2016. január 24., vasárnap

40. fejezet - Idegesítő rokon

Drága Olvasóim!
Itt is vagyok a 40. fejezettel. A kommentekre válaszoltam, amik eddig elmaradtak, és ígérem, megpróbálom a továbbiakban összeszedni magam! Most két új szereplő jelenik meg a történetben, remélem, hogy megkedvelitek őket! Bár szerintem inkább unszimpatikusak lesznek elsőre, de az nem azt jelenti, hogy később nem változnak meg... :)
Az elmúlt hetem viszonylag jól telt, csak mostanában a szabadidőm kevés. Az ok pedig egy fiú. És mivel miatta nem akarom elhanyagolni a barátaimat, velük is sok időt töltök, emellett még sok a tanulni való. De péntek és szombat esték jók arra, hogy kicsit ellazuljak, iszogassak. Nem jelenti azt, hogy részeg vagyok, csak jól esik beülni egy-két helyre és elfogyasztani valamit egy jó társasággal. :) A félévi bizonyítványommal pedig viszonylag elégedett vagyok, de 1-2 tantárgyból teljesíthettem volna jobban is. De majd második félévben ráhajtok. :)
Remélem, hogy jól telt a hetetek!
Jó olvasást!
Puszi, ~E

Reggel a nap meleg sugarai melegítik a bőrömet. Lassan kinyitom a szemem, azt veszem észre, hogy egy párnát ölelgetek. Körbenézek a szobában, de Jennyt sehol nem látom.
Ásítok egy nagyot, felülök, de vissza is fekszek. Valamiért túl fáradt vagyok, talán a tegnapi sok utazás miatt. De ami mosolyt csal az arcomra, az az, hogy ma láthatom Beckyt. Hiányzik a hülye feje, és már most tudom, hogy mennyire le fog cseszni, de nem érdekel, mert erre van szükségem. Hogy valaki megmondja nekem, hogy mekkora balfasz vagyok és térjek magamhoz. Becky sose volt normális, és én pont ezt szeretem benne. 18 éves, de úgy viselkedik néha, mint egy kisgyerek, néha meg úgy, mint egy érett felnőtt. Az utóbbi a ritkább eset. Csak azokat a fiúkat sajnálom, akik kikezdenek vele, mert ő aztán nem túl gyengéd ezen a téren.
Erőt veszek magamon, kimászok az ágyból és kinyújtózkodok, majd egy újabb ásítás után a hajamba túrok, s lecammogok a konyhába.
Ahogy sejtettem, Jenny ott van és épp teázik.
- Jó reggelt - motyogom kómás hangon, s a homlokára adok egy puszit.
- Olyan cukin aludtál, nem akartál elengedni, ezért egy párnát adtam a kezedbe - mosolyog fel rám. Szemei csillognak, kipihentnek tűnik, ami megnyugtat.
- Nem volt olyan jó egy párnát ölelni, mint téged - öntök teát, közben féloldalasan mosolygok, majd leülök mellé és belekortyolok.
- Már egy órája fenn vagyok - néz le. - Rosszat álmodtam.
- Mit?
- Találkoztam anyával... - maga elé bámul, látom, hogy felidézi az álmot. - Azt mondta, rám fog találni. Aztán jött értem, de... autóbalesetben meghalt - csuklik meg a hangja. Magamhoz ölelem törékeny testét, s megsimítom a karját.
- Ez csak egy álom volt, kicsim - suttogom.
- De olyan valósághű volt - bújik jobban hozzám. Felsóhajtok és adok a homlokára egy puszit.
- Ma bemutatlak valakinek, akit szerintem nagyon fogsz kedvelni - mosolygok halványan. A témát is terelem, nem akarom, hogy rosszul érezze magát.
- Kinek? - néz fel rám nagy szemekkel. Kisöpröm az arcából a haját és mosolygok.
- Unokatesóm, Becky. Nagyon jófej csajszi, jól meglesztek. Viszont most nekem haza kell ugranom, mert oda fognak jönni. Jössz velem?
- Nem, nekem még van egy kis dolgom, menj csak.
- Jó, akkor... akkor majd beszélünk - csókolom meg hosszasan.
Felöltözök, összeszedem a cuccaimat és hazamegyek.
Az ajtó előtt keresem a kulcsom, mikor valaki hirtelen a hátamra ugrik és a fülembe sikít. A szívroham kerülget, ám nem kell sokig gondolkodnom, hogy ki lehet ekkora idióta.
- Becky, te seggfej! - mosolygok, majd leugrik a hátamról és rögtön magamhoz ölelem.
- Hiányoztál, faszkalap - borzolja össze a hajam. - Látom, voltál fodrásznál, csak épp ő nem volt ott.
- Nagyon vicces vagy - forgatom meg a szemem és beletúrok a hajamba, hogy a kusza tincseket helyrehozzam, amit összeborzolt.
- Ja, ő a barátnőm, Lisa - áll arrébb, s rámutat a csajra. Végignézek rajta. Bőrnadrágot visel bőrkabáttal, ami mellesleg szét van húzva, a lábán csizma díszeleg, hosszú barna haja van és a szemeiben vadság csillog. Ám az állam csak akkor esik le, amikor meglátom a hát előtt álló motort.
- Becky? - nyelek. - Ugye azzal ti jöttetek?
- Így van - mosolyog.
- Atya isten... - sietek ki, megállok a motor mellett és óvatosan végigsimítom. - Ez gyönyörű!
- Az enyém - lép mellém Lisa mosolyogva. Ránézek, majd újra a motorra és ismét rá.
- Szép. Nagyon szép.
- Az apámtól örököltem - dől neki a motornak. - De rengeteg versenyen voltam már.
- Komolyan? - mosolygok. - Mindig is imádtam a motoros csajokat. Bár én inkább kocsis vagyok...
- Milyen kocsi? - csillan föl a szeme.
- BMW.
- Oh, baby, nálam már most nyerő vagy - mondja elismerően, mire elnevetem magam.
- Mióta motorozol?
- Úgy 9 éves korom óta.
- Szép - mosolygok.
- Elég lesz, nyálgép, inkább menjünk be és adj valami kaját - lökdös befelé Becky. Nem tudom, mikor lesz alkalmam beszélni vele Jennyről, de Lisaval nem igazán osztanám meg az életemet.

~ Jenny Wilkinson ~

Kedves Naplóm!
Rég nem meséltem neked. Képzeld, kiderült, hogy örökbe fogadtak. Gondolhatod, mennyire ki voltam akadva, mikor megtudtam. Állítólag az anyám karambolozott, mert be volt állva. Ott voltam vele a kocsiban, de a mostani szüleim megtaláltak, s hazavittek, mert az igazi anyámnak már nem adhattak vissza. Röviden ennyi... De én most meg fogom őt találni. Harry segít nekem. Már a neve megvan, Nina Simpson. Mindent meg fogok tenni azért, hogy megismerhessem…

Összecsukom a naplómat, elteszem a helyére és felöltözök. Mivel halálra unom magam, szerintem jobb, ha átmegyek Harryhez.
Elindulok a napsütésben, közben azon gondolkodok, hogy a nyárnak mindjárt vége. És egy nyár alatt mennyi minden történt velem... És hihetetlen, hogy pont velem. Pont Harry. Még mindig nem fogtam föl.
Megérkezek, s bekopogok az ajtón. Egy alacsony, szőke hajú csaj nyit ajtót.
- Úúú... ömm.. nem rendeltünk pizzát, bocs - néz rajtam végig, majd elkezdi becsukni az ajtót. Az állam leesik, köpni-nyelni nem tudok.
Ez mi?!
- Vicceltem! - nyitja ki újra nevetve. - Gondolom, te vagy Jenny.
- Igen - nézek rá. Elsőre nem szimpatikus nekem a csaj. Nagyon nem.
- Gyere csak - enged be. Bemegyek, leveszem a cipőmet, s felmegyünk Harry szobájába. Ahogy belépek, egy pillanatra megállok, mert Harry mellett - túl közel hozzá - ül egy csaj. A telefonon néznek valami motoros videót. Nyelek egy nagyot, s kicsit beljebb megyek, mire Harry felkapja a tekintetét.
- Szia, baby - áll fel és ad egy csókot az ajkaimra. - Hát te?
- Gondoltam meglátogatlak... - nézek körbe, ugyanis fekete ruhák vannak szétdobálva a szobában. Nem tudom, hogy ez a csaj mit művelt vele, de nem tetszik.
- Ja, szuper - mosolyog Harry.
- Hazz, nézd! - nyomja Harry kezébe a telefont a bőrkabátos csaj. - Az ott egy keréken, én vagyok!
- Wow... - nézi Harry elismerően. A szöszi megveregeti a vállam.
- Nyugi, ez nem az, aminek látszik - mosolyog.
Harry azt mondta, jól ki fogunk jönni egymással, de úgy tűnik, hatalmasat tévedett. Ezek a lányok teljesen mások, mint én. Gyönyörűek, dögösek, vadak...
- Nincs kedvetek kocsikázni egyet? - veti fel az ötletet Harry. Nekem rohadtul nincs kedvem együtt lenni ezekkel a lányokkal, viszont félek, hogy a barna hajú rámászik Harryre.
- Zsír, BMW-ben még úgyse ültem! És Becky sem - pattan fel a csaj, megigazítja magán a bőrruháját, majd elindul lefelé. Harryre nézek, aki pár pillanatig nézi a lány, majd felém fordul.
- Minden rendben, kicsim? - ad egy puszit az ajkaimra.
- Igen...
- Lisaval ne törődj, kicsit túlbuzgó, de nem számít semmit - néz a szemembe, amitől kicsit megnyugszom, de mégse teljesen.
Kicsiket bólintok, majd megfogja a kezemet és lemegyünk. Beülünk a kocsiba - én természetesen Harry mellett foglalok helyet -, s elindulunk. Nem tudom, hogy hova, de megyünk.
Én pedig csak azon imádkozok, hogy ez a két lány minél előbb eltűnjön a képből.

~ Harry Styles ~

Elviszem őket az erdőbe. Leparkolok a hatalmas fák mellett, s hátulról a lányok egyből kipattannak. Ránézek Jennyre, látom rajta, hogy zavarja őt a helyzet. Kissé elképesztő ez a Lisa, mert csaj és motorozik, de akkor se akarnék tőle semmit, nekem csakis Jenny kell.
- Szeretlek - nézek a szemébe, mire halványan elmosolyodik, s kiszáll a kocsiból. Felsóhajtok, én is kiszállok, majd bezárom, s elindulunk befelé az erdőbe.
- Annyira imádom a természetet - néz körbe Lisa. - Legtökéletesebb idő a motorozáshoz!
- Van egy kis patak a közelben, ha gondoljátok, odamehetünk - nézek rájuk. Bólogatnak, így elvezetem őket oda. Jennyvel már ismerjük ezt a helyet, remélem, nem baj neki, hogy idehoztam Beckyéket.
Odaérünk a patakhoz, Lisa egyből leveszi a csizmáját, felhúzza a nadrágja szárát és belemegy. Becky is elindul felé, de megfogom a kezét és ránézek, hogy beszélnem kell vele. Jenny pedig leül egy farönkre és csak néz maga elé.
- Mi van? - néz fel rám Becky.
- Kellene a lecseszésed... - sóhajtok. - Nézd - mutatom meg neki a beszélgetéseket Tyra és köztem. Felvont szemöldökkel olvassa végig, majd rám néz.
- Ez egy kurva, ugye tisztában vagy vele?
- Igen - bólintok. - Csak nem akad le rólam.
- Igazán akarod, hogy leakadjon rólad? - húzza fel a szemöldökét.
- Én... - nyelek. - Jó, tetszik, hogy ilyen izgató dolgokat mond, de akkor is... nincs rá szükségem.
- Akkor magyarázd meg neki! Jenny itt van, őt szereted, ne cseszd el! És Lisaval se törődj... Van barátja, de szereti a kalandokat, szóval óvakodj tőle.
Akaratom ellenére megnyalom az alsó ajkam, mire Becky felpofoz.
- Balfasz - nyomja vissza a kezembe a telefont. Felsóhajtok és ránézek Jennyre.
Valahányszor ránézek, tudom, hogy csak ő kell nekem, mégis válaszolok ennek a ribancnak. De ennek itt véget fogok vetni.

12 megjegyzés:

  1. Drága ~E!

    Wow... ennyit tudok kinyögni... nagyon jó rész lett! Annyira imádom ahogyan írsz! Nagyon tehetséges vagy! Csak így tovább!
    Puszi, Cintia!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Cintia!
      Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszett! Nagyon jól esik ezt olvasni, hálás vagyok érte! :)
      Puszi, ~E

      Törlés
  2. Szia!
    Igen eseménydúsra sikeredett ez a rész,aminek örülök,ugyanis szeretem az ilyen részeket.De ki nem.Lisa nem annyira színpatikus,de nem akarok előítéleteket hozni így én nem mondok semmit,Becky talpraesett lánynak tűnik tényleg,remélem eléri a hatást Harrynél,és tényleg nem fog visszaírni Tyranak.
    Kíváncsian várom a fejleményeket.
    xx
    KK

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszett, és boldog vagyok, amiért így gondolod! :) Gondoltam, hogy Lisa nem lesz elsőre szimpatikus, de örülök neki, hogy legalább Becky tetszik így elsőre.
      Puszi, ~E

      Törlés
  3. Nagyon jó lett. Remélem Tyra és Lisa nem fognak bekavarni a Henny párosnak. !! -A.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszett! :)
      Puszi, ~E

      Törlés
  4. Nem tetszenek nekem ezek a lanyok. Foleg az a motoros "kis" ribanc! Harryt meg legszivesebben felpofoznam.
    Nagyon varom mar a kovetkezo reszt!❤

    Puszi!❤^-^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Gondoltam, hogy Lisa nem fog tetszeni, Beckyről reméltem, hogy valamennyire megkedvelitek. De remélem, hogy idővel majd megkedveled. :) <3
      Puszi, ~E

      Törlés
  5. Nem szeretem Lisat. Nem akarom őt látni/olvasni :D Harry meg ne izéljen. Ne izgassa fel Tyra, ezzel a kis ringyóval meg ne álljon már le! Azért mert motoros nem nagy szám na. Felnyitom én a szemét, néhány pofonnal. Áhh. Ennyire hülye nem lehet. Vagy igen?! Nem csodálkozom, hogy Jenny nem bírja egyik lányt se. Becky meg.. Nem tudom.. Olyan furi.. Kicsit túlbuzgó. Vagy nem is tudom.. :D De egyébként tökéletes rész lett, imádtam ♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Elhiszem, hogy Lisa nem a szíved csücske, azt hiszem, ezt meg is értem. Tyra pedig majd' csak kikerül a képből. Vagy nem. Ez még a jövő rejtélye. :D Beckyre tényleg az a legjobb szó, hogy túlbuzgó, ami valamilyen szinten jó is szerintem. Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszett! <3
      Puszi, ~E

      Törlés
  6. Szia:) nagyon jó rész lett mint mindig:) imádtam :))
    Ui; láttad Louis babáját?😍

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszett! :)
      Igen, láttam, és eszméletlenül aranyos! Tiszta apja! :D
      Puszi, ~E

      Törlés