Vizsgák

Drága Olvasóim!
A vizsgák miatt egy perc nyugtom nem volt, es meg most sem értem a végére! Az új fejezet már készülőben van, de inkább nem mondok pontos dátumot, igyekszem vele, és amint kész lesz, hozom is!
Legyetek jók, és remélem, nem hittétek azt, hogy elfeledkeztem rólatok!
Puszi, ~E

51. fejezet - Izgalom felsőfokon

Drága Olvasóim!
Ahogy az előző fejezet végén írtam, ma érkezem az új fejezettel. :) Köszönöm a kommenteket, a pipákat és a türelmeteket is! Mostanában elég sokszor kértem a türelmeteket, amit sajnálok, és nem tudom, meddig lesz így. Már inkább nem ígérem, hogy mindig pontos leszek, mert lehet, hogy nem fog összejönni, de abbahagyni időhiány miatt nem fogom, és minden tőlem telhetőt megteszek! Viszont van egy ötletem: írok egy extra hosszú és extra izgalmas fejezetet, viszont azt jövőhét vasárnap (22-én) tudom csak hozni. Bal oldalon a közvélemény-kutatásban tudtok szavazni! :)

Csütörtök felé elég rosszul alakultak a dolgaim, sírtam is, nem keveset. De azóta szerencsére minden megoldódott, szóval jól vagyok. És remélem, hogy ti is jól vagytok, és jól teltek az elmúlt napok! :)

Jó olvasást!
Puszi, ~E
U.i.: A kommentekre még nem válaszoltam, de be fogom pótolni!

Jennyvel bemegyünk egy kávézóba, és a kérésére a sarokba ülünk, ahol kevesebb az ember. Bár kora reggel van, Londonban ilyenkor sem áll meg az élet.
Kinézek a földtől plafonig nyúló ablakon, látom, hogy már kapkodják elő az esernyőket. Be van borulva, hamarosan elkezd esni az eső.
Tekintetem ismét Jennyre vándorol. Ahogy belekortyol a kávéba, hosszú szempillái alól rám néz. Azonban nem mosolyodik el, szemében nem látok csillogást. Mi történt?
- Jenny, mi a baj? - szólalok meg végül, mert már nem bírom tovább nézni, ahogy szenved. Mert ezt már lehet szenvedésnek nevezni. Látszik rajta, hogy van valami, amit visszatart, aminek muszáj kijönnie, de ő mégsem enged neki utat.
- Semmi. Délután találkozom anyával, kicsit izgulok.
Nyelek egy nagyot. Megint eszembe jut, amit Tyra mondott. Jennynek még azóta sem volt alkalmam elmondani, nem tudom, hogyan reagálna rá. Az biztos, hogy kiakadna.
- Minden rendben? Mintha kicsit sápadt lennél - néz rám.
- Ja, persze - nyúlok a kávéért, majd felemelem és beleiszok. - Este ráérsz?
- Nem tudom, meddig leszek anyánál... - hajtja le a fejét. - De ha igen, majd szólok.
- Rendben - eresztek felé egy halvány mosolyt.

~ Jenny Wilkinson ~

Látom, hogy Harry valamit nem akar elmondani. És nekem is van valami, amit nem akarok neki elmondani. Ez normális? Vagy nem? Nem tudom. Ha elmondanám neki, tuti, hogy hülyének nézne.
- Mehetünk? - néz rám, mikor megiszom az utolsó korty kávét is.
- Igen - állok fel, majd felveszem a táskámat a vállamra. Átfogja a derekamat és kimegyünk, majd beülünk a kocsiba. Becsatolom az övem, s várom, hogy elinduljunk, de ő csak néz maga elé. Látom, hogy valamin gondolkodik, így várom, hátha elmondja.
- Mi lenne, ha szereznék neked a mai napra igazolást? - néz rám.
- Mi? Mégis honnan?
- Hát, tudod... - vakarja meg a tarkóját. - Régebbről maradtak ismerőseim...
Régebbről? Milyen ismerősök? Legális ez egyáltalán?
- Ne ijedj meg, orvosi igazolás - néz a szemembe. Felsóhajtok és nyelek egy nagyot. Szívem szerint tényleg inkább Harryvel lennék, minthogy hallgassam az iskolában a sok hülyeséget.
- Oké, legyen. És akkor mit csináljak, ha nem iskolában vagyok? Haza nem mehetek, anyáék elküldenének... - nézek rá.
- Természetesen velem leszel - mosolyodik el kajánul, miközben megfogja a sebváltót, majd rám kacsint és elindulunk. Megyünk, csak azt nem tudom, hova. De inkább nem kérdezem meg. Bízom benne, gondolom, valami jó programot talál ki nekünk.
Igazam lett. Megállunk a házuk előtt, kiszállunk, s bemegyünk.
- Anyámék nincsenek itthon - dobja le a pulcsiját az előszobában. Mindketten lerúgjuk a cipőt. - Úgyhogy miért az egész ház - fogja meg a derekamat, s közel húz magához. A szemében már látom a vágyat, s a csillogást, ami izgató, de most valahogy nincs kedvem a szexhez. Pedig már elég rég voltunk úgy együtt, és elhiszem, hogy hiányzik neki, de nekem most nem...
- Értem... - simítom végig a mellkasát, kicsit próbálok távolságtartó lenni, de nem annyira, hogy félreértse. Nem akarom, hogy azt higgye, nem kívánom őt, nem szeretem, nem szeretek vele úgy együtt lenni. Pedig de, csak most sokkos állapotban vagyok.
- Kicsit oldódj - mondja halkan, szinte morogja, s puha ajkait a nyakamon a vékony bőrhöz érinti. Meleg leheletétől végigfut rajtam a hideg, a jó értelemben. Lassan csókolgatni kezdi az állkapcsomat, s onnantól végig az ajkamig, amit szenvedélyesen kap a fogai közé.
Egy kisebb sóhaj hagyja el a számat, mire elmosolyodik, s belemarkol a fenekembe. Legszívesebben átadnám magam az érzésnek, annak a gyönyörnek, amit vele élhetnék át. Hogy lássam, hogy élvezi, hogy örömet szerezzünk egymásnak. Hogy forró testünk érintkezzen, hogy egymás szájába ziháljunk. Hogy aztán lihegve, fáradtan feküdjünk egymás karjai között.
Ez mind szép lenne, de most nem megy. A reggel miatt még mindig stresszes vagyok. Elrontotta az egész napomat. Plusz még az is ott van, amit nem tudok. Amit Harry titkol a múltjáról, ami miatt lesápadt, amikor azt mondtam, anyával leszek délután. Kíváncsi vagyok és félek is egyszerre. Félek, hogy valami olyan dolog derül ki, ami mindent megváltoztat. Félek, hogy attól a valamitől elveszítem őt. Félek, mert szeretem.
Észbe kapok, amikor már ajkai a mellkasomon járnak, s hevesen halad lefelé a melleimhez. Akaratom ellenére is hajába túrok, s nyelek egy nagyot, azonban eltolom a fejét. Kissé zihálva, értetlenül néz a szemembe.
- Mi az? - suttogja.
- Most... most ne... - köszörülöm meg a torkom.
- Miért? - ráncolja a szemöldökét.
- Mert... - nyelek.
- Megvan? - vonja fel a szemöldökét.
- Igen - vágom rá. Egyszerű megoldás, beválhat és legalább ezzel többet nem kell magyarázkodnom.
- Értem... - veszi el rólam csalódottan a kezeit. Felsóhajtok, s szaggatottan, kissé megkönnyebbülve engedem ki az eddig bent tartott levegőt. Kikerül, majd a nappaliba megy, ahol ledobja magát. Követem. Leülök mellé a kanapéra és ránézek. Tekintetünk pár perc múlva találkozik csak. Kissé csalódott.
- Sajnálom... - motyogom.
- Erről te nem tehetsz! - karol át. - Csak, tudod... már hiányzol. Mindenhogy - néz mélyen a szemembe.
- Tudom... Te is nekem - nyelek.
Hosszasan nézünk egymás szemébe, hallom, hogy szaporán veszi a levegőt. Mellkasa gyorsan emelkedik fel-le. Örömet kellene neki szereznem.
Óvatosan, kissé remegő kezekkel nyúlok a nadrágja felé. Még mindig nem vagyok túl tapasztalt, és nem vagyok abban biztos, hogy jól csinálom, amit csinálok, de megpróbálom. Csak azért, hogy neki jó legyen.
Fekete csőnadrágján keresztül elkezdem simogatni, mire egy halk sóhaj szökik ki a száján, s hátrahajtja a fejét. Folyamatosan az arcát nézem, mi az, ami tetszik neki.
Érzem a kezem alatt, hogy már eléggé kemény, így kiszabadítom a kis Harryt a szűkös nadrágból. Egy pillanatra odanézek, nyelek egy nagyot, majd újra arcát kezdem pásztázni. Közben megfogom a férfiasságát, és elkezdem húzogatni a kezem. Tökéletesen telt és puha ajkai szétnyílnak, szempillái az orcáján pihennek. Kisebb nyögések hagyják el a száját, ahogy kínzó lassúsággal csinálom.
- Csináld szájjal! - lihegi. Nyelek egy nagyot, majd lemászok, szétnyitom a lábait és odatérdelek a földre. Sötét tekintetét rám szegezi.
Kezembe veszem szerszámát, s lassan végignyalom, miközben forrón rálehelek.
- Uh, ez az! - túr a hajamba, s összefogja a kezével. Tekintetünk találkozik, lassan bekapom és ízlelgetni kezdem. - Mesélj, milyen?
- Nagyon jó. Finom - incselkedek, majd tövig bekapom. Egy nyögés hagyja el a száját, s csípőjét kissé megemeli.
- Ez az!
Egyre gyorsabban csinálom, s ajtónyitódást hallok.
- Harry, jöttem, hogy kiengesztel... - lép be a szobába Lisa miniszoknyában...

50. fejezet - Álmok

Drága Olvasóim!

Meghoztam az 50. fejezetet. Sajnálom, hogy hétvégén közbejött valami, és nem tudtam hozni, de most itt vagyok, és remélem, hogy tetszeni fog! Köszönöm a türelmeteket, és a sok szép kommentet, még mindig nagyon sokat jelent, hogy vagytok nekem! Hálás vagyok a 142 feliratkozóért is, nem hittem, hogy valaha ennyien fogjátok olvasni! :)
Az elmúlt hetem/másfél hetem egész jól telt. Nem unatkoztam, mindig volt valami dolgom, de egy kicsit hiányzik a pihenés. Azt hiszem, kellene egy semmittevős nap, de a közeljövőben nemigen lesz rá lehetőségem. De nem zavar, mert legalább pörög az életem, nem csak létezem, hanem tényleg cselekszem. :) Remélem, hogy nektek is jól telt a hetetek!
Jó olvasást!
Puszi, ~E
U.i.: Az új fejezetet kedden hozom!

Sötét van és hideg. Didergek. Talán egy alaksorban vagyok, nem tudom. Remegve tapogatózom, hozzáérek valami kemény, nedves, jéghideg dologhoz. Fal. Ajtót keresek, vagy ablakot, bármit, amin keresztül szabadulhatok innen. A szívem gyorsan ver, legszívesebben sikítanék, de egy hang sem jön ki a torkomon. A lábamon nincs sem cipő, sem zokni, csak egy egyszerű hálóing takarja a testemet. Kétségbeesetten elindulok az egyik irányba. Fogalmam sincs, merre megyek, de itt nem maradhatok. De hol van az az itt? Ki hozott ide?
Lépcsőhöz érek, s lassacskán, félve elindulok felfelé. Lélegezni is alig merek, nehogy valaki olyan találjon rám, akinek nem kellene. Félek, nem tudom, kitől vagy mitől, de rettenetesen parázom.
Már egy ideje haladok felfelé a lépcsőn, de semmi jel nem mutat arra, hogy már közeledek az utolsó lépcsőfokhoz. Egyre hűvösebb van, s én egyre gyorsabban szedem a lábaimat. A sírás kerülget, gombóc van a torkomban, görcs a gyomromban.
- Jenny! - hallok egy kétségbeesett kiáltást, amire rögtön megállok.
- Jenny! - ráz az öcsém, mire felülök az ágyon. A levegőt kapkodom, beletúrok a hajamba, s körbenézek. Két rémült tekintettel találom szemben magam. Molly és Mike úgy tekintenek fel rám, mintha szellem lennék.
Mit keresek a szobámban?
Csak egy álom volt. Rossz álom, de mégis annyira valóságosnak tűnt. Mintha a lábam még mindig fájna a hideg, kemény talajtól.
- Jól vagy? - szólal meg vékony hangon Molly.
- Persze - próbálom őt megnyugtatni, de ahhoz először nekem kellene lenyugodnom. - Csak rosszat álmodtam - fújom ki a levegőt.
- Anya elvisz az oviba, azt mondta, hogy te menj iskolába!
- Igen - sóhajtok. - Legyetek jók - adok mindkettőjük fejére egy-egy puszit, majd egy aranyos köszönés után kimennek a szobámból.
Nincs kedvem iskolába menni, már most meguntam. Hanyatt vágom magam, beletúrok a hajamba és mélyen felsóhajtok. A plafont bámulva idézem fel a rémálmomat.
Miért érzem ilyen valóságosnak az egészet?
A telefonom pittyegésére figyelek fel. Erőt véve magamon, az éjjeliszekrényre csapom a kezem, tapogatással megkeresem a telefonomat, majd felveszem és feloldom a képernyőt. Harry írt egy üzenetet.

~ Harry Styles ~

- Gondolod, hogy most már minden rendben lesz? - nézek Lisara, miközben leteszem magam mellé a telefont.
- Igen. Nem fog sejteni semmit, majd elmondod neki, hogy megbántad, hogy nem törődtél vele - simítja meg az arcomat.
Tekintetem a mellére vándorol, ami félig kint van a takaró alól. Akaratom ellenére is megnyalom az alsó ajkamat, ami szerintem elég feltűnő, mert egy perverz vigyor jelenik meg az arcán.
- Nem tudom - sóhajtok. - Jó volt az éjszaka, meg minden, de... lelkiismeret-furdalásom van.
- De ne legyen! - könyököl föl félig. - Attól nem lesz jobb semmi! És komolyan, csak megfürdettél mert túl részeg voltam.
- Láttalak meztelenül és felizgultam... - nyelek.
- De nem tettél semmit - néz rám.
- Tudom. Ha megtettem volna... Fú... - csukom be a szemem és nyelek egy nagyot, hogy elűzzem a gondolatot. Megcsalni Jennyt? Soha!
- Nyugi! Hűséget fogadtál, nem vakságot! - mosolyodik el. - És amúgy is láttál már egy pár ilyet, nem?
- Hát, de... - gondolkodok el. Mennyi női testet láttam, fogtam, örömömet leltem bennük. - De az más.
- Fogd fel úgy, hogy az orvosok is látják a betegeiket meztelenül, és az mégsem minősül megcsalásnak. Te is láttál engem, mint beteget, mert a részegség az elég nagy betegség.
Lassan kifújom a bent tartott levegőt.
- Jó...
- Na, ne stresszelj! - nyom egy puszit az arcomra, majd ledobja magáról a takarót és feláll. Szemeim kikerekednek, ahogy meglátom, nincs rajta semmi. Kerek fenekére pont rásüt a nap. - Hova tettem a ruháimat? - teszi csípőre a kezét és felém fordul.
- A fürdőben vannak - nyelek egy nagyot.
- Idehoznád, kérlek? - biccenti oldalra a fejét.
- Ömm... persze - köszörülöm meg a torkomat. Kitakarózok, de előtte megbizonyosodom arról, hogy rajtam van bokszer.
Felállok, s elindulok felé, mivel az ajtó előtt áll pár méterre, így el kell, hogy menjek mellette. Lassan előtte megállok, hogy arrébb menjen és az ajtóhoz tudjak menni, de tekintetem akaratom ellenére is elkalandozik a testén. Gyönyörű mellei vannak, homokóraalakja. Kívánatos. De nem lehet, nem tudnék azután se tükörbe, se Jenny szemébe nézni.
- Volt egy álmom - mondja halkan, s hüvelykujját a szegycsontomra helyezi, s lassan elkezdi lefelé húzni a bőrömön, miközben félrebiccenti a fejét és mosolyog.
- Mégpedig? - szinte suttogom.
- Te meg én egy egész éjszaka... annyira tökéletes volt.
- Egész éjszaka? - nyelek. Érzem, hogy az agyamat kezdi ellepni a köd, de ezt nem hagyhatom.
- Így van. Több órán keresztül - mire elmondja, ujja már a bokszerem szélét érinti. Érzem, hogy ott lenn a kis Harry nem fogja sokáig bírni. Vagy megszakítom ezt az egészet, vagy hagyom, hogy folytassa, azonban akkor vagy az őrületbe fog kergetni, vagy jól megbaszatja magát. - Így simogattál - fogja meg a kezemet, s a mellére teszi. Reflexből rámarkolok, mire felnyög.
Becsukom a szemem és szaggatottan kifújom a levegőt. Légy erős!
- Aztán itt... - fogja meg a másik kezem és a fenekére teszi. - És tudod, mit? - hajol a fülemhez. - Nagyon élveztem fenékbe! - súgja.
Úgy érzem, itt minden összetörik bennem. Hirtelen a falhoz lököm, kezeit lefogom a feje mellett és közel a szájához lihegek.
- Arra megy ki a játék, hogy megbasszalak? - sziszegem.
- Nem, csak beleéltem magam és elmeséltem az álmomat - súgja és az alsó ajkába harap.
- Akkor tudod mit? Élj az álmaidban, és ne a valóságban! - lököm el magam tőle, majd kimegyek az ajtón, és hangosan becsapom magam után.

Miután Lisa elmegy, összeszedem magam, beülök a kocsiba, s elindulok Jennyért. A kormányt feszülten fogom, s az állkapcsom megfeszül. Mi lett volna, ha...? Az idegesít a legjobban, hogy majdnem...
Azt veszem észre, hogy egyre gyorsabban megyek, s már lassan ott vagyok Jennyék előtt. Leparkolok, s nyílik is a bejárati ajtó. Jenny lép ki rajta, egy farmert és egy egyszerű fekete pólót visel, és még így is gyönyörű. Nekem meg a szívem megszakad, hogy majdnem megcsaltam.
Beül a kocsiba, s az illata rögtön megcsapja az orromat.
- Szia, kicsim - mosolygok rá halványan. Látom, hogy van valami baja, feszült. És ez most nem csak az iskola miatt van.
- Szia.
- Valami baj van? - simítom meg a combját, mire a teste megremeg. Hirtelen elkapom a kezem, ijedten meredek rá.
- Csak menjünk.
Tessék. Ez lett belőle, hogy nem törődtem vele tegnap...

Késés

Drága Olvasóim!

Nem otthonról írok, a hétvégén Pestre kellett utaznom magánügyi okok miatt. Nem tudom, mikor érek haza, de még az érettségi szünetben (hétfő/kedd/szerda) hozom az új fejezetet! Rettenetesen sajnálom, remélem, hogy megértetek, és tudom, hogy mostanában rengeteg volt a késés, de nagyon remélem, nem pártoltatok el emiatt a blogtól!
Legyetek jók, pár nap múlva jelentkezem! :)

Puszi, ~E