2015. szeptember 20., vasárnap

24. fejezet - Különös szerelem

Drága Olvasóim!
Itt is vagyok az újabb fejezettel. Nézzétek el nekem, ha van benne némi hiba, mert hulla fáradtan írtam, viszont minden erőmet beleadtam. Köszönöm szépen 97 feliratkozót és a kommenteket az előző fejezethez, csodálatosak vagytok! Még nem volt időm válaszolni rájuk, viszont mindet elolvastam, és eszméletlenül hálás vagyok nektek, amiért még itt vagytok. <3 Remélem, tetszeni fog, jó olvasást! :)
Puszi, ~E

Ahogy Louis a testvéreimmel focizik, egyszerűen nem tudok rá koncentrálni. Képtelen vagyok azzal foglalkozni, hogy ő épp ügyesen cselezget, trükköket tanít az öcsémnek és közben rám mosolyog. Látom, de az agyam nem fogja föl. A szívem hevesen ver, Harry akármelyik pillanatban megérkezhet, ami úgy tűnik, hogy épp most van. Ahogy belép a kapun, mosolyom szélesedik. Zsebre tett kézzel közeledik felénk, tipikus járását bárhol felismerném.
Ahogy Molly is meglátja őt, mosolyogva szalad oda.
- Harry! - nyújtja a kezét, s a fiú rögtön fel is veszi őt, majd egy cuppanós puszit ad az arcára.
- Mi a helyzet, hercegnő? - mosolyog rá édesen Harry.
- Louis tanít focizni, de én nem tudok, csak Mike - nézi a testvérét, aki épp próbál úgy ügyeskedni a labdával, ahogy a "mestere" tanította, bár nem nagyon megy, mert a lábai kisebbek, mint maga a focilabda.
- Louis nem tudja, hogyan kell bánni a lányokkal - vigyorog Harry, mire Louis a combjára rúgja a labdát.
- Okosan, Styles! Még a végén jobb nőt szedek össze, mint te! - mosolyog, mire Harry huhogni kezd.
- Na, és ki a szerencsétlen?
- Vicces vagy! - forgatja meg a szemeit Louis, majd rám néz és elmosolyodik. - Jenny.
- Na, már össze is jöttetek? Szuper!
- Együtt aludtak! - közli boldogan Mike, mire Harry szemöldöke felszalad, s kissé tátott szájjal néz rám. Kezdem elszégyellni magam. Úgy viselkedtem, mint egy ribanc. Az egyik fiú ágyából mentem a másikba.
- Máris? Elég gyorsan összejött - néz Louisra sokatmondóan, aki büszkén átkarol és az arcomra nyom egy puszit. Keresem Harry tekintetében a féltékenységet, megbánást vagy egyéb ilyen érzelmet, de semmi. Mosolyogva néz minket, láthatólag örül nekünk. Bár nekem most az is jó, hogy legalább nem lök el magától.
- Louis finom kakaót tud csinálni - mondja Molly kislányos hangján, miközben komolyan néz Harryre, aki még mindig a kezében tartja őt.
- Van neve is! - mosolyog Louis.
- Tommo-féle-kakaó! - mondják egyszerre a testvéreim, amin muszáj felkuncognom. Annyira édesek, boldogok és gondtalanok.
- Most menjetek fel, mossatok kezet, aztán később játszunk valamit, jó? - borzolja össze Louis az öcsém haját, közben Harry leteszi Mollyt a földre. Egyszerre motyognak egy t, majd beszaladnak.
A mosoly eltűnik az arcomról, ahogy beugrik valami. Hol van Ellie?
- Hé, Jen, főzök kávét, te kérsz? - néz rám Louis, amivel rögtön visszaránt a valóságba. Ránézek, halványan elmosolyodok és megrázom a fejem. - Oké, én iszom egyet, mert mindjárt bealszok. Hazz?
- Nem, kösz.
- Jól van - indul be Louis, de még egy csókot nyom az ajkaimra, majd kikerül és bemegy. Érzem, hogy remegnek a térdeim, félve nézek Harryre. Nem hiszem el, hogy még mindig gondot okoz a szemébe nézni.
- Jól mutattok együtt - mondja, miközben dekázni kezd a labdával.
- Köszi - erőltetek egy mosolyt, elvégre pont tőle nem akartam ezt hallani. - Nem tudtam, hogy értesz a focihoz - nézem elismerően, ahogy a labdával bánik.
- Ugyan! Fiú vagyok, ez alap dolog - mosolyog, majd megfogja a labdát, s némi hezitálás után átadja. - Te is tudsz dekázni.
- Mi? Én? Dehogyis! - nevetek és tolom el a labdát, de ő a kezembe nyomja.
- Na, mutasd!  - mosolyog, s a szemembe néz, én pedig úgy érzem, vagy most elrepülök, vagy elsüllyedek. Nem tudom, de vele szemben nem maradhatok, az biztos.
Felsóhajtok, egy kicsit hátrébb lépek és megpróbálok dekázni, de a másodiknál már 10 méterre kerül tőlem a labda.
Harry elkezd nevetni.
- Ez irtó aranyos volt! - mosolyog rám.
- Én lány vagyok, nekem ez nem megy! És a sportban sosem voltam jó...
- De az ágyban igen - csúszik ki a száján, de látom, hogy neki is hirtelen jött, máris megbánta, hogy kimondta, így inkább nem reagálok semmit.
- Öm... nem tudod, Ellie hol van? - váltok gyorsan témát, mielőtt kezdene kínossá válni a dolog.
- Fogalmam sincs - von vállat. Próbálok valamit leolvasni a tekintetéből, de nem megy.
Végignézek rajta, majd pislogok párat és elindulok be, de megragadja a karomat, így hátrapillantok. Kicsit megrémiszt, ahogy aggódva néz le rám, látom, hogy nyel egy nagyot.
- Mondd, te... szereted Louist?
A számat beszédre nyitom, de nem adok ki egy hangot sem, ugyanis fogalmam sincs, mit mondhatnék. Az óráknak tűnő másodpercek, amíg bámul engem, megőrjítenek. Nem szeretem Louist, de nem mondhatom meg neki, hogy mi a helyzet valójában.
- Még... még nem alakult ki teljesen - köszörülöm meg a torkom. Azt hiszem, elég jó volt ez a válasz. Vagyis így legalább nem kell magyarázkodnom, hogy miért vagyok vele, ha nem szeretem, és ha esetleg az ellenkezőjét mondanám, észrevenné rajtam, hogy mégsem kötődök annyira Louishoz.
- Értem. Remélem, boldog leszel - mosolyog halványan. Mivel fogalmam sincs, erre mit reagálhatnék, csak viszonozom a mosolyt és bemegyek. Louis a konyhában kávézik, a testvéreim pedig a tévé előtt ülnek és Spongyabobot néznek.
A konyhában az ajtófélfának dőlök, s mosolyogva nézem Louist, amint néz ki az ablakon, közben szürcsöli a kávét. Nem vesz észre engem, úgy tűnik, valamin nagyon elgondolkodott.
Harry hirtelen elmegy mellettem, amitől kissé összerezzenek, s ahogy illata megcsapja az orromat, a szívem azonnal gyorsan kezd kalimpálni, a mellkasomat pedig melegség önti el.
Odamegy Louishoz, s valamit halkan elkezd neki mondani.
- Jenny! - hallom a húgom kiabálását. - Gyere, nézz meg velünk egy részt!
Felsóhajtok és odamegyek, leülök közéjük és magamhoz húzom apró testüket.

~ Louis Tomlinson ~

- Harry, én nem tudom ezt csinálni vele! - sóhajtok. Szörnyű lelkiismeret-furdalásom van amiatt, amit teszünk Jennyvel. Nem érdemli meg, hogy átverjék azok után, amin keresztül ment.
- Muszáj, Louis! - néz rám. - Kérlek! Csak amíg elfelejt engem, mert sose fog rajtam túllépni.
- De nem érted... - hajtom le a fejem, s a kezemet a zsebembe teszem. - Jenny túl jószívű ahhoz, hogy ezt tegyük vele. Mi van, ha belém szeret?
Harry elvigyorodik és elkezdi ütögetni a vállamat.
- Ó, tesó, már értem! Te szerettél belé!
- Ez nem igaz! - tagadom rögtön, talán túl hirtelen. - Én csak... kedvelem őt és nem érdemli meg, hogy átverjük!
- Nem verjük át, ha bevallod, hogy belezúgtál! Akkor tényleg vele lehetsz, ő is megszeret, és mindenki boldog lesz! Szerinted nekem nem esik rosszul? Miattam van ilyen helyzetben.
Továbbra is csak bámulok ki az ablakon, az agyam folyamatosan kattog. Nem tudom, hogy mi lesz. Szívem szerint mindent elmondanék Jennynek, bár tudom, hogy szegény nagyon összetörne, viszont ha tovább hazudok, az csak rosszabb. Tény, hogy kezdem őt megkedvelni. Nagyon. Viszont ha megtudná ezt az egészet, örökre elfelejthetném őt, azt pedig nem szeretném. Szóval úgy néz ki, maradok az eredeti tervnél, csak egy kicsit változtatok rajta. Nem fogok vele szakítani, amikor már elfelejteti Harryt.
- Nem fogok vele szakítani - mondom ki végül, mire Harry kissé meglepetten néz rám.
- Akkor minden marad így? Összejöttök és mindenki boldog?
Bólintok. Azt hiszem, mindenkinek így lesz a legjobb, de főleg Jennynek. Majd én boldoggá teszem. Halványan elmosolyodok. A szívemről egy hatalmas kő esett le, örülök, hogy végre sikerült döntenem.
- Gyere, nézzünk Spongyabobot - intek a fejemmel és bemegyünk a nappaliba. Leülünk, s a két kicsi máris Harry ölében terem, így én magamhoz húzom Jennyt. Átkarolom őt és simogatom, közben néha lepillantok rá. Érzem, hogy a közelemben még kicsit feszült. Azonban látom, hogy a szemeit képtelen levenni Harryről. Hosszú szempillái alól figyeli a göndör srácot, ami őszintén szólva elég rosszul esik. Tudom, hogy nehéz neki, de akkor is szeretném, ha engem kedvelne.
Megsimítom az arcát, így tekintetét hirtelen rám emeli. Halványan elmosolyodok és megcsókolom. Érzem, hogy félve és lassan csókol vissza. Nem hagyom, hogy az ajkaink elszakadjanak egymástól, ez a csók túl jó ahhoz, hogy vége legyen. Akárhányszor el akarja húzni a fejét, mindig hajolok felé.

~ Jenny Wilkinson ~

Louis nagyon furcsán viselkedik, mintha komolyan gondolná ezt az egészet. Én viszont mindjárt beleőrülök, hogy Harryvel egy szobában vagyok.
Louis hirtelen elölről az ölébe ránt, s tovább csókol lassan. A kezemet az arcára simítom, míg ő a combomat markolja. Csókja gyengéd, érzem, hogy tele van érzelemmel.
Miről beszélek?! Lehetetlen, hogy irántam érezzen valamit. Begolyóztam, szeretethiányom van és minden baromságot beképzelek magamnak.
- Ne a gyerekek előtt! - ránt vissza Harry hangja, így Louisval elválnak az ajkaink és a testvéreimre nézek, de a szemüket Harry befogja.
Szégyellősen a hajamat a fülem mögé tűröm és lemászok Louisról, felállok és megigazgatom a ruházatomat.
- Ömm.,, ebédre összedobok hamburgert, az megfelel? - nézek rájuk.
- Hamburger! - csillan fel Molly szeme, s Mike is tapsikolni kezd. Harry is mosolyogva bólint és Louis is beleegyezik, így elindulok a konyhába.
Ahogy elkezdem sütni a húst, érzem, hogy egy test mögém áll, majd átkarolja a derekamat.
- Jól áll neked a főzés - mosolyog és az arcomra nyom egy puszit Louis. - Segítek, jó? - enged el, majd a pulton lévő paradicsomot elkezdi felkarikázni.
- Köszönöm - mosolygok hálásan, miközben megfordítom a húsokat, hogy mindkét oldal egyenletesen lesüljön. A fröcsögő olajban sülő húsok illatától megkordul a gyomrom, de nem akarok enni, nem szabad.
Megcsináljuk Louisval a hamburgereket, majd megterítek, és leülnek enni.
- Te nem eszel? - néz rám Harry.
- Én nem vagyok éhes - lódítok gyorsan, majd a hűtőből kiveszek egy kis üveg vizet, felpattanok a pultra, lecsavarom a kupakot és belekortyolok.
Mollyt nézem, szegény azt se tudja, hogy fogja meg azt a hatalmas zsömlét, nemhogy a szájába tömje. Összeráncolt szemöldökkel figyeli, ahogy a fiúk nagyokat harapva esznek. Muszáj elmosolyodnom.
- Sziasztok! - jön be hangosan Ellie, s 1000 wattos mosollyal az arcán néz végig mindenkin.
- Hol voltál? - nézek rá, miközben ő elvesz egy karika uborkát a pultról és bekapja.
- Erre-arra - von vállat. Mivel ki akarom deríteni, hogy pontosan mi történt, muszáj rákérdeznem.
- Láttalak délelőtt, mentél be Harryékhez.
Ahogy ez a mondat elhagyja a számat, Harry értetlenül néz rám, Ellie pedig úgy tűnik, hogy teljesen zavarba jött.
- Öö... izé... - csavargatja a haját Ellie idegesen. - Én...
A nyakán meglátok egy pirosló foltot, nyilvánvaló, hogy kiszívták a nyakát.
- Ki van szívva a nyakad, Ellie! Nem volt otthon Jessica, igaz? - nézek Harryre, talán egy kicsit goromba vagyok, de ez egyszerűen kijött belőlem.
- Fogalmam sincs, hogy miről beszélsz, én Jessicaval sétáltam, csak apám volt otthon - néz Harry a nővéremre, aki beharapja az ajkát és a földet nézi. - Várjunk csak... Mit kerestél te az apámnál?
- Csak... beszélgettünk...
- Beszélgettetek? - áll fel Harry, s közeledik a nővéremhez. - És az ott a nyakadon?
- Ez már régi... - legyint, de szerinte lehet látni, hogy az egész teste remeg.
- Ellie, utoljára kérdezem, hogy mit kerestél az apámnál!
A nővérem teljesen elvörösödik, nyel egy nagyot és lassan néz fel Harryre.
- Én... Szeretem őt. Szeretem az apádat, Harry.

31 megjegyzés:

  1. Uuuuh elso vagyok 😊
    Jajj nagyon vartam ezt a reszt. Es nagyon jo lett 😀 Erre a fordulatra nem szamitottam. Woooow :o
    Louis pedig olyan edes Jennyvel ❤ Imadom 😍
    Nagyon varom a kovi reszt!
    xxBiancaxx 😘

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Örülök, hogy vártad, annak még jobban, hogy nem számítottál erre és tetszett! Köszönöm szépen! :) <33
      Hamarosan hozom a következőt!
      Puszi, ~E

      Törlés
  2. Legjobb a te blogod!!!♥♡♥♡♥ Istenem milyen aranyos Louis♡♡ Azert renelem Harry eszhez ter es Jennyvel osszejonnek♡♥ Imadom a blogod de komolyan♡♡♡

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Jaj, de édes vagy, köszönöm szépen, jól esik, hogy ezt mondod! <3333 Ha Harry észhez is tér, lehet, hogy még ahhoz kell egy kis idő. :)
      Puszi, ~E

      Törlés
  3. Uristen. Na erre nem gondoltam volna soha😂😂😂 Ellie es Harry apu? Ez igy mi? Eskuszom sokkolt. De Harry amikor megfogta Jenny kezet azt hittem, hogy valamit akar meg ez a szereti dolog.. Harry szeresse ot ne Lou😂😂😂 naaa baszki. Ezert megerte varni egy hetet. Mike es Molly olyan edik. Csak igy tovabb. Puszi: Ami♡

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Boldog vagyok, hogy nem számítottál erre, és megleptelek! :) Furcsa, hogy még ezek után Harrynek szurkolsz, mert rengetegen "átpártoltak" Louishoz, de örülök, hogy te még kitartasz mellettük. :) Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszett! <3
      Puszi ~E

      Törlés
  4. Drága ~E!
    Wow! Na ne ez most alaposan lesokkolt. Első gondolat akkor amikor Ellie nyakán ott volt a szívás folt, hogy Jess leszbi és kavarnak Ellivel, de ez?? Mi a szar? Úristen... Mindig is tudtam hogy elképesztően csavarod a szálakat de ez! Wow. Le akalappal. Hogy lehet ez? Rob és Ellie? Alig várom hogy mit hozol ki ebből.
    Aj tudtam hogy Lou és Harry szövetkeztek! De egyszerűen imádnivalóak Louval. Alig várom hogy Jenny beleszeressen! De tudom hogy Harry és Jen már nincs! Harry nem érez iránta semmit ez már tuti. Kár mert annyira megnézném őket együtt.
    De komolyan mi lesz itt? Mit akarsz még ebből kihozni? Hmm? :D egyszerűen lövésem sincs hogy mi lesz még itt. Gondolom Harry totál kiakad és talán akkor Jenny segíteni fog neki és Harry meg rájön hogy szereti. Wáá olyan izgalmas el sem hiszed! Am olyan kegyetlen vagy itt abbahagyni??? Miért pont itt??? :DD
    Annyira de annyira izgi az egész egyszerűen imádlak. Még most sem értem hogy hogy lehet valakinek olyan képzelő ereje mint neked. Szörnyen várom a kövit!! És köszönjük hogy ídőt szánsz ránk :D. Nagyon várom!!
    Cuppanós puszi, Kira!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Kira!
      Örülök, hogy téged is meg tudtalak lepni! Hú, Jessica leszbikus, ez eszembe se jutott, de tényleg, nem is rossz ötlet. :D
      Szerintem Louis önmagában egy imádnivaló személyiség, az még rátesz egy lapáttal, ahogy Jennyvel bánik. Viszont arra, hogy Harry és Jenny már nincs többé, csak annyit mondok, hogy soha ne mondd, hogy soha! :)
      Igazából én sem teljesen tudom, hogy mi lesz ebből az egészből, hogy merre fog kanyarodni a történet, mert mindig újabb dolgot születnek meg a fejemben, és már lassan én sem tudom követni. Viszont minden tőlem telhetőt meg fogok tenni, hogy még rengeteg csavart beletegyek! :)
      Én is imádlak téged, köszönöm, hogy mindig írsz nekem és mellettem vagy, nagyon sokat jelent! Hamarosan hozom a következőt.
      Puszi, ~E

      Törlés
  5. ÓÓÓÓÓ JÉZUS ÚR ISTEN! asdfghjkl imádom! de most maf?! Ellie és Harry apja? Azta! Nagyon siess a kövivel❤❤❤❤✨

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Örülök, hogy tetszett, és hogy ennyire meg tudtalak lepni! :) Hamarosan hozom a következőt! <3333
      Puszi, ~E

      Törlés
  6. OMG! :OOOO
    Ellie és Harry apja????!?!?! :O És Anne?!?! :O Ez a bejelentés a végén mindent vitt. :OO Sieeesss, mert már nagyon várom a kövit! :) :D

    Xoxo.,
    Hope~

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Örülök, hogy meg tudtalak lepni ezzel! :) Hamarosan hozom a következőt!
      Puszi, ~E

      Törlés
  7. Jesszus! Ezzel most nagyon megleptél :D Ellie most aztán bajban van :D
    És Lou! :) mennyire cuki, hogy tetszik neki Jenny :) meg hogy féltékeny Harry-re :D
    Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mit hozol még ki ezekből a szálakból ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Örülök, hogy megleptelek! :) Az biztos, hogy Ellie hatalmas bajban van, nem nagyon lennék a helyében, viszont Jennyében annál inkább, Louis miatt. :D
      Puszi, ~E

      Törlés
  8. B***meg :D Mindenre mindenre számítottam csak erre nem :D hát ennyit arról a reményemről hogy Harry féltélenységi rohamot kap :D na de nem baj, fog még Harry Jenny után sirni :D mint mindig most is nagyon jo lett :* am tényleg nagyon kiváncsi vagyok mostmár hogy mit akarasz ebből kihozni :D várom a kövit :D puszi :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Hú, örülök, hogy nem számítottál rá, és meg tudtalak lepni! Harry féltékenységi rohamáról annyit, hogy ami késik, nem múlik. és úgy van, ahogy mondod, Harry fog még Jenny után sírni. Vagyis talán, egyszer. :D Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszett!
      Puszi, ~E

      Törlés
  9. bazdmeg a gecit! erre nm számítottam volna!! nagyon ledöbbentem, de annak örülök h a Harry és Elley páros kilőve.
    amúgy a rész nagyon jó lett,éreztem h Lou beleszeret jennybe.:)

    sok puszi és ölelés: Lili<333

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Örülök, hogy nem számítottál rá, és megleptelek! :)
      Köszönöm szépen! <33
      Puszi, ~E

      Törlés
  10. ÚRISTEN. ELLIE. SZÓHOZ SEM JUTOK. Ez undorító. Fúúúúj, te jó ég. Hová fajult ez????? Elképesztő, nekem ez eszembe sem jutott volna. Nagyon élénk a fantáziád, az biztos. :D De persze az nem baj. Szegény Harry, vajon milyen lehet most neki? ÚRISTEN. Jóformán csak ezt tudom mondani. :D Most nagyon megleptél, nagyon-nagyon.
    Ügyes vagy és zseniális lett. Csak így tovább. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Köszönöm szépen, jól esik, hogy ezt mondod, örülök. hogy meg tudtalak lepni! :) Harrynek biztosan nagyon rossz. A gondolatai már ki is derülnek az új fejezetből, amit nem rég tettem ki. :)
      Puszi, ~E

      Törlés
  11. Drága, Csodálatos, Fantasztikus, Imádnivaló ~E-m!

    Te jóságos atyaúristen, hogy mindjárt megrágom itt a széket! A kutya mindenségit! Ebben a részben volt minden! Ezekre a dolgokra nem számítottam és már tűkön ülve várom, hogy mi lesz ennek az egészen a folytatása. :DD
    Okés sikerült lehiggadnom. Egyszerűen nem bírtam várni hétvégéig, hogy ne írjak valamit, bár, mintha ez annyira számítana. :DDDD
    Kezdjük az elején: Annyira vártam, hogy Harry megérkezzen, hogy hihetetlen. Azt hittem lesz valami és Jenny között, de hát sajnos nem így történt. De nem baj. Bár ez a rész számomra ismét azt jelezte, hogy ez a két szereplő sose fog egymásra találni, de őszintén szólva azt hiszem én lettem itt a legnagyobb Louis és Jenny shipper. :DD Bár kicsit haragudtam Louis-ra, hogy végülis átveri Jenny-t, de azért kicsit megenyhültem, amikor mondta Harry-nek, hogy kedveli a lányt. Mondjuk ott Harry első reakcióján megakadt a szemem, hogy „Hátha valami most lesz”, de nem. :/ Nem tudom. Egyszerűen Harry is cuki volt, hogy nem akarja, hogy szomorú legyen a lány és, hogy szeresse ezért Louis-val szövetkezett, de nem…Ez még jobban azt sugallja, hogy „nem, ezek tényleg nem jönnek össze soha”. De! Ott van Louis, aki azért táplál már valamiféle érzelmet a lány iránt és annyira kis husi, hogy hihetetlen. <3 Remélem azért tényleg sikerül elfeledtetnie Jenny-vel Harry-t és mikor az lenne, hogy Harry-nek nem lenne már ott Jessica, Harry közeledne hozzá, de Jenny lekoptatná. (Valljuk be, azért valamilyen szinten megérdemelné.) Viszont ez is tiszta homály számomra, hogy hogyan fogod Lenny kapcsolatát és természetesen Hessica kapcsolatát alakítani, mert ez határozná meg az egészet. Mert talán ha Tommo megbántaná Jenny-t lehet, hogy Harry a lány segítségére sietne és Lou-t kiosztaná vagy valami akár tenne vele. :D Bár erre reális esélyt nem látok, mert ezek alapján Louis-kám édibédi. (Már tényleg féltékeny vagyok Jenny-re.) De arra is gondoltam, hogyha összejönnek tényleg Louis-val és Harry berúgna jól Jessica miatt, Jenny sajnálná (közben természetesen már nem annyira szerelmes Harry-be) Harry meg szeretné és beköpné Louis-t, hogy ez egy átverés. :/ Annyira sajnálom szegény lányt. Mindenki átveri, nagyon senkiben se bízhat és senki nem tudja a titkait. Egyedül Harry apja Rob. És ez meg a másik csavar. Ellie része. Hogyan? Mikor jöttek össze? Miért? Talán Ellie is elmondta Rob-nak, hogy ő is szereti Harry-t és a nagy lelkizés közepette ez történt? :DDD Annyi kérdés, hogy hihetetlen és remélem nagy részére megkapom a következőből a választ. :D Azt tudom, hogy nagy balhé lesz ebből és talán Harry kifog borulni, ha látja az anyját sírni meg lehet, hogy a válástól ő is kikészül. :) És mi van ha esetleg Ellie terhes lesz? :o Na az lenne a kalamajka. Úgy érzem sok-sok bántás fogja érni most Harry-t. Mert Jessica tuti nem a barátnőivel találkozott. Kínézem, hogy azzal a Luke gyerekkel terveltek ki valamit. :/ Lehet, hogy csak pénzt akarnak kicsalni Styles-éktól? Abban biztos vagyok, hogy Harry ezek az események hatására – persze ha megtörténnek – teljesen össze fog roppani. Jenny meg tuti segítene neki….de ugye ott lesz Louis, aki szereti a lányt. :D Ahj! Ez nem jó, itt mindenki szeret mindenkit, csak azt nem, aki tényleg szereti. :DDDD Mármint Harry Jessica-t, Jessica (szerintem) Luke-t, Jenny Harry-t, Louis Jenny-t. Amúgy úgy érzem, ha Harry is beleszeret Jenny-be, - legalábbis remélem, bár most Tommo a fav :DDD – Harry és közte konfliktus fog kialakulni. :/ Ott pedig lehet, hogy Liam lesz a segítségükre. Meg persze mindemellett ott van az, hogy Jenny még mindig önbizalom hiányos és ez nem tetszik ez a nem evés. Lehet, hogy ez a későbbiekben közre játszik? Talán kórházba fog kerülni? Talán akkor jön rá Harry, hogy szereti a lányt, mikor kiderül, hogy nagyon súlyos az állapota?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem tudom, fogalmam sincs te nőszemély! Nem bírok magammal, újra, s újra elolvasom a részt. <3 Imádlak te leányzó és ez a rész még jobban erősítette meg azt, hogy egy fantasztikus író vagy, hatalmas képzelőerővel, nagy szókinccsel. :) <3 Annyi erőt adsz mindig, minden szavaddal, tetteddel, akár a rész elejére írt kis szösszeneteddel. Mármint, most, hogy fáradt voltál, de írtál nekünk részt. Mert te mindig itt vagy, mint valami kis jó tündér, aki örömet akar nekünk okozni és nem akar minket cserbenhagyni. <3 Röviden az olvasóid példaképe vagy drága. <3 A legeslegnagyobb. <3 Imádlak kis szadimadi és nem tudom, mit csinálok, ha a következő is ilyen izgalmakkal teli lesz. :) <3

      További szép estét, és kitartást a héthez. <3 Egy újabb indokom van arra, hogy legyen hétvége, mert érkezik a rész. <3 Már most olvasnám. :*


      Sokszor ölel:
      Chixi


      Ne haragudj, csak túl sok lett a karakter. :D Bocsánat, hogy mindig ilyen kis regényeket írok neked. :( Remélem nem haragszol. <3 :*

      Törlés
    2. Drága Chixi!
      Hú, akkor nagyon örülök, hogy nem számítottál rá, és meg tudtalak lepni! :D
      Mostanában egyre többen pártoltok át Louishoz, amit meg is értek, bár még mindig vannak, akik kitartanak Harry és Jenny mellett. Én ezzel kapcsolatban nem mondok semmit, mert őszintén szólva mindkét srácot kedvelem, bár tény, hogy Louisval Jenny jobban járna. Valamiért a Harrys blogjaimba mindig feltűnik Louis, ennek pedig az az oka, hogy annyira imádnivaló személyisége van, hogy muszáj beleírnom a történetbe, valamint neki köszönhetően rengeteg ötletem is megszületik. Viszont Harryt sose írom ki a történetből, ő mindig ott marad, mindig a középpontban. Igazából nem is lenne szívem elbúcsúzni tőle.
      Tudod, ezek a lehetőségek eszembe se jutottak, amiket mondtál. Tényleg fontolgatom, hogy felveszlek ötletadónak! :D Viszont Ellievel kapcsolatban már az új fejezetben minden kiderül, amit nem rég tettem ki. És igen, Harry is eléggé kiakadt, ami szerintem nem csoda, és biztosan lesznek még ezek után konfliktusok a Styles családban. Őszintén szólva Jessicaval is tervezek valamit, azt viszont még nem mondom meg, hogy eltaláltad-e, vagy sem. Majd idővel kiderül. :D
      Jaj, de édes vagy, én is nagyon-nagyon imádlak téged, és fogalmam sincs, hogyan hálálhatnám meg ezt a sok jót, amit értem teszel, hogy folyamatosan támogatsz, örömkönnyeket csalsz a szemembe és boldoggá teszel! Köszönöm, és neked is kitartást a hétre!
      Dehogy haragszom, sőt, hihetetlenül örülök, hogy ilyen hosszasan kifejtetted a véleményedet, hogy időt szántál rá és elmondtál mindent, nagyon sokat jelent nekem, köszönöm! <33333
      Én viszont sajnálom, hogy ilyen röviden válaszolok neked, de mindig annyira a kommentjeid hatása alatt vagyok!
      Puszi, ~E

      Törlés
  12. Uhh...
    Hát öhm... ez egy kicsit nagyon meglepett...
    De ez csak még izgibbé teszi a történetet, és imádom ezt a fejezetet is, <3
    Siess a köviveeel!!!!
    Millió puszi *.*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Örülök, hogy megleptelek, de annak még jobban, hogy tetszett! <3
      Nem rég tettem ki az újat! :)
      Puszi, ~E

      Törlés
  13. Sziasziabsziaaaa.
    Imadlak reged es a blogodat is. Fantasztikus sztori!!! Es leiras.!! Es minden.
    Eppen ezert baromi sokat jejelentene ha TE elolvasnad a most indulo blogomat es elmondanad h erdemes e folytatnom. Koszi koszi kosziiiiiii.
    Ý

    anevtelenlany.blogspot.hu

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Jaj, de édes vagy, köszönöm, én is imádlak téged, és örülök, hogy tetszett! :)
      Elolvastam az első fejezetet, és szerintem nagyszerű, ne hagyd abba! :)
      Puszi, ~E

      Törlés
  14. Szia!
    Annyira röstellem, hogy nem kommenteltem eddig, de tényleg elfoglalt voltam. Ha volt idom, kedvem nem volt. Ha kedvem volt, akkor sürgetett az idő, viszont ha mindkettő volt, akkor wifi hiányba szenvedtem:DD Most is negyed 10-kor tudtam csak lejönni a negyedik emeletről az aulába hogy legalább most írjak valamit.
    Te jó ég!!! Ellie és Harry apuka? Nem létezik!! Emlékszel, régebben írtam, hogy nem tudom hogy mi lesz a következő részben. Most már annyira se tudom:DD hihetetlenek ezek a csavarok. Hogy ebből mit hozol ki.... nagyon várom. <3
    All the love x Bogi x

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Akármikor írsz nekem, mindig ugyanolyan sokat fog jelenteni és válaszolni is fogok! És én is rengetegszer kések a válaszolgatással, nekem kellene ezért bocsánatot kérnem.
      Örülök, hogy meg tudtalak lepni, és annak is, hogy nem tudod, mi lesz ebből! Remélem, hogy a továbbiakban is tudok majd meglepetéseket okozni. :) <3
      Puszi, ~E

      Törlés
  15. Harry - Jenny párosnak szurkolok. Valamiért mindig is elfogult voltam és minden történetben Harrynek szurkoltam. Pedig a bandáért igazából nem is rajongok, rock kedvelő vagyok, de az írásaid valami csodálatosak.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Jól esik, hogy van olyan olvasóm is, aki nem rajong a 1D-ért, de mégis szereti a történeteimet! :) Nagyon szépen köszönöm!
      Puszi, ~E

      Törlés