kicsim, siess, nem sokára indulunk!
Felsóhajtok.
- Egy perc! - kiabálok. Megmosom az arcomat, s sminkkel próbálom eltüntetni valamennyire a sírás - vagy ahogy Harry fogalmazott, a picsogás - nyomait. Kivasalom a hajamat, felöltözök, s végignézek magamon. Most még rosszabb, mint eddig.
Egy mély levegőt veszek, majd kimegyek a szobából. Ahogy meglátom Ellieéket, a szívem összeszorul. A nővérem és Harry egymás karjaiban vannak, csókolóznak. Lefagyok.
- Kicsim... - néz rám anya aggódva és végigsimítja a karomat. Remegő ajkakkal egy mosolyt erőltetek.
- Nincs semmi baj. Harryvel nem voltunk együtt, csak... Párizs kihozta belőlünk azt a csókot - a mondat végére megcsuklik a hangom, de remélem, hogy anyának nem tűnt fel.
- Biztos? - néz a szemembe. Az ajkaimat beszívva bólogatok, mire elmosolyodik halványan. - Akkor jó.
A többiek felé fordul, mire egy halk, szaggatott sóhaj csúszik ki a számból. Ahogy tekintetem találkozik Harryével, miközben megfogja Ellie kezét, egy megvető pillantást küld felém, majd a testvérem felé fordul és a homlokára nyom egy puszit. Úgy érzem, forog velem a folyosó és mindjárt összeesek. Ahogy elindulnak lefelé, csak arra koncentrálok, hogy a remegő lábaimat úgy tegyem egymás után, hogy ne essek el.
Fogalmam sincs, hogy hova megyünk, de őszintén szólva nem is nagyon érdekel. Harry apja, Rob mellém jön, miközben sétálunk az utcán és kicsit lemaradunk.
- Mi van Harryvel? - kérdezi. Harry Ellievel pár méterrel előttünk sétál, az ujjaik össze vannak kulcsolva.
- Semmi - mondom halkan, de így is megremeg a hangom.
- Ugyan! Mindent tudok, ami eddig köztetek történt. Harry feszülten jött ki reggel tőled és rögtön Elliere vetette magát. Mi történt?
Szaggatottan kifújom a levegőt. Még soha senkinek nem beszéltem Harryről, nem tudom, hogy Robban megbízhatok-e. De azt hiszem, muszáj elmondanom, különben szétrobbanok.
- Kiakadt azon, hogy szeretem őt - nyelek. Rob szeme felcsillan, ahogy kiejtem a számon a szeretem szót.
- Jenny, ez nagyszerű! Harryre ráfér a szerelem, főleg ilyen aranyos lánnyal, mint te. Össze van zavarodva, de biztos vagyok benne, hogy csak megijedt.
Megrázom a fejem és az ajkamba harapok.
- Nem hallottad, miket vágott a fejemhez. És ami a legrosszabb, hogy igaza van.
- Ne vádold magad! Harry majd rájön, hogy mekkorát hibázott. Higgy nekem, a fiam, ismerem őt. Mire észhez tér, lehet, hogy már túl késő lesz, de kérlek, adj neki egy kis időt. Volt egy barátnője, Jessica, akivel nagyon csúnyán ért véget a kapcsolatuk, Azóta szinte retteg a szerelemtől.
- Csak kihasznált, ezt ő is elmondta.
- Szeretnéd, hogy beszéljek vele? - néz rám.
- Ne! - vágom rá hirtelen. - Nem kell... Nem akarom őt zaklatni, amúgy se kellek neki.
Egy étteremhez érünk. Szóval reggelizni jöttünk, hát ez nagyon szuper...
Bemegyünk, leülünk és a pincér kihozza az étlapot. Elkezdem olvasni, de mivel franciául van, egy átkozott szót nem értek belőle. Felsóhajtok és az étlapot az asztalra dobom.
- Harry, segítenél Jennynek lefordítani az ételek nevét? - mosolyog anya kedvesem, mire a szemeim azonnal kikerekednek.
- Nem kell. Nem vagyok éhes - szólalok meg, mielőtt Harry mondana valamit, ami ismét fájdalmat okozna.
- Megint kezded? Az utóbbi időben már rendesen ettél, és most újra éheztetni akarod magad? - néz rám anya aggódva. Felsóhajtok.
- Nem éheztetem magam. Egyszerűen nincs étvágyam.
- Na jó, akkor te majd a hotelben eszel valamit.
Ezzel ezt a témát le is zárjuk. A többiek megrendelik az ételt, és amíg várunk, Harryék feltűnően flörtölnek.
- Szívem, legalább most ne csináljátok - szól Anne Harryre, aki csak elmosolyodik.
- Bocs, anya, de ez a csaj túl vonzó és nem bírok betelni vele.
Ellie elneveti magát és csillogó szemekkel néz Harryre. A gyomrom olyan kicsire zsugorodik, hogy szerintem csak mikroszkóppal látható, a szívem, mintha egy citrom lenne, amit most facsartak ki. Legszívesebben most is sírnék, szörnyen nehéz tartani magam.
- Anya, én inkább visszamegyek a hotelbe - mondom halkan, hogy csak ő hallja. - Nem vagyok éhes és egy kicsit szeretnék pihenni.
- Biztos?
Bólogatok.
- Rendben. Eszünk, és mi is megyünk - ad egy puszit a fejemre. Felállok és kimegyek, hátra sem nézek, csak sietek vissza a hotelbe. Azonban már félúton elkap a sírás, s az emberek furcsán néznek rám. Lehajtom a fejemet, s szinte már szaladok, hogy minél előbb elmenekülhessek a világ elől.
Ahogy felérek a szobába, a kulcsot az asztalra dobom és a hajamba túrok, hagyom, hogy a könnyeim végigfolyjanak az arcomon. Mindent kiengedek, amit eddig erőlködve bent tartottam.
Előveszem a naplómat, s remegő kézzel írni kezdek.

Kedves Naplóm!
Harrynek ma bevallottam, hogy szeretem, ugyanis meglátta a H betűt a csuklómba karcolva. A fejemhez vágta, hogy nem kellek neki, csak kihasznált, aztán ment Elliehez. Nagyon görcsöl a gyomrom és összeszorul a szívem, amikor őket együtt látom. Tudom, hogy más lányok ilyenkor elmennek a barátnőjükhöz és degeszre eszik magukat csokival. Nos, nekem nincs barátnőm, a csoki meg főleg nem hiányzik belőlem. Egyedül vagyok, hiányoznak Harry vigasztaló szavai, érintése, ölelése, csókjai. Nem tudom, hogy fogom ezt kibírni…

A könnyem lefolyik az arcomon és a naplómba csöppen. Felsóhajtok, összecsukom és visszateszem a bőröndömbe. Hanyatt fekszem az ágyon, s rögtön eszembe jut a reggel. Ahogy kinyitottam a szememet, Harryt láttam. Az ő karjaiban ébredtem. De mindent elcsesztem.
A könnycseppek újra csípni kezdik a szememet, de már nem bírok sírni. Elegem van. Ha most bármit tehetnék, eltűnnék a világból, egyszerűen magam után hagynék mindent. Mindent és mindenkit. Harryt.
Hangokat hallok a folyosóról, majd nyílik a szobám ajtaja, s a két kisebb testvérem boldogan ugrándoznak oda hozzám.
- Jenny, anya azt mondta, hogy ma a medencében fogunk fürödni, amit ott van kint! - újságolja örömmel Molly, s felugranak hozzám az ágyra. Egy halvány mosolyt erőltetek és megsimítom a kis arcukat, amikről sugárzik a vidámság.
- Harry megígérte, hogy megtanít úszni! - mosolyog Mike. Nyelek egy nagyot. Már attól is összeszorul a szívem, ha a nevét meghallom.
- Molly! Mike! Gyertek, bekenlek titeket naptejjel! - kiabál anya, mire a testvéreim boldogan szaladnak át a másik szobába.
Az is kizárt, hogy én bikinit veszek és úgy mutatkozom emberek előtt. Nekem jó itt a hűvös szobában... Egyedül... Bezárkózva... Mint azelőtt, hogy Harry az életembe lépett.

30 megjegyzés:

  1. Nagyon jól irsz! Teljesen bele lehet élni magunkat a történetbe! Egyszerüen imádom a blogodat!!! Én nagyon várom a kövi rész*-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Köszönöm szépen, aranyos vagy! Örülök, hogy bele tudod élni magad a történetbe! :)
      Puszi, ~E

      Törlés
  2. Szia!
    Wow! Ez valami eszméletlen rész volt. Jaj az a Harry ccc én megmondtam hogy egy rühes p* cs. Az. Komolyan mindenki megérti hogy nehéz Harrynek de ezt nen neki kéne legjobban tudni? Remélem jön majd egy másik kedves fiú aki szeretni fogja Jent. Élvezze Ellie társaságát össze illenek! Nagyon imádtam és megérte várni rá. Nagyon siess a kövivel!
    Puszcsa Kira!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszett! Hogy Jennyhez jön-e majd egy kedves fiú, vagy hogy Ellie és Harry összejönnek-e, azt nem árulom el, de valami ilyesmi fog történni, azt biztos. :D
      Puszi, ~E

      Törlés
  3. Harry egy akkora.... fhu... Inkább megy egy ribihez, és nem egy szép, rendes lányhoz... Fuck Logic :D Siess a kövivel <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Igen, ez tipikus pasis logika, hogy a rendes lányok helyett mennek azokhoz, akiket könnyen ágyba lehet vinni. :)
      Puszi, ~E

      Törlés
  4. Minden egyes alkalommal elképesztő izgalommal várom az új részt! :))
    Annyira jól írsz <33

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Jaj, de aranyos vagy, köszönöm szépen, ez nagyon jól esik! <33
      Puszi, ~E

      Törlés
  5. Harry nagyon parasztul viselkedett és legszívesebben beütöttem volna Neki! Mi az, hogy megalázza Jenny-t, meg minden szart a fejéhez vág aztán rohan Ellie-hez!? o.O Fhuu, remélem észhez tér!
    Nem tudom,hogy bejön-e, de van egy olyan érzésem, hogy Jenny majd megpróbálkozik az öngyilkosággal.. :/
    Bármi lesz, rohadtul várom a folytatást!! :)) <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Hát igen, Harry most egy hatalmas nagy paraszt volt, ebben egyet értünk. És sajnos nagyon sok hozzá hasonló paraszt van még... :/ Hogy Jenny mit fog tenni, az a következő részekből kiderül. :) <3
      Puszi, ~E

      Törlés
  6. Bazd meg Harry! (Bocsánat a káromkodásért:D) most annyira, de annyira mérges vagyok rá! >< ááá, most úgy felpofoznám!
    Oké, most megnyugszom egy kicsit és elmondom, hogy nagyon jó lett a rész!^^ Most jöjjön egy srác és tegye boldoggá Jennyt és most Harry is szenvedjen:DD Kicsit sem vagyok gonosz...xD
    Várom a kövit!:))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Azt hiszem, most mindannyian felpofoznátok, ahogy én is. :D Köszönöm szépen, örülök, hogy ennek ellenére tetszett a fejezet! Talán tényleg úgy lenne a legjobb, de hogy úgy lesz-e, azt nem árulom el. :)
      Puszi, ~E

      Törlés
  7. Na jó. Elmegyek Harry-hez és jól pofán vágom. Hogy lehet ilyen...ahjj, nem akarok csúnyát mondani. Komolyan mondom ez az ember borzalmas. Legszívesebben jól megverném, aztán hagynám, hogy visszakönyörögje magát Jenny-hez. Rob nagyon cuki, hogy megakarta vigasztalni Jenny-t. De Harry hogy mászhat rá utána Ellie-re? Neki nem rossz érzés? Egyébként is mondta Jenny-nek, hogy megmondta neki, hogy ne szeressen belé. A szívnek nem lehet parancsolni, nem értem mit akar. De ajánlom neki, hogy hozza helyre, mielőtt Jenny-nek bármi komolyabb baja lenne.
    Nagyon tetszik. Ügyes vagy és nagyon várom a következőt. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Mindenki fel akarja pofozni szegénykét. De azt hiszem, én is beállok a sorba, mert megérdemelné. :D Azonban sajnos vannak ilyen emberek a valóéletben, nem is kevés. :/ Örülök, hogy Robot cukinak találod, mert a későbbi részekben még lesz fontosabb szerepe. Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszett! :)
      Puszi, ~E

      Törlés
  8. Eddig is izgalmas volt,de most már hogy kiderült hogy Jenny mit érez Harry iránt huuu :D Harry egy bunkó paraszt volt. Hogy mondhatott ilyet ? és most komolyan előtte kezdett el flörtölni,kavarni a nővérével? a nővérét sem érdekelheti annyira ha meg sem kérdezte tőle hogy mi baja..Remélem ,hogy emiatt Harry szenvedni fog egy kicsit
    Remek rész lett. siess a következővel

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Örülök, hogy eddig is izgalmasnak találtad! :) Sajnos nagyon sok ilyen fiú van a valóéletben is, mint Harry, és tényleg megérdemelné, hogy szenvedjen, de hogy így lesz-e, majd kiderül. Elliet pedig csak szimplán elvakítja a szerelem. Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszett! :)
      Puszi, ~E

      Törlés
  9. Wooooow! Eza rész nagyon tettszett!! Kérlek gyorsan hozd a kovit!!!! Kérlek kérlek kérlek!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Köszönöm szépen, örülök, hogy elnyerte a tetszésedet! :)
      Puszi, ~E

      Törlés
  10. Juuuj nagyon cool resz volt! :) Gyorsan a kovit ��

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszett! :)
      Puszi, ~E

      Törlés
  11. Oh my god! Ez nagyon szupcsi resz lett! Szegeny Jenny de sajnalom! Harrynek meg lofasz a segfebe! (Mar bocsi h kimondtam;D)
    Siesss a kovi resszel is letszives mert mar naon kivancsi vaok h mi lessz ebbol!

    Sok pusza: Lili♥♡♡

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszett, és annak is, hogy kíváncsi vagy! :) <333
      Puszi, ~E

      Törlés
  12. Király lett! Annyira jól írsz,hogy már el nem tudom mondani! :D Harry pedig egy bunkó paraszt,aki csak kihasználja a két lányt...!! Annyira utálom őt!!!
    Szegény Jenny:(( Annyira szeretném,hogy jöjjön egy másik fiú és ő tegye boldoggá! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Jaj, de aranyos vagy, köszönöm szépen! Harry tényleg egy paraszt, viszont remélem, hogy egyszer valamikor megkedveled őt valamiért... :)
      Puszi, ~E

      Törlés
  13. Drága ~E!

    Te jóságos ég! Micsoda rész volt! Nem találok szavakat! Talán ez a legkedvencebb részem. :DD Egy darabig, bár szerintem ez max. egy hétig fog tartani. :DD Amikor visszaolvastam a válaszodat a kommentáromra először a "következmény" szócska alatt a terhességet értettem, de örülök, hogy nem így lett. :D Kicsit meglepődtem, hogy Jenny átgondolt mindent és újra bántotta magát. :( Viszont nagyon romantikus és édes volt, mikor Harry átkarolta, majd megcsókolta a lányt. :) <3 Komolyan, teljesen beleéltem magam. Mintha én lettem volna Jenny. :D Aztán, amikor fürdött kicsit megijedtem, hogy hátha lebukik és ott marad az alján és Harry menti meg. :) Majd az, mikor bevalotta az érzéseit Harry-nek. :/ Annyira sajnáltam szegény lányt, főleg akkor, mikor Harry Ellie-vel nyalakodott. De azért Rob valamelyest tartja bennem a reményt, hogy Harry valamilyen úton-módon egymásra találnak a nehézségek árán is. :) Aztán az, hogy öngyilkos akar lenni....kicsit úgy éreztem, hogy nem fogja tenni, mert az kicsit sablonos lett volna, hogy megpróbálkozik azzal, valaki megtalálja, Harry meg rájön, hogy hülye volt. :D Tudtam, hogy te azért szereted csavarni a szálakat és nem ilyen sablonosan folytatódik, majd végződik ez a történet. Őszíntén szólva jelenleg nem tudok mit mondani Harry viselkedésére....mármint oké, kicsit szemét dolog volt tőle, hogy máris Ellie-hez rohant és Jenny előtt mondott Ellie-nek cuki dolgokat, hol ott tudta, hogy mennyire fáj Jenny-nek. De végülis Harry figyelmeztette Jenny-t, hogy ne szeressen belé. Bár úgy igazán a teljes történetet, hogy miért ne, azt egyik leányzó se tudja. Meg Ellie-nek is mondta Harry, hogy egy lánnyal nem éri be. Úgyhogy én azért annyira nem vagyok kiakadva a fiúra. :D
    Kíváncsi vagyok, milyen események fogják övezni ezt a nyaralást még. Főleg ez a medencés party, majd az otthoni buli meg a maradék napok. Jaj, te lány kinyírsz! Egyszerűen tényleg, még találgatni sem tudok, hogy mivel és hogyan fogod folytatni, lövésem sincs. :D Abban biztos vagyok tele lesz eseménnyel, természetesen fordulatokkal. Ahogy olvastam tele vagy még ötletekkel, amelyekkel ennek a két páros egymásra találását megnehezíted. :DDD Egyszerűen mindegyikre vevő vagyok, és megértem, hogy nem egyszerre fogod nekünk leírni az egészet, hanem időközönként. :D Amit természetesen megértek, mivel későbbiekben is kiakarod borítani, majd megosztani az olvasóid véleményét. <3 De hát így szeretünk, te egyik legkedvesebb bloggerinám. :D <3 Egyszerűen fantasztikus vagy, és még mindig nem tudok felocsúdni a rész miatt. :D Folyton ezen kattog az agyam, hogy vajon, hogy lesz, mint lesz! :D Alig várom a következő részt, addig is még jó sokszor szerintem elolvasom ezt a részt. :*
    Izgatottan várom a következő részt. :)
    További kellemes nyarat! Remélem, már te is tudsz pihengetni. :)


    Sokszor ölel:
    Chixi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Chixi!
      Örülök, hogy elnyerte a tetszésedet a fejezet, és amiatt is nagyon boldog vagyok, hogy ez a kedvenced! :) Igazából nekem is megfordult a fejemben, hogy Jenny terhes maradjon, de az nem illett volna oda, amit ki akarok hozni ebből az egészből. De ami késik, nem múlik! Örülök, hogy bele tudtad magad élni, mert pont az a célom, hogy át tudjátok érezni Jenny helyzetét, és nagyon boldog vagyok, hogy ez sikerült! Próbálkozom minél több csavart beletenni, és jól esik, hogy te úgy gondolod, nem sablonos. Furcsa olyat olvasni, hogy nem vagy kiakadva Harryre, mert eddig mindenki fel akarta pofozni, többek között én is! Vagyis ha velem valaki így viselkedne, biztosan azt tenném. :D
      Igazából néha én sem tudom, hogyan fog folytatódni, csak aközben jutnak eszembe dolgok, hogy írok. :D Vagyis most van rengeteg ötletem, de még pontosan nem tudom, hogyan rakom bele a történetbe, de igyekezni fogok a lehető legjobban.
      El sem hiszed, mennyire jól esik olvasni, amit írtál, és őszintén szólva be is könnyeztem a sok szép és kedves szó miatt, elképesztően jól esik, és hihetetlenül hálás vagyok, amiért mindig elmondod a véleményedet és mellettem maradsz, imádlak! <3333
      Igen, most már teljes mértékben pihenésről szól a nyaram, és remélem hogy neked is! :)
      Puszi, ~E

      Törlés
  14. Kedvenc blogironom<3
    Ez a fejezet ismetelten nagyon jo lett. Volt egy ido mikor en is bekonnyeztem olyan szinten sikerult atelnem Jennyt. Soha nem olvastam hasonlo blogot. Es ez az egyetlen ami nem befejezett es olvasom es naprol napra nezem hatha jon resz. Istenem Harry miert ekkora paraszt? Letudnam utni. Remelem hamar eszhez ter, hogy kinel is kene lennie. Siess a kovi resszel. Puszi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Nagyon szépen köszönöm! :) Örülök, hogy sikerült beleélned magad a történetbe és Jenny helyébe. Jaj, de aranyos vagy, köszönöm, el sem hiszed, mennyire jól esik ezt olvasni! <3 Abban viszont egyetértünk, hogy Harryt le kellene ütni. :D
      Puszi, ~E

      Törlés
  15. Fuuu...egyszerűen kész vagyok,már vasárnap olvastam,de még csak most tudok épkézláb véleményt írni. Ez az a pont amikor már nincs megérzésem. Bár azért egy van,az hogy Harry és Jenny nem a közeljövőben fognak összejönni,viszont remélem Ellievel összejön. Én bírom Elliet,viszont Hasrryt most nem szerettem,de megértem. Valószínűleg fél a szerelemtől,csak ezt még Jenny nem tudja teljesen,na de remélem Hazza elfogja nekimondani,amikor részeg lesz,mert Ő szerintem annyira nem nyaílik meg csak ha iszik,na de mindegy.Rob nekem most nagyon szimpi lett,szerintem még sokat fog beszélni Jennyvel. És akkor ennyit arról hogy nincsenek megérzéseim :DD Aúgy nagyon gonosz leszek ha azt mondom,remélem Jennyi fennmarad a szobába és bántja magát? Valószínűleg igen,de saját vélemény. A lényeg hogy imádtam a rész és téged is,a vasárnapot meg alig várom!


    Puszi&ölelés:Evii

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Szeretem a megérzéseidet olvasni, mert néha elmosolyodok rajta, valamibe pont beletalálsz, viszont valami még nekem se jutott eszembe. :) Örülök, hogy te kedveled Elliet, és annak is, hogy Rob szimpatikus, mert a későbbi részekben még lesz fontosabb szerepe. Boldog vagyok, hogy tetszett neked ez a rész, és köszönöm szépen! Én is imádlak téged! :)
      Puszi, ~E

      Törlés