2015. május 24., vasárnap

8. fejezet - A szabadban

Drága Olvasóim!
Meghoztam a 8. fejezetet. Remélem, hogy elnyeri a tetszéseteket, és elmondjátok a véleményeteket! Mert érdekel, és ha esetleg valami nem tetszik, akkor változtatok rajta! :) Köszönöm szépen az előző fejezethez a pipákat és a kommenteket, most is nagyon jól estek, hálás vagyok, hogy még mindig itt vagytok nekem! <3 Most Harry szemszögéből is írtam egy keveset, valamennyire kiderülnek a gondolatai, és hogy pontosan mit érez. Jó olvasást!
Puszi, ~E
U.i.: Mindenkinek kellemes hosszú hétvégét! :)

Reggel, ahogy kinyitom a szemem, az az első dolgom, hogy a telefonomat a kezembe vegyem, s megnézzem, Harry írt-e. Felsóhajtok, ahogy meglátom, nem jött üzenetem. Azonban muszáj visszaolvasnom, amit tegnap este beszéltünk. Mosoly jelenik meg az arcomon azoktól, amiket írt.
Pár perc lustálkodás után erőt veszek magamon, felkelek és az első utam a fürdőszobába vezet. Mivel ma megyek ki Harryvel, muszáj normálisan kinéznem, vagy legalábbis úgy, hogy ne hányja el magát, mikor meglát.
Megmosom a hajamat, majd megszárítom és kivasalom, azután megcsinálom a sminkemet, és kiválasztom a ruhákat, amiket felveszek.
BlackVisszabattyogok a szobámba, s a tükörbe nézek. A szemöldököm ráncba szalad, a szám lefelé görbül. Rettenetesen nézek ki, már megint! Egy reggel se tudok úgy a tükörbe nézni, hogy legalább egy kicsit meg legyek elégedve azzal, amit látok. Ezt senki nem tudja, mint ahogy a többi gondolatomat sem. Hogy hány éjszakát sírtam át amiatt, amilyen vagyok. Hogy amikor egyedül vagyok, csak ezen jár az eszem. Hogy amikor társaságban vagyunk, de én meg sem szólalok, sírhatnékom van önmagamtól. Senki nem tud semmit, és addig jó, amíg ez így marad.
Egy mosolyt erőltetek az arcomra, s lemegyek a konyhába.
- Jó reggelt, kicsim! Kész a reggeli - terít meg anya. Ahogy a gőzölgő tojásrántottára nézek, korogni kezd a gyomrom, s nyelek egy nagyot. Nem szabad belőle sokat ennem, különben még dagadtabb leszek!
A csaphoz megyek, előveszek egy poharat, amit megtöltök vízzel, s megiszom. Ezzel is több lesz a gyomromban, és kevesebbet fogok bírni enni.
Leülünk az asztalhoz, mindenki szed magának az ételből - én próbálok minél kevesebbet -, s elkezdünk enni. Lassan és sokáig rágok egy falatot, az sem érdekel, ha közben kihűl.
- Mit fogtok ma csinálni? - kérdezi apa, miközben megtörli a száját a szalvétával.
- Ellie elvisz minket fagyizni! - mosolyog Mike, miközben lóbálja a lábait, s boldogan eszik tovább.
- Na, az nagyszerű! És te, kicsim? - pillant rám anya, miközben a szájához emeli a villát.
- Ömm... én elmegyek sétálni Harryvel - nézek lefelé a tányéromba, miközben turkálok a kajában a villával.
- Azért szépítkeztél ki ennyire? Nocsak, tetszik neked? - mosolyog anya. Mélyen felsóhajtok, s leteszem a villát.
- Nem szépítkeztem ki és nem tetszik! - mondom kicsit gorombán. - És mielőtt megkérdeznéd, nem, nem akarok neki tetszeni!
- Pedig tetszel neki - néz rám apa.
- Nem, nem tetszem! Csak megsajnált, hogy milyen szerencsétlen vagyok, és azért foglalkozik velem! - állok fel idegesen, és felszaladok a szobámba. Becsapom magam után az ajtót, s hassal az ágyamba dőlök. Előveszem a naplómat és egy tollat.

Kedves Naplóm!
Este még beszélgettem Harryvel. Azt mondta, tetszett neki, amit csináltunk, és hogy majd megismételjük, meg hogy ma, ahogy találkozunk, új dolgokat fogunk kipróbálni. Annyira jó vele lenni. Csak idegesít, hogy nem tudom, miért csinálja. Talán így akar közelebb kerülni Elliehez. Fogalmam sincs. Ma 2-kor megyek ki vele, eljön értem autóval, és már nagyon, de nagyon várom! Remélem, hogy jó dolgokat tudok majd mesélni.

Felsóhajtok, és halványan mosolyogva összecsukom a naplómat, majd visszateszem a helyére. Az órára nézek. Még csak 10 van. Az elkövetkezendő 4 óra nekem az örökké valóság lesz.
A hátamra fordulok, s ekkor Ellie bejön a szobámba.
- Jól vagy? - néz rám. Felsóhajtok, s felülök, a lábaimat felhúzom és átölelem.
- Nincs semmi, csak idegesítenek anyáék - motyogom. Bejön, becsukja maga után az ajtót és leül az ágyam végébe.
- Tényleg tetszik neked Harry? - néz a szemembe.
- Nem - vágom rá talán egy kicsit gyorsan, s megköszörülöm a torkom. - Nem tetszik, és amúgy is, ha tetszene, akkor sem érdekelném. De mivel ő se érdekel engem, ezért nem nagyon izgat - beszélek végig magam elé, csak a mondandóm végén nézek rá.
- Akkor nem gáz, ha lenne köztem és Harry közt valami? - mosolyodik el. Nyelek egy nagyot, s erőt véve magamon kicsit megrázom a fejem. - Hála az égnek, már azt hittem, tetszik neked! - mosolyog, majd felpattan és kimegy. A fejemet oldalra fordítom és a térdeimre hajtom. A szívem rettenetesen fáj már csak a gondolattól is, hogy Harry és Ellie összejönnek. Persze jó lenne boldognak látni a nővéremet, de akkor is... Igazából nem is értem, hogy Harry hogy lehet rám ekkora hatással.

Lassan eljön a 2 óra. Hallom, hogy az autó leparkol a ház előtt, majd dudál, s a szívem hevesen kezd verni. Gyorsan megigazgatom a hajam, a ruhám, elköszönök mindenkitől és kimegyek. Ahogy Harry az autóból mosolyog rám, úgy érzem, menten elolvadok. Lassan megyek felé, de a lábaim annyira remegnek, hogy attól félek, összecsuklanak alattam.
Kinyitom az ajtót és beülök mellé.
- Szia - mosolyog és végignéz rajtam.
- Szia - vetek felé egy mosolyt és próbálom elrejteni, mennyire izgulok.
- Mehetünk? - indítja be az autót. Bólintok, miközben becsatolom magam. Elindulunk, s fél szemmel nézem őt. Eszméletlen szexi, ahogy egy kézzel fogja a kormányt, hangosít a zenén, s érzem, hogy a sebességet egyre csak növeli.
Egy féloldalas mosoly jelenik meg az ajkain, gödröcske az arcának azon az oldalán, amit látok, s egy pillanatra felém fordítja a fejét.
- Van bennem valami érdekes, hogy ennyire bámulsz? - a mondata végén kicsit elneveti magát, én pedig úgy elpirulok, mint akit nyakon öntöttek egy vödör forróvízzel.
- Ja, nincs, én csak... - nézek le. Igazából semmi ésszerű dolog nem jut eszembe.
- Nyugi, engem nem zavar, csak kérdeztem - mosolyog és a kezét a combomra teszi. Nyelek egy nagyot. Keze egyelőre még a térdemhez van közelebb, de lassan kezdi felfelé simítani a lábamon.
- Ömm.. és hova megyünk? - szólalok meg, s kicsit feljebb ülök, mert már ott matat, ahol nem kellene...
- Nem sokára ott vagyunk - teszi végre mindkét kezét a kormányra, mire megkönnyebbülten felsóhajtok.
Hamarosan leparkol egy erdő mellett, s kiszállunk a kocsiból. Csiripelnek a madarak és zöld minden, és ez most kivételesen tetszik. Harry összekulcsolja az ujjainkat, s elindul be az erdőbe, én pedig mellette. Nézem a kezünket, közben néha felpillantok rá, de a mosolyt nem lehet levakarni az arcomról.
Ahogy beljebb megyünk, vízcsobogást hallok. Hamarosan meglátunk egy kis vízesést és patakot. Harry egy pillanatra megáll, rám mosolyog, majd egy farönkhöz megyünk és leülünk.
- Imádok idejönni, olyan megnyugtató - néz maga elé, én pedig csak mosolyogva figyelem őt.
- Uhum. Tényleg az.
- Gyere ide! - fogja meg a kezem és az ölébe ültet, de rögtön felállok.
- Ne, összeroppansz...
Felhúzott szemöldökkel, értetlenül néz fel rám.
- Ne már, most csak hülyéskedsz ugye? Na, ülj már le! - húz vissza újra. Nem nehezedek rá, a lábam a földön van és tartom magam. Végigsimítja az alkaromat, miközben nézi a hegeket és felsóhajt. - Tényleg nem értem, miért utálod magad.
- Ne beszéljünk erről, jó? - húzom el a kezem. A szemembe néz, és gyengéden megsimítja az arcomat. A szívem akkorát dobban, hogy úgy érzem, rögtön kiesik az helyéről.
- Ahogy akarod - csókol meg. Átölelem a nyakát és perceken keresztül faljuk egymás ajkait, majd félresöpri a hajamat és a nyakamat kezdi el apró puszikkal ellepni. Akaratom ellenére is egy nagyot sóhajtok, a testem bizsereg és végigszalad rajtam a hideg. Érzem, ahogy elmosolyodik, majd folytatja és egyre lejjebb halad, míg végül eléri a mellkasomat. Kezét a lábaim közé simítja, s megérint ott.
- Harry... - fogom le a csuklóját és próbálom elhúzni.
- Ssh... azt mondtad, bízol bennem - súgja az ajkaimra. Lassan lefektet a zöld fűre, s fölém mászik. A fák árnyékot adnak, de lombjaik között besüt a napfény, pontosan ránk.
Egy lágy csókot nyom az ajkaimra, majd benyúl a nadrágomba és bugyin keresztül végigsimít, amibe beleremegek.
- Nyugi - csókolja meg újra a nyakamat, miközben alul még mindig simogat.
Egy kis idő után érzem, hogy a bugyimba is benyúl.
- Harry... - nyögöm halkan, ahogy ujjait egyre gyorsabban mozgatja.
- Csak engedd el magad - mondja mély, nyugtató hangon.
Fogalmam sincs, hogy mit ügyködik ott lenn, de az biztos, hogy nagyon jól csinálja és nagyon jó érzés.
Pár perc elteltével a légzésem szaporábbá, a pulzusszámom magasabbá válik, és egy olyan érzés söpör rajtam végig, mint még soha. A csípőmet megemelem, s a szememet becsukva nyögök egy nagyot, miközben a csúcsra érek.
Lihegve fekszek, Harry kihúzza a kezét és az ajkaimra ad egy puszit. Lassan kinyitom a szemem és Harry önelégült vigyorával találom szembe magam. Elég kellemetlen nekem most ez az egész. A testem még mindig remeg, a levegőt szinte kapkodom.
- Jó volt? - mosolyog. Nyelek és kicsiket bólogatok, mire mosolya egyre szélesebbé válik.

~Harry Styles~

Ahogy elélvezett alattam, azt egyszerűen hihetetlen volt látni. A tudat, hogy ebben én voltam neki az első, elmondhatatlan, és ahogy látom a mosolyát, amikor rám néz, megnyugszom. Nem tudom, hogy miért, de nagyon zavar, amit tesz magával, mert tényleg jó csaj. Tudnék vele mit kezdeni, az biztos, és fogok is idővel, de meg kell majd vele értetnem, hogy komoly kapcsolatot nem akarok vele. Az nem az én műfajom. Látom rajta, hogy teljesen odavan értem, viszont ott van a nővére is, Ellie. Azt hiszem, nyilvánvaló, hogy ha meglátom, már akkor állok. Az biztos, hogy egyszer ágyba fogom vinni, tudom, hogy vele lehet vadulni, szerintem mindkettőnknek az lenne élete legjobb szexe. Viszont Jennyvel óvatosan kell bánnom, csak attól félek, hogy belém szeret. Az neki lenne rossz, ugyanis én nem szeretem, egyszerűen csak muszáj megszereznem őt. És tudom, hogy szörnyű, hogy csak azt akarom tőle, de nem tehetek róla. Mióta Jessica elhagyott, nem akarok több komoly kapcsolatot, nekem jó csak a testiség. 

14 megjegyzés:

  1. OMG. Te jó ég. Anya Isten. A szaros minden. (Gondolom jól kifejtettem. :D)
    Ez nekem túl sok. Harry egy kis izé,hogy csak azt akarja, de attól még imádom. A mi kis félénk Jenny-nk kezd felnőni, és megtapasztalni a felnőttes dolgokat. Nagyon tetszik a rész. Komolyan. Egyszerűen tökéletes és te is az vagy.
    Nagyon imádlak. :333

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Örülök, hogy ilyen reakciót váltott ki belőled ez a fejezet és elnyerte a tetszésedet! :) Igen, Jenny életében elkezdődnek azok a dolgok, amik a legjobban megváltoztatják az embert, csak az a kérdés, hogy milyen irányba.
      Én is imádlak téged! :)
      Puszi, ~E

      Törlés
  2. Harry basszus, mindjárt felrúglak a francba!!!
    Oké, most megpróbálok lehiggadni:D Na, szóval, a rész baromi jó volt^^ de Jenny kicsit idegesít, amikor azokat mondja saját magáról -most komolyan, mi történt vele, hogy ilyen????- Ellieről pedig nem tudok újat mondani:D
    Imádom az írásod és már nagyon várom az új részt!!:D *-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszett annak ellenére, hogy Harry és Jenny is felidegesített. Remélem, hogy egyszer azért megnyugszol! :) Én pedig téged imádlak, amiért folyamatosan támogatsz! :)
      Puszi, ~E

      Törlés
  3. Mikor megláttam, hogy van új rész, nagyon megörültem! Azt hiszem, hogy a vasárnap a kedvenc napon! Nagyon tetszett a rész, ugyanúgy mint a többi is. :) Meglepett, hogy Harry szemszögéből is írtál, mint ahogy az is amit gondol.
    elszomorodtam amikor láttam, hogy vége van a fejezetnek, azt hiszem elkezdem újraolvasni a dark secret-es blogodat ^^
    Már nagyon-nagyon várom a következő vasárnapot :33

    puszi: Adri

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Nagyon boldog vagyok, hogy örömet tudtam neked szerezni az új rész érkezésével! Köszönöm szépen! :) Harry szemszögéből még bőven fogok írni, és örülök, hogy meglephettelek téged a gondolataival. :)
      Puszi, ~E

      Törlés
  4. Szemèt(ne haragudj Harry)! Nem hiszem el, hogy így kihasználja Jenny-t. Ellire nem tudok újat mondani, Egy kis ribanc. Jenny-t pedig teljes mèrtèkben megèrtem ès sajnàlom.

    Egy régebbi rajongód: Liria

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Remélem, hogy majd egyszer megkedveled Harryt és Elliet is (bár az is elég, ha csak Harryt.:D)
      Puszi, ~E

      Törlés
  5. Na ne Harry egy szemét seggfej idióta barom hogy lehet ilyen hagy ne mondjam mi? Bár mire gondoltam tudtam hogy Harty csak arra akarja Jennyt. Nagyon feldühített ez a gyerek.
    De azon ahogy Jenny utálja magát nagyon felkapom a vizet. Legyen már kicsit magabiztosabb. Nyűgözze le Hazzt és szeressen belé a mi kis göndörkénk. Remélem Harty nem sokára bele szeret Jennybe és minden jó lesz. Ellie mint mindig hozta a formáját egy nagyon nagy*****. Utálóm.Miért ilyen rövid a rész? Nagyon várom a kövit és legyen Még Harry szemszög érdekelnek az érzései.
    Imádás van Kira!
    Hozd gyorsan a következőt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Sajnálom, hogy ennyire feldühített, remélem, hogy Harryt meg fogod kedvelni valamikor és megnyugszol! Jenny viselkedése nagyon sok mindenkit idegesít, ami azért vicces, mert én is majdnem így viselkedek. Na jó, nem teljesen, de elég közel állok hozzá. Hogy Harry beleszeret-e, addig még bőven van idő. :)
      Sajnálom, hogy ilyen rövidek a részek, csak mivel év vége van, ideje lenne javítanom, de a következőket már hosszabbra fogom írni!
      Puszi, ~E

      Törlés
  6. Nos.Ellie-t még mindig nem bírom és nem is fogom.Komolyan a testvére,hogy nem veszi észre,hogy a húgának tetszik a srác?? xd Harry egy bunkó.. meg kéne érteni,hogy elhagyta a csaj akit szeretett,de ez akkor sem mentség.És egyszerre mind a kettővel,ráadásul testvérek..kíváncsi leszek mi lesz ebből. de azért remélem,hogy Harry meg fogja gondolni magát. Jó rész lett.Siess a következővel

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Sajnálom, hogy Elliet nem kedveled, és hogy Harryt bunkónak tartod, bár ebben teljesen igazad van! Hogy mi lesz ebből, arról még rengeteg részen keresztül szó lesz! :)
      Puszi, ~E

      Törlés
  7. Sziaaaa. Szerintem nagyon jó a blog! Egyet kell értenem, szerintem is bunkóság Harry részéről, hogy látja mit csinál magával Jenni és mégis csak kihasználja. Szerintem is Ellie egy khm ***anc

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Harry tényleg egy bunkó, viszont manapság sajnos rengeteg ilyen van, sőt, olyan, is, mint Ellie. De örülök, hogy ennek ellenére tetszik a blog! :)
      Puszi, ~E

      Törlés